Az ex-szüfrazsettek jelenlegi nyilvános sikerei főképp annak a ténynek tulajdoníthatók, hogy a régi férfi politikusok, akik természettől fogva nagyon ostobák, azt hiszik, hogy ezek a nők az egész női nem szóvivői, így udvariasságot tanúsítanak velük szemben. De előbb-utóbb – és valószínűleg előbb – az okos és látó nőknek nagy tömege ellenük fog fordulni és megszabadul tőlük, azután pedig a nők szavazata nem fog többé a hamis Nagy Gondolkodók és Megváltók rendelkezésére állni. Ha a szüfrazsettek folytatni fogják, hogy az újságokat ostobaságokkal töltsék meg és ez a fenti változás bekövetkezik, a szüfrazsettek serege nem lesz többé más, mint egy tűrt kisebbségi szekta, épp úgy, mint a Swedenborgianusok, Keresztény Tudományosok, Hetedik napi Adventisták és napjainknak más ilyen fanatikusai. Ez volt a választójog kiterjesztésének a története valamennyi amerikai államban, ahol az a nők nemzeti felszabadítása előtt már megvolt, és ez fog megismétlődni most a nemzetben, valamint Nagy-Britanniában és a kontinensen is. A nőket a sarlatánsággal nem lehet úgy megfogni, mint a férfiakat, logikájuknak kemény héja van s ez teszi nehézzé, hogy indulataikhoz férhessen valaki. Egy nőre, aki nyilvánosan tanúskodik, hogy meggyógyította a rákját valami csaló a szabadalmazott gyógyszerével, legalább húsz ilyet bizonygató férfi tanú jut. Még az olyan csalások, mint a közkedvelt amerikai elixír vagy Lydia Pinkham Növényi Összetétele, melyek kizárólag női betegségek gyógyszerei lennének, amely betegségek tehát anatómiailag lehetetlenek a férfiaknál, – ahogy nekem egy intelligens gyógyszerész elmondta – még ezeket a gyógyszereket is főképpen férfiak szedik.
Az én hitem, mely fáradságos kutatások és hosszú elmélkedések eredménye, az, hogy a szavazógolyónak a női kézbe való juttatása rejtett, de azért nem kevésbé reális kezdete politikánk és egész kormányzati elméletünk javulásának. Ahogy a dolgok jelenleg állnak, majdnem lehetetlen a köztársaság valamely vezető problémájával tervszerűen megbirkózni. Demokrácia idején a politikus rendszerint nem abban az arányban boldogul, melyben elvei egészségesek és becsülete megtámadhatatlan, hanem abban az arányban, amelyben kiválik hangzatos frázisok gyártásában, képzeletbeli veszélyek és azok elhárítási módszereinek kitalálásában. Politikánk ily módon tisztára koboldüldözéssé fajul; a férfiszavazó, aki épp olyan gyáva, amilyen szamár, mindig: valami új rémtől retteg és megválaszt valamilyen szájhőst, hogy elhárítsa a rémet. Száz év óta az Egyesült Államokban, ebben a legrettenetesebb demokratikus államban, alig volt politikai harc, melynek alapja ne valami ostoba félelem lett volna először a rabszolgaságtól, aztán a felszabadított rabszolgáktól, először a kapitalizmustól aztán a kommunizmustól, először attól, ami új, aztán attól, ami régi. A nők sajátlagossága, hogy nem ijeszti meg őket egykönnyen az ilyen vaklárma, nem keverednek bele ilyen olcsó kavarodásokba és gyűlölködésbe. Ami egy férfigyűlésen a legerősebb felhördülést és remegést idézi elő, az egy női gyűlésen csak közönyös sóhajra bírja a résztvevőket. Amire szükségünk van, ahhoz, hogy elhárítsuk a csőcselékuralmat és megóvjuk a kormányzás civilizált alakját, az még több ilyen sóhaj. Amire szükségünk van és aminek végül meg kell jönnie, az egy olyan hatalmas sóhaj, ami megálljt parancsol annak, hogy a hajót az előfedélzetről kormányozzák és amely képzett személyzetet helyez el a hajóhídon, ami értelmesen kifejezhető módon vezeti a hajót.
A modern demokráciákban a férfiválasztók a tiszteket a választójog kiterjesztése előtt nem alkalmasságuk alapján, hanem a hülyeséghez való puszta tehetségük alapján jelölték ki; ezek aztán visszatükrözték a férfi gyengeségét mindenben, ami szónoklás, szentimentális, gyenge és hazug. Nézzük például, mi történt egy adott esetben. Az Egyesült Államok férfi szavazói minden négy évben kiválasztanak maguk közül egy férfit, aki előtérbe került, mint az ott lakó férfiak közül a legtökéletesebb, hogy legyen az a köztársaság legelső polgára. Megválasztották leírhatatlan viták után; képességeit alaposan bírálgatták, nagyon nagy hatalommal és méltósággal ruházták fel. Nos, rendszerint mit látunk, ha ezt az úriembert vizsgálgatjuk? Látunk nem egy mély gondolkodót, nem valami egészséges vélemény képviselőjét, nem valami nevezetes eszű férfit, hanem olyan gyermekes fogalmak nagykereskedőjét, amelyek még egy érző csecsemőt is undorral töltenének el – röviden, egy csalásokat és szentimentalitásokat okádó gejzírt, az indokolatlan előfeltételezések és üres erkölcsösködések vízesését, egy unalmas fráziskufárt és közhelyraktárt, egy fickót, akinek legmagasabb eszmeszárnyalásait bókkal illeti az, aki azt mondja, hogy érthetők – egy Wilsont, Taftot, Rooseveltet vagy Hardingot.
Ez volt a férfi bajnok. Én nem akarok arra a kegyetlenségre vetemedni, hogy összehasonlítsam az ő puffogó fecsegéseit egy ugyanolyan hírű és pozíciójú nő tiszta okfejtésével; mindössze azt kérem, mérjék össze őket ész, fortélyosság, zavaros dolgok intelligens felfogásának képességében, intellektuális becsület és bátorság dolgában az átlagos nő szellemével.