Bársony Oszkár: Utazás és idegenforgalom — Tegnap, ma és — holnap

Bevezető

Halasi-Fischer Ödön, elnök

A Magyar Cobden Szövetség ülését megnyitom és nagy tisztelettel köszöntöm illusztris előadónkat, Bársony Oszkár vezérigazgató urat. Mai témája különösen két szempontból tarthat nagy érdeklődésre számot. Az egyik az, hogy az utazás, a világlátási vágy ősi emberi ösztönének kérdését tárgyalja. Ez a vágy, ez az ösztön volt az, amely a kezdetlegesebb technikai felszerelési korokban új meg új világrészek fölfedezésére, új meg új életformák és institúciók tanulmányozására és alkalmazására sarkalta az embereket. A civilizáció történetét úgyszólván lehetetlen megérteni az utazási ösztön figyelembevétele nélkül. A másik és még döntőbb szempont azonban az, hogy nekünk, magyaroknak, kiváltképpen fontos gazdasági és pénzügyi problémáink kapcsolódnak az idegenforgalmi kérdésbe. Magyarország, elsősorban a főváros, a maga páratlan természeti fekvésével, gyógyító erejű forrásaival, a természeti és emberi erők adományaival kétségtelenül hivatott arra, hogy idegenforgalmi gócpont legyen. Nem új felismerés ez, de sokáig hiányoztak a gyakorlati eszközök, a gyakorlati szervezetek a gazdag lehetőségek kiaknázására, a magyar idegenforgalom megteremtésére. Ma már azon a ponton vagyunk, hogy a magyar idegenforgalom megindult, pénzügyi szempontból rendkívül becses nyereséghez juttatta az országot s a fejlődésnek új perspektiváját nyitotta meg. Az idegenforgalom az a palackba zárt szellem, mely mesterének parancsára sorra rakja a magyar nép lába elé a pompásnál-pompásabb ajándékokat. A mai szomorúan stagnáló korban nincsen terület, melyen a gondolattól a beteljesülésig oly rövid út vezetne, mint ezen a területen. S nyugodtan mondhatjuk, hogy ebben kevés embernek van olyan hatalmas érdeme, mint Bársony Oszkárnak. Ő látta meg először azokat a gyakorlati módszereket, amelyekkel a magyar idegenforgalmat valóban meg lehet szervezni; tökéletes szakismeretével, teremtő ötletességével, fáradhatatlan munkabírásával és odaadásával olyan szervezeteket teremtett, amelyeknek áldásait ma az egész város, az egész ország élvezheti s amelyeknek fejlődésképessége is elvitathatatlan.

Bársony Oszkár nemcsak Magyarországon: nemzetközi relációkban is elismert, kiváló szakembere az utazás és az idegenforgalmi tervgazdálkodás ügyének s amiként gyakorlati működését csak mély elismerés illeti meg, úgy a kérdésre vonatkozó fejtegetéseit is a legnagyobb érdeklődéssel fogadjuk. Kérem a vezérigazgató urat, tartsa meg előadását.

Tegnap, ma és holnap

Idegenforgalomról az elmúlt időkben összesen és együttvéve sem hallottunk és főleg nem olvashattunk annyit, mint manapság, amikor ez a téma, — nemzetközi viszonylatban is — mint a közgazdasági publicisztika kedvenc tárgya szerepel. Igen örvendetes, hogy ez a problema nálunk is fölkeltette a közvélemény érdeklődését és nemcsak a szorosan vett szakemberek, hanem neves nemzetgazdák és felelős államférfiak is fölfigyelnek annak jelenségeire. A fokozott érdeklődés kétségkívül arra vezethető vissza, hogy idegenforgalmunk, mely a múltban túlnyomóan cikk-, vagy előadás-téma volt és ankétek napirendjén, egyesületek, szövetségek fejtegetésein szerepelt, — végre élő valósággá vált és nálunk is zsúfolt autocarokon sightseeingező külföldiek képében jelentkezik.

Mialatt a világgazdaság súlypontja kezd Európáról a tengerentúlra áttolódni, addig a turisztikai világfogalomnak változatlanul, sőt azelőtt sohasem tapasztalt mértékben Európa a középpontja. Sorsdöntően jelentős reánk nézve, hogy most, amidőn a tegnap tájékozatlanságából és sokszor szándékos félreismertségéből kiemelkedve, számottevő érdeklődés kezd mutatkozni Magyarország iránt és mi is átkerültünk a nemzetközi idegenforgalom naposabb oldalára, akkor a tegnap nehéz körülményei között megteremtett szilárd alapokon ne csak a mának teremtsünk pozíciót, hanem a holnapi fejlődés lehetőségét is biztosítsuk magunknak.

Mit értünk idegenforgalom alatt?

