A zsarnokság ellentéte a kíváncsiság. A tudatlanság ellentéte a kíváncsiság. A manipuláció ellentéte kíváncsiság.
Az éretlenség ellentéte a kíváncsiság, mert kíváncsinak lenni egyenlő a bölcsességgel.
Az alábbiak közül melyik a leglogikusabb és a legérettebb válasz arra, hogy "szeretném, ha nekem adnád a vesédet"?
-
„Persze, tessék – még be is hűtöttem neked.”
-
[ü r e s t e k i n t e t]
-
„Ne kérj ilyeneket, kellemetlenül érzem magam miatta.”
-
„Milyen szép időnk van...”
-
„Megmondtam, hogy ne játssz rögbit, te soha nem hallgatsz rám. Nem hiszem el, hogy van pofád ilyet kérni, lehetnél ennél is önzőbb és manipulatívabb?”
-
„Mesélj még.”
Ha valóban megértjük a fenti kérés természetét, ami nevezetesen az, hogy: „van egy érzésem, amit úgy hívok: 'szeretném, ha nekem adnád a vesédet',” akkor együtt körbejárhatjuk ezt az érzést. Ha egy buszmegállóban állok és valaki mellettem azt mondja: "esőt érzek," igen logikus lenne – ha kíváncsi volnék – azt kérdeznem: „Az milyen érzés?" Illogikus volna arról vitatkozni, hogy valóban közeleg-e az eső, vagy sem, mert nem azt mondta, hogy "esni fog." Amit mondott, az az, hogy "esőt érzek," ami egészen más. Ez egy belső élmény mondatba foglalása, nem egy külső jóslat, parancs vagy elvárás.
Ha azt mondom neked, hogy „tegnap éjjel egy elefántról álmodtam,” lehetséges volna-e logikailag, hogy ne érts egyet velem? Talán nem lennél különösebben kíváncsi az álmomra, de igen kevés értelme lenne vitatkozni az állításommal. Vagy az igazat mondom, vagy nem. Ha az igazat mondom nincs miről vitatkozni – ha nem mondom az igazat, még mindig nincs miről vitatkozni, mivel soha nem lesz a legkisebb bizonyítékod sem arról, hogy hazudtam.
Tehát amikor azt mondom, hogy "szeretném, ha nekem adnád a vesédet," az első szó az, ami fontos, nem az utána következők, de mindenki az utóbbi szavakra fókuszál és agresszív követelésnek veszi őket, ebből kifolyólag a földi létük hátralevő idejét azzal kell tölteniük, hogy küzdjenek és irányítsák az első szót.
A mondatok, amik preferenciát fejeznek ki, csupán mondatok, amik egy belső tapasztalatot fejeznek ki, és ha törődünk a személlyel, aki kifejezi őket, akkor kíváncsiak vagyunk a belső élményére.
Tehát hogy áttérjünk valami általánosabbra, mint a vesék, ha csinálsz valamit, ami zavar engem, négy alapvető választási lehetőségem van.
-
Megmondhatom neked, hogy zavar az, amit csinálsz, semmi elvárással afelé, hogy megváltoztasd a viselkedésed.
-
Elhagyhatom a szituációt.
-
Megmondhatom neked, hogy amit csinálsz, az zavar, tehát abba kellene hagynod, mert zavar.
-
Megmondhatom neked, hogy amit csinálsz, az erkölcstelen, és abba kellene hagynod, mert amit teszel, az helytelen.
Természetesen, ha az emberek általánosságban érettek és bölcsek lennének, leginkább azt csinálnák, ami az első számú ajtó mögött rejlik – néha a második számú ajtón távoznának, ha idegesek lennének, de soha nem nyitnák ki a harmadik és negyedik ajtót.
Viszont a világ se nem bölcs, se nem érett, így hát a gyermekek gyorsan megtanulják azt, hogy amikor a szülők idegesek vagy szoronganak, a gyermek viselkedése az, aminek meg kell változnia. Ha az édesanyám feszült annak okán, hogy randira megyek, a "megoldás" az, hogy ne menjek. Ha az édesapám szégyelli magát azért, mert nem voltam a templomban, akkor templomba kell mennem. Ha az anyám szégyelli magát, ha nem puszilom meg a kellemetlen szagú nagyanyámat, jön a rosszalló tekintet. Ha az anyám megszégyenítve érzi magát, ha elveszek egy játékot egy másik gyerektől, a megoldás az, hogy "szépen játsszak." (Természetesen tényleg nem kellene elvennem mások játékait; a probléma az, hogy az édesanyám nem kíváncsi arra, hogy miért teszem azt, hanem a tüneteket próbálja eltűntetni ahelyett, hogy megpróbálná megérteni az okot.)