Drezdában gyűlést tartanak az antiszemiták. A kongresszuson képviselve van Németország, Ausztria–Magyarország, Oroszország. Minden állam, ahol zsidókérdés van. Beszédeket, felolvasásokat tartanak a zsidók ellen. Modern keresztes háború indul, melynek jelvénye a gomblyukba akasztott kereszt, jelszava: le a zsidókkal! Eszköze a faj- és vallásgyűlölet szítása. Célja a keresztény társadalomnak a zsidó társadalom uralma alól való felszabadítása.
S bizonyos terrorizmus hatalmasodott el a zsidókérdésben. Haraggal, szenvedéllyel tárgyalják azt. S akik tárgyalják a sajtóban, a szószéken, a köz- és magánéletben, azt követelik, hogy e kérdéshez ne lehessen hozzászólni más, mint a zsidók elleni elkeseredettség hangján. A higgadt felszólalás vagy nem számíthat meghallgatásra, vagy provokálja a gyanúsítást. Szóval azon állapot következett be, mikor a társadalomnak nehéz válsága van, mikor a szenvedélyek alig tűrik a féket és vezetést. Mikor a társadalom egész fenekéig fel van kavarva. Az eszmékben úgy, mint a szociális rétegekben erupció készül.
Az antiszemita íróknak és a drezdai kongresszusnak jutott a feladat, hogy ami a különböző társadalmakban csak mint homályos sejtelem él, rendszerbe fűzzék, a kórjelenségek megállapítását s az orvoslást doktrinai magaslatra emeljék és szervezzék a zsidók elleni nemzetközi heccet.
Valóban, az antiszemitizmus visszavezethető az általános eszmékre. Minden nagy politikai és társadalmi jelenség ezekben gyökerezik. S a zsidókérdés bizonyára egyike a legfontosabb, bár egyáltalán nem meglepő jelenségeknek, melyek a modern társadalmakat nyugtalanítják.
Szorosan összefügg az az újkor, sőt minden korszak politikai és gazdasági liberalizmusával. A politikai és gazdasági elnyomás csinált a zsidóból páriát. A politikai és gazdasági liberalizmus egyenjogú honpolgárt.
A zsidóságnak mindig szerep jutott a liberalizmus drámai peripetiáiban. A demokrácia készítette elő felszabadítását. Egyenjogúsítása semmi más, mint a francia forradalom egyenlőségi eszméinek gyakorlati megvalósítása, mely a jelen század középső évtizedeiben csaknem mindenütt bekövetkezett. Ezek az évtizedek voltak — eltekintve az 1848-ra következő reakciótól — a népszabadság és liberalizmus fényes korszaka. A politikai liberalizmus kibontotta zászlaját; rá volt írva: szabadság és egyenlőség! A gazdasági liberalizmus, mely amazzal karöltve jár, azt hirdette: szabad munka, szabad verseny!
Ez elvek alapján alakult meg a modern állam és társadalom.
Ez alakulás azonban nem volt végleges. Az eszmék éppúgy alá vannak vetve a folytonos hullámzásnak, ár-apálynak, mint alá van vetve a tenger. A korszellem most az apállyal evez tovább útján. Az eszmék vitája a jelen században most harmadszor mutatja e jelenséget. A liberalizmus beszívására háromszor tágul ki: a század elején, a negyvenes és a hatvanas években. S a liberalizmus kilehelése után háromszor zsugorodott össze: a bécsi kongresszus után, az 1848-diki forradalmakra következett reakció idején s napjainkban. Az összezsugorodási processzus még folyamatban van, s tán még csak kezdetén áll.
A visszaesés a gazdasági liberalizmusban történt. Ennek természetes következménye lesz a politikai liberalizmus meghanyatlása, mert a kettő közt benső szolidaritás van. Megindult a harc az egész vonalon a szabadelvű gazdasági vívmányok ellen. A szabad kereskedelem tanai csak a könyvekben léteznek, a védvám lett a jelszó egész Európában. Miután kísérletet tettünk az iparszabadsággal, közeledünk a céhrendszer felé. A szabad földbirtok teremtette újjá az európai állami és társadalmi szervezetet, s az agrárius reakció sebes dagállyal tör előre, fenyegetve úgy társadalmi, mint politikai intézményeinket. Lényegében mindez irányzat, eszme, törekvés a szabad versenyt támadja meg. A gyenge védelme az erős ellen: e jelszóba fut össze a modern társadalmi mozgalmak minden áramlata.
A zsidókérdés sem más, mint az általános eszmékben történt fordulat egy jelensége. Nem a német doktrinérek avagy a baltai parasztok csinálták azt. Solymosi Eszter eltűnése sem erőszakolt volna Magyarországra zsidókérdést. Épp azon körülmény, hogy az antiszemitizmus általános, mutatja, hogy a zsidókérdés általános okokra vezethető vissza. A gazdasági és részben a politikai liberalizmusban történt európai fordulatra.
