Újság: Merre visz a gazdasági élet útja 1936-ban

A magyar közgazdaság előkelőségei nyilatkoznak és válaszolnak erre a kérdésre

Merre vigyen az út? Négy esztendő óta terveknek és kísérleteknek olyan zuhatagja ontotta a választ erre a kérdésre, hogy szinte merészség ma újra felvetni: merre vigyen az út? 1931 július 13-ika végzetes dátum: a bankszünet nemcsak a válság születésének napja, ez a határköve a gazdasági elméletek új középkorának, amelynek boszorkánykonyháján főzték terveiket a társadalmat megváltani akaró aranycsinálók, az autarchiák kőművesei, a gazdasági diktatúra szenvedélyes prófétái és a gazdaság bürokratikus irányításának szenvtelen mesteremberei.

Nemzetközi konferenciák során vetették fel a kérdést: merre vigyen az út? Ahol a gazdasági élet képviselői szólaltak fel, csak egy tanácsra jutottak: a szabadság felé. Ahol a politikai megfontoltság kerekedett felül, ott — nem adtak választ. Az elmélet haladt tovább klasszikus nyomdokain, azt tanította, hogy a gazdasági élet fejlődésének ereje a gazdasági szabadság ösztönző versenyében rejlik. De az elmélet nem törhette át a válaszfalakat, amelyeket a politika épített és mind többen akadtak, akik szinte undorral távolodtak el azoktól az elméletektől, amelyek a gazdaságtörténelem tapasztalatain szürődtek át és — merőben ellentétesek voltak azokkal a cselekedetekkel, amelyek most a gazdasági élet irányítóivá lettek. Amiről előbb azt mondották, hogy kényszer szülte: az elzárkózás, a korlátozás, a kötött forgalom, a beavatkozás lassanként egy új iskola tanítása lett.

Ezek az új tanítások mégsem győzhettek meg, mert az új tanítások alkalmazása kudarcot kudarcra halmozott. Négy esztendő alatt sokat csalódtunk és még többet okultunk. A vihar csendesebb, ma már nyugodtabban mérlegeljük a válság okait, tiszta fővel számláljuk, ami megmaradt a pusztulásból és tapasztalatokkal gazdagabban vizsgálhatjuk: merre vigyen az út? Amíg égett fölöttünk a ház, hiábavaló volt azzal törődni, mihez kezdjünk? A lángok kialudtak, számbavehetjük a megmaradt értékeket s most elérkezett az ideje annak, hogy meginduljon az új építés.

Merre vigyen az út? Azoktól kérdezi ezt az Újság, akik mélyére látnak a gazdaság élettani változásainak, akik kihámozzák a divatos elméletek héjából a valóság nyers húsát. Bankárokat, gyárosokat, kereskedőket, gazdákat kérdezünk, akik nem szegődnek varázslók szolgálatába, mert jól tudják, hogy az élet törvényszerűségeit, a termelésnek, a kereskedelemnek, a fogyasztásnak fiziológiáját lelkesedéstől áthatott varázsvesszővel sem lehet megváltoztatni. Most kérdezzük, amikor választani kell: haladjunk-e tovább az új elméleteknek tekergő labirintusán, vagy térjünk-e vissza arra az útra, amelyen a gazdasági élet erői szabadon fejlődhettek, felépítve a háború előtti esztendők nagy, gazdag és boldog Magyarországát? Most tesszük fel a kérdést, amikor dönteni kell: vajjon a gazdasági élet megmaradjon-e a politika járószalagján, vagy felszabadulva, lásson neki annak a nagy munkának, amely rá vár? Világszerte mutatkoznak jelei a válság enyhülésének. A munka megindul, a bizalom visszatér. Ez az az óra, amikor határozni kell arról: merre vigyen az út?

És erre felelnek az alábbi nyilatkozatokban a magyar gazdasági élet legjobb képviselői, betűrend szerint:

Balkányi Kálmán dr.

az OMKE¹ ügyvezető-igazgatója

Amit Korányi Sándor báró, az ország egészségügyi helyzetéről állapított meg a felsőházban, az szó szerint megáll közgazdasági viszonyainkra nézve is. A vidék elhanyagolása visszahat a városoknak és magának Budapestnek a helyzetére. Hiába mutat fel a főváros mintaszerű egészségügyi intézményeket, ha a vidék deprimáló magárahagyatottsága megbosszulja magát a centrumokon.

A következő évben tehát az eddiginél nagyobb erőfeszítéssel kell a vidék sorsán könnyíteni nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági tekintetben is. Vezető gazdasági politikusaink, ha eddig nem hallgattak a közgazdaság eminens szakembereire, figyeljenek Korányinak, az orvos-professzornak a szavára, aki a helyes diagnózist állapította meg.

Egyebekben 1936-ban ideje volna már végrehajtani Matlekovits Sándor végrendeletét: minél kevesebb állami beavatkozást, minél több munkát és minél több szabadságot.

vitéz Barczy Barczen Gábor

a felsőház tagja, az OMKE alelnöke:

— Merre vigyen az út? A kereskedelem szabadsága felé! Mert ez az út, az igazság és az élet.

Bun József

m. kir. kincstári főtanácsos, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank h. vezérigazgatója:

Arra a kérdésre, hogy merre vigyen a magyar gazdaságpolitika útja 1936-ban, röviden csak azzal felelhetek: a gazdasági élet korlátainak lehető lazítása felé. A Nemzeti Bank az 1935. év végével már erre az útra lépett, amikor olasz és német viszonylatokban a magánkompenzációk elvét igyekezett érvényre juttatni és jó lenne, ha ez egyéb viszonylatokban is mentől nagyobb mértékben lehetségessé válnék.

Fontos volna, hogy a gazdaságpolitika minden ténykedésénél a tőkebiztonság szempontjait tenni magáévá és ha nem hangzanának már el többