Ne tessék ezt az írást hangos szóval felolvasni, csak magukban, hangtalanul, ahogy íródott. Ahogy illik egy új világban csendesen meghúzódni a ledöntött oltár papjának, nehogy megharagítsa az új isteneket, s lehajtott fővel tudomásul venni, hogy a régi istenek eltávoztak és a régi világ meghalt. Kár tagadni, lehetetlen ellentmondani: a régi világ nincs meg és az új világ megdönthetetlenül kiterjeszti uralma szárnyait s viszi önmagát tájak felé, melyekhez a régi soha nem is iparkodott.
Szó nélkül tudomásul kell venni, hogy a liberalizmus le van tárgyalva. Halljuk most Hitlertől, hallottuk itthon másoktól s aki nem hallja, szintén tudja. Az egyén szabad érvényesülése? Belefulladt a szociális gondoskodás magasabbrendű eszméjébe. Gazdasági szabadság? Mindenütt vámfalakba ütközik. Gazdasági függetlenség az államtól? A gazdasági élet, ha az állam nem foglalkozik vele, nem független, hanem elhagyatott és gyámoltalan. A gondolat szabadsága? Ragaszkodj hozzá és jobbról és balról és alulról és felülről megindul az áradat a fennálló rend ellen, s vérnek kell folynia, mert nem állították el a tinta szabad folyását. Jobb lefogni a pennát és a rotációst, mint a tömegeket, okosabb útját szegni a tömegek összeverődésének, mint utólag szétugrasztani őket.
Magántulajdon szentsége? Nevetséges fogalom, közveszélyes fogalom, a fösvénység és önzés szabadalma. Miért lenne szentség a magántulajdon, mikor maga az élet megszűnt szentség lenni? A tolvaj és betörő ellen legyen szentség, de az állam és közérdek ne torpanjon vissza a tabu előtt. Nem is torpan vissza. Annyit szednek el belőle, amennyire szükség van. Mindenki magántulajdona pusztán maradék, addig, amíg ezt is el kell szedni.
Ezek alapján joggal beszélnek a liberalizmusról mint halottról. Nem is leng zászlaja már sehol. Az angol liberális párt is halottnak jelentette ki magát s csak utólag vélte: tévedés. Beszélek, tehát vagyok. De a léten túl erről semmi bizonyíték nincsen. Másutt még párt sincsen. Vannak konzervatívok és radikálisok, de liberálisok nincsenek. Maguk is úgy érzik, az idő elhaladt az eszme fölött, mely betöltötte hivatását és megbukott. Épp úgy a múlté, mint a rabszolgaság, melyet eltörölt. Új idők, új feladatok — új eszmék, új utak, módok. A világ ernyedetlenül rohan és letapossa elődjét. Őt is el fogja taposni utódja.
A liberalizmus, ha végignézi terepét, maga sem zárkózhat el az ítélet helyeslése elől. Csakugyan — a viszonyok egészen megváltoztak, nyomor és politikai bonyodalom oly intézkedéseket követeltek, melyek a liberalizmussal össze nem egyeztethetők, de fontosabbak, mint az elv tiszteletben tartása. Hogy én ne ehessek búzakenyeret, holott van búzám, s egyek kukoricát, mert másnak nincs búzája? Hogy az állam odaüljön minden mozdulatom mellé és egyék velem egy tálból? Hogy ha Amerikába akarok menni, innen ki nem eresztenek, ott be nem bocsátanak? Hogy ne vehessek angol masinát és ne adhassak el Németországnak magyar marhát? Hogy vagyont szerezhetnék, ha külföldön levő svájci frankjaimmal tehetnék, amit akarok, s becsuknak, ha megteszem? Mind egy-egy ütés a liberalizmus arcába, de hova jutnánk, ha ezt a szent ábrázatot kímélnék, s a sorvadó, szenvedő valóságot feláldoznák a kíméletnek. A liberalizmus nem vállalhatta, amire a világot a szükség hajtotta — tehát el kellett pusztulnia.
