Forradalmi leheletet érezni a reformnemzedék vigadói gyűlése felől, noha betű szerint elhihető, hogy nem akarnak forradalmat. Amit célul kitűztek, valóban távol áll minden forradalmiságtól. Az elme tiszta és fegyelmezett, de a lelkiállapot független tőle. Ez telítve van elkeseredéssel, saját sorsának igaztalan és méltatlan alakulása folytán, türelmevesztett, asztalraütő indulat ragadja és lobogó harag azok ellen, akiket méltatlan és immár elviselhetetlen sorsa okozójának tart. Terméketlen ifjúság, mely az öregség széléig tart, férfikor várományosan, míg a halál helyet teremt számára és akkor is előnye van másnak, akinek összeköttetései vannak. Az ember tisztának és alkotóképesnek érzi magát és henye nyomorban veszkődik. Különb-e a másik, aki miatt fölösleges? Nem, az a másik igazságtalanság kedvezményezettje. Ne kívánja senki éhes embertől, hogy békén nézze a mások lakomáját. Ez a rend nem az igazságé, ennélfogva gazság, kapzsiság és gonosz önzés. A kapzsiak, gazok és önzők sérthetetlensége volna a világrend erkölcse? Soha. Le kell számolni ezzel a világgal! És mi a pillére ennek a világnak? A liberalizmus. Pokolba vele!
Nem akarnak forradalmat, de csak azt fogadják be és ismernek el, ami ezzel a lelkülettel összefér. Ezért hiábavaló vitába bocsátkozni, kutatni, miben van, miben nincs igazuk és főképpen meddő rávilágítani, hogy amit ők akarnak, azt mindenki akarja, legeslegfőképpen pedig a liberalizmus. Való tény: majdnem összes célkitűzéseik liberálisak és demokratikusak, de a liberális demokrácia lelkiállapota nem azonos az övékével. Az elkeseredett ember ugyanezt mondva a fejéhez vágja a világnak, amit a nyugodt, kényelmes tárgyilagossággal vele közöl.
Kezdetben vala a liberalizmus, ez szülte a demokráciát, ennek gyermeke a szociáldemokrácia, amely viszont elvetélte a bolsevizmust. Rádió hangján tanítják ezt és oly logikus, hogy első hallásra megérti és magáévá teszi. Hogy nem igaz? Mellékes. Az elégedetlenség és világgal meghasonlottság igaznak fogadja el. Hiábavaló a tény, hogy nálunk volt liberalizmus és megbukott Kun Béla, ellenben Oroszországban nem volt és Sztálin ma erősebb, mint valaha. Hogy szerte a világon nemzetietlen elemek terjesztik? Ne is szólj arról, hogy a világon nincs is ma más, csak nacionalista állam, és ezek mind kezet fognak a bolsevizmussal és segítségére siettek, mikor rövidesen és biztosan kiéheztethették volna. Nacionalista üzletkötések nélkül ma nem volna szovjet, és maga ez a szovjet is vérvörösen nacionalista. Tanát bevinné a világösszességbe, de határait keményen őrzi és több a katonája, mint valaha a minden oroszok cárjának volt. Hol van ma nem nacionalista állam? Ázsia mélyében, Ausztrália sziklái között, Afrika dzsungeljeiben és Dél-Amerika maláriavidékei lobognak a nemzeti érzésben, mely halált osztogatna és kenyeret szűkmarkúan sem ad az idegennek. Leeresztett vámsorompók és szuronyokkal őrzött határok merednek a szomszéd felé, hirdetvén, hogy ami a vonalon innen van, háromszorosan szent, és ami túl van rajta, ellenség, ha pedig van rá mód: préda. Gyűlölettel mutatva rá a szomszéd gyilkos elfogultságára, legfőbb erénynek érzi magában ezt az elfogultságot. Minden nemzet első nemzete a világnak, és érzése szerint minden más utolsó. Külső jelek és belső logika szerint ez hozott minden bajt a világra, és a szabadulást a bajtól ennek az eszmének önmaga számára való ápolásában látják.
Ezt is lehetne rádión hirdetni, és ebben sem volna több igazság. A nacionalizmus sem ok, hanem okozat. A háború kitörésének napja a nemzetközi jog terén tabula rasát csinált. Minden megállapodás megszűnt és főképpen megszűnt a megíratlan egyezség, hogy a nemzetek az emberiség kultúrmunkáján közösen dolgoznak, a munkamegosztás elve alapján. Ki amihez ért, amire nemzeti jellege hivatottabbá tette, azt csinált és szállított be az egyetemes kultúra kincstárába. A háború átgázolt ezen a munkamegosztáson. Minden nemzet mindent maga teremt ki magából és óvja az ellenségtől, nehogy az is hasznát lássa — vele szemben. Jóval a gazdasági autarchia előtt a hadvezetés elve szerint kialakult a kulturális autarchia, és mikor a háború véget ért, már nem a maga külön munkájában, hanem a többivel szemben a maga külön zárt hadosztály tudatában érezte magát nemzetnek a nemzet. Nemzet az egyik, idegen a többi. Támasz a mi erőnk, támadó az idegené. Ha a nemzeti érzés nem alakult volna át ilyen háborússá, a nemzeti sem jelenthetné a magyarul nem is jelölhető nacionalizmust.
A háborúsított és katonásított nemzeti érzés nélkül sohasem alakulhatott volna ki az autarchia, mely gazdaságilag éppoly esztelenség, mint lenne az éhség ellen az ebédlőajtó becsukása. Igaz, más nem ülhet az asztalhoz, de új étel sem kerül rá. A nem nacionalista, hanem nemzeti alapon álló kultúrvilág minden mutatkozó háború utáni baj ellen sietve összefogott. Mennyit vesztettünk? Pótolni kell abból, amennyi maradt. A legpusztítóbb háborúk után ily módon állt be a nagy felvirágzás. A készletek elfogytak, a romokat el kell hordani és újra kell építeni, és tízmillióval kevesebb ember él. Lehet szó munkahiányról? De minden nemzet sáncot ásott maga köré és ráfeküdt arra, amije volt, és nem jutott ahhoz, amije nincsen. A készlet így tovább tart, de ha későbben is, mint a szomszédé, kérlelhetetlenül elfogy.
Az embernek pedig nincs más kül- és más belpolitikai lelkülete. Ami a nemzeteket autarchiába sodorta, belül a nemzetben is autarchiát teremt. Ipar és mezőgazdaság, vállalkozás és szellemi munka, munkás és munkaadó, háztulajdonos és lakó, férfi és nő a maga érdeke talajára vonul vissza és védi a magáét, amiből semmit sem ad és nyúl a másé után, melyet gátlás nélkül magáévá tenne. Szervezkedés a zárt különérdek alapján, ez ma társadalmi kötelező erény, és jaj annak, aki ellene vét. Külön századok ezek, besorozva zászlóaljakba és ezredekbe. A gondolkodás át van itatva katonai fogalmakkal és metaforákkal, és mivel a katonaságnál természetesen adódik az egyetlen legfőbb vezér, kinek mindenki engedelmeskedni tartozik, a militarizált gondolkodású polgári életbe is bevonultak az eddig csak katonai erények: vak engedelmesség, a mozdulatok fegyelmezett véghezvitele. Minden, ami hadszervezetben helyes, bekerül a polgári életbe, éppen csak a gulyáságyú nem. Az élelmezés megmarad polgári, egyéni feladatnak.
Mi lenne az egy vezér alatt fegyelmezett hadseregből, ha az egyik tábortűznél gulyás illatozna, a másiknál pedig csak a maró füst? Ami a polgári életben. Az étlenek felzúdulnának az étkezők ellen és hiábavaló minden okoskodás és magyarázat. Tény, hogy az egyiknek van, a másiknak nincs. Ebbe senki az éhezők közül bele nem nyugodhatik és senki, aki igazságos és gyakorlati, nem kívánja, hogy nyugodjék bele. Ezen az állapoton változtatni kell. Jelszó szerint: hogy én éhkoppon maradt is jussak kenyérhez, indulat szerint pedig: én üljek a bogrács mellé, ahonnét a másikat elkergetem. Kár magyarázni, hogy a tőke nem tolvaj, s a nagybirtok nem préda. Akinek a tőke nem ad, aki a nagybirtok miatt nem juthat fél telekhez sem, ellenségnek, kártékonynak, elpusztítandónak érzi. Aránytalanság, egyenlőtlenség, igazságtalanság és közveszedelem, mert az aránytalanság felborítja az egészet. Ez nem maradhat így, ide reform kell!
Számít-e valamit is, hogy ez a reformkövetelés, ha gyakorlatira fordítják, éppen azokhoz vezet, akik ellen szánták? Liberalizmus, szocializmus, bolsevizmus. A népi politika, mely most az élen halad, Ausztriában az antiszemita Karl Lueger, Budapesten a liberális demokrata Vázsonyi Vilmos kisemberét fedezte fel. A kartellek, nagyipar, profit elleni felkelők jóval előttük a kiirtandó szocialisták voltak. A tőkének és egyéni gazdálkodás anarchiájának pedig a világveszedelemnek érzett bolsevizmus vet véget. Liberalizmus, szocializmus, bolsevizmus egymással legalábbis oly elkeseredett harcban áll, mint a nacionalizmus valamennyiükkel, és amit új útnak néznek új világ felé, csak felszaggatása a régi útnak és újra összerakása az összevissza hányt kövekből.
A rációnak, a lelkületből kikapcsolt gondolkodásnak semmi hatása nem lehet. Innen való, hogy az egyes célok ellen a józan észnek sem lehet kifogása, a maga összességében pedig az egész képlet tele van ellentmondásokkal. Új világba rohannának előre és nem veszik észre, hogy voltaképpen a régit akarják visszahozni — ők is, mint a liberális demokrácia, a réginek aránytalanságait lefaragva, mint a régi szocialisták és a régi nemzetit akarják megóvni a Lenin kaptárrendszerétől.
Ezt nem lehet magyarázni, csak annak, aki magyarázat nélkül is átlátja. Aki nem látja át, azt forradalmi hevület ragadja magával és harcon és barrikádokon át rohan előre a múltba, ahová hamarább érne, ha vállvetve menetelne azokkal, akiket indulata szerint ki kell irtani.
