#Klasszikus liberalizmus
#libertarianizmus
#anarcho-kapitalizmus
#osztrák közgazdaságtani iskola
logo
Balla Antal

A liberalizmus történelme

Gazdasági és politikai tanításai

A liberális reformok (1832-1867)

Így közvetlenül elküldheted az ebook olvasódnak is az esszét
FIGYELEM!

Ez egy fejezet Balla Antal A liberalizmus történelme című könyvéből! Ha szeretnéd a többi fejezetet is elolvasni, használd a képernyő sarkában található tartalomjegyzék gombot. A teljes könyv ingyenes letöltéséhez vagy a nyomtatott verzió megvásárlásához kattints a borítóra.

Balla Antal: A liberalizmus történelme

A kultúrnemzetek Anglia politikai intézményeit fogadták el minták gyanánt, de nem tanulták meg az angoloktól, hogy mi módon kell reformokat végrehajtani. Az angol politikai művészet a reformok végrehajtásában remekelt, s ez a művészet annak az igazságnak megértésében nyilvánul, hogy a múltat nem lehet a jelentől elszakítani, mint ahogy az élő fát nem lehet élettanilag elkülöníteni a gyökerektől, amelyek táplálják.

Az angolok sohasem zúzták össze a múltat, hanem meghagyva belőle mindig azt, ami jónak, használhatónak bizonyult, a tradicionális intézményeket tökéletesítették a jelen kívánalmai szerint. Mint Sidney Low írja, az angol alkotmány biológiai, nem pedig mechanikai fejlődmény. Az angol konzervativizmus, melyet a maradiságtól való megkülönböztetésül racionális konzervativizmusnak lehet nevezni, abban áll, hogy az intézmények hasznosságát nem régiségük vagy új voltuk dönti el, és minden berendezkedésnek egyetlen próbája a hasznosság. Ahogy Macaulay írja:

Sohasem kell a szimmetriával törődni és sokat kell törődni a haszonnal; a szabálytalanságot nem kell kiküszöbölni azért, mert szabálytalanság; csak akkor kell újítani, ha már a baj érezhető, de akkor olyan alaposan, hogy a baj megszűnjék; a tétel felállítása sohase legyen tágabb körű, mint az egyes eset, amiről szó van. Íme, ezek azok a szabályok, amelyek János király kora óta irányadók voltak 250 parlamentünk tanácskozásában.

Az angolok tudták előre, amiről a franciák csak hosszú, keserves tapasztalatok alapján győződtek meg: hogy egy nemzet életében semmi sem veszedelmesebb, mint a nagy reformok után való mámor.

A politikai és a társadalmi élet említett összhangtalansága feltámasztotta a század első éveiben a radikális mozgalmat. Az alsóbb néposztályok nyomora az első évtizedekben oly ijesztő arányú volt Angliában, hogy Marx és Engels erre hivatkozva állították fel azt a hipotézist, hogy a társadalmi forradalom, melytől ők a kapitalista gazdasági rendszer összeomlását remélték, Angolországban fog mindent elsöprő erővel kitörni. A radikális szekták, amelyek a reformokat egyre fenyegetőbben sürgették, Jeremy Benthamra, a nagy etikusra és közgazdászra szoktak volt hivatkozni, mint mesterükre és tanítójukra. Jeremy Bentham (1748-1832),1 mint etikus, mint közgazdász, korának egyik legolvasottabb és legnagyobb hatású írója és gondolkodója. Tőle származik ez a sokat és máig is emlegetett frázis: „A legnagyobb boldogság a legnagyobb tömeg számára.” A gazdasági kérdésekben Adam Smith tanítványa, agitál a vámhatárok megszüntetéséért, de ugyanakkor az ő eszméje a szociális gondoskodás a szegényekről, aminek az elérésére hatásosabb állami beavatkozást és a szabadverseny korlátozását ajánlja. Ő a megalapítója az új szabadgondolkozó és utilitarista iskolának, nagyrészt az ő tanítványai közül kerültek ki a radikális szekta vezérei és hívei. A parlamentben ezt a forradalmi szellemű radikalizmust Burdett képviselte. A konzervatívok azonban, akik a francia forradalom hatása alatt megerősödtek, minden újításnak ellenszegültek. Rendkívül sokat ártott a liberalizmusnak és a haladásnak az ifj. Pitt, az angol imperializmus egyik leghatalmasabb képviselője, de aki ugyanakkor minden közgazdaságot megfojtott.

