Azt mondtam, hogy a Jézus által prédikált vallás (amely immár teljesen feledésbe merült a világban) nagyon kedvezett a nőknek. Ez nem azt jelenti, hogy a nők viszonozták a bókot és elfogadták ezt. Ők épp olyan közönyös keresztények a primitív értelemben, amilyen rossz keresztények a jelenlegi antagonisztikus értelemben, ami különösen a dolog etikai oldalát illeti. Ha tényleg elfogadják a lemondásokat, amelyeket a hegyi beszédben rájuk parancsoltak, ez csak abbeli erőlködésükben történik, hogy a külszín leple alatt kigúnyolják a lényegét. Egy nő nem alázatos valóban, mindegyik csupán politikus. Egy nő sem választja szabad akaratából az önfeláldozást; ebben az irányban a legtöbb, amit valójában kíván, egy látványos vértanúság. Egy nő sem találja örömét a szegénységben. Egy nő sem enged, ha győzedelmeskedhet. Egyik sem becsületesen igénytelen.
Gyakorlati etikájukban a nők valóban kevés figyelemben részesítik a kereszténység alapítójának parancsait és ez a tény közmondásossá vált. Az ő gyengédségük, hasonlóan a férfiak úgynevezett becsületéhez, csak olyan helyzetekben észlelhető, amelyekben nincs fenyegetés. Abban a percben, amint a nő úgy látja, hogy olyan ellenféllel áll szemben, aki komolyan veszélyes, akár az ő részére, akár azokra nézve, akiknek jóléte az ő védelme alatt áll – mondjuk a gyermekre vagy férjre nézve – olyan harciasságot tanúsít, amely semmitől sem riad vissza, még a gyalázatostól sem. Bírósági tárgyalásokon találkozunk néha olyan szélsőséges férfival, aki megmondja az igazat, az egész igazságot és semmi mást, csak az igazságot, még ha az saját maga ellen van is, de sohasem volt ilyen nő Justinianus óta. A bírósági terem axiómája, hogy a nők kivétel nélkül hazudnak és az ügyvédnek, akinek egy nő a kliense, teljes erőfeszítésére van szüksége, hogy féken tartsa, nehogy fölöslegesen felébredjen a bírák szunnyadó gyanúja. Női pereskedők majdnem mindig megnyerik perüket, nem azért, mert, mint rendszerint feltételezik, az esküdtek beleszeretnek, hanem egyszerűen és csakis mert tisztafejűek, tehetségesek, könyörtelenek és aggodalom nélküliek.
Annál, ami itt, az Igazság csarnokaiban, a hazugság elleni küzdelem mérhetetlen technikai felszerelésével szemben látható, tízszeresen szembeötlőbb az, ami szabadabb tereken tapasztalható. Mindegyik férfinak, aki olyan szerencsétlen, hogy komoly összeütközésbe került egy nővel, mondjuk pénzügyi dologban, teológiai vagy szerelmi ügyben, feltétlenül kell, hogy az az érzése legyen, hogy most egy veszélyes és majdnem kegyetlen tapasztaláson ment keresztül. A nők nemcsak suttyomban harapnak, hanem nyílt harcban is, és hogy úgy mondjam, olyan messzire érnek fogaik, hogy az elképesztő. Nincs olyan elkeseredett támadás, amit nem kísérelnének meg, ha egyszer fölajzották őket, nincs olyan inkorrekt és rettenetes terv, melytől visszariadnának. Fiatal éveimben, hogy prózámat megjavítsam, tudósítóként szolgáltam körülbelül egy évig egy rendőrbíróságnál valamelyik újságnak és ez idő alatt talán négyszáz ilyen úgynevezett asszonyharapásnak voltam szemtanúja. A férjek majdnem mind igazolták magukat védekezésükkel és egyesek olyan megindító történeteket mondtak el körmönfont gonoszságokról, melyekkel a nők a házi tűzhelyt úgy pszichikailag, mint fizikailag pokollá tették, hogy a tapasztalt hatóság könnyes szemekkel mentette fel őket, és még a tárgyalóterem szolgái is szipogva fújták orrukat. Ezen a tényen nem lepődik meg az, akinek ugyanolyan alkalma volt bepillantást nyerni abba, ami