Általános figyelem kísérte ezután Gratz Gusztáv felszólalását, aki nagyszerűen felépített beszédében óriási készültségű és széles látókörű politikus meglátásával mondta el véleményét a revízióról, az ország külpolitikai helyzetéről, a királykérdésről, a diktatúra veszélyéről, az egypártrendszerről, a titkos választójogról. Amikor beszélni kezdett, csak kevesen voltak a teremben, de amint teltek a percek, úgy szaporodott a hallgatóság az ülésteremben, megteltek nemcsak az ellenzéki, de a kormánypárti padok is, sőt még a reformnemzedék fiataljai is nagy figyelemmel hallgatták Gratz Gusztáv fejtegetéseit. Külpolitikai kérdésekkel kezdte beszédét.
— A helyes és okos külpolitikának — mondotta — legfőbb feladata, hogy védekezzék ama veszélyek ellen, amelyek a nemzet életét fenyegetik. Egyetértek abban, hogy a magyarság nagy problémáit csak a revízió oldhatja meg. Fel kell hívni azonban a figyelmet arra, hogy bizonyos veszélyeket rejt magában ennek a kérdésnek idő előtti túlságos előtérbe állítása. Magyarország számára két út mutatkozott. Az egyik, hogy elhárítsa a fenyegető veszélyeket és nemzeti követeléseinek fenntartásával békésebb légkört alakítson ki a szomszéd államokkal. A másik: újra kell alakítani az európai egyensúlyt, amely hatással lesz a közép-európai kérdések megoldására. A revíziós célkitűzést egyik elgondolás sem ejtette el. Magyarország ezt az utat választotta, amely barátok szerzése útján kívánja megfelelő légkörben célkitűzéseit megvalósítani.
Figyelmeztet Gratz arra is, hogy az a külpolitika, amelyet folytatunk, veszélyeket rejt magában, mégpedig azt, hogy belesodortatnak bennünket olyan konfliktusba, amelyben egyébként érdektelenek vagyunk. A továbbiakban aláhúzottan sürgette a Franciaország felé való közeledést. Annál inkább, mert számottevő francia politikai tényezők elismerték azt a súlyos hibát, amit Ausztria–Magyarország feldarabolásával elkövettek. A másik út az Angliával való összeköttetések ápolása. A harmadik pedig a szomszéd államokhoz való viszonyunk rendezése, nemzeti követeléseink feladása nélkül.
— Én a legnagyobb elismeréssel vagyok a külügyminiszter külpolitikai képességei, tudása és érzéke iránt, az általa követett külpolitikai irányzatot is helyeslem, de ki lehetne egészíteni ezekkel az általam említett szempontokkal.
A továbbiakban belpolitikai kérdésekkel foglalkozott.
— Nem szabad — mondotta — túlságos optimizmusban ringatnunk magunkat. Vannak ma is repedések állami életünkben. Ilyen elsősorban a királykérdés. Tudatában vagyok, hogy ezt ma megoldani nem lehet. Van sok olyan problémánk, amelynek megoldását ma nem várhatjuk — ilyen a revízió is, mégis dolgoznunk kell a megoldás előkészítése érdekében. Ugyanezt kell tennünk a királykérdésben. Csak úgy érhetjük el azt, hogy egy adott veszély esetén, ha például államfőváltozás súlyosabb külpolitikai időben állna elő, semmiféle külföldi hatalom sem próbálna beavatkozni a kérdés megoldásába.
— Veszedelmesnek tartom azt a törekvést, amely Magyarországon a diktatúra megvalósítását kívánja. Nekünk nem az adja meg az erőt, hogy erős kormányunk van, hanem hogy minden egyes emberbe beleoltottuk az ellenállóképességet. Mindenekelőtt az egypártrendszer megszüntetését tartom kívánatosnak, de feltétlenül szükségesnek tartom a választójog reformját is. Az ellenzéken ma ugyanúgy találunk felelősségtudattól áthatott férfiakat, mint a kormánypárton, és semmi jelentősége sem volna annak a nemzet szempontjából, ha a választók akarata jobbra vagy balra eltolódna. Nem félek a titkos választójogtól. A titkos választójoggal szemben ma legfeljebb egyetlen komoly érvet lehetne felhozni, és ez az, hogy elősegítené a kis pártokra való szétforgácsolódást. Ennek megakadályozására tartanám én szükségesnek az ellenzék összefogását. Ha az ellenzék közös platformra helyezkedik, végre nálunk is kialakulhat a kétpártrendszer, ami lehetővé tenné a parlamenti váltógazdaságot.
Ezután a kisebbségi kérdésről szólt és megemlítette a névmagyarosítás kérdését.
— Ez lelkiismereti kérdés — mondotta —, és nem tartom érdemnek sem a névmagyarosítást, sem azt, ha valaki régi nevét megtartja.
Végül gazdasági kérdésekkel és főleg az intervencionizmus kérdésével foglalkozott és a gazdasági liberalizmus elvét hangoztatta. Beszédét azzal fejezte be, hogy mivel politikai és gazdasági téren eltérés van a kormány és az ő felfogása között, a költségvetést nem fogadja el.
