Az az Én, aki egy hónapon keresztül kikapcsolódott az eseményekből és szemlélőként sem vett részt a napi eseményekben, a tisztábban látó oktató hangján a következőket mondja nekem, az ismét napi harcokba keveredőnek.
Ismerd, vagy tanuld meg: jobb és baloldala minden kornak volt és minden korban az elhelyezkedés mindig egy közös kérdés körül történt, melyet mind a ketten adott feladatnak vallottak. Az egyik így, a másik amúgy, de mind a ketten ugyanazt akarták. A liberalizmus nem akart mást, mint a konzervativizmus, csak másképpen. Legalább azt hitték, hogy másképpen. Mígnem jött a mai kor, melynek máglyavilágánál megrökönyödve látták, hogy mégis csak másképpen, ugyanazt. Megtudhatták ezt, mihelyt jött az uj világ, mely ugyanegy ádázsággal közös sírba fektetné őket. Nem vele, a szerinte holttal verekszik, hanem önmagában kettéoszolva, mint az őssejt, önmagát tépdesi jobbról balra, balról jobbra.
Az orosz baloldal fellázadt a zsarnok cárság ellen, mely szuronyokkal, Szibériával, titkos rendőrséggel és pokolba futó vérengzéssel uralkodott. A baloldali forradalom győzött és szuronyokkal és Szibériával rendezte be a zsarnokságnak olyan veszekedett uralmát, melyhez képest a cári önkény valóságos liberalizmusnak mutatkozik.
Ez baloldali forradalom volt. Az eltiport emberiség felszabadítására vállalkozott a fehér jobboldal, és ahol sikereket ért el, mint a felszabadított polgári eszme, vérbe fullasztotta a proletáruralmat, internáló táborokat és diktátorokat állított be, rendeletekkel szállt szembe a demokratikus alkotmányossággal, el is tiporta, és ha Oroszországban az ember nem lehet más, mint bolsevista, náluk sem lehet más, mint az uralkodó párt tagja. Spanyolországban elkergették a királyt, mert diktatúrával nyomta el a szabadságot és megbuktatván a diktatúrát, egymást váltogatták a felszabadító forradalmak - és mindegyik ugyanazzal a vérengzéssel rendezkedett be, amely ellen fellázadt
Amire ki akarok lyukadni, egyszerűen ez: egy kornak soha sincsen két lelke, mely egymással csatázna, csak két, vagy több felekezete ugyanannak az eszmének, melynek hívei egyszerűen győzni akarnak és ellenséget látnak a másikban. A hívek csak azzal vannak tisztában, hogy mivel állnak szemben és alig van sejtelmük, hogy mi mellett állnak. Leninben egész Európa antikrisztust látott, a szociáldemokraták épp úgy, mint a feudális junkerek. Minden ami Európában kialakult, a bolsevizmus veszedelme ellen szerveződött. Van e ellentétesebb valami, mint bolsevizmus és nacionalizmus? Kétségbevonható a nacionalista gyűlölet és elszántság, vele szemben? A homousionizmus kibékülhet-e a homoiusionizmussal? Rideg ellentét. De képzelhető e homousionista felfogás homoiusionista felfogás nélkül? Egy nacionálszocialista életfelfogás bolsevizmus nélkül? Ami a kettő között ellentét, voltaképpen igazi tartalma mind a kettőnek. Mindegyik lenni akar, a másikról pedig, hogy ne legyen. Ha tükör elé állok, a jobb karomat emelem én, bal karját a tükröm képe. A mozdulat ugyanaz.
Nincs különbség a két törekvés között? Egetverő. De lényegében nem más, mint az az i-betű, melyről Madách liberális Ádámja könnyedén ajánlja, hogy hagyják el. — Távozz Sátán — hördül fel mind a kettő, és ami ezt a felháborodást kiváltja, az igazi lelke a kornak, melynek uralmán egymással szemben mind a ketten, vagy ahányan vannak, közösen dolgoznak. Úgy, ahogy párviadalban a felek mindig ellenkezőt csinálnak. Mikor az egyik üt, a másik véd és ez az ellentétes viselkedés adja meg a viaskodásnak tartalmát és vészes harmóniáját.
Mit csinál a bolsevizmus? Egy dogmatikus elmélet alapján megszünteti az osztályokat, az egyik osztálynak kizárólagos uralma útján. Mit a nácizmus? Egy pártot tesz meg pártösszességnek. A bolsevizmus marxi alapon megszünteti a magántulajdont, a magántőkét, magánmunkát, eltörli a rangokat, az egyén jelentőségét és azt akarja, hogy az ember csak az összesség atomjának érezze magát. Még a saját testét, életét se tekintse magántulajdonnak. A nácizmus a marxista világ kollektívumával szemben lobogó lelkesedéssel a nemzeti eszmét vallja szentségül. És ez eszme nevében ugyanazt a kollektivumot létesíti, mely az egyes emberből kiszakítja az önélet tudatát, nemzeti atomnak tekinti, melynek sem joga, sem rendeltetése nincs más, mint a borotvaél atomjának, melyet ha csorbul, hát leköszörülik, hogy a borotva ismét éles legyen. Új világot akar mind a kettő — egymással szemben, és ha sikerül, megteremtették együtt. Hogy melyik marad fölül, nagyon fontos a küzdő feleknek, de mellékes a világnak.
