Az idők folyamán még a prostitúció is többé-kevésbé tiszteletre méltó foglalkozássá válhat, mint az a görögök nagy napjaiban volt. Okvetlen tiszteletre méltóvá válik majd, amikor teljesen fölöslegessé fog válni. Minden, ami fölösleges, mindig tiszteletreméltó, például a vallás, szép ruhák és a latin nyelvtan ismerete. A prostituáltat nem becsülik manapság, nem azért nem, mert a foglalkozásában valami lényegileg lealacsonyító vagy pláne kellemetlen van, hanem mert általánosságban az a vélemény róla, hogy a legszörnyűbb kényszerűség, méltósága és hajlama ellen hajtotta őt bele. Hogy ez a feltevés rendszerint helytelen, nem változtat a dolgon; a világnak majdnem egész gondolkodása, különösen az erkölcs terén, egészségtelen feltevéseken alapszik, pl hogy Isten egy veréb elpusztítását is figyelemmel kíséri és megbotránkozik egy vasárnapi iskolamester botlásán. A valóság az, hogy a prostitúció egyike a legvonzóbbaknak azon foglalkozások közt, melyek nyitva állnak az afféle nőknek, akik erre a pályára lépnek, valamint hogy a prostituált rendszerint szereti foglalkozását és a világon semmiért nem cserélne egy boltoslánnyal vagy ápolónővel. Az ellenkező felfogást az olyan prostituáltak terjesztik, akik itt nem boldogultak és hivatásos reformerek kezeibe kerültek. Ezek aztán helyeslik az ilyen ostoba elméleteket is, hogy megnyerjék jóindulatukat, épp úgy, ahogy a fogházak bennlakói, ha mértékletességi egyletek tagjai kérdezgetik őket, azt mondják, hogy az alkohol hajtotta őket a bűnbe. Egyetlen prostituált sincs, akinek szellemi képessége csak hasonlít is valahogy a rendes intelligenciához, a legcsekélyebb kényszer alatt sem; teljes szabadságában áll foglalkozását abbahagyni és valami üzletbe vagy gyárba menni, vagy háztartási szolgálatot vállalni, amikor csak kedve támad erre; minden közszájon forgó fecsegés nőrabszolga-börtönökről és gyermekrablókról, szenteskedő gazemberektől ered, akik abból élnek, hogy a hiszékenyeket ilyen képtelenségekkel traktálják. Mindaddig, míg a prostituált jól tud élni, egészen megelégedett sorsával és önzően állítja szembe sorsát erényes testvérei sorsával. Ha panaszkodik, biztosra vehető, hogy sikere nem olyan, amilyet elvárt. Az éhenhaló ügyvéd mindig igazságtalannak látja a bíróságot. A rossz fizikus elkeseredetten kritizálja Pasteurt és Ehrlichet. És ha egy külvárosi parókia papját valami sekrestye-forradalom kiborította állásából, majdnem mindig arra a megállapodásra jut, hogy az emberi gonoszság gyógyíthatatlan és néha még a szentírásban is bizonyos nyomdatechnikai hibákat vél találni.
Az a nagy érték, melyet a férfiak a szüzességnek tulajdonítanak, amely becsülésnek hiúságuk és kéjenc voltuk az oka, sok nőt arra késztet, hogy sokkal féltékenyebben őrizzék meg a magukét, mintsem saját hajlamuk és érdekeik kívánják. Azt képzelik, hogy elvesztése ténylegesen csökkenti házassági eshetőségeiket. Ezt az elméletet a tények nem támogatják. A valóság az, hogy annak a nőnek, aki érintetlenségét feláldozza, ha minden más feltétel egyenlő, sokkal nagyobb a kilátása, hogy elfogadható házasságot köthessen, mint azé, aki érintetlen marad. Ez különösen áll az alacsonyabb gazdasági osztályok nőire nézve. Egyszeriben érintkezésbe jutnak a magasabb körök férfiaival, ami eddig nehéz, néha lehetetlen volt, és nemük sajátságos nagy alkalmazkodási képességével kezdik elsajátítani ezen magasabb körök finomultságait, ízlését és életfelfogását. A hölgyecske így bájt szed magára és az, ami a szeretetre méltóság piszkos üzletének indult, nem ritkán házassággal végződik. Az ilyen házasságok száma jóval nagyobb, mint ahogy felületesen látszik, mert mindkét házastárs érthetően azon van, hogy elpalástolja ezt a körülményt. Az én szükségképpen korlátolt ismeretségi körömön belül is tucatszámra ismerek férfiakat, köztük gazdagokat és magas állásúakat, akik ilyen házasságokat kötöttek és akik ezt – úgy látszik – nem bánták meg. Régi megfigyelés, hogy az a nő, aki már előzetesen másnak ajándékozta erényét, jó feleség szokott lenni. A közfelfogás azzal magyarázza ezt, hogy az ilyen nő hálás férjének azért, hogy kimentette a társadalomkívüliségből; az igazság az, hogy azért jó feleség, mert ravasz, mert szakismereteket szerzett a férfiak gyöngéi tekintetében és így különlegesen jártas neme hagyományos dolgaiban. Az ilyen nő gyakran pompás éleselméjűséget árul el. Nagyon nehéz őt logikai téren megtéveszteni és lehetetlen érzelmileg lefegyverezni. Már a világ szemérmeteskedései és érzelgősségei elleni fellázadása is szellemi vállalkozóképességének és bátorságának bizonyítéka; az pedig, hogy lázadása sikerrel jár, rendkívüli állhatatosságának, tartalmasságának és éleselméjűségének bizonyítéka.
Még a legalsóbbrendű prostituáltnak is jobb dolga van az élet minden útján, mint a saját társadalmabeli erényes nőnek. Kevesebbet kell dolgoznia, ez is kevésbé egyhangú és elkeserítő, sokkal változatosabb férfiakkal kerül össze és ezek érezhetően a maga körénél magasabb osztályokhoz tartoznak. Az sem igaz, hogy foglalkozása kockázatos és annak vége tragikus. Vagy tizenkét évvel ezelőtt ennek kissé mulattató bizonyítékát figyelhettem meg. Abban az időben ennek az amerikai városnak bizonyos szentimentális fontoskodói nagy munkába fogtak, hogy behatoljanak a prostitúció rejtelmeibe; néhányan előzetesen hozzám fordultak, hogy tőlem, mint gyakorlati újságírótól, tanácsot kérjenek, miként fogjanak hozzá. Úgy láttam, hogy valamennyien hittek abban a babonában, hogy a hivatásos prostituált átlagos élettartama öt év, és hogy aztán kivétel nélkül a csatornában fejezi be az életét. Rettenetesen meg voltak lepve, amikor megállapították a valóságot. Ez a valóság pedig azt volt, hogy a városbeli prostituáltak átlaga nem a hullaházban, hanem az oltár előtt fejezte be pályáját, és hogy azok, akik férjezetlenek maradtak, gyakran tíz, tizenöt, sőt húsz évig folytatták mesterségüket, majd jómódban vonultak vissza. Megállapíttatott, hogy nyolcvan százalék férjhez ment és ezek majdnem mindig olyan férjeket kaptak, akik elérhetetlenek lettek volna számukra, ha erényesek maradtak volna. Egy prostituáltra, aki kocsishoz vagy jelentéktelen bokszolóhoz ment férjhez, egy tucat jutott, akinek férje tekintélyes mechanikus, rendőr, kiskereskedő, altiszt, és legalább kettő-három, aki jómódú kereskedő és iparosemberhez ment. Az ezrek közt, kiknek életmenetét, sorsát tanulmányozták, valójában volt egy olyan, aki a város leggazdagabb bankárjának a feleségeként végezte. Ő volt az, aki az egész városban a legjobb fogást csinálta. Ez a nő mint szolgálólány kezdte és otthagyta nyers és sivár életét, hogy a bordélyba lépjen. A tapasztalatai itt úgy csiszolódtak és civilizálódtak, hogy öreg napjaira nagyon méltóságteljes grande dame lett belőle. Sok részvétet azért pazarolnak e régi foglalkozás űzőire, mert a szánakozók saját szempontjukból tévesen ítélik meg a helyzetet. A jól nevelt úrinő, ha azt hallja, hogy egy törékeny nővérétől, aki bordélyházban van, megkövetelik, hogy mindenféle ember iránt előzékeny és barátságos legyen, arra gondol, hogyan riadna ő maga vissza az ilyen érintkezéstől; így pedig arra következtet, hogy a tényleges prostituált is rettenetesen szenved. Azonban elkerüli figyelmét, hogy azok a férfiak, bármilyen durvák és visszataszítóak az úrinő szemében, aránytalanul különb férfiak, mint a prostituált saját társadalmi, otthoni körének férfiai – mondjuk, mint az ő apja, vagy fivérei – és hogy szó sincs arról, hogy az ezekkel való érintkezés a prostituáltnak utálatos volna, hanem ellenkezőleg, regényes neki. Jól emlékszem, hogy amikor a többször említett bűnellenes kereszteslovagokkal együttműködtem, megfigyeltem az egyik kéjhölgy elragadtatását afelett, hogy sikerült felkeltenie egy rendőrhadnagy figyelmét; nagyon, de nagyon örült, hogy van egy kliense, akinek ilyen gőgös modora, ilyen gyönyörű ruhája és – az ő szemében legalábbis – ilyen méltóságteljes foglalkozása van. Mindig elfelejtik, hogy ez a gyengeség nem szorítkozik csak a prostituáltakra, hanem megvan az egész női nemben. Az a nő, aki elképzelni sem tudná, hogy valami tilos viszonya legyen egy gazdag szappangyárossal, vagy akár még ügyvéddel is, nagyon könnyen tudja elképzelni, hogy meghódol egy nagykövetnek vagy egy hercegnek. Ez alól a szabály alól igen kevés kivétel van. A legelőkelőbb modern társaságokban azok a nők alkotják a társaság krémjét, akik különös előzékenységet tanúsítanak a királyi család tagjai iránt. És a királyi nők, hogy befejezzük a kört, nem ritkán engednek színészeknek és zenészeknek, t. i. olyan férfiaknak, akik még a hercegekénél is különb fényt sugároznak ki.