A szabadkereskedelem említett apostolai, kik szinte misztikus erőt tulajdonítottak a vámhatárok eltörlésének, nagy, általános emberi érdekeket tartottak szem előtt, és képzeletükben a békésen termelő és dolgozó világ széles horizontja lebegett. Úgy gondolták, hogy a népek, egyenlők lévén az érvényesülés lehetőségei a gazdasági élet egész területén, azt termelik, amire talajviszonyaik, képességeik, jártasságuk rendelték őket. Bizonyos értelemben tehát kozmopoliták. A manchesteri iskola hívei nem törődtek azzal, hogy a gabonavámok eltörlésével Anglia gabonatermelése tönkremegy, mert nem tud versenyezni azokkal az országokkal, amelyek kedvezőbb talaj- és éghajlati viszonyaik folytán többet és olcsóbban termelnek, ha viszont bőséges kárpótlást nyer akképpen, hogy óriási arányokban fellendítheti akkor verseny nélkül álló vas és szövőfonó iparát. Mint már említettük, Anglia a manchesteriekre hallgatott és egy időre megszüntette a védővámokat. Ha a liberalizmus megmaradt volna tisztán nemzetközinek és nem ébresztette volna fel ugyanakkor a tudattalanból a nemzeti öntudatot, az egész földkerekség nagy békés termelő közösséggé változott volna.
A nemzeti öntudat felébredése után össze kellett valahogyan egyeztetni a tisztán nacionalista szempontokat és célokat a gazdasági liberalizmus termelési rendjével. Ez a nagy mű egy német tudósnak s agitátornak, a modern Németország egyik megteremtőjének, Friedrich Listnek nevéhez fűződik.
Friedrich List 1789-ben született Reutlingenben, svábok földjén, jómódú polgári családból. Tanulmányainak elvégzése után Württemberg állam szolgálatába lépett, és ifjúi lelkesedéssel csatlakozott a francia forradalom reformeszméihez, amelyekkel Németország intelligens társadalma már telítve volt ebben az időben. A liberális Wangenheim-kormány alatt katedrát is kapott Tübingenben az egyetemen, de ezt kénytelen volt elhagyni a szabadelvű kormány bukása után. Németország ebben az időben súlyos gazdasági krízisben sínylődött. A kontinentális zárlat megszűnte után Anglia egyszerre elárasztotta egész Európát olcsó ipari termékeivel. Ez ébresztette fel Listben, ámbár elméletileg a gazdasági szabadság legodaadóbb híve volt, a védelem gondolatát, mert úgy látta, hogy Anglia fejlett ipari kultúrája folytán egymagában kielégíti egész Európa ipari szükségleteit. A német kereskedelmi egyesületnél állást vállalva a birodalom politikai és gazdasági felszabadítása mellett agitált. De nem hagytak békét az ellenségei; először fogságba vetették, majd pedig száműzték Németországból. Franciaországon keresztül Amerikába utazott, ahol a gazdasági és politikai viszonyokat tanulmányozta. 1832-ben visszatérve a hazájába, tovább folytatta agitációs tevékenységét a német Zollverein mielőbbi megteremtéséért, s közben megírta korszakalkotó művét: a közgazdasági tudományok „nemzeti rendszerét”.1
List a nemzetek vagyonosodásának okait kutatva abból a tényből indul ki, hogy Angolország fejlett iparával, a tengeri kereskedelem monopóliumával olyan gazdasági fölényre tett szert a nemzetek között, hogy védekezni kell ellene. Ezért Európa öntudatos népeinek, ha nem akarnak nemzeti jövőjükről lemondani és egy túlfejlett gazdasági hatalmasság alárendelt rabszolgái maradni, le kell mondaniuk a más nemzetekkel való korlátlan forgalom elvéről. Szerinte a Quesnay-Smith-féle szabadkereskedelmi tan és a régi merkantilizmus egyformán tévesek. A szabadkereskedelmi doktrínának az a legnagyobb vétke, hogy egy tisztára kozmopolita eszmét akar általánossá tenni, és a jelen szükségleteit, a nemzetiség természetét félreismerve, nem veszi tudomásul a nemzetnek létét, és ezzel együtt a nemzetek önállóságra való nevelésének princípiumát. Az a bizonyos egyetemes unió, melyet Quesnay és Adam Smith felvetettek, azzal járna, hogy a nemzeti individuumok eggyé olvadnának benne és eltörlődnének a nemzeti sajátságok. Megismétlődne ilyenformán a római történet, mert az összes gyenge népek egy erősebbnek alárendeltjévé süllyednének. És ez az állapot szükségképpen bekövetkezik akkor, ha az európai államok megmaradnak a primitív agrárország állapotában, iparuk fejlesztésében pedig nem jutnak tovább a kezdetleges kézműiparnál. ,,A védővámrendszer – mondja List – amelyről azt állították, hogy spekulatív fejek találmánya, természetes következménye a nemzetek ama törekvésének, hogy biztosítékot nyerjenek fennmaradásuk, boldogulásuk, vagy hatalmi fölényük számára.”
A Klasszikus gazdasági iskola el akarta hitetni az emberekkel, hogy boldogulásukhoz nem szükséges más, mint a szorgalom, a takarékosság, valamint az egyének intelligenciája. Ezzel szemben az az igazság, hogy a vagyonosodás nem kevésbé függ a polgári intézményektől, a törvényektől; a fennmaradásnak és az önállóságnak, a nemzeti hatalomnak pedig feltétlenül a törvényhozás a garanciája. Mi most tehát a teendő, hogy Németország és Európa többi országai is fel tudják venni a gazdasági versenyt a prepotens Angolországgal?
Az első teendő, hogy a nemzeti individuumok egyesüljenek egymás között nemzeti társadalommá, egységes egésszé. Világveszedelem az, hogy minden ipar, kereskedelem, tengerhajózás egyetlen nemzet kezében összpontosuljon. A külkereskedelem korlátozásának List elgondolásában nemzetnevelő céljai vannak. Az elmaradt népeket rá kell nevelni előbb a termelő munkára s addig, amíg a világversenyre meg nem edződtek, szükség van állami kontrollra, szükség van intézményes, támogatásra.
List nem túlzó, nem szélsőséges protekcionista. Azt mondja, hogy a túl magas védővámok, ha azok minden idegen árut egyszer és mindenkorra kizárnak, hanyagságra és tunyaságra szoktatják a nemzetet. A védővámok legyenek észszerűek, se túl magasak. se túl alacsonyak; védjük meg egy időre a belföldi gyártmányokat, de később, amikor a belföldi iparágak olcsón és kielégítő mennyiségben termelnek, mérsékelhetjük a vámokat. A különböző európai országok gazdaságtörténelme, még Anglia történelme is arra tanít bennünket, hogy a polgárság intelligenciáján és szorgalmán kívül az intézmények és a törvények nagymértékben hozzájárultak a vagyonosodáshoz. Minden nép intézményeiből merítette erejét, még Angolország is, ahol a tengeri kereskedelem és a hajózás föllendülése a Cromwell-féle Navigation Act-tal kezdődik. List nem ellensége az egyéni szabadságnak. Éppen ellenkezőleg: szabadság nélkül nincs sem termelő munka, sem kereskedelem, de a belső, legteljesebb egyéni szabadság mellett a nemzet úgy lépjen fel mindig, mint egység, és a népek versenyében ne dobja oda magát martalékul a korlátlan szabadkereskedelem hamis elvének. Az ő védővámrendszere korántsem jelent légmentes elzárkózást a más nemzetek elől, mint amilyennek napjainkban tanúi vagyunk. A merkantilisták túlzott iparvédelmét, amely eleinte használt a kézműiparnak, de tovább is erőltették, amikor már nem volt rá szükség, teljes egészében elveti. Nála a vámvédelem átmeneti eszköz, amely racionálisan alkalmazva, kitűnő nevelési eljárás és versenyképessé teheti a népeket akkor, ha iparuk még csak a kezdeti stádiumban van.
A nemzeti egység az országok jólétének és egészséges továbbfejlődésének elengedhetetlen feltétele. Bármennyire tiszteletreméltóak is az individuális jogok, az egyes embert mindig alá kell rendelni a közösség nagy céljainak és érdekeinek. Adam Smithnak az a tétele, hogy amikor az egyes ember saját érdekeit követi, ezzel szükségképpen előmozdítja a társadalom érdekeit is, bebizonyíthatatlan és hamis. Éppen ilyen indokolatlan a klasszikus iskolának az a másik igen elterjedt tanítása is, hogy a nemzeti gazdaság csak a magángazdaságok összessége és hogy az egyes ember magánérdeke a termeléshez és a vagyon felgyülemléséhez sokkal jobban hozzájárul akkor, ha zavartalanul élhet az ő üzleteinek. Mert minél fejlettebb valamely ország gazdasági élete – mondja List – annál nagyobb szükség van arra, hogy az állam és a törvényhozás beavatkozzék a magánvállalkozásba a nagyközösség érdekében, és az állami beavatkozás helyénvaló mindenkor, amikor az egyes magántevékenységek összeütközésbe kerülnek a közcélokkal.
