Írások H.L. Mencken tollából

Jellemző az amerikai Kultur-ra, hogy képtelen volt megérteni H. L. Menckent. És jellemző H. L. Menckenre, hogy ez a legkevésbé sem zavarta; épp ellenkezőleg, csupán megerősítette a honfitársairól alkotott képét. Az amerikaiak nehezen értik meg azt, amikor a szellemes humor összeolvad az elvek melletti elköteleződéssel; valaki vagy humorista, aki gyengéden vagy maróan gúnyt űz korának gyarlóságaiból, vagy egy komoly és megfontolt gondolkodó. Azt, hogy egy élénk humorral megáldott ember bizonyos értelemben annál is inkább elkötelezett lehet a pozitív eszmék és elvek mellett, csupán nagyon kevesen értik meg; az ilyen embert szinte mindig cinikusnak vagy nihilistának ábrázolják. Ez volt, és mind a mai napig ez a sorsa H. L. Menckennek; de ő a legnagyobb vidámsággal semmi többre nem számított.

Nehéz dolga van annak, aki individualista és libertárius napjainkban. Egy olyan világban találja magát, amit az ostobaság, a hazugság és a zsarnokság dominál. Ha tűnődő ember, három dolgot tehet: (1) visszavonulhat a társadalmi és politikai életből a magán foglalkozásába: mint Mencken egykori partnere, George Jean Nathan esetén visszavonulhat a színtisztán esztétikai tűnődések birodalmába; (2) megpróbálhatja jobbá tenni a világot, vagy legalábbis megfogalmazni és elterjeszteni a nézeteit ezzel a végső reménnyel a szeme előtt; vagy (3) továbbra is részt vehet a világban és kitűnően szórakozhat az ostobaság látványán. A harmadik út megkövetel egy különleges személyiséget, a valóságról alkotott különleges ítélettel. Egyrészről individualistának kell lennie, békés és kiolthatatlan önbizalommal; teljességgel „befelé kell irányulnia” anélkül, hogy volna benne bármi szégyen vagy kétség aziránt, hogy szembeszegül a nyáj ítéletével. Aztán pedig a legnagyobb lelkesedéssel élveznie kell az életet és a látványt, amit nyújt; individualistának kell lennie, aki számára mélységesen fontos a szabadság és az egyéni kiválóság, ugyanakkor aki – egyazon igazság és szabadság iránti elköteleződésből fakadóan – képes élvezni és kigúnyolni azt a társadalmat, ami hátat fordított a legjobbnak, amit elérhet. Harmadjára pedig mélységes pesszimizmussal kell tekintenie az elsöprő többség eszméinek és tetteinek bárminemű megváltoztatására és reformálására. Hinnie kell, hogy az ostobusz amerikánusz arra ítéltetett, hogy mindörökké ostobusz amerikánusz maradjon. Ha összeillesztjük ezeket a vonásokat, jó úton haladunk ahhoz, hogy megmagyarázzuk az utat, amit Henry Louis Mencken választott.