Állandóan összecserélik a két fogalmat. Szabadkereskedelem az, amikor egyes államok közt nincsenek vámsorompók. Szabadkereskedelem az, amiért száz évvel ezelőtt Cobden vívta győzelmes harcát. Szabadkereskedelem az, ami az Egyesült Államok egyes társállamai és a Szovjetunió egyes tagállamai közt ma is fennáll. A szabadkereskedelem ellentéte a protekcionizmus, amely behozatali korlátozásokkal, vámokkal, importkontingensekkel stb. akadályozza az importot és kiviteli prémiumokkal, valutaleértékeléssel stb. erőszakosan fejleszti az exportot.
A kereskedelem szabadsága ellenben a kereskedés szabadságát jelenti. Ennek ellentéte az intervencionizmus. Amikor az államhatalom beavatkozik abba, hogy ki és hogyan űzhessen kereskedést. Amikor közpénzzel és állami támogatással álszövetkezeteket, magánmezben megjelenő állami vállalatokat, központokat, egykezeket és egyéb álképleteket létesítenek, a legitim kereskedelmet pedig korlátozó rendelkezésekkel szabályozzák, a kereskedelmi foglalkozás biztonságát mind gazdasági, mind jogi vonatkozásban aláássák.
Nagyon kívánatos lenne, ha a kormány mindkét fogalomkörben világos és határozott álláspontra helyezkednék. Nem kétséges, hogy kis országoknak csak a szabadkereskedelem lehet érdekük. Ezért láttuk a háború előtt Svájcot, a skandináv országokat, Hollandiát és Belgiumot a free trade oldalán. De nekünk életbevágó érdekünk az is, hogy mielőbb bekövetkezzék a kereskedés teljes szabadsága is. Megcsappant nemzeti jövedelmünk nem nélkülözheti a kereskedésből folyó jövedelmet. Márpedig ez a gazdasági tevékenység csak teljes gazdasági szabadság mellett bontakozhatik ki. Hangyákkal, Futurákkal, Kovacsevics Milenkókkal, Ilovszky Jánosokkal lehet jövedelmező monopóliumokat és stallumokat, de nem lehet az országnak jövedelmező kereskedelmet teremteni.
