Komolyan remélem, hogy az arisztokrácia és nemesség semmit sem fog tévesen abból, amit itt feltártam, erkölcsi felháborodásom megnyilvánításának tekinteni.
Igazán semmiféle ilyen érzés nincs szívemben. Erkölcsi bírálatok, mint az öreg Friedrich monda, idegenek természetemnek. Félretéve a nagy tömeget, mely egyáltalában nem nyilvánít semmiféle meghatározható jelleget, úgy látom, hogy az a kisebbség, melyet a bűnben való túltengés különböztet meg, sokkal csodálatosabb, mint az a kisebbség, melyet az erényben való túlkapás különít el. Az én tapasztalatom a világban arra tanított engem, hogy az átlagos borivó ember sokkal jobb fickó, mint az átlagos prohibicionista, és hogy az átlagos gazfickó jobb társaság, mint az átlagos szegény háziállat, és hogy a leggazabb nőfuttató, akit ismerek, illedelmesebb ember, mint a bűnök ellen ágáló legjobb keresztes lovag. Épp így meg vagyok róla győződve, hogy az átlag nő, akármilyenek is gyarlóságai, magasan fölötte áll az átlag férfinak. Épp az a könnyűség, amellyel vele dacol és becsapja őt az élet több legfontosabb helyzetében, a legnyomósabb bizonyítéka általános fölényének. Nem az istenektől kapta ajándékba jelenlegi kedvező helyzetét, hanem azt csak hosszú és gyakran elkeseredett küzdelem után vívta ki magának, és ebben a küzdelemben úgy ítélőképesség, mint gyakorlatiasság tekintetében igazán csodálatraméltó tehetségekről árulkodott. Nem volt a férfinak gyöngéje, amelybe bele nem hatolt volna és ki nem használta volna. Nem volt fogás, melyet tényleges hasznára nem alkalmazott volna. Nem volt ötlet, még olyan merész és rendkívüli sem, amelytől visszarettent volna.
A legújabb és legnagyobb gyümölcse ennek a női tehetségnek a harc terén a választójog kiterjesztése volt, ismét egyetemesen a protestáns országokban, sőt másokban is, melyekben görög és latin fajúak vannak. Ez a gyümölcs nem egy tömegroham, hanem egy tisztára rablótámadás nyomán burjánzott fel. Azt hiszem, hogy a nők többsége, olyan okokból, melyeket most fogok felsorolni, nem rajongott a kiterjesztéséért és ma már kevésre becsüli. Tudják, hogy úgyis megkaphatják azt, amit akarnak, anélkül, hogy a megfelelő választóhelyiségbe mennének, sőt nem rokonszenveznek a legtöbb hamis reformmal sem, amely mellett hivatásos szüfrazsettek – férfiak és nők – buzgólkodnak. A jelenlegi szüfrazsett platform követeléseinek puszta felsorolása, a kuruzsló biztosmegoldások hosszú listájával, melyek a világ minden baját meg fogják szüntetni, csak szomorú mosolyt tud a nő arcára csalni. A nők különösen hitetlenek azon reformok tekintetében, melyek óriási számú szavazónak tömegakcióitól függnek, olyan szavazóktól, akiknek nagy része teljesen esztelen. A normális nő épp olyan kevéssé hisz a nemzeti demokrácia lehetőségében, amilyen kevéssé hisz abban, hogy otthon, saját tűzhelyénél a demokrácia érvényesülhessen; jól tudja, hogy kell lennie egy osztálynak, amely parancsol, és egynek, amely engedelmeskedik – és hogy a kettő sohasem egyezhet meg. Az iránt a halom szentimentalitás iránt sincs fogékonysága, amin az egész demokratikus eszme alapszik. Ez nagyon drámai módon tűnt ki 1920-ban az Egyesült Államokban a nemzeti választás alkalmával, mely Woodrow Wilson kolosszális és siralmas bukásával végződött – tehát az első választáskor, amidőn valamennyi amerikai nő szavazhatott. A helyzet minden szentimentalitása Wilson oldalán volt, és mégis, az újonnan felszabadított női szavazók háromnegyed része ellene szavazott. Dacára a becsapáshoz való nagy tehetségének, csapnivaló tömegpszichológusnak bizonyult, így hiábavaló volt erőlködése, hogy könnykipréseléssel fogja meg a lányokat: minden hozzáértő emlékezhet hanglejtéseire, melyekkel meg akarta repeszteni a világ szívét. Nos, igen kevés nő hisz a tört szívben, minek okát nem messze kell keresni: a gyakorlatban minden nőnek, aki huszonöt évnél idősebb, meg van törve a szíve. Ezzel azt akarom mondani, hogy átment már egy igen nagy csalódáson, vagy úgy, hogy nem tudta valamelyik csinos fickótól, akinek szívét adta, megkapni, vagy – ami még rosszabb – úgy, hogy tényleg megkapta és aztán jött rá, hogy hitvány vagy hülye fráter, esetleg mindkettő. Így, tört szívvel járva a világot, a nők tudják, hogy a bántalom nem komoly. Amikor Wilson szónoklatai közben előrántotta a Vox angelica hangszínt és elkezdett zokogni, szuszogni és tragikusan orrot fújni, akkor a tudós doktor úr egyszerűen átkergette valamennyi nőt Hon. Warren Gamaliel Harding karjaiba, aki sokkal butább volt, hogysem egyáltalán elvei legyenek, de egészen egyszerűen kihasználta azt a negatív előnyt, melyet ellenfele a maga iránt felidézett bizalmatlansággal nyújtott neki.
