Pest, máj. 23.
Ama másszerű, nemzetgazdászati leveleinkben eddig nem érintett tervek, melyek szintén az újabb korba esnek s említést megérdemlik, minők a dunagőzhajózási társulat alapítása, az iparbank, a kereskedelmi és iparegylet felállítása s más egyletek, leveleink azon részében tárgyalandjuk, melyek a nemzetgazdászat terén történt javításoknak lesznek szentelve.
Mielőtt azonban munkánk gyakorlati részére áttérnénk, szükséges, hogy a kereskedelemről mondjunk véleményt, mint oly ágáról a nemzetgazdászatnak, mely napjainkban szorosan véve a polgári társadalom alapját képezi.
Nálunk a kereskedelem nem részesült ama gondosságban és ápolásban, mely szükséges leendett, hogy folytonos fejlődésnek örvendjen. Miért nem történt ez, sokféle ok idézte elő.
Egyik ok az ország történelmi politikai múltjában keresendő. Oly nemzet, melynek függetlenségeért nagy és nehéz harcokat kelle vívnia, nem viseltethetett kellő figyelemmel anyagi érdekei iránt. Nem kell feledni, hogy nálunk a politikai harcok miatt a művelődés egészben véve lassabban fejlődött; a kereskedelem pedig minden nemzetnél lépést tart a műveltséggel.
A második okot, mely miatt kereskedelmünk visszamaradt, a létnek ama könnyűségében találjuk, melyet hazánk a múltban lakói nagy részének biztosított. Ki kell még emelnünk, hogy akkor a munkakedv, az erkölcsi érzet s takarékosság, dacára a műveltség fogyatkozásának, nagyobb mértékben megvalának, mint jelenleg, minélfogva csekély mérvben mutatkozott a hajlandóság a kereskedelemre, mely azon óhajból veszi származását, hogy valaki gyorsan és nem nagy erőfeszítéssel meggazdagodjék.
Harmadik ok, mely súlyosan nehezedett a magyar kereskedelemre s fölvirágzását gátolta, a József császár által 1784-ben életbeléptetett prohibitív vámrendszer volt, mely hermetice elzárt állammá tette Magyarországot, s a termesztőt kényszeríté, hogy terményét verseny nélkül csupán a szomszéd tartományoknak adja el. Azon terményeket, melyekre a szomszédnak nem vala szüksége, a külföld sem vette meg, mert annak represszáliái miatt oda szállíthatók nem voltak. Csak a francia háborúk után, s midőn az osztrák kormány valamivel szabadelvűbb kereskedelmi politikát követett Magyarországgal szemben, kezdett némileg éledezni a kereskedelmi szellem.
A negyedik okot, mely miatt hazánkban a kereskedelem iránti hajlam és vonzalom oly későre fejlődött, a társadalmi politikai viszonyokban kell keresnünk.
Az ország kereskedelme nagyrészt bevándorlottak kezében volt s noha ezen kereskedők és iparosok feles számában oly nagy rokonszenv támadt és ragaszkodás hazánkhoz, minőt az ember rendesen csak szülőfölde iránt érez, s eme ragaszkodás hellyel-közzel a honszerelmet pótolni képes; a nemzet mégis megvonta tőlük a legfontosabb politikai jogokat. A nemzet vendégszerető jelleme s az együttlakás a törvénynek sok érdességét elsimította ugyan; nem idézhették azonban elő a hazai magasabb érdekekért buzgó erkölcsi érzetet, mely arra való leendett, hogy a kereskedelemben önző célok és előnyök eszközénél egyebet is lássanak.
Amaz alárendelt helyzet, melyre a kereskedő és iparos utaltatott; ama balfogalmak, melyek ezen az általános jólétre annyira fontos társadalmi osztály tevékenységéről tért foglaltak, legkevésbé valának alkalmasak arra, hogy a kereskedelmet nemzetivé emeljék.
Az ember — jegyzi meg Smith Ádám tana ellenében Dunoyer Károly1, a híres francia tudós igen helyesen — az összes nemzetgazdászati élet középpontja; képzettségében s gazdászati függetlenségében keresendő a gazdagság legbővebb forrása. Azon népeknél, melyek ez igazságot megismerték, lényegesen emelkedett és virágzott a nemzeti jólét; míg azok, melyek félreismerék vagy megtagadták, elsatnyulának.
Hazánkban, hol a népesség száma nem áll kedvező arányban a földterülethez, nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az embernek mint ilyennek jogai és szabadsága minden melléktekintet nélkül megadandók; hogy a bevándorló is az évek meghatározott száma eltöltével ugyanazon politikai és polgári jogokban részesítendő, melyeknek a benszülöttek örvendenek.
Jog és szabadság alapvárai a nemzetgazdászati jólétnek; hol ezek teljesen hiányzanak, ott nem tartós a jólét és ingadozó, s hol csak félig vannak meg, ott jobbját vesztette férfiúhoz hasonlít a jólét. Jellinek Mór.
Lábjegyzetek
-
Franciaország egyik legjelesebb nemzetgazdásza. Legnagyobb műve: „De la liberté du travail ou simple exposé des conditions, dans les quelles les forces humaines s'exercent avec le plus de puissance.” — Dunoyer, a nemzetgazdászati szabadság lelkes védője s a gazdászat minden álladalmi megszorításának határozott ellensége, meghalt 1862. dec. 4-én élte 77-ik évében. ↩