Az ifj. Pitt halála után (1804) a whigek egy kis lélegzethez jutottak, majd 1807-ben újjászervezték elgyengült pártjukat. Ebben az időben alapítják meg Edinbourgh Review-t, a liberálisok fő sajtóorgánumát, amelynek e korabeli számai rendkívül komoly, szinte bölcseleti tartalmúak és a XIX. század liberalizmusának legszebb írásos emlékei közé tartoznak. Pitt halála után a király tekintélyével támogatott tory-párt egyelőre megtartja fölényes parlamenti többségét egészen 1827-ig és uralmon marad. A whigek az egész idő alatt a parlament kisebbségét alkotják, viszont velük tartanak a parlamenten kívül álló milliós tömegek és a radikálisok. A párt különben is Fox óta liberális és demokrata elveket vallott.

1816-ban egész Angolországban, de különösen fent északon és nyugaton, a nagy ipari centrumokban igen heves, szinte forradalmi jellegű radikális agitáció kezdődik. A mozgalomban részt vesznek elsősorban az ipari munkások. Az 1817 novemberi, Manchesterben tartott nagygyűlést, amelyen vagy ötvenezer ember vett részt, úgy szokták emlegetni, mint történelmi dátumot. A legmaradibb toryk is meghökkentek, látva, hogy a tömegek most már nem ismernek tréfát. A munkások hangosan követelik a parlamenti reformot s ezek a jelszavak röpködtek a levegőben: Universal Suffrage! (általános választójog); Equal Representation or Death! (egyenlő képviselet vagy a halál); No Corn Laws! (le a gabonavámokkal).

A tömegek kívánságai megértésre találtak a whigeknél, akik mintegy az aranyközéputat képviselik és közvetítők az utcákon és meetingeken izgató radikálisok és Wellington herceg ultrakonzervatív kormánya között. A szűnni nem akaró forrongások 1823-ban arra indították a konzervatív Peel-kormányt, hogy bizonyos részleges reformokkal lecsillapítsa a veszedelmessé fajuló radikális izgatást. Enyhítették a büntetéseket, majd leszállították a gabonavámokat, ami lehetővé tette az elkeseredett szegényebb néprétegek olcsóbb élelmezését. Még egy nagy fontosságú törvényt alkotott a konzervatív, de a tömegek igényei iránt megértéssel viseltető Peel-kabinet: az 1825.-i törvény megengedte azt is, hogy a munkások szabadon szervezkedjenek. A gabonavámok leszállítása az első lépés volt a szabadkereskedelem felé, amit Adam Smith tanított, Ricardo pedig több ízben szóvátett az alsóház ülésein.

A liberális whigek győzelmét az 1827-32. közötti időszakban nagy és korszerű reform: a katolikusok emancipációja és az 1832.-i választói reform jelzi. A túlnyomó részben protestáns Angolországban a XIX. század nagy reformjai előtt ismeretlen a vallásszabadság, ami annál feltűnőbb, mert a protestáns népek jelszava volt mindig a felekezeti türelem és a lelkiismereti szabadság. A Stuartok elűzetése után azonban, amikor az angol nemzet megszabadult a katolicizmus veszedelmétől, ugyanolyan mostohán bánt a katolikus kisebbséggel, mint a katolikus többségű országok bántak ugyanebben az időben a protestáns vallású kisebbségeikkel. Másodrangú polgárokká degradálták a katolikusokat, megfosztva őket a választójogtól, a hivatalviselés lehetőségétől, kultuszuk szabad gyakorlatától.

A radikális reformmozgalom nem hunyhatott szemet a katolikusok politikai jogainak elismerése előtt, mert önmagához maradt volna következetlen. A mozgalmat az ír katolikusok indították meg. 1810-ben egy Grottan nevű protestáns képviselő nyújtott be indítványt, amelyet az alsóház többsége nagy megbotránkozások közben elvetett. Igen nagy munka volt meggyőzni az angol közvéleményt a katolikusok egyenjogúságának igazságáról. Az ortodox anglikán egyház papjai, akik a szélső konzervatív torykkal árultak egy gyékényen, hallani sem akartak róla, a puritánok ivadékai pedig apáiktól örökölték a pápisták iránti gyűlöletet. 1825-ben az alsóház többsége elfogadta a javaslatot, a választóközönség azonban kibuktatta a következő választásokon az egyenjogúság híveit. A nagy Canning rövid életű miniszterelnöksége (1827) sokat lendített a katolikusok már-már veszendőnek hitt ügyén, mert Canning barátai a javaslatot vezérük halála után is napirenden tartották. A sok esztendős küzdelemnek az lett az eredménye, hogy a konzervatív, de liberális érzelmű és haladó Peel, a törvénytervezetet 1829-ben keresztülhajszolta, miután IV. György király már egyszer visszavetette. Március 5.-én megszavazták a Catholic Belief Billt, amely eltörölte a katolikusokat megszégyenítő régi rendelkezéseket, s kimondotta, hogy a katolikus vallású angol alattvalók ezentúl parlamenti tagok lehetnek s minden hivatalba szabadon bocsáthatók, a lordkancellári méltóság és az írországi helytartóság kivételével.