Ha egyszer a keresztény kultúra női kényük-kedvük szerint fogják használhatni a szavazólapokat, és megszabadulnak azoktól az együgyű vén banyáktól, akik megszerezték nekik azokat és akik most arra akarják oktatni őket, mit kell tenni a szavazati jogukkal, első törekvésük az lesz, hogy lefékezzenek egy csomó szentimentalitást, amely jelenleg fertőzi a politikát. Elsősorban, azt hiszem, a demokrácia ellen fognak rendszabályokat kezdeményezni – mert ez a leggonoszabb baja a jelenlegi világnak. Ha ehhez a dologhoz érnek, egész bizonyos, hogy nem fogják a választójognak a gyermekekre, gonosztevőkre és őrültekre való kiterjesztését elrendelni – röviden, ezekre a még lobbanékonyabbakra és aljasabbakra, mint azok a hímszarvasok, amelyek olyan rég óta élvezték azt, hanem meg fogják kísérelni, hogy elérjék a választójog szűkítését, lépésről-lépésre, egészen addig az apró kisebbségig, amely intelligens, meglátó és önuralommal bíró – mondjuk hat nő és egy férfi arányában. Így a realitás iránti nagyobb ösztönükkel bebiztosítják a demokráciát a demokrácia ellen.
A férfi átka és majd minden fájdalmának oka bámulatra méltó képessége arra, hogy higgyen a hihetetlenben. Mindig tárt karokkal fogadja az önámításokat és minden új önámítás rosszabb, mint a régiek. De hol van az az önbecsapás, melyet a nők üdvözölnek? Úgy értem: szokványosan, állhatatosan, szenvedélyesen. Ki tud felsorolni javaslatokat, melyeket hoztak és fenntartottak józan, komoly állapotokban, amelyek nem voltak szemmel láthatóan igazak és helyesek? (Itt természetesen, valódi nőkről beszélek, nem szüfrazsettekről és más hasonló álférfiakról.) Én nem vállalkoznám arra, hogy felsoroljak egy ilyen listát. Tényleg semmit nem tudok, amit idesorolhatnék. A nők, mint osztály, nem hisznek egyikében sem azon nevetséges jogoknak, kötelességeknek és kegyes kötelezettségeknek, melyekről a férfiak örökké fecsegnek. Az ő szellemi fölényüket semmi sem mutatja beszédesebben, mint az az irónia, amellyel mindezekre tekintenek. Megszokott magatartásuk a férfiakkal szemben a távolról való lenézés, és magatartásuk azzal szemben, amiben a férfiak hisznek, amiért izzadnak, amiért ordítoznak, lényegében ugyanaz. Kétszer olyan sokáig tart, hogy egy csoport nőt valami újféle gazság részére megnyerjenek, mint amennyi időbe kerül rávenni egy csoport férfit, és a nők még akkor is megtorpannak, haboznak és tele vannak mardosó kritikával. Colorado asszonyai 21 évig szavaztak már, míg végre eléggé megpuhultak, hogy megengedték az állam férfiszavazóinak, hogy elfogadják az alkoholtilalmat; a saját szavazataik többsége végig ellene volt. Ezalatt az idő alatt egy tucat amerikai államban, ahol a nők nem voltak választók, a férfi választók zokogva gyászoltak emiatt. Californiában, ahol 1911-ben kaptak választójogot a nők, 1914-ben visszautasították a józansági törvényjavaslatot. A nemzeti tilalmat a háború folyamán a nők szavazata nélkül hozták – nem kaptak szavazati jogot az egész országban, míg az Alkotmányba nem került e joguk – és a szesztilalom ma is a nők hozzájárulása nélkül áll fenn. Az amerikai férfi, dacára annak a hírének, hogy nem szereti a törvényt, nagyon fél a rendőrségtől és mindenütt, ahol a tilalom jelenleg ki van kényszerítve, részint azzal mentegeti magát, amiért olyan gyáván elfogadta, hogy végeredményben ez üdvös lesz, vagy hogy alá kellett rendelnie saját óhaját a köz érdekének. De majdnem lehetetlen olyan, csak kevéssé is kulturált amerikai nőt találni, aki helyeselné. Valamennyi, az utolsó szálig, ellene van a nyugtalanságnak és korrupciónak, ami ezzel jár, és érzékeny aziránt a szabadságkorlátozás iránt, amely mögötte van. Minthogy realisták, semmiféle olyan programban nem hisznek, amely törvényhozási eszközökkel gyógyítaná ki a férfi a természetből fakadó disznó voltát. Minden nő azt hiszi és egész pontosan, hogy az átlagférfi egészen olyan, mint az ő férje, a John, és nagyon jól tudja, hogy ez a John egy gyenge, együgyű és gaz fickó. és minden erőlködés, hogy azt egy nap alatt arkangyallá változtassák át, csak keserűségre vezet. Ami a nőnek a saját nemebeli átlagos teremtményről való véleményét illeti, ezt olyan átható cinizmus jellemzi, ami olyan romboló, hogy annak puszta kijelentése is megrendítőbb lenne, semhogy ki lehetne bírni.