Annak a tévhitnek az eredetét, hogy az átlagos férfi egy II. Lipót vagy Erős Ágost, aki annyit szeretkezik, mint egy tengerimalac, nem kell messze keresni. Három oka van, melyeket itt röviden felsorolok.
-
A férfi hülye hiúsága, mely örökké tartó hencegéséhez vezet, vagy nyílt beszéddel, vagy ártó célzásokkal.
-
A bűnellenes keresztes lovagok, nonkonformista papok, Keresztény Fiatalemberek Klubjainak titkárjai és más ilyen buja gyávák gondolatai arról, mit tennének, amennyiben kellő bátorsággal bírnának.
-
Ugyanez bizonyos szüfrazsetteknél ugyanúgy, ugyanannyira.
Íme, az általánosítás eredete, mely a kevésbé kritikus asszonyoknak nagyon sok felesleges kellemetlenséget okoz és mérhetetlenül felfokozza a férfiakról való képzelődést. Valamelyik pornografikus vén fickó, ellátva kötelességeit, melyek mint valamelyik bűnellenes egyesület vezetőjét terhelték, végigszánt olyan könyveken, mint „Fanny Hill Emlékiratai”, „Casanova Vallomásai”, Gaius Petronius „Cena Trimalchionis”-a és „II. Sámuel”. Ettől az áttanulmányozástól azzal a meggyőződéssel kel fel, hogy a vörös lámpák közti életnek az ördöngösségnek valami csodálatos forgataga kell hogy legyen, hogy azok a boltoslegények, akiket éjjel a Piccadillyn vagy a Broadwayen lát, olyan kicsapongások után járnak, melyek ellen Szodomában és Ninivében is tiltakoztak volna, hogy az az átlagos férfi, aki a poklot választja, olyan életet folytat, mint egy mormon püspök, hogy a bibliai osztályokon kívül a világ olyan zsúfolt elcsábított boltoslányokkal, mint egy szardíniás doboz, hogy mindenki, aki nem hiszi el, hogy Jónás elnyelte a cethalat, egész szabad idejét azzal tölti el, hogy a tízparancsolat hetedik tilalmán ugrál keresztül. „Ha nem lennék Isten által megváltva és felkenve” – rebegi a bűnüldöző a saját fülébe – „akkor én is ilyeneket tennék.” Néhai Dávid király így tett, emberi volt, tehát erkölcstelen. Néhai VII. Edward király nem állt minden gyanún felül: maga a számjegy a nevében szuggerál. Mások milliói ugyanazon úton haladnak... Ergo, fel vitézek, rajta! Adjátok alám a teljhatalom harci ménjét. Rendeljétek ki a fáklyákat és ostromlétrákat. Még négyszáz rendőrt! Kergessük ki ezeket a pokol-kutyáit a kereszténységből és biztosítsuk a világot a monogámia, a szegény munkáslányok és a gyermekek részére.
Ilyen csalárdul érvelnek sokan, saját titkos vágyaik nyomán. Okoskodásában ott téved az ilyen ember, amikor azt hiszi, hogy az avatatlanok, midőn megosztják vele a kicsapongás és csábítás utáni vágyakozását, mentesek az ő többi gyengéjétől, vagy féltékenységétől, lelkiismeretlenségétől. Mint mondtam, nem mentesek. Azoknak, akik látogatják a bűn nyilvános tartózkodási helyeit, túlnyomó többsége nem azért van ott, hogy részt vegyenek a trágárságok szembeszökő cselekedeteiben, hanem tisztán csak hogy kellemesen remegjen a szakadék szélén. Ők pontosan azok a félénk kísérletezők, akik a világ középútjain szoronganak és szennyes látványosságokhoz mennek, ellepik a nemi raktárakat és olvassák azokat a könyveket, melyeket bűnellenes kereszteslovag barátunk olvas. Szeretik felidézni az érzékiség varázsát és kisegíteni kissé lomha fantáziájukat tényleges bepillantásokkal, de ha arra kerül a sor, hogy egy megtámadjanak nyílt szívű vezért, rendszerint nem tudnak kellő bátorságot tanúsítani. Egy bolti segédre, akit elbuktatnak egy utcalány gyönyörűségei, ötszáz olyan jut, aki a pénzhiánynak, a nemi higiénisták intelmeinek és saját lelkiismeretének hódol meg. Egy olyan „klubtagra” (értsd: pénztárosra vagy városi lovasra), aki behatol a nők boltjaiba, megnyeri valami ártatlan kisasszony vonzalmát, gyalázatba csábítja és eladja az olaszoknak, ezer olyan esik, aki soha tovább nem jutott, minthogy megkérdezte a kölni árát és suttyomban megkockáztatott néhány kacsintást. Egy északi férjjel, aki egy szőke kóristalánynak keleti kényelemmel berendezett lakást tart „a másik utcában”, tízezer állítható szembe, aki évről évre hű marad nejéhez, és megannyi halálraítélt börtöntöltelék is épp olyan kevéssé volna képes efféle kárhozatos helytelenségre, még ha erre szabad alkalma is nyílna, amennyire képtelen volna levágni gyermekei füleit.
Sajnálom, hogy ennyi regényességet rombolok le. Különösen a szüfrazsettek miatt sajnálom, akik külön állnak az ő kettős lobogójuk alatt, mert ha a végén nadrágba bújnak és meglesz nekik az új szabadságuk, szomorúan fogják látni, hogy ábrándképet kergettek – hogy valójában nincs még egy olyan igavonó állat, mint az az anarchista férfi, akit annyira ócsároltak és irigyeltek – hogy az a nagybani házasságtörés alig fordul elő gyakrabban, mint a becsületes hirdetés, vagy a jó főzés; ők követték a pornómániásokat abban, hogy álomképet ölelnek magukhoz és ez, ha elérkezik a megváltás napja, semmivé fog foszlani karjaikban.
A tévedésük, mint mondom, ott van, hogy túlbecsülik a férfi bátorságát és vállalkozó kedvét. Bennük – a csupán fizikai bátorságot leszámítva, ami olyan tulajdonságtól, melyben az átlagos férfit messze felülmúlja az átlagos sakál vagy farkas – mindkettőből több van. Ha a férfi számára a legkisebb leszállás a szűziességből tizedannyi azonnali és barbár következménnyel járna, mint amilyenek egy fiatal lányt hasonló esetben sújtanak, egy hadosztály gyalogság nem volna elegendő ahhoz, hogy ennek a lex talionis-nak az egész nyugati világban csak egyetlen kigúnyolóját előkaparja. Ahogy a dolgok ma állnak, az átlagos férfi még az ő részén levő nagy előnyök mellett is habozik és így nincs elveszve. Nézze csak meg a bűnellenes keresztes lovagok statisztikáját, aki kétkedik. Meglátja, hogy a bűn rakpartjának heti újonc-átvétele majdnem mindig több, mint a kereslet; hogy több fiatal nő lép a skarlátvörös életpályára, mint amennyi jól megélhet rajta; hogy diákjaink megrontásának fő oka a kísértés nyomása, melyet el kell viselniük. Mi volt az első dolga az amerikai hadseregnek, amikor elkezdte beidézni a fiatal írnokokat, főiskolai fiúkat, és napszámosokat? Első teendője volt, hogy minden táborhely köré úgynevezett erkölcsi zónákat jelölt ki. melyeket sáncokkal és gépfegyverekkel biztosított és kiküldött egy csomó önkéntes zsémbelődő járőrt, hogy az összegyűjtött ifjúság az egyenes úton maradjon és megóvják őket az odasereglő tejeslányok és „szegény munkáslányok” csapataitól.