A parlament időszerű reformjáért való agitáció Sir Francis Burdett-nek, az említett radikális vezérnek nevéhez fűződik. 1818-ban benyújtott indítványát az akkor még tory-többségű alsóház visszavetette. Már említettük az előzményekben, hogy az akkori választási szisztéma mennyire nem felelt meg a korkövetelményeknek. A régi középkori választóközségek (borough) azóta, hogy az elszegényedett földműves rétegek az ipari központokba tódultak, teljesen elnéptelenedtek, de a nem létező községek továbbra is élhettek a szavazati jogukkal. Manchester és Glasgow városokban a szavazók száma alig tett ki nyolcvanat. 1820-ban Lord John Russel, ez a tiszteletreméltó emlékű doktriner whig-vezér indítványozott egy igen szerény mérsékelt újítást, amely csupán csak a kerületi beosztásra terjedt ki. De a toryk indítványát visszadobták. A viták 1820-tól egészen 1831-ig tartottak.

Lord Grey, a liberális felsőházi tagok vezére, 1830-ban készített egy szintén szerény reformtervet, de a lordok kicsúfolták. Közben megmozdultak London tömegei s olyan hangos tüntetést rendeztek a különben népszerű Wellington ellen, hogy az néhány napig nem mert elmenni a parlament üléseire. Az 1831.-i választás végre meghozta a whigek győzelmét. A hosszú évtizedes tory-uralom után a whigek először kerekednek felül s a most már liberális többségű alsóház elfogadta nagy szótöbbséggel az új választói reformjavaslatot, melyet Sir John Russel dolgozott ki és Grey, a liberális miniszterelnök terjesztett elő az alsóház első ülésén.

Az 1832.-i választói reform a szónak mai értelmében korántsem demokratikus. A tudatlan munkástömegektől maguk a demokratikus érzelmű és népbarát whigek is rettegtek. Ők csak elméletben voltak az általános választójog hívei, de úgy gondolták, hogy Anglia nagy tömegei még éretlenek arra, hogy megnyíljanak előttük az alkotmány sáncai. Az 1832.-i törvény legfontosabb újítása az új kerületi beosztás. Ötvenhat kétezer lakosnál kisebb lélekszámmal bíró község vesztette el a képviselőküldés jogát. A városoknak, amelyeknek eddig nem volt képviselőjük, hatvannégy mandátumot juttattak, így a grófságok területén 247.000-ről 370.000-re, a városokban pedig 188.000-ről 286.000-re emelkedett a szavazók száma. Ez a mérsékelt reform azért nagy történelmi esemény, mert ez volt az első nagy lépés a liberális Anglia kialakulása felé. A politikai életbe ezentúl beleszólnak a városok, s az első rést ütötték ugyanakkor a nagybirtokos oligarchia sok évszázados önkényeskedésén és osztályuralmán. A forradalmi veszély egyelőre elmúlt, ámbár a radikálisokat a reform korántsem elégítette ki.

A parlamenti reform, épp úgy, mint a katolikusok emancipációja, a liberálisok érdeme, akik ebben az időben demokraták és a „józan középutat” képviselik az utca népével paktáló radikálisok és a maradi konzervatívok között. A liberális párt történetírói a parlamenti reform után következő néhány évtizedet a későbbi Gladstone-korszakkal együtt a párt legdicsőbb korszakának nevezik. A két nagy reformot nyomon követték a többi részleges reformok. Az ő művük egy megszégyenítő intézménynek, a rabszolgaságnak eltörlése, a sajtószabadság időszerű reformja és a közigazgatás korszerű átalakítása. Grey lordot 1834-ben lord Melbourne követte a kormányon, utána egy esztendeig a toryk uralkodtak, Robert Peel-lel az élükön, majd ismét a liberálisok.

