Hiszen, ha olyan egyszerű volna a dolog. Mindjárt akceptálni lehetne Gaál Gaszton úr és elvbarátai felfogását, hogy most egy gyors infláció segíthet rajtunk. De a dolog mégsem olyan egyszerű. Akik az inflációval kacérkodtak eddig, csak azzal tudtak érvelni a pénzeszközök mesterséges szaporítása mellett, hogy így egyszerre a gazdasági élet új lendületet kapna, hogy így máról holnapra egy új konjunktúra bontakozna ki, amelynek kedvező eredményei mindenki számára kínálkoznának, így érvelnek az inflácionisták és szemben ezzel rámutatnak a defláció káros következményeire, a gazdasági élet sorvadására, a fokozódó elszegényedésre, az árak lemorzsolódására s mindarra, ami a termelést lehetetlenné, mert deficitessé teszi.
Ami a deflációt illeti, erről már tisztázódtak az argumentumok, ok nélküli deflációt senki sem akar sem nálunk, sem másutt. A kérdés csak az, deflációnak nevezhető-e az a pénzpolitika, amit eddig folytattunk, hogy egyáltalában nyomai vannak-e itt a deflációnak. Nos, meg kell állapítani, hogy nagyjában nincsenek nagy eltolódások a bankjegyforgalom körül, hogy körülbelül ugyanannyi pénz forog ma is, sőt valamivel több, mint egy esztendővel ezelőtt és így magában véve a pénzforgalom mennyisége nem változván, nem indokolt deflációról beszélni. Legfeljebb azt lehet mondani, hogy nincsen infláció. Bankjegyekben semmi esetre sincsen, de ami a hitelt illeti, hitelinflációról ma is beszélni lehet, bármennyire is tény, hogy a bankok tartózkodó üzletpolitikát folytatnak, hogy sok pénzt tartanak készenlétben és hogy mobilitásuk érdekében nem hajlandók hosszú lejáratú kölcsönöket adni. De ezért még nem lehet azt mondani, hogy itt deflációs pénzpolitika folyik.
Az infláció sürgetése mostanában kissé hangosabbá vált. Nem mintha különösebb aktualitása volna ennek a sürgetésnek, hanem pusztán azért, mert a krízis enyhítése érdekében minden ötletet megragadnának az emberek, és miután vannak, akik segítséget látnak az inflációban, előhozakodnak vele, akár aktuális, akár nem aktuális. Pedig nem szabad, hogy aktuálissá tegyük ezt a programot, amely új nagy nemzeti szerencsétlenséget zúdítana az országra, anélkül, hogy ebből a társadalom nagy tömegei bárminő hasznot húzhatnának. Sőt elsősorban ezek válnának az infláció áldozataivá. Ezt már tudnia kell mindenkinek, aki emlékezetéből nem törölte ki a háborús idők és az azután következő korszak inflációs időszakát. És tudnia kell mindenkinek, hogy milyen áldozatokat jelent egy infláció egy nemzet életében, amikor kisemberek ezrei és tízezrei esnek áldozatul egy téveszmének, amely átmeneti látszat konjunktúrát teremthet ugyan, de nem alkalmas arra, hogy egy nemzetet nehéz időkben a válságból kivezessék.
Hamis gazdasági jelszavakkal már nagy károkat okoztak politikusok, közgazdászok nemzetünknek. Ma már például Angliában nyíltan beszélnek arról, hogy Keynes tetszetősen és tudományosan beállított jelszava a font devalvációja érdekében milyen nemzeti szerencsétlenséget okozott. Nyíltan mondják, hogy ez a primitív eredetű elgondolás, amit Keynes oly csábító formák között tálalt fel, milyen mérhetetlen károkat okozott Angliának, anélkül, hogy komoly eredményeket tudott volna kárpótlásul biztosítani Anglia közgazdaságának. Keynes védekezni igyekszik ugyan a feltámadó kritikákkal szemben, amelyek a font devalvációját kezdik most az igazsághoz híven értékelni. Angliában azonban még nem is infláció történt, hanem csupán az aranystandardtól való elszakadás, amivel talán az irreálisan magas fontkurzust akarták az angol pénzügyi emberek kiegyensúlyozni. Anglia amellett nem is gondolt inflációra, mint ahogy az Angol Bank kimutatásából ki is tűnik, hogy az aranystandardtól való elszakadás óta nem is következett be lényegesebb eltolódás a bankjegyforgalom terén.
Angliának mindenesetre tennie kellett valamit, mert a font tartása mérhetetlen áldozatokkal járt és az angol hitel sínylette meg ezeket az áldozatokat. Már most minden összehasonlítás szándékától függetlenül felvetődik a kérdés, hogy mi köze a fontdevalvációnak egy esetleges pengőinflációhoz? Megmondjuk röviden: a font elszakadása is megmutatta, hogy milyen rázkódtatásokkal jár egy elhamarkodott valutáris intézkedés. Egy fikció megszüntetéséért érdmes még áldozatot hozni, ha ezt a fikciót fenntartani többé nem érdemes. De a fiktív biztonság még mindig jobb a fékevesztett bizonytalanságnál, a szerencsétlen valóságnál, melyet az infláció jelentene s amely napról-napra termelné számunkra az új meglepetéseket, amelyektől egész, közgazdaságunk rendülne meg. A bankóprést, ha egyszer megindul, vagy sehogy sem, vagy csak nagyon nehéz megállítani. Ezt tudniuk kell azoknak, akik az infláció fogalmával tisztában vannak és akik az inflációval oly könnyelműen kacérkodnak. Könnyű ezt a tetszetős jelszót a közvéleménybe beledobni, de nehéz a valóságban az infláció méreteit megszabni.
Nem lehet azt mondani, hogy csak egy kis inflációt szeretnénk, hogy valamivel több pénzeszköz legyen forgalomban, hogy egy-egy lejre valamivel több bankó jusson. A pénz és áru közötti reláció megbolygatása ok nélkül és cél nélkül olyan zavarokat idéz elő, amelyek elhárítása a mai időkben saját erőnkből talán lehetetlenné válik. Külső segítség pedig aligha ígérkezik éppen a mai időkben, amikor mások a viszonyok, mint amik pénzünk stabilizációja idején voltak. Ma nincs nemzetközi hitel, nincs belső hitel, nncs bizalom, nincs belső erő, ami egy infláció rombolásai után az ország segítségére jöhetne.
Szerkesztői megjegyzés