Ki hinné el, nácista, vagy bolsevista, hogy nem ellentáborok, hanem vetélytársak abban, hogy melyik végezze el, amit akár az egyik, akár a másik elvégezne? Mit is? Nem állapítható meg semmiképpen abból, amit célkitűzésük és hitvallomásuk tartalmaz. Ha meg akarod tudni, mit művelnek, kutasd, hogy mi szűnik meg, ha célt érnek. A liberalizmus? A magántulajdon? Az egyéni jog és szabadság? Ezek csak folyományai, vagy jelenségei annak a világnak, mely ma még megvan és tegnap úgy festett, hogy örökre meg is marad. E jelenségek mögött egy elmélet áll, ahogy a mai törekvések mögött is csak egy elmélet hat. A mostani elevenen hangzó, a régi annyira egybeolvadt már a valósággal, hogy el is felejtettük. Ez pedig: a contrat social. Hogy az állam egyének szerződéses egyesülése, melyben az államnak épp ugy vannak kötelezettségei az egyén, mint ennek az állam iránt. S az összesség hatalma azokból a jogtöredékekből áll össze, mikről az egyesek a közös érdek javára lemondottak.
A contrat socialt nem idézi senki. Sohasem is volt írás róla, puszta elmélet, melyen a szabadság, egyenlőség és testvériség világa épült, felmutatva az összes liberális és demokratikus jelenségeket. Gondol-e náci vagy bolsevista arra, hogy ezt az elméletet semmisíti meg? Pedig ezt teszik — közösen. Nemi a magántulajdont szüntetik meg, melyet mihelyt másoknál megszüntettek, a maguk számára megteremtik. Nem az egyéni jogokat törlik el, hiszen bőven élnek velük ők maguk. Ellenben nem igazzá teszik, hogy az állam szerződéses viszonyban volna az egyénekkel és hatalmát tőlük kapná. A contrat social előtt ez a hatalom Istentől eredt és a monarcha azt tett az alattvalóival, amit akart. Ma a forradalomtól ered és velejében szakasztott úgy bánik vele, mint az abszolút uralkodó. Aki szintén neki volt szükségképpen vérengző Dzsingisz kán, hitt isteni küldetésében, meg volt győzdve, hogy népei javát szolgálja — az egyik úgy, mint családfő a családtagokét, a másik mint gazda a nyájét, mely az övé. Legelőt, takarmányt ad neki, farkasoktól óvja és csak annyit vág le belőle, amennyire szüksége van. A nyáj pedig — kívülről nézve — követi a pásztort, belülről látva pedig engedelmeskedik a hajcsárnak és pulinak
A forradalom, mint jogforrás! Ez az új elméletnek valóságbeli talapzata, melyre egymással vetélkedve az uj világot építik. A forradalom, a nagy francia is, szétrepesztése a meglevő rendnek, megsemmisítése a bevett jogrendszernek és fegyvers erővel való megtörése az állam fegyveres erejének. A francia forradalom célja kimondottan az egyén felszabaditása volt az autokrata államhatalom alól, és pusztította az egyénekét forradalmi államhatalmával csak úgy, mint a világháború utáni forradalmak teszik kimondottan az egyéni hatalom megsemmisítése céljából. Akármilyen színre mázolják — a forradalom forradalom marad — a nyers erőnek jogi megkötöttségektől szabad tombolása. De míg azelőtt a forradalmat a természetellenes gátak áttörésének nézték, és tanulságul levonták, hogy az erőarányokat okos előrelátással össze kell egyeztetni és így venni elejét a forradalomnak, most tudatos módszerré vált. Kellő erővel boldogulni lehet, erőhatalom nélkül soha. Egy-egy irányzat vezére nem pártot alakít a vele együtt gondolkodókból, hanem a pártból fegyveres alakulatot. A szuronytól többet vár, mint az igazságtól, a terrortól többet, mint a meggyőzéstől. Forradalom ma háború, melyet nemzeten belül viselnek fegyverrel a másik fegyveres erővel szemben.
A bolsevizmus kezdte. Ami ellene támadt, folytatja. Nem a tény fontos, hol állnak egymással szemben a fegyveres politikai pártok, hanem a lelkület, mely ma annyira természetesnek érzi ezt a módszert, hogy alig megalakulva, vagy a megalakulást ezen kezdve, formaruhát ölt és fegyver után néz. A gondolat és hajlam ott is megvan már, ahol az alakulatnak még csírája sincs meg. Ez a lelkületváltozás pedig sem nem jobboldali, sem nem baloldali, hanem a kéttőnek együttes szülöttje. Nemcsak megvan, hanem hivatalosan el is van ismerve, hisz minden kormányzati politika számol a létezésével vagy lehetőségével, és viselkedik irányában ugyanettől a szellemtől áthatott egyoldalú igazságérzettel. Szívesen látja és jogosultnak azok kezében, akik vele tartanak, és bűnként tiltják és megtorolják a velük szemben állóknál. A fegyverhasználat erkölcsi és igazságszolgáltató megítélése attól függ, ki az áldozat. Ha elvtárs, akkor gyilkosság. Ha ellenfél, a legsúlyosabb megítélés szerint egyéni akció, melyet el kell ítélni, de meg lehet érteni.
Puccs, zendülés, lázadás, vagy forradalom esetén nem a törvényhatalom ellen való felkelés a bűn, hanem a kudarc. Természetes, hogy aki felülmarad, az a bíró, és aki alulmaradt, megláncolva elébe kerül, mint bűnös. Az osztrák nacionalisták letörték a szocialista kormányt és annak bebörtönzött feje tárgyilagosan megértette a győztesek emberüldözését, mondván, hogy győzelem esetén ő börtönözte volna be őket. A legyőzött hatalom nem vallja magát továbbra is törvényes jog birtokában levőnek, melyben törvénytelenül megháborították, hanem a hatalommal együtt jogvesztettnek. Nem várja, hogy győzzön az igazság, és a jogtalanság idővel elveszítse, amit bitorolt, hanem most ő a farkas kint és lesi az alkalmat, amikor betörhet. Ugyanúgy akarja megsemmisíteni ellenfelét, ahogy ez megsemmisítette őt. Emigráns mozgalom, földalatti szervezkedés és fegyver, fegyver, a legdöntőbb érv, melyet meggyőződése mellett felhozhat.
A forradalmi uralmat másképpen, mint könyörtelen hatalommal fenntartani nem lehet. Másképp, mint forradalommal megdönteni szintén nem. Diktatúra és forradalom együtt jár, az egyik ennek az új alakulásnak a jobboldala, a másik a balja. Parlamentarizmus pedig, amely döntő szavazattal fejezné ki a nemzet akaratát, egyiknek sem kell. Egy szavazásnak engedjek, holott elegendő fegyverem van a hatalom megtartására vagy megszerzésére? Sem a birtokon belül levőnek nem kell, sem a birtokon kívülinek. Nem véleményt akarnak maguk mellett, hanem fegyverfogót. Ez pedig ne okoskodjék, hanem engedelmeskedjék.
A berendezkedett forradalomból diktatúra lesz és minden törekvése, hogy ellene ne sikerüljön, ami neki. Ezért kell vesznie az egyénnek és úrrá válni a kollektívumnak. Az egyénnek semmi sem szabad, mert ellene fordulhat, a kollektívumé minden, mert a markában tartja. A forradalmi tömegnek kenyeret ígérnek, a diktatúrának fegyvert adnak, mely emberekkel kiegészülve hatalmi gépezet a diktátorral, mint gépésszel. Fegyver, minél több fegyver és kenyér, minél kevesebb kenyér, nehogy fölegyék a fegyverre valót. Oroszországban millió számra éhenvesztek, mialatt ömlött az arany kifelé, fegyver ellenében. Mi az a néhány millió ember ma, mikor nemzedékeken keresztül jóllaknak majd a százmilliók. Az éhenveszők csak egyének, a boldoguló az összesség lesz. Milyen lelkes, magasztos a messze jövőnek dolgozni és mennyire könnyebb, mint a mának! És háborúkban, forradalmakban csak egyesek pusztulnak el. Mekkora dicsőség, hogy ennek ellenében halhatatlanul megóvják, amit megölni nem is lehet, a népet, nemzetet, pártot, szervezetet.
Világos képlet, hogy az egyéni elv helyébe az összességi elv lépett. A gyöngébb egyént megvédik az erőssel szemben, úgy, hogy megsemmisítik mind a kettőt. A látszat mögötti valóság pedig, hogy megszüntetik a jogot, mely az egyén ereje, és helyébe teszik a fegyvert, mely a diktatúráé. Kezdetben vala a forradalom és ezt leteperve, a rendet menti meg a diktatúra, így kezdődött. De a diktatúrától csak forradalommal lehet szabadulni és lappangva, ahol nyíltan nem lehet, érik a forradalom. A látszat: a parlamentarizmust felváltotta a diktatúra. Mögötte a valóság: a békés fejlődés feldúlt útján formailag egymást marcangolva, lényegileg kart karba öltve masírozik a diktatúra és a forradalom. Jelenség szerint le van tiporva az egyéni érdek és akarat, lényegileg pedig a becsület és vele a sok évezredes erkölcsi világ, melyből minden kisarjadt, ami az emberiség értékét teszi. Világszerte kitárul a jövő rémes képe: a háború, melyben népek rontanak egymásra, és mialatt kétségbeesve és a siker minden reménye nélkül az összes nemzetek ennek a világrengésnek útját állanák, azalatt nemzetek belső ügyeként szervezkedik, berendezkedik és részletekben elvégzi ezt a világmegsemmisítést a forradalom a diktatúra és a diktatúra a forradalom ellen.
