»A toryk ellopták a fürdőző whigek ruháit«, mondották kilencven évvel ezelőtt Angliában, amikor a konzervatív Peel-kormány a liberális reformok egész sorát valósította meg. Ugyanez a »ruhalopás« megtörtént Európa csaknem minden országában. A 19-ik század nagy, liberális törvényeit túlnyomóan konzervatív kormányok alkották. Pitt, Canning, Peel, Disraeli Angliában, Guizot, Thiers és III. Napóleon miniszterei Franciaországban, maga Bismarck, sőt... a Bach-kormány is.
A történelem ismétlődik. A 20. század negyedik évtizedében konzervatív kormányok lopják el a fürdőző szocialisták ruháit. Ma Európaszerte — a skandináv államokat és Spanyolországot kivéve — jobboldali, konzervatív kormányok vannak uralmon. Mégis — sohasem állottunk olyan közel a szocializmushoz, mint manapság. Mert ezt készítik elő a tervgazdálkodással.
Robbins professzor legújabb munkájában, amelyet igen részletesen ismertet Vágó József a Pester Lloyd október 14-i számában, a tudós teljes elfogulatlanságával állapítja meg, hogy a tervgazdaság szocialista program. Ha az állam állapítja meg, mit, mennyit és milyen áron kell termelni és ezt hova kell exportálni, ha az, állam szabja meg, mennyi bért kell fizetni, ez végeredményben nem más, mint szocializmus. Mert szocializmus, ha állami hivatalnokok, nem pedig a vállalkozó felelőssége és kockázata irányítják a termelést. Ha ezeket a feladatokat a központi hatalom saját magára ruházza át, akkor a vállalkozót leglényegesebb hivatásától fosztja meg. A tervgazdálkodásban a munkaadó nem több, mint a római konzul a császárság idején.
Nem sokat nyom a latban, hogy a magántulajdon elve látszólag érintetlen marad. A magántulajdon nemcsak potenciális energia, hanem egyúttal mozgási energia is. A magántulajdon olyan helyzetben van tervgazdálkodás esetén, mintha a gőzgépet meghagynák tulajdonosa kezében, de más állapítja meg, mennyi gőzt kell fejleszteni és mennyit kiengedni.
Ma még a tervgazdálkodás magánkézben hagyja meg a vállalatokat. De mi lesz, ha egyszer ugyanez a rendszer baloldali kormányok kezébe kerül! Nagyon kevés újabb törvényhozási intézkedés kell ahhoz, hogy a magántulajdonnak még megmaradt csökevénye is a közösségé legyen.
Amikor Marx kidolgozta rendszerét és a kollektivizmus megvalósítására az osztályharcot ajánlotta, nem gondolt arra, hogy egykor majd a konzervatív, kapitalista kormányok hajtják végre a vállalkozás sterilizálásának munkáját. Ha tudta volna a bekövetkezendőket, nem kellett volna az áldozatos harcot, a forradalmat ajánlania a munkásmozgalom stratégiája gyanánt. Elég lett volna a híres angol politikai elvet hirdetnie: Wait and see, várni és látni, amíg a tőkés államok maguk fosztják meg befolyásuktól a kapitalistákat. Innen már csak egy egyszerű paragrafus a kollektív államig.
