Az értékek azon átértékelése, amely most folyamatban van, lassan folytatódni fog, mégpedig még nagyon sok ideig. Hogy egészen beteljesüljön, az természetesen lehetetlen. Vannak inherens különbségek, melyek az idők végéig mutatkozni fognak. Ahogy a nő fokozatosan fel fogja ismerni a gazdasági függetlenségnek nem csak lehetségességét, hanem értékét is, valószínűleg csökkenti majd jelenlegi mindenekfölött álló vágyát a házasság után és arra fog törekedni, hogy a szabad gazdasági jólét helyzetében találkozzon a férfival. Vagyis arra fog törekedni, hogy megszerezze azt a gyakorlati jártasságot, azt a nagy tehetséget a gyermekes és javarészt gépies szaktudáshoz, ami jelenleg a férfit a nő fölé helyezi a világ munkaerőpiacán. Hogy ezt megtehesse, fel kell majd valamit áldoznia mostani intelligenciájából; lehetetlen elképzelni, hogy egy valóban intelligens emberi lény gyakorlott ügyvéd legyen, vagy gomblyukvarró, vagy könyvkiadó, vagy zongorahangoló, vagy szobafestő. A nőknek, hogy versenyezhessenek a férfiakkal, ilyen ostoba foglalkozásokban szellemi öngyilkosságot kell majd elkövetniük, ami valószínűleg sokkal több, mint amennyire valaha is tényleg hajlandók lesznek. Így tehát a férfiak jelenlegi fölényének egy árnyéka mindig meg fog maradni, ezzel az ő viszonylagos gyarlóságuknak árnyéka is. A házasság vonzó marad számukra, mindenesetre legtöbbjükre nézve, így elejét veszik a házasság felborulásának. Egészen lerombolni, ahogy azt láztól hevült újítók tervezik, éppolyan nehéz lenne, mint lerombolni a nap-éj egyenlőség precesszióját.
Jelenleg a nők kissé lehetetlen módon ingadoznak a régi és az új életrendszer között. Egyrészt gazdasági függetlenségük tele van feltételekkel, másrészt harcban állnak az elképzelhetetlen előítéletekkel. Az eredmény: általános nyugtalanság az esztelen és szertelen lázadás tüneteivel. Az egyik tünet egy szellemi törekvés felbukkanása a nőnél – sajnos nem az ész valódi gyöngyei és rubintjai felé, hanem tisztán csak azon szellemi pecsétek megszerzése felé. melyeket a férfiak úgynevezett gondolkodásuknál használnak. Így vannak asszonyaink, akik belevetik magukat politikai pártokba és megtöltik fejüket hatalmas tömegű haszontalan ismerettel politikai fogások, elméletek és személyiségek tekintetében. Így van nőnemű szociális reformátorunk is, aki nevetésre ingerlően tipeg néhány utópista férfi mögött. Épp így vannak nőink, akik olyan előrehaladt tudományok mellett szállnak síkra a női klubokban, melyek most divatosak – röviden, tudományok mellett, melyek teljességgel tudatlan, jelentéktelen és valótlan véleményekből és javaslatokból állnak. Az ilyen banális törekvések a legpazarabbul az Egyesült Államokban burjánzanak, ahol a felületesség már nemzeti betegséggé fejlődik. Ennek a népszerűségét az amerikai nép aránylag több szabadidejének lehet tulajdonítani, mely kevesebbet dolgozik, mint bármely más népe a világnak, és mindenekfelett a nők aránylag több szabadidejének. Nők ezrei mentesülnek mindennemű kényszertől, hogy termelő munkát végezzenek anélkül, hogy bármiféle szellemi, művészi vagy társadalmi működéssel kártalanítanának ezért. Az eredmény, hogy a női klubokba özönlenek és elpazarolják idejüket azzal, hogy rossz költészetet, még rosszabb zenét és még ennél is rosszabb felolvasásokat hallgatnak Maeterlinckről, Balkán politikáról és a tudatalattiról. Ilyen nők közt figyelhető meg az időszakos őrjöngés bergsonizmusért, Montessori módszerért, öntudathasadásért és más ilyen bolondságokért, ami olyan nevetségesen jellemző az amerikai kultúrára.