Késedelmes érvényesülésünk — sok egyéb között — alighanem annak tulajdonítható, hogy az etikai céljában, valamint gazdasági, kulturális és politikai kihatásaiban régebben másutt is alig ismert idegenforgalomért csak ott hoztak nagyobb áldozatot, ahol előnyeit és hasznát fokozott mértékben élvezték s élvezték gyakran anélkül, hogy még csak megfelelő nevet is találtak volna számára. A franciák például mouvement des étrangers-nek, az olaszok movimento dei forestieri-nek nevezték és mindössze 20—25 éve, hogy az angolból átvett tourisme e fogalom megjelölésére közkeletűvé vált. Az idegenforgalom nomenklaturájában az első elnevezésért a múlt század elejéig kell visszamennünk, amikor a New English Dictionary-ban (1811) találjuk először a tourisme kifejezést, a travelling for pleasura, a magunk örömére való utazás megjelölésére.

Ma már, — hála néhány neves európai közgazdásznak — sokkal szabatosabb definícióját ismerjük az idegenforgalomnak. Így örömmel találtam rá F. W. Ogilvie, edinburghi egyetemi tanár legújabb, „The Tourist mouvement” (An Economy Study) című könyvében az idegenforgalom olyan meghatározására, amelyet 25—30 évvel ezelőtt gyakran hangoztatott Gálos Kálmán, a magyar idegenforgalom korán (1925) elhunyt előharcosa, aki azzal szokta megokolni az idegenforgalom különös előnyét, hogy ennek révén az idegenek olyan pénzt költenek el nálunk, amelyet másutt kerestek meg és így különös jelentősége abban van, hogy a mi gazdaságunk vérkeringésébe más országok munkájának gyümölcse kerülhet át.

Az említett edinburghi professzor is — gazdasági szempontból — tourist-nak tekint mindenkit:

„... aki a visszatérés szándékával hagyja el állandó lakóhelyét és az ott szerzett pénzt útközben, vagy utazásának rendeltetési helyén költi el...”

(„... they spend money in the place they visit, without earning it there...)”

Az idegenforgalom meghatározásánál mások is* annak tulajdonítanak fontosságot, hogy az, aki állandó lakhelyét átmenetileg elhagyja, lényegében másutt mint fogyasztó („... lediglich als Verbraucher von Wirtschafts- und Kulturgütern”) jelenjék meg.

A fogalom tisztázásához lényegesen hozzájárul a külföldön is megbecsült Fellner Frigyes egyetemi tanárnak az a megállapítása,** mely a nemzetközi személyforgalomnak, a vándorforgalomtól megkülönböztetendő ama jelenségében lát idegenforgalmat, „midőn ideiglenes tartózkodásra — letelepedéssel kapcsolatos kereseti

* pl. dr. Wilhelm Morgenroth ** Fellner: „Csonka-Magyarország Nemzeti Jövedelme”, Budapest 1930. tevékenység nélkül — szórakozás, gyógyulás, művelődés, tanulmányok folytatása, üzletszerzés stb. céljából mennek külföldre”. Mindebből látjuk, hogy az idegenforgalom lényegét azelőtt és most is, úgy gyakorlati, mint tudományos téren nálunk is helyesen ismerték föl.

Utazásból lesz az idegenforgalom

E terminológiákon és elméleteken átesve, megállapíthatjuk tehát, hogy az idegenforgalom legfontosabb eredménye az a pénzbeli érték, amellyel gazdasági életünk megtermékenyül, előfeltétele pedig az állandó lakhely elhagyása, az elutazás, — az utazás, mely a modern embert ellenállhatatlan kényszerrel vonzza új és ismeretlen tájak felé.

Paul Morand mondja, hogy utazni, menni egyik helyről a másikra, olyan szokás, mely felsőbbrendűséget jelent.

Tudjuk, hogy az utazás még tegnap, — a közlekedési eszközök gyermekcipőivel —, milyen fáradságos és veszedelmes, mennyire bizonytalan és kétes eredményű vállalkozás volt, amely csaknem minden esetben valami kényszerű elhatározásból fakadt. — Ma azonban, amikor a távolság pénzkérdéssé sülyedt, vagy nemesült, — ahogy vesszük —, amidőn a legraffináltabb kényelem s a mindenki számára hozzáférhető olcsóság korát éljük, olyan elsőrendű szükségletté vált, mint az ujság, a villany, telefón, rádió, mozi s napjaink annyi sok és nélkülözhetetlen vívmánya. Hol van a ma a tegnaptól — és mit hoz még a holnap?

Az iránytűtől sem vezet hosszabb út az aerobuszig, mint a delizsánsztól — a Flèche d'Or-, az Edelweiss-, vagy a Reingold-Expresszig. Az első világkörüli utazás (1522-ben) még 1126 napot vett igénybe, míg a „BORGNE” tavaly 7 nap és 18 óra alatt tette meg ezt az utat. Amennyi idő alatt és költséggel tegnap, váltott lovakkal Budapesttől Szegedig eljutottunk, ma kétségkívül elérünk Párisba és nincs kizárva, hogy holnap, 24 személyes, 600 km-es repülőn fogjuk ezt az utat megtenni, nem is szólva a stratoszférai közlekedés perspektiváiról.

Ezekben találjuk a tegnap álmait, a mának lehetőségeit és a holnap valóságait.