Az angol közigazgatás reformjának kérdése már Pitt kormánya alatt felvetődött, Pittet azonban annyira lefoglalták a nagy világhistóriai események, a francia forradalom, majd később a napóleoni hadjáratok, hogy nem maradt ideje belső reformok végrehajtására. A mai angol demokrácia voltaképpen a községek önkormányzatán alapul. Az angolok erre a nagyszerű intézményükre rendkívül büszkék és sokkal nagyobb fontosságot tulajdonítanak neki az ország életében, mint a kormány és a parlament működésének. A liberálisok szerint a lokális önkormányzat az alkotmánynak és szabadságnak elengedhetetlen biztosítéka, mert ha a kormány erre is befolyást gyakorol, minden közszabadság illuzórikussá válik, bármennyire demokratikus is a parlament.

Angolországban a grófságok épp úgy, mint a községek is a régi oligarchia markában voltak az 1835.-i reform előtt, akárcsak nálunk Magyarországon. A közigazgatási szolgálatot nobile officiumnak tekintették, ugyanúgy, mint nálunk az alispáni, szolgabírói és táblabírói hivatalt, a városok sorsát ugyanakkor a pénz és a nagyipar új hatalmasai intézték. A Melbourne-kormány egyszeriben véget vetett a régi állapotnak egy radikális intézkedéssel. Az 1835.-i Municipial Corporation Bill kimondja, hogy a városokban minden adózó szavazó és minden adózó polgár választható különböző tisztségekre. A tisztviselőket, akik ezentúl fizetést kapnak, három esztendőre választják. A grófságokban szavazó lesz mindenki, akinek saját háza, birtoka van és legalább 10 fontnyi jövedelmet ki tud mutatni;2 a kormány a közigazgatás felett csak felügyeleti jogot gyakorol.

A munkásmozgalmak lecsillapodása után Anglia politikai életében nagymértékű megnyugvás állt be. 1866-ig kisebb megszakításokkal a liberálisok kormányoznak, de konzervatív szellemben. A liberális Palmerston-éra (1848-1865) a belpolitikában semmiféle újítást nem hozott. Maga Palmerston konzervatív meggyőződésű imperialista politikus, aki a belpolitikában a quieta non movere (a nyugalomban lévő dolgokat nem szabad bolygatni) kényelmes elvét vallotta, egyébként egész idejét lefoglalták a súlyos külpolitikai problémák.

Az ismét konzervatívvá csillapodott liberálisok nyugalmát a munkások mozgalma zavarta meg, akik a Melbourne-féle törvény óta éltek a szabad szervezkedés jogával. 1866 június 23.-án London munkástömegei fenyegető felvonulást rendeztek. Erre Russel lord kidolgozott ismét egy egészen enyhe és óvatos választójogi javaslatot, amely kismértékben leszállította a 32.-i törvényben megállapított cenzust, de tervezetét visszadobták a konzervatívokkal társult liberálisok. A lármás tüntető meetingek egyre megismétlődtek és a konzervatív Derby-kabinetet arra kényszerítették, hogy a liberális programnak ő tegyen eleget. Az 1867.-i új választójogi törvény szerint még mindig kiváltság a választójog, megmarad a magas cenzus, de némi haladás mutatkozik annyiban, hogy a kerületeket újra beosztják, leszállítják a községek számát és kilenc mandátumot kapnak a városok.

Az eddig elmondottakból láthatjuk, hogy a liberalizmust az angol politikában nem köthetjük a kormányférfiak politikai pártállásához. Chatam lord (az idősebb Pitt), például konzervatív, de szabadelvű és demokratikus érzületű, Canning baloldali konzervatív, de liberálisabb az akkori összes whigeknél; Peel konzervatív pártvezér, de sokkal szabadelvűbb gondolkodású, mint az imperialista Palmerston. Anglia különben is nagy ellentmondások hazája, ami, úgy látszik, a nemzeti karakternek sajátságos, szinte titokzatos jellemvonása. Ilyen ellentmondásokkal és érthetetlenségekkel tele van az egész angol jogrendszer, a politikai, a vallási élet, és az angolok magánélete.

A liberalizmus nagyszámú angol elméletírója közül John Stuart Mill (1806-1873), a tapasztalati ismerettan egyik legnagyobb modern úttörője érdemel külön méltatást.

Lábjegyzetek

  1. Bentham összegyűjtött munkáit Bowring adta ki Hamburgban, 1838-1843. Bowring Bentham életrajzát is megírta.

  2. Sidney és Beatrice Webb, English Local Government from the Revolution to the Municipal Corporations Act: The Parish and the Country, London, 1906.

Oszd meg ezt a bejegyzést:
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5
Book Cover 0Book Cover 1Book Cover 2Book Cover 3Book Cover 4Book Cover 5