Magyar Hírlap: Végefelé közeledik-e a világválság?

Eckhardt Tibor és báró Madarassy-Beck Gyula vitája a Cobden Szövetség szemináriumában

Ötletes gondolatot valósított meg a Cobden Szövetség, amikor két ellentétes felfogású kiválóságot szólított fel, hogy nyilvános vitaestén fejtsék ki egymással szemben: végefelé közeledik-e már a világválság és indokolt-e az optimizmus? Ez a kérdés mindenkit érdekel, helyesebben: csak ez érdekel ma mindenkit. Főként, ha két olyan nagytudású, kivételes képességű, jó vívó méri össze e versenyben elméje éles pengéjét, mint báró Madarassy-Beck Gyula és Eckhardt Tibor.

E versenyben nagy volt Eckhardt előnye, mert ő vezette be a vitát, tehát ő szabta meg annak eszmemenetét és főként, mert ő képviselte a kellemesebb – optimista – álláspontot. Báró Madarassy-Beck Gyulának nagy ereje viszont a gazdasági kérdésekben való félelmetes biztonsága és az, hogy az ő rideg – pesszimista – álláspontját támasztják alá, sajnos, a valóságok.

A vita természetesen igen nagy közönséget csalt a Cobden Szemináriumba s a hallgatók soraiban láttuk többek közt gróf Esterházy Móricot, Lukács Györgyöt, Hantos Elemért, Ulain Ferencet, Andaházy Kasnya Bélát, Némethy Vilmost, Póka-Pivny Bélát. Amikor Halasi Fischer Ödön elnök meleg udvariassággal bekonferálta a mérkőzőket, ez a fegyelmezett közönség szinte kiszámítottan egyforma mértékig éljenezte báró Madarassy-Beck Gyulát is – akit szeret – és Eckhardt Tibort is, akinek mint vendégnek járt ki ez az udvariasság.

Eckhardt Tibor előadásmodora, nemzetközi horizontú szempontjai látható hatást keltettek e neki idegen környezetben is. Azt fejtegette, hogy a válságot csak a magasabb etikájú politika mentheti meg. Ennek azonban le kell szállani az eldurvult, lefokozott kultúrájú és igényű világ valóságához. Szerinte a válságot a békeszerződések – amelyekről nem szabad banketthangulatú frázisokkal beszélni –, a leszerelés vajúdása, a nemzetközi békülékenység s szolidaritás hiánya okozta. Következményeinek – a gazdasági elzárkózásnak, a védővámok túltengésének s az ebből folyó autarchiának, valutakorlátozásoknak – eredménye a mai krízis.

Kifejtette, hogy megérthető, ha Amerika nem akarja elengedni adósságai kamatait, amíg adósállamai fegyverkeznek. Amerikában az összeomlást a konjunktúrát túlszárnyaló spekuláció fokozta ott, ahol különben tízéves időközökben egy évszázad alatt szinte törvényszerűen követett öt óriási fellendülést öt hallatlan depresszió. Az amerikai fellendülés kisugárzásaként hatottak súlyosítólag Európára az amerikai könnyelmű kihitelezések, mint nálunk is a gondtalanul felhasznált Speyer- és egyéb kölcsönök.

Ez tetszett a közönségnek, még inkább, amikor azt fejtegette, hogy fokozta az összeomlást a túlzott szociálpolitika, aminek kirívó példája a mi OTI-nk.¹ Itt zúgott a taps.

Néma csönd fogadta azonban azt a fejtegetését, hogy a mai világban megbukott a szabad verseny elvén fölépült liberális gazdasági politika s amikor azt magyarázta, hogy ideiglenesen állami irányítás által megszabott keretekben kell a magángazdálkodásnak működni. Ezt a teóriáját azonban azzal enyhítette, hogy a kereten belül a magántevékenységbe ne nyúljon bele az állam, mint ahogy a kereskedelemmel szemben a sokféle „Futura”-szerű alakulattal² tette. Végül azzal fejezte be Eckhardt előadását, hogy az optimizmus jogosult. Túl vagyunk már a nehezén – felismertük a bajokat, szakítunk az idejemúlt konzervatív elméletekkel – s Anglia diktandójára készülőben vannak a nemzetek kompromisszumai, a népszövetségi eszme, a szolidaritás érvényesülése és meg fog valósulni Briand gondolata: a nagy európai gazdasági egység, amit nem lehet regionális megállapodásokkal, blokkokkal, konföderációkkal pótolni.