A természeti szépségek, ritka műkincsek, egyes tájak klimatikus előnyei és hőforrások gyógyereje, a világ nagy kultúrcentrumainak modern látványosságai és szórakozásai, elmúlt korszakok műemlékei mind-mind nemzeti vagyont jelentenek, de idegenforgalmi jelentőségük attól függ, hogy milyen mértékben hatnak serkentően az utazási forgalom fokozására és általában hogyan tudjuk ezeknek a természeti és kultúrkincseknek, idegenforgalmunk fejlesztésénél hasznukat venni.

A legutóbbi egy-két évtized mindezen hatásokat kikémlelte, hasznosította és ennek eredményeként született meg a mai, régebben el sem képzelhető méretű, nemzetközi idegenforgalom.

Ezt a gigászi forgalmat az 1931. évi világválság nyomán jött általános elszegényedés, a kereseti lehetőségek összezsugorodása, valamint a válság hatása alatt kiadott különféle pénzkiviteli tilalmak is csak átmenetileg — és előreláthatóan csak rövid időre — tudták megbénitani, mint ahogy a régibb keletü vám-, útlevél-, és egyéb korlátozások sorvasztó erejének sem sikerült kipusztitani a modern ember olthatatlan kóborlási vágyát. Unalom vagy kalandvágy, az ismeretlen vagy a változatosság utáni sóvárgás, felejtés, vagy emlékezés, mind, mind az utazásban nyer kielégülést. Már azt is mondják: Partir c'est maigrir et maigrir c'est rajeunir un peu.* Sietek kijelenteni, hogy a világért sem akarom e terminológiát az utazási irodák számára, — melyek az utazást szervirozzák — reklámul használni.

Utazási irodák szerepe az idegenforgalomban

Az idegenforgalom problémáival foglalkozva, részletesebben kell kitérnem az utazási irodákra, amelyekről köztudomású, hogy az utazási kedv fölkeltésében, fokozásában és fenntartásában nagy részük van s melyekről az is ismert, hogy túlnyomórészt az ő propagandájuk tette oly népszerűvé korunkban az utazást.

Annak a szemrehányásnak elkerülése végett, hogy csak az „amour propre professionnel” szólal meg bennem, amidőn az utazási irodák

* (Az elutazás fogyást, — a fogyás fiatalodást jelent.)

jelentőségére kívánok utalni, szóljon helyettem Otto Baedeker, a híres utazó, aki 1928-ban 72 éves korában indult el Afrika belsejébe, utolsó felfedező útjára, ahol nyoma is veszett:

„Az utazási irodák — irta elutazása előtt — megbecsülhetetlen szolgálatot tettek a civilizációnak. Ők hoztak össze bennünket más országbeli és tengerentúli testvéreinkkel s különösen nagy elismerés illeti meg őket a társasutazások rendezéseért, melyekkel a világjárás legjobb és legolcsóbb módját honositották meg: azt a módot, amely a kényelem maximumát az utazási alkalmatlanságok minimumával egyesíti s lehetővé teszi, hogy kevesebb idő alatt többet lássunk.”

Az utazási irodák szerepét és fontosságát nemcsak az útnak indított társaskirándulások és eladott menetjegyek száma, hanem az a körülmény is determinálja, hogy befolyást gyakorolhatnak az egyes ember utazásának irányára és céljára: a választandó üdülőhelyre, a megtekintendő vidékre, városra stb. és ezzel döntő szerepet nyernek a nagy utazási világforgalom irányitásában.

Ennek az irányitásnak a lehetősége adja az utazási irodának a legfőbb jelentőségét, és ez az a szempont, amelynek az idegenforgalmi propaganda- és toborzómunka (a Werbetätigkeit) újabban egészen különös figyelmet szentel.

Az utazási forgalom irányitásának lehetősége adott impulzust az u. n. nemzeti utazási vállalatok létesitésére és fenntartására, amelyek mindenütt az állam, vagy az államvasut fenhatósága, illetve felügyelete alatt fejtik ki tevékenységüket. E vállalatok az idegenforgalomért világszerte folyó mai harcokban a nemzeti hadsereg szerepét töltik be, a tegnapi, igen jól bevált és gyakran nélkülözhetetlen zsoldos hadsereg, — a nemzetközi utazási irodák — mellett.

Igen természetes, hogy úgy a nemzeti, vagy hivatalos menetjegyirodák, valamint a nemzetközi utazási vállalatok, — mint az idegenforgalom kereskedelmi szervei — sohasem válhattak volna a modern népvándorlás ennyire hasznos eszközeivé, a közlekedés — gyorsaságban, pontosságban, biztonságban és olcsóságban elért — frappáns fejlődése nélkül és az is bizonyos, hogy az idegenforgalomban ugyanannyi köszönhető a hatalmassá fejlődött hotelek kulturájának, azok még tegnap elképzelhetlen mai kényelmének, valamint az idegenforgalom állami, városi és társadalmi szervezeteinek s akcióinak.

Az idegenforgalom magyar harcterén küzdők és verejtékezők táborában is felismerésre talált ama tudományos és gyakorlati megállapítás, hogy az idegenforgalom az export értékes tétele és éppen ezért nekünk, mint eladósodott országnak fokozottabb mértékben kell odahatni, hogy az exporttal egyenlő értékü idegenforgalom nálunk is fejlődésnek induljon.

Figyelembe kell vennünk, hogy az idegenforgalom, megfogyatkozott boldogulási lehetőségeink tényezői között az élre került. Nekünk tehát a rádióamatőrök jelmondatával: We never sleep! (Sohasem alszunk) új lendülettel és új invencióval, a régi tapasztalokkal és a mai kor eszközeivel, nemcsak elméleti, hanem gyakorlati és szakszerű hozzáértéssel kell folytatni a régi küzdelmet.

Ha idegenforgalmi propagandánknak eredeti ötletekben gazdag munkaterületén még tegnap nélkülöznünk kellett azokat az anyagi eszközöket, amelyek híján a legodaadóbb törekvések is meghiúsulnak, — akkor ma már nemcsak eddig sohasem tapasztalt áldozatkészséggel találkozunk, hanem arra is rámutathatunk, hogy e nagy jelentőségű kérdés irányítását, anyagi fedezetének biztosítását a legilletékesebb hely vette át és olyan imponáló tempót diktál, amilyet azelőtt remélni se mertünk. Ez a lendület biztosíték arra, hogy valóban magas fokon álló idegenforgalmi iparunk hozzájut az érvényesülés nélkülözhetetlen előfeltételeihez.

Régen elmúlt az az idő, amikor az idegenforgalom hálás humoranyag volt. Ma már mindenki tudja, hogy több európai állam fizetési mérlegének egész egyensúlya az idegenforgalomtól függ. Még a súlyosan leromlott 1932-ik idegenforgalmi évben is az elért bevételi többlet Franciaországban 562, Olaszországban 249, Canadában 782, Nagybritanniában pedig 60 millió pengő volt.* Ez adatok értékeléséhez azonban tudni kell azt is, hogy e bevételi többletek az 1929-i összegeknek: Franciaországban 29.3 százalékára, Olaszországban 37 százalékára és Nagybritanniában 77 százalékára zuhantak vissza.

Rendkívül örvendetes, hogy ezzel szemben a mi fizetési mérlegünk idegenforgalmi tételeinek lényeges javulásáról számolhatunk be, ami bel- és külföldi idegenforgalmunk fokozott fejlődésének tulajdonítható.** E fokozott idegenforgalom, illetve az a körülmény, hogy nálunk nagyobb visszaesés a legutóbbi években sem mutatkozott, arra vezethető vissza, hogy még sohasem voltunk külföldön úgy divatban, mint most és bizvást megállapíthatjuk, hogy ma már nemcsak Magyarországnak van szüksége idegenforgalomra, hanem a világ — és különösen Európa — idegenforgalmának is szüksége van Magyarországra, mint idegenforgalmi attrakcióra.

Belföldi vándorforgalom

Az idegenforgalom és a fizetési mérleg, illetve annak aktív oldala közötti összefüggés természetesen

* Az idegenforgalom jelentősége az egyes államok fizetési mérlegében. Magyar Statisztikai Szemle 1933; 12. szám.

** Dr. Szigethy Gyula: Magyarország nemzetközi fizetési mérlege és külföldi tartozásai az 1931. évben, Budapest 1932. és további számításai szerint:

csak a külföldiek idegenforgalmára vonatkozik, minthogy a passzív oldalon honfitársaink külföldi költekezésének összegei szerepelnek. Ennek a passzivumnak további csökkentése érdekében kell belföldön is piacot teremtenünk az idegenforgalom számára.

A külföldre gravitáló utazási forgalom ellensúlyozására szervezzük meg jobban — természeti kincseink és látnivalóink megfelelő kialakításával — a belső fogyasztást és igyekezzünk főleg az itthoni nyaralás népszerűsítésével, belföldön tartani a nyári pihenésre és üdülésre szorulókat.

A belső vándorforgalom terén kitermelt értékek között különös figyelemre tarthatnak igényt az 1932. év húsvétján bevezetett és valóban korszakos újításnak tekinthető MÁV filléres vonatok. E vonatok csodálatos népszerűsége adja meg rendkívüli jelentőségüket s fokozza fontosságukat, hogy megvalósították az idegenforgalmi propaganda minden eddigi törekvésének a legóhajtottabb célját, hogy bármikor és bárhová az utasok ezreit lehessen koncentrálni.

Csak egy kis ízelítőt óhajtok adni a filléres vonatok statisztikájából és ezzel fölöslegessé válik minden további kommentár. E vonatok forgalma fennállásuknak alig két éve alatt a következő volt:

Azzal a szemrehányással szemben tehát, mellyel a fővárosi idegenforgalom fejlesztésével kapcsolatban, illetve a belső vándorforgalomnak a fővárosba való koncentrálása miatt a vidék részéről találkozunk, megállapítható, hogy míg Budapest az első évben 56.874 és tavaly 45.277 utast kapott a filléres forgalomból, addig a magyar vidék forgalmát 175.909, illetve 187.529 utassal gazdagították e vonatok.

Cserevonatok

A „filléres vonatot” már csak egy lépés választotta el az u. n. cserevonattól, mely nem más, mint a filléres gyorsvonatoknak külföldre való kiterjesztése. E kiterjesztés egyetlen föltételét a devizakérdés megfelelő megoldása képezte.

Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy a Magyar Nemzeti Bank a külföldre indítandó „filléres vonatok” költségeire nem fog idegen valutát rendelkezésre bocsáthatni és így más megoldás vált szükségessé. A megvalósítás módozatainak keresése során azután a szükség kitermelte az ugyancsak közelfekvő megoldást. Nem kellett egyéb, mint annak biztosítása, hogy előbb külföldről jöjjön ilyen vonat Magyarországba és így a külföldiek által hazájuk pénznemében lefizetett részvételi dijakat használják fel, az innen kifelé induló ellenvonatok ottani költségeire.

Így indult meg „Jöjjetek hozzánk, hogy hozzátok mehessünk” jeligével — nagyobb napilapjaink résztvételével — ez a csereforgalom úgy a szomszéd államokkal, mint Németországgal, Itáliával, Svájccal, Franciaországgal és Angliával s olyan fokozódó sikerrel, hogy ennek eredményeit látva, nem minden túlzás nélküli elragadtatással állapította meg Nagy Endre, hogy a világ teremtése óta csak két valóban nagy dolgot fedeztek föl: a könyvnyomtatást és — a cserevonatot.

Más irányt vett ez a forgalom, amidőn a tavalyi nyár elején a Magyar Nemzeti Bank lehetővé tette az u. n. zárolt pengőknek¹ idegenforgalmi célokra való felhasználását. A zárolt pengő, a pengő rendes és hivatalos árfolyamán jóval alul vásárolható és ez az árfolyamkülönbség nemcsak új és jelentős kereseti lehetőséget biztosított a külföldi utazási vállalatoknak, de arra is módot nyújtott nekik, hogy egyrészt a régi méreteket messze meghaladó propagandát fejthessenek ki ez utazások érdekében, másrészt pedig, hogy a hirdetett utazások részvételi díjait a legmérsékeltebben szabhassák meg.

Ebben segítették őket: a vasútnak díjszabáson kívüli, valóban rendkívüli kedvezményei, a hotelek redukált árai, az autocarok leszállított díjai, amelyek együttvéve valósággal a dumping jellegét mutatták és így minden Budapestre kiírt vonat sikerét biztosították.

A cserevonatok, különvonatok és kirándulások forgalma az elmúlt két évben így alakult:

Ezekből az adatokból látjuk, hogy az eredetileg paritásos csereviszonynak indult forgalom, főleg a zárolt pengők felszabadítása folytán, a javunkra diszparitásossá változott. Sokat várunk az utazási pengő csekkektől is, amelyek most kerültek forgalomba és amelyek, minthogy a rájuk vonatkozó rendelet lényeges könnyítéseket tartalmaz, előreláthatólag fokozott mértékben fogják szolgálni idegenforgalmunk fejlődését.

Budapest idegenforgalma egyébként tavaly — nagyrészt e vonatok hatása alatt — svájci viszonylatban 87.8%, angol viszonylatban 72.8% és francia viszonylatban 58.9% emelkedést mutatott az 1932. évvel szemben.

Sokan ezekben az olcsó különvonatokban vélik a jövő, a holnapi idegenforgalom lebonyolításának módját felismerni. Ezt a felfogást nem osztjuk teljesen, mert ha kétségtelen is, hogy a jövő a tömegforgalomé, mégis valószínűnek látszik, hogy a gazdasági viszonyok javulásával az utazóközönség nagyrésze vissza fog térni a több szabadságot biztosító, az egyéni ízléshez és igényekhez jobban alkalmazkodó egyéni utazásokhoz. Nem pusztulhatnak el mindazok a nagyszerű intézmények, amelyeket az utazási kultúra kitermelt, csak azért, mert egy gazdasági válság kényszerhatása alatt, átmenetileg csak úgy tudjuk igénybevenni őket, ha áraikat az önköltségek alá csökkentik. Az impozáns hotelpaloták és előkelő restaurantok, a remek luxusvonatok és hajók, a mondain üdülők és fürdőhelyek kora még nem múlt el.

Máris határozott javulás mutatkozik 1932-vel szemben, amennyiben a forgalom emelkedik és az árak visszafejlődése is megindult.

A cserevonatok részvételi díjai valóban dumping jellegével hatottak és ezért sokféle szemrehányás hangzott el. Ezzel szemben rámutathatunk arra, hogy vannak államok, amelyek annyi és annyiféle menetdíjkedvezményt adtak, hogy az utazási irodák 1933 tavasza óta nem adtak el egyetlen egy rendes áru menetjegyet sem, mert az év minden szakában más és más menetdíj-kedvezmény lépett életbe.

Szabad utat az idegenforgalomnak

Sajnosan tapasztaljuk, hogy még mindig akad olyan felfogás, mely nemcsak az ilyen kedvezményeket sokalja, hanem zárlatokban, pénzkiviteli korlátozásokban és más, a forgalom szabadságát bénító rendszabályokban vél bizonyos érdekek számára védelmet találni. Nem lehet vitás, hogy az idegenforgalom szabad fejlődését, minden erőszakos beavatkozás megbénítja és kialakulásának normális útjáról eltéríti.

Tudom, hogy ebben a körben, ahol Richard Cobden szelleme él és ahol, csak úgy, mint hazájában és a maga idejében az ő és John Bright gazdasági elmélete szinte hitté nemesedett, nem nekem kell a forgalom szabadságának zászlaját kitűznöm. Épp ezért csak arra kívánok utalni, hogy az idegenforgalomnak is a szabad közlekedés, a szabad valuta- és devizaforgalom az éltető eleme és hogy a gyakorlati élet józan normáit az idegenforgalomra is alkalmazni kell.

Ahogy a kötött és védővámos gazdálkodás, az áru- és deviza-clearing és a valuták hullámzása és értékcsökkenése nem pótolhatják a szabadverseny és szilárd pénzegység áldásait, úgy az idegenforgalom is riadtan elkerüli azokat az országokat, amelyekben vizsgálatokkal, motozásokkal, különféle be- és kiviteli korlátozásokkal és más vexaturákkal alkalmatlankodnak az idegennek.

A nemzetközi idegenforgalom szabad kialakulása szempontjából az újabbkeletű pénzkiviteli korlátozások szigorán csak nagyon keveset enyhíthetnek az egyes viszonylatokban engedélyezett kontingentálások, vagy a középkori csereforgalomnak élő utasokra való alkalmazása. Hogy e tekintetben nem esem túlzásokba, igazolható a tavalyi osztrák—lengyel tárgyalásokkal, amikor már arról is szó esett, hogy a lengyelek három sertés ellenében egy Ausztriába szóló útlevelet engedélyezzenek.

Elismerem s nem is fér hozzá kétség, hogy nálunk az összes illetékes tényezők szívesen tennék egészen szabaddá a közlekedést és a devizaforgalmat, ha súlyos pénzügyi meggondolások és egész gazdaságunk fontos államérdekei nem okolnák meg a korlátozások fenntartását.

A korlátozások enyhítését szolgálhatja, ha a kereskedelmi szerződések megkötésénél figyelembe veszik az idegenforgalom követelményeit. Megeshetik ugyan, — csak úgy, mint a kereskedelmi szerződések más intézkedéseinél — hogy utólag különféle devizakorlátozásokkal vagy más rendszabályokkal hiúsítják meg a legüdvösebb kikötéseket, mindamellett ma már elkerülhetetlen, hogy az idegenforgalmi érdekek a kereskedelmi szerződésekben megfelelő védelemre találjanak.

Magyarország például, melynek idegenforgalmi mérlege passzív, méltán igényelhetné, hogy azok az államok, melyek felé idegenforgalma irányul, mezőgazdasági termékeiből annyival többet vegyenek át, mint amennyit idegenforgalmi mérlegének passzív egyenlege ez államokkal szemben kimutat. Ezen a módon a fizetések olyan egyensúlya volna biztosítható, mely feleslegessé tehetné, hogy két állam között a szabad forgalom, pénzkiviteli korlátozásokkal megbéníttassék.

Megokoltnak kell találnunk, ha az A. I. H. (Alliance Internationale de l'Hôtellerie) állást foglalt az ellen, hogy egyes államok, amelyek árukivitelük és idegenforgalmuk tekintetében lényegében exportállamoknak tekinthetők, pénzügyi sorompókat állítsanak és akadályokat gördítsenek annak az utasforgalomnak az útjába, mely a tőlük árut vásárló állam felé irányul.

Pregnánsan ismerteti a mai állapotokat e téren dr. Erich Gebert, midőn ezt mondja:*

„Az idegenforgalmat, a nemzetközi gazdasági forgalomnak ezt a fontos tényezőjét különféle rendelkezésekkel és korlátozásokkal már éppen úgy agyonszabályozták, mint ahogy évről-évre fokozódó mértékben sorvasztó akadályokat gördítenek a nemzetközi áruforgalom

* „Archiv für den Fremdenverkehr” 1933 október—december. Forschungsinstitut für den Fremdenverkehr, Berlin.

lebonyolítása útjába. A személyforgalomra is kiterjesztették, a valuta- és devizakorlátozások preferenciáit, kontingens-rendszerét, behozatali tilalmait és represszáliáit, anélkül, hogy a kereskedelmi szerződések jól bevált, régi módszerével, legalább arról gondoskodtak volna, hogy az áruforgalmi szokások rendszeresen és fokról-fokra kerüljenek az idegenforgalom szabályozásánál alkalmazásra.”

Propaganda

Ha idegenforgalmunk további fejlesztésének eszközei fölött tartanánk seregszemlét, mindenekelőtt és újra meg újra a minél nagyobb és minél sokoldalúbb propagandát kellene kiemelnünk. A propaganda korát éljük. Nemcsak az ipar, mezőgazdaság és kereskedelem, hanem a tudomány, művészet, de még az állami élet sem — s ez talán legkevésbé — mellőzheti ma már a propagandát, mely természetesen az idegenforgalomnak is nélkülözhetetlen kelléke, legerősebb hajtóereje és leghatékonyabb agitációs eszköze.

Ha tudjuk, — amire egyébként már történt utalás —, hogy a nemzetközi idegenforgalom ma már nem csupán a felsőbb tízezer unalomüző szeszélyéből táplálkozik s hogy a mind olcsóbbá váló utazás napjainkban a széles tömegeknek nélkülözhetetlen kultúrszükségletévé fejlődött, akkor természetes, hogy az idegenforgalmi propagandát is ki kell terjeszteni mindazokra a rétegekre, amelyeknek gazdasági helyzete a cél szempontjából figyelembeveendő. Épp ezért a mai idegenforgalmi Werbetätigkeit-től elsősorban azt várjuk, hogy olyan tömegpropagandából álljon, mely a maga találékony és ötletes eszközeivel alkalmas arra, hogy a legszélesebb rétegekre hasson, azokat befolyásolja, irányítsa.

A nyomtatott betű, az élő szó, a lángoló plakát, a hangos film, a beszédes prospektus, a tökéletes fénykép, a világot átfogó és örökkön működő rádió stb., stb., a sziklára hulló esőcsepp állhatatosságával vájja ki akaraterőd minden ellenállását.

Míg az idegenforgalmi propaganda még tegnap csak a jó ízlés, esztétikai érzék és a halkszavú előkelőség kifogástalan külsejében forgott a mondain-világ előkelő helyein, addig ma a tömeglélektan ismeretéből fakadt és egy külön tudománynak kitermelt és hatásában ismert eszközeivel verekszik, furakodik és tolakszik a világpiac káoszába és keres a maga számára érvényesülést. Tévedés volna azt hinni, hogy az eszközök változása csökkenti a propaganda művészi ízlését. Mindössze arról van szó, hogy teljes technikával közelebb hozza a nagy tömegekhez. A milliószámban kiadott foldereken épp úgy rajta van az előkelő művész és kiváló író kezenyoma, mint a pompás albumokon, melyek azonban költséges voltuknál fogva csak kevesekhez juthatnak el.

E kérdést tovább vizsgálva, rá kell mutatni a propaganda érzelmi momentumaira is. Nálunk semmi esetre sem maradhatnak figyelmen kívül idegenforgalmunk politikai vonatkozásai.

Az idegenforgalom olyan politikai fegyverré fejlődött nálunk, mely anélkül, hogy máson sebet ejtene, a külföld helyes felvilágosításának egyik leghatékonyabb eszközévé lett.

Az érzelmi szempontok azonban más irányban is érvényesülnek, mert az idegenforgalmi propaganda sikere is ugyanolyan általános elvektől függ, mint amelyek az exportpropaganda eredményét eldöntik. Minden, egyébként igen sokra értékelt Wirtschaftspsychologisches Forschungsinstitut nélkül is tudjuk, hogy áruinknak nehezen találunk piacot ott, ahol gyűlölnek bennünket. Az ilyen helyeken mezőgazdaságunk és gyáriparunk termékeit, gyógytényezőinket és kultúrkincseinket egyformán kedvezőtlen eséllyel kínáljuk. Az idegenforgalmi tervgazdálkodásnak ebből a szempontból is vizsgálat tárgyává kell tenni a kiszemelt piacokat, de egyébként is meg kell állapítani a figyelembe jövő szükségleteket és ezekkel kell szembeállítani versenyképességünk fokát.

Igen természetes emellett, hogy az idegenforgalom sem nélkülözheti a Wirtschaftsfürsorge támogatását, amely míg egyrészről erős védelmet biztosít minden jogos érvényesülésnek, addig másrészről szigorú önkritikával kíméletlenül kiselejtezi — az idegenforgalomban is — a külföldi piacra kerülő árut, esetről-esetre gondosan megállapítva mindegyik kelendőségének mérvét.

Statisztika

E feladat megoldásánál jelentős szerep jutna az országos idegenforgalmi statisztikai adatgyűjtésnek. Nálunk: „A m. kir. miniszterelnöknek a m. kir. központi statisztikai hivatal 1930—31. évi munkaterve tárgyában az országgyűlés elé terjesztendő jelentése” a szállodákra, pensiókra és gyógyfürdőkre bízza az adatszolgáltatást. Ez azonban pontos és az egész ország idegenforgalmát felölelő adatszolgáltatás nem lehet. Általános vélemény szerint a külföldiek forgalmáról és az idegenforgalom gazdasági értékelésének szempontjából nélkülözhetetlen tartózkodási időkről pontos és megbízható országos statisztikát csak úgy kaphatunk, ha az országhatáron való be- és kilépést használjuk fel adatgyűjtésre.

E kérdéssel vonatkozásban figyelmet érdemelnek Dott. Avancini nemrég megjelent fejtegetései,* melyek szerint:

„Az idegenforgalom nem merül ki annak tömeg-megnyilvánulásaiban (turismo attivo), hanem felöleli mindazt, ami az utazási forgalom kialakulásának előfeltételét képezi, értve ez alatt az idegen fogadásának előkészítését és annak eszközeként a közlekedésnek és elszállásnak megszervezését (turismo ricettivo).

Ehhez képest tehát külön statisztikát kell vezetni az utazási forgalom aktív szereplőiről és külön kell nyilvántartani a befogadó, fölvevő szervek adatait stb. és ezekből megállapítani a befogadás lehetőségének mérvét, fokát és minőségét.

* Dr. Marco Avancini: Trattato Elementare di Statistica. Statistica Turistica. Milano Antonino Geuffré. 1933

Az „aktív” és a „felvevő” idegenforgalom adatainak megfelelő szembehelyezésével állítható fel az idegenforgalom tulajdonképpeni mérlege és így állapítható meg, hogy valamely időben és helyen lezajlott idegenforgalom hogyan viszonylik az igénybevett férőhelyek számához stb.

A statisztika fontosságát vizsgálva, nem kevésbé érdekes dr. Schuhwerk* felfogása is, aki az ugyancsak fontos belső vándorforgalom adatgyűjtésének kellékeit ismertetve, „primär”-nek minősíti azt a statisztikai adatgyűjtést, mely a hatóságok informálását és a tudományos kutatás céljait szolgálja, „sekundär”-nek pedig, ha ez elsősorban nem a szorosan vett statisztikának, hanem más, általános céloknak (rendőri bejelentés, a beszedett kurtaksák összegének megállapítása) szolgál.

Ilyen secundär jellegű adatgyűjtés folyik nálunk a vidéki fürdőhelyeken,** habár legújabban országutaink belépő határállomásain megkezdték az autók és utasaik összeírását is.

„Primär” adatgyűjtést végez nálunk a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal, melynek adatai, természetesen csak a főváros idegenforgalmára szorítkoznak, de, mint már jeleztük, igen örvendetes fejlődésről adnak számot.

* (l. Archiv für den Fremdenverkehr 1930. Nr. 3. ** (A vidéki fürdőkön és üdülőhelyeken tartózkodó vendégek 1932. évi statisztikája 4.346 állandó külföldi és 76.449 állandó belföldi vendéget mutat ki.)

Ezek szerint a Budapest szállodáiba és pensióiba külföldi útlevéllel érkezett idegenek száma 1933-ban 8.7%-kal volt nagyobb, mint 1932-ben, az itt tartózkodás ideje pedig 12.6% emelkedést mutat, — míg 1930-al szemben az érkezések 12.4%-kal, az itt töltött éjszakák száma pedig 5.2%-kal csökkent. Ezek az adatok élesen rávilágítanak arra, hogy sikerült a külföldiek tartózkodási átlagát fokozni és a régebbi 2.8 nap helyett 1930-ban 3.1-re, tavaly pedig 3.3 napra felemelni. Biztató eredménynek tekintendő továbbá, hogy a mostanáig elért legjobb eredményekkel (1930) szemben, tavaly lényegében csak 5.2% volt a csökkenés.

E fejlődés megítélésénél figyelembe kell venni azt is, hogy míg azelőtt hazánk csak az osztrák idegenforgalom kevéssé frekventált mellékszíntere volt, Budapest pedig a bécsi idegenforgalomnak kisebb jelentőségű kirándulóhelye, ahova egyes vállalkozó kedvű idegenek egész vagy félnapra, a nagy poggyász hátrahagyásával rándultak át, — addig most, — ha távolról sem állíthatjuk még, hogy megfordult a helyzet —, mégis tény az, hogy már 1933-ban számtalan olyan útiprogramm látott napvilágot, melyekben Bécs 3 és Budapest 5 nappal szerepelt. De tisztelhettünk nálunk már olyan nagyobb utascsoportot is, melynél az utazás végcélja és főállomása Budapest volt és az itteni tartózkodás keretében jutott csak rövid kirándulás Bécsnek, — a nagy poggyász pedig Budapesten maradt.

Az 1930—33. évi bécsi idegenforgalom adatait vizsgálva,* megállapítható, hogy ezekben az években — a figyelembe jövő fontosabb nyugati államok forgalmából — Budapestnek mind nagyobb rész jutott és pedig:

* * *

Befejezésül csak annyit, hogy bár nem ismerem el, amit annyian hisznek, hogy az idegenforgalomhoz mindenki ért, de állítom, — hogy akár hivatásában, akár egyéni, vagy társadalmi életében —, mindenki használhat neki. Helyesen teszi tehát az ország minden polgára, ha e lehetőséggel élni kíván.

A walesi herceg a Travel Association of

* Statistische Nachrichten, Wien, Bundesamt für Statistik.

Great Britain and Ireland alakuló gyűlésén a következőket mondotta:

„Travel and Trade are international and it is only by a free exchange of goods, services and visits, that we can all live in comfort in peace and in mutual understanding.”*

Megszívlelést érdemlő szavak, amelyeket nálunk is szem előtt kellene tartani.

* (Az utazás és kereskedelem nemzetközi. Csak az áruforgalom, a szolgáltatások szabad cseréje és a kölcsönös személyes látogatások révén lehetséges, hogy mindnyájan kényelemben, békességben és kölcsönös megértésben éljünk.)

Lábjegyzetek

1. Praxeum-jegyzet: A zárolt pengő devizára szabadon át nem váltható, korlátozottan felhasználható pengőkövetelés volt. ↩