évről évre látszólag boldog otthonokban történik. Egy nő, ha a férjét gyűlöli (és sok nő van így), olyan keserűvé és undokká tudja tenni az életét, hogy ahhoz képest a gályán való meghalás gyönyörnek tűnik fel. Ez a gyűlölet természetesen gyakran, talán mindig, egészen igazolt. Egy átlagember feleségének lenni tényleg olyan gyötrelem, melyet nehéz elviselni. Ennek a fickónak az üressége, hiúsága, kicsinyes aljassága és ostobasága, nyafogó szentimentalitása és hiszékenysége, puffogó kakas-a-szemétdombon modora, érzéketlensége az ész minden szava és intelme iránt és mindenekfelett utálatos ügyetlensége a szerelemben – mindez fel kell, hogy háborítson minden nőt, ha nem a legeslegalacsonyabb fajta. Nem várható, hogy egy ilyen teremtmény ostoba érzelmeinek megnyilvánításai, még ha ezen érzelmek igazak és mélyek is, eszes és kifinomult nőnek valódi örömet okozzanak. Vitézi szerepjátéka, ahogy Honoré de Balzac régen megjegyezte, menthetetlenül úgy tűnik, mint egy gorilla erőlködése, hogy hegedüljön. A nők csak nagy színjátszó képességük segítségével képesek túlélni ezt a tragikomédiát. Olyan realisztikusan tudnak játszani, hogy sokszor még saját magukat is félrevezetik; az átlagos nő megelégedettsége nem más, mint színésztehetségének diadala. De még így is, titokban számtalan lázadásnak kell őt marnia, és az ember néha csodálkozik, hogy olyan kevés nő mérgezi meg az urát, holott könnyen és biztosan megtehetné. Talán nem is olyan ritka eset, mint amilyennek a halottkémek és statisztikusok feltüntetik; ez a halálozási arány a férjek között sokkal nagyobb, mint a nők között. Nem egyszer voltam valamely ismerősöm temetésén és figyeltem meg a vigasztalhatatlan özvegy szemében valami furcsa felvillanást.
Még az emancipáció jelen korszakában is, a normális nőknek kevés komoly tranzakciója van az életben, kivéve a férjükkel vagy a lehetőség szerinti férjükkel valókat; a házasság ügylete az ő legfontosabb ügyletük a serdülőkortól az aggkorig. Ha megszokott körükből kilépnek, ugyanazt az éber és élénk körültekintést tanúsítják, amelyet azon belül mutattak. Annak a férfinak, akinek dolga akad velük, ugyancsak helyén kell tartania az eszét, és ha még olyan óvatos is, gyakran zavarba hozzák a nő hirtelen és lelkiismeretlen betörései. Amikor egy nő kereskedelemre szánja magát, egyhamar szert tesz a jó kereskedő hírnevére. Amerika minden kis városának megvan a maga Hetty Greenje, mindegyik vért sajtol ki a répából is, mindegyik réme a környékbeli férfi uzsorásoknak. Az a férfi, aki a cserekereskedésnek egy ilyen amazoniával kerül össze, jól vigyázzon, alig van több kilátása a sikerre a női technikával szemben az üzlet terén, mint a női technikával szemben a házasság terén. Mind a két arénában a nők előnye a szentimentalitástól való mentességben rejlik. Üzleti dologban kizárólag csak a saját hasznukat nézik és egyáltalán nem törődnek üzletfelük reményeivel, vágyaival és önszeretetével. A nemek harcában nem azért vívnak, hogy pontokat érjenek el, hanem hogy lefegyverezzenek és harcképtelenné tegyenek. A férfi, ha sikerült neki lerázni egy nőt, aki el akarta vetetni magát vele, mindig valami sírós rokonszenvet érez a nő iránt ennek veresége és megdöbbenése miatt. De senki még nem hallott olyan nőről, aki megszánta volna azt a szegény flótást, akinek célravezetőnek látta felkorbácsolni őszinte szenvedélyét. Ellenkezőleg, a nők gyönyörűséget találnak az ilyen bohóckodó vergődésében, büszkén mutogatják és a többi nő előtt hencegnek vele.