Ezen irányzat egyik káros hatásáról már elzengtem a magam dalát, még pedig az amerikai nőknek azon növekvő hajlamáról, hogy minden gyakorlati munkát, különösen kézimunkát úgy tekintenek, mint méltóságukon alulit, így elviselhetetlent. Ebből a felfogásból aztán számos sajnálatos jelenség fakad. Egyfelől számos egészséges és jól táplált nőnk van, aki nyilvános szereplésekre kötötte le magát, melyek kilenc esetben tíz közül értelmetlenek, tévesek és ártalmasak, másfelől a házi teendők művészetében olyan hanyatlást láthatunk, hogy az elmúlt háború első zűrzavarában a nemzeti kormánynak külföldi szakértőket keltett importálnia, hogy megtanítsák az ország háziasszonyait a takarékosság legkezdetlegesebb elemeire. A kontinens háziasszonyainak nem volt szükségük ilyen tanításokra. Egyszerűen megmondták nekik, mennyi eleséget kaphatnak, és természetes képességeikkel elvégezték a többit. Ott nincsen semmiféle elderülhető pazarlás sem békében, sem háborúban. Egy francia háziasszony nem igen használja a szemetesládát, hacsak arra nem, hogy elhelyezze benne a felemelő irodalom termékeit. Igyekszik a legjobban gazdálkodni a rendelkezésére álló eszközökkel; nemcsak háború idején, hanem minden időben.
Amint újra meg újra hangoztattam e tanulmányban, a nő idegenkedése attól, hogy megszerezze azt az alapos szaktudást, mely alapja a jó háztartásnak, elsősorban aktív intelligenciájának tulajdonítható; nehezére esik, hogy azt ilyen ostoba és kicsinyes dolgokra összpontosítsa. De legyen az nehéz vagy könnyű, szembeötlően fontos az átlagnő számára, hogy kissé erőlködjön ebben az irányban, mert ha ezt elmulasztja, ott a zavar. És ez a zavar tisztán megfigyelhető az Egyesült Államokban. Itt nyilvánul meg a nők egyik földöntúli tulajdonsága: a lelkiismeretesség hiánya. Ők teljesen híján vannak annak a kutyaszerű kötelességérzetnek, amely egyike a férfi ragyogó bélyegeinek. Ők sohasem mutatnak nagy büszkeséget, ha olyasvalamit tesznek, amit elvégezni kellemetlen; mindig tiltakozva mennek a gályára és fogadkozva, hogy szabotálnak; alapfilozófiájuk majdnem egyezik a szindikalistákéval. A férfi érzelgőssége ezt elnézi és így nagyrészt felelős ezért. Mielőtt az átlagos lányka, a konyhában tanonckodva, a negyedrészét elsajátítaná azon kulináris finomságoknak, melyek még egy étkezőkocsifőnök előtt is közhelyek, már férjet fogott és nem kell neki ilyesmivel többé bíbelődnie, mert neki (a férjnek) végső elemzésben, azt kell megennie, amit neje elébe tálal; és a férj intelligenciájának hiánya könnyűvé teszi a nőnek, hogy lerázza az akadémikus kritikákat a férj érzelmeire való hivatkozásokkal. A férfi végül egy könnyű folyamattal pozitív értéket társít a tunyaságához. A bizonyítéka annak, gondolja, hogy milyen finom lelkű nő. A nő fennkölt inkompetenciája letaglózza a férfit.
De ahogy a nők – szert téve a gazdasági önállóságra – fokozatosan egyre elkeseredettebb versengéssel fognak szembekerülni, a férfiak ébredő bizalmatlansága és a nőktől való félelme még a házasság elvarázsolt birodalmában is vissza fog tükröződni; és miután legtöbb régi jogáról lemondott, a férj kezd majd új féltékenységet felfedezni azon jogokra nézve, amelyek megmaradtak; különösen a saját szorgalma irányításának jogára nézve fog egy csinos quid pro quo jelentkezni. Röviden, ahogy a nők lerázzák régi gyengeségeiket, úgy rázzák majd le egyes régi mentelmeiket is, és a férfiak cselekedeteit majd józanabb és többet követelő szigorúsággal fogják mérlegelni, mint ahogy most történik. A szavazati jog kiterjesztése, azt hiszem, fokozni fogja ezt az ébredést; midőn a nyugati világ női kicsikarták a választójogot a vonakodó férfiakból, sárkányfogakat ültettek el, amelyek éppen felugranak a nőkbe harapnak. Most, hogy a nőknek megvan a politikai hatalmuk, hogy igazságos jogaikat megkapják, kezdik elveszíteni a régi hatalmukat, hogy az érzelgősség alapján külön előjogokat kérhessenek. A férfiak, velük veszekedvén, újból szemügyre fogják őket venni őket, nem mint regényes politikai és társadalmi rokkantakat, akiket becézni és kényeztetni kell, hanem mint szabad versenyellenfeleket a zord világban. Ha megtörténik egyszer ez az új szembetalálkozás, a két nem közötti viszony általános felborulása fog bekövetkezni és a szebbik nem tagjai közül jó néhány fogja kívánni, hogy bár maradt volna minden a régiben.