Ez tény, tények által előidézve. És csak suttogva, félve, hogy meg találnák hallani, merem hozzátenni: a tények nem igazságok.
Te nem tudtad rendbehozni a világot, tehát pusztulj, rendbehozom én! És jött az államszocializmus, az intervencionizmus, a protekcionizmus, jött az autarchia, a szociálpolitika, a valutakényszer és valutalefoglalás a jegybank számára, jött minden, ami a liberalizmust megölte, s mindenekfölött a nacionalizmus, mely nem nemzeti önimádat, mint a liberális időben, hanem hadjárat a többi nemzet ellen, gazdaságilag, kulturailag és most már fajilag. Jött azért, hogy meghozza azt a boldogságot, melyet a régi eszme nem tudott hozni, és éppen azért nem védekezhetve a vád ellen, hogy okozta a bajokat. Minden bitang idegen jöhetett és ehetett a mi szűkös kenyerünkből. Akárki megmételyezhette kóros eszméivel a mi egészséges agyunkat. Könnyelműen odaadtuk a pénzünket, ahelyett, hogy a magunkéból éljünk. És liberális bűnök kiirtása az elzárkózás emberforgalomban, áruforgalomban, pénzforgalomban és gondolatforgalomban. Legyőzői megtették és készek még többet tenni. Készek a nemzeti eszme nevében tagadni a személy jogát szabadsághoz, tulajdonhoz, élethez, szerelemhez, munkához. Nem lehet egészséges gyermeked, elveszem szerelmi képességedet. A gondolatod ártalmas a nemzeti érdeknek, nem szabad kimondani. Kitűnő muzsikus lehetnél? De szükség van arra, hogy kitűnő kőműves légy. Tervgazdaság és emberracionalizálás — ez a germán jövő dala, a moszkvai sansculotteok Marseillaise-e. S az idő szekere végigrobog a liberalizmuson.
Most pedig összeült az új idők gondviselőinek összessége azzal a jelszóval: ha valamennyien össze nem fognak, hogy valamit kigondoljanak, ami mindenkinek jó, összedől a világ és vége a civilizációnak. A kéjkertekben majd sakál üvölt és a csarnokokban szolganép tanyáz. Nem megy tovább. A nacionalizmus egyéni akciói a többiek nacionalizmusa ellen, az elzárkózás a falat kenyér és a marék arany megtartásáért, a gazdagok elkülönülése a szegényektől, az egyéni tevékenység megkötése, az államok termelő és kereskedelmi tevékenysége, a pénzügyi és kereskedelmi mérlegek előbbrevalósága az emberek megélhetésénél, a pénz irtózatos zsarnoksága, mely munka nélkül hagyja a harmincmilliókat, hogy a maga értékét biztosítsa, szóval mindazt, amit a liberalizmus elhanyagolt, a végpusztulás szélére sodorta a kulturemberiséget. S mentség csak egy: helyre kell állítani a szabadforgalmat, meg kell szüntetni az államok protekcionizmusát, a nemzeti önzéseket, fel kell szabadítani a gazdaságot pénzügyi és egyéb korlátozások alól.
Szóval, a világkonferencia a világ megmentését mindattól várja, hogy mindent visszacsináljanak, amit a liberalizmus bukása után alkottak. Nem liberálisok akarnak feltámadni, az új kornak alkotó tényezői óhajtanak szabadulni alkotásaiktól. Ha a liberalizmus meghalt, megölői akarják feltámasztani. A tény az, hogy kezéből kihullott a hatalom; az igazság az, hogy ez mérhetetlen kárral és végromlással járt. A ledöntött oltár körül sereglenek a ledöntök és áldozván rajta a száműzött és megcsúfolt isteneknek. Még nem mondják: gyere vissza és bocsáss meg mindent, de már érzik, ha nem mondják, mindennek vége van.
S nem akarják mondani.