Mutatja ezt azon követelés is, mellyel az antiszemitizmus fellép. Ha nem akar meddő gyűlölködés vagy pusztán doktrinér fejtegetés maradni, praktikus célt kell kitűznie. A zsidóknak a versenytérről való leszorítását. Az ezen követeléssel fellépő antiszemitizmusnak van legalább értelme. Egyébként az vagy a szenvedélyek elvadulása, vagy minden célt nélkülöző melankólia. Az egyenjogúság visszavonásában, a földbirtok elvonásában, a politikai és társadalmi gettóban van logika. Az antiszemitizmus egyéb iránya, mert nem függ össze az általános eszmékkel, csupán a szenvedély által elsötétített képzelem vak csapongása.
Íme, a gazdasági liberalizmussal való szakítás így csap át a politikai liberalizmusba. Hogy a zsidóság leszoruljon a versenytérről, meg kell fosztani politikai jogaitól. Ismét páriává kell tenni.
Fog-e ez sikerülni?
A szabadelvűség egy híve sem óhajthatja ezt a szomorú sikert. Ahol sikerülni fog, ahol az egyenlőség és szabadság épületének egy köve kihullik, ott bekövetkezik az egész építmény omladozása. Ahol egy társadalmi osztály jogvesztetté lesz, ott készül a bilincs a többi társadalmi osztály számára is. Ahol a szabad eszmék láncolatának egy szeme kiesik, ott lassanként szétfoszol minden láncszem. Épp azért az általános európai eszmeáramlásnak senki sem örvendhet más, mint aki a reakciót tervezi. A német antiszemita mozgalomnak sem az antiszemiták fogják hasznát látni, hanem az a hatalmas ember, aki minden mozgalmat, még a társadalmi ferdeségeket is saját céljaira tudja kizsákmányolni.
A német nemzetnek bizonyára nem válik dicsőségére, hogy a retrográd irányban való vezetést magához ragadja. De a német nemzet végre is nagy nemzet. Megengedhet magának tévedéseket. Kockára teheti presztízsét. Belháborúskodásban telhetik kedve. Még a legnagyobb szerencsétlenségek sem fenyegethetik nemzeti létét.
De szabad-e, tanácsos-e nekünk felszítanunk a társadalmi villongás tüzét? Eltekintve a magyar liberalizmus hagyományaitól, szabad-e nekünk kockára vetnünk társadalmi békénket?
A zsidóságra lehet panaszunk. Nem az, hogy egyes fajrokonai pusztítást vittek véghez a nép közt. A keresztény uzsorás nem kevésbé rombolt Magyarországon, mint a semita. Jogos panaszunk csak az lehet, hogy a zsidóság nem magyarosodott meg oly mérvben, mint tán lehetséges lett volna. De vajon e téren is nem követelünk-e többet a méltányosnál? Adtunk-e elég alkalmat a zsidóságnak, hogy azon 15 év alatt, mióta szabaddá tettük, teljesen elvegyülhetett volna a magyar társadalomban? Megadtuk-e neki az asszimiláció legfőbb eszközét, a polgári házasságot?
Ezeket a kérdéseket fel kell állítanunk a társadalom heves vitája közepett. És ha e kérdésekre tagadólag kell válaszolnunk, be kell ismernünk egyszersmind azt, hogy a mulasztás nemcsak a zsidóság, de a mi részünkön is van. S akkor az antiszemitizmusnak nálunk sincs egyéb indoka, mint Németországban, ahol a zsidó németté, Oroszországban, ahol a zsidó orosszá lett.
De nekünk komoly okunk van, hogy a retrográd eszmék nevében feldúlni ne engedjük a modern Magyarországot, s áldozatul ne dobjuk oda a magyar társadalom békéjét. A magyar politika előtt nagy feladatok vannak. E feladatokat csak úgy oldhatja meg, ha társadalmunk teljes erejével képes azt támogatni.
Célunk az, hogy a magyarosodást terjesszük s a magyar államot megszilárdítsuk. Ám terjesztjük-e a magyarosodást, megszilárdítjuk-e a magyar államot, ha a faj- és vallásgyűlölet fáklyáját gyújtjuk meg? Nem kell-e ellenkezőleg attól tartanunk, hogy ugyanezt a fáklyát adandó alkalommal ellenünk fogják sziporkázva csóválni?
Ha tehát a magyar társadalomnak jogos panaszai vannak, vagy volnának is, magasabb politikai szempontok miatt nem kellene-e azokat elnyomnia? E kérdésre minden komoly férfi válasza csak igenlő lehet.
Zsidókérdés nálunk igenis van. Antiszemitizmus nemkülönben. Egyetlen pillantás a magyar társadalomba erről meggyőzhet mindenkit. S a zsidókérdést meg kell oldani. Az antiszemitizmust meg kell szüntetni azáltal, hogy tárgytalanná váljék. Ez azonban csak úgy történhetik, ha a zsidó társadalom beleolvad a magyar társadalomba. Beolvad magyarosodás és polgári házasság által. S 625 ezer zsidónak nemcsak a magyar nemzetbe, de a magyar fajba való beolvadása nagy nyereség lesz a magyar ügyre.1 A zsidókérdésnek ily megoldása lehet csak helyes. Minden kísérlet, mely más megoldást vesz célba, csak rázkódásokba viheti a magyar államot és a magyar társadalmat.
Beksics Gusztáv
Lábjegyzetek
-
Beksics az egyenjogúság védelmét itt asszimilációs és nemzetállami célnak rendeli alá. Ez a követelmény nem következik az egyéni jogegyenlőségből, amelyet a cikk korábban védelmez. ↩