List közgazdasági rendszere az első számottevő nagy támadás Adam Smith ellen, aki közel fél századon keresztül szinte megdönthetetlen bálvány volt. List nem csak az alapfelfogását, a feltétlen egyéni szabadságot, a szabad kereskedelem doktrínáját vonja kétségbe, hanem rendszerének egyéb fontos tételeit is, így például az egész értéktant. Smithnek az az állítása, hogy jóformán a földművelés az egyetlen forrása minden vagyonosodásnak, és hogy a talajműveléshez több intelligencia szükséges, mint az iparhoz, egyszerűen dőreség. Az ipar magasabb rendű már csak azért is, mert szolgálatában áll a művészet és a tudomány, de azonkívül több találékonyság, több intelligencia, munkakedv és kitartás szükséges hozzá. Az olyan társadalom pedig, melyben a lakosság többsége ipart űz, feltétlenül magasabb rendű. Az ipar gyarapodása szaporítja valamely ország népességét azáltal, hogy jóval több munkáskezet foglalkoztathat, mint a földművelés. A túlzott agrárvédelem minden országra veszedelmes. Anglia példája mutatja, hogy a nagybirtokosok dédelgetése rettentő gazdasági krízist és nyomort idézhet elő.
List agitátori és írói működésének jelentősége abban áll, hogy a közgazdaságot a nemzeti és hatalmi politika szolgálatába állította. Kitűnő meglátású és meglepően előrelátó fő volt. Látta, hogy a német birodalom hatalmas gazdasági erőforrásokkal rendelkezik; van roppant mennyiségű vasa és szene, de nem tud versenyezni Angliával, mert a szigetország egy századdal előbb jár. Rájött arra is, hogy a német nemzet vagyonosodása a legszorosabban egybefügg a politikai egységgel, és ipara, kereskedelme stagnálásra van kárhoztatva mindaddig, míg az egyes német államok között fennállanak a vámsorompók és a birodalom az akkori szétdaraboltság állapotában marad. Angliát kétségtelenül gyűlölte. Olyan abnormális hatalmat látott benne, amelyet csak az összes európai országok tudnak ellensúlyozni, ha egymással szövetkeznek ellene. Elgondolása közel jár a mai Páneurópa-konepcióhoz. Európa népeinek harcolni kell Anglia despotizmusa ellen, latba kell vetni vele szemben az összes európai népek szövetkezett erejét.
List a 40-es években Magyarországon is megfordult, hogy szemügyre vegye itt a gazdasági viszonyokat. Az ö elméjében már megfogant a nagy német birodalom gondolata, melynek hegemóniája a Balti-tengertől Ausztria s Magyarország hátán keresztül a Földközi-tengerig leér. Magyarországról szóló észrevételeit érdemes megemlíteni.2 Elképedve látta, hogy itt mennyi kihasználatlan erőforrás hever parlagon, ítélete a magyar nemességről azonban nem nagyon hízelgő. Lovagiaskodó, büszke s pazarló népségnek látja az akkori magyar politikai nemzetet, és azt tanácsolja, hogy ha fenn akar maradni az ország, teremtsen erős polgári osztályt az alkotmány sáncain kívül álló néprétegekből. Helyesli a Széchenyi és Kossuth-féle reformterveket. Út-, vasútépítés, a folyók szabályozása a legelső teendők, és az országnak el kell magát látnia külföldi hitellel. Kidolgozott Magyország számára egy nagy tervezetet (Ungarische Compagnie), ebben benne van a hitel, a közlekedés szabályozása, a folyók gátakkal való ellátása, szóval mindaz, amit ebben az időben gróf Széchenyi István sürgetett.
Ebből a rövid vázlatból megállapíthatunk annyit, hogy List nemzeti szisztémája a liberális közgazdaságtan revíziója; az individualizmus kibékítése az állami beavatkozással, ami azoknak a viszonyoknak szemüvegén nézve érthető és helyeselhető. Akkoriban verseny nélkül állott Anglia a világpiacon, és tegyük fel, hogy a németek a klasszikus gazdasági iskolát vakon követik, Németország, de vele együtt egész Európa is Anglia kizsákmányolt gyarmatává vált volna. Olyan viszony keletkezett volna Anglia és Európa között, mint ma az Egyesült Államok és Mexikó viszonya. Az Unió szörnyű erejű trösztjei az agrár Mexikó egész gazdasági életére rátenyereltek és minden zsírját kiszívják.
A mostani elfajult és esztelenségig csigázott protekcionizmus azonban, amely a háború után mániává lett egész Európában, nem hivatkozhatik Friedrich Listre, mint atyjára. Ő a mérsékelt, meggondolt, és racionális elzárkózást nevelési eszköznek szánta, melyet csak addig kell fenntartani, amíg a hazai iparágak el nem bírják a külföldi versenyt. A mai védővámrendszer azonban az elvakult nemzeti imperializmus eszköze. A legklasszikusabb példa rá az 1926 nyarán hozott csehországi vámtörvény.
Most már az a kérdés, hogy kinek van igaza: a manchesterieknek vagy a védvámosoknak, végtelenségig vitatható probléma, és egyenlő számú komoly érvet hozhatunk fel mindkettő mellett. Az olyan népek között, melyek a civilizációnak annyira-amennyire hasonló fokán állnak, szóval gazdaságilag egyenlő erejűek, s ilyenformán egyik nem zsákmányolhatja ki a másikat – a szabadkereskedelem egészen észszerű és csak áldásos lehet. Mert ha mindegyik azt az árut viszi piacra, melynek készítésében a legjáratosabb, s amelyet természeti viszonyainak köszönhet, bekövetkezhet a kölcsönös kiegyenlítődés és a gazdasági élet harmóniája, úgy mint Ricardo gondolta. De ehhez feltétlen szükség van békés szellemre, a nemzetek bizonyos mértékű szolidaritására, a háborús lelki okok kiküszöbölésére, ez tehát egyelőre utópia és az eljövendő időknek igen szép álma. Könnyen elképzelhetünk ilyen gazdasági egységet Európa népei között – nem számítva ide Oroszországot – mert ezek a népek képzettségüket, ipari és technikai civilizációjukat tekintve nagyjából egyenlők. Egy ilyen európai vámközösség a legnagyobb valószínűség szerint elsöpörné a mesterségesen fenntartott magyar gyáripart, de kárpótlásul kifejlesztené a nyersterményeket feldolgozó iparágakat, melyeknek itt van a nyersanyaguk, és megvan Európában a biztos felvevőpiacuk.
List gondolatait továbbfejlesztették és közben meghamisították Németországban is és mindenütt. Epigonjai a nemzeti imperializmus szolgálatába állítottak az egész ipart és kereskedelmet, és a kisgazdaság a Hohenzollern-féle hatalmi politikának lett gyűlöletes eszköze. A védővámos professzorok ennek csináltak propagandát (Schmoller) nehézkes, doktriner elméleteikkel, s közülük Adolf Wagner egészen az államszocializmusig elsiklott.
A védővámoknak és az egyéb állami támogatásoknak hátrányát sehol nem szemlélhetjük úgy, mint nálunk Magyarországon. List a korlátozások rendszerét csak nagy nemzeti érdekből látta nélkülözhetetlennek, nálunk azonban ez a támogatás nem annyira nemzeti, mint inkább kasztérdek. Ezeket a hátrányokat nem részletezhetjük, nem hallgathatunk el viszont néhány olyan visszaélést, melyek mindenkinek feltűnnek. A nagyipar, ha biztos a felől, hogy nem veszíti el a felülről jövő támogatást, nem tökéletesíti termelőeszközeit és nem igyekszik olyan árukat termelni, amelyek kiállják a külfölddel a versenyt. Másodszor: biztos rizikó nélküli jövedelmet nyújt bizonyos ipari és pénzcsoportoknak, és ezek monopolizálják a belföldi piacot, és hitvány áruikat drágán rákényszerítik a belföldi biztos vevőkre. Ahhoz, hogy az intézményesen dédelgetett ipar vissza ne éljen előnyös helyzetével, bizonyos moralitás és nagy céltudatosság szükséges. Példa rá Németország, ahol a vállalkozók nem éltek vele vissza, a védővámokat arra használták, hogy közben tökéletesítsék áruikat, így lettek fél évszázad leforgása alatt Angolország félelmetes és verhetetlen versenytársai.
Smith, Ricardo, Jean Baptiste Say álmokat kergettek, ez igaz. De az élet, a mai gazdasági zűrzavaraival reánk nehezedő élet, mindinkább őket igazolja. A világháború hagyatéka, az Európa-szerte uralkodó gazdasági és valutakrízis mindinkább arra a belátásra vezeti a közgazdasági élet hangadóit, hogy menjünk vissza a klasszikus gazdasági iskola tradícióihoz. Bejutott már a köztudatba, hogy a vámhatárok, az elzárkózás politikája drágítják, sőt megölik a termelést. Európa helyzete ebben az időpontban Amerikával szemben ugyanaz, mint Angliával szemben volt, a kontinentális zár megszűnésekor.
A klasszikus iskolának két legsarkalatosabb tétele: a teljes gazdasági szabadság és a legkorlátlanabb konkurencia, ami természetesen csak a tisztességes versenyt jelenti, a gyakorlati élet tűzpróbáját ki sem állották. Mert a gazdasági szabadságot a nemzetközi viszonylatokban megmásította a protekcionizmus, a belső forgalomban megbénította az etatizmus (pl. nálunk és Franciaországban); ott pedig, ahol a belső forgalomban legteljesebb a szabadság, mint Amerikában, a kapitalizmus önmaga fékezte a konkurenciát oly módon, hogy trösztökbe és konszernekbe tömörült. A gazdasági liberalizmus eredményeit, jövőjét és jelentőségét még egy alábbi fejezetben tárgyaljuk.