Báró Madarassy Beck Gyulának, sajnos, kevesebb idő jutott, hallgatóságát azonban a valóságok erejével alaposan lekötötte. Kifejtette, hogy a gazdasági kérdések irányították mindig a politikát és éppen azzal kezdődött a világ katasztrófája, hogy politikai őrület szállotta meg a világot s ennek következtében a politika szembekerült a gazdasági élet törvényszerűségével. Amerika katasztrófája okául Eckhardttal szemben azt vallotta, hogy ott a nagy gazdasági prosperitás hozta a pénzügyi hosszokat s a bessz nem okozta a krízist, hanem a bessz éppen az ipari lecsökkenés következménye volt.

Nagy tapssal honorálta a közönség azt a fejtegetését, hogy a kapitalizmusnak fogalmaiból való kiforgatása – ez az álkapitalizmus – szüntette meg a szabad versenyt, hozta be a korlátozásokat, züllesztette az életet a primitivitásba, pedig talpraállás csak individuális gazdálkodás mellett lehetséges. A központi irányítás mindenütt megbukott, mert aki irodából akarja vezetni egy nemzet gazdasági működését, tarthat százezer titkárt, telefont, repülőgépet, mégsem tudja azt elérni, amit a milliók egyénenként egyéni haszonból, egyéni iniciatívával, egyéni gyakorlatiassággal.

Megdöbbentő ereje volt ama okfejtésének, hogy nem optimista, mert nem lehet optimista. Amerikában éhségfelvonulások vannak és olyan munkanélküliség, amilyenhez fogható még sohasem volt. Már Franciaország is tudja fokozódó munkanélküliségéből, züllő pénzügyi és kereskedelmi mérlegéből, hogy a pokol közepén nem lehet egy állam sem a boldogság szigete. Be lehet csukni a bevándorlók előtt, az export előtt is a kapukat: a gazdasági pestist azonban nem lehet kirekeszteni. Csinálhatnak kompenzációs rendszert,³ ez azonban meghamisítása minden gazdasági axiómának. Még Anglia, Amerika legfelvilágosultabb elméi is mindent saját nemzeti érdekeiken keresztül néznek, nem is szólva más nemzetek vezetőiről. Még mindig nem látják be, hogy együtt élünk, együtt halunk.

Amellett minden orvoslás elkésve történik, amikor már nem használ. Olyan Európa, mint a Zola lokomotívja, amelyen egymást veri halálra a mozdonyvezető és fűtő, közben a vonat elgázol kocsikat, embereket s a rajta utazó bamba katonatömeg nem is tudja, hogy a halálba rohan. Ő nem optimista, mert még mindig a sült galambot várja s nem is mer, nem is tud a bajok gyökeréhez nyúlni az inaktív optimizmus. Optimizmusra azonban szükség van, mert anélkül lelankad a cselekedet.

A vitát a banketten folytatták nagy lendülettel s rendkívül érdekesen. A közönség azonban mégsem tudta meg, hogy van-e ok az optimizmusra, Eckhardttal azt szerette volna hinni, hogy igen, báró Madarassy-Beck vaslogikája azonban nagyon is alátámasztotta a pesszimizmust.

Lábjegyzetek

1. Praxeum-jegyzet: OTI: Országos Társadalombiztosító Intézet. ↩

2. Praxeum-jegyzet: A Futura, teljes nevén Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Rt., államilag támogatott agrárkereskedelmi vállalat volt. ↩

3. Praxeum-jegyzet: A kompenzációs rendszer a kivitel és behozatal ellenértékét közvetlenül egymással szembeállító, devizakímélő kereskedelmi elszámolás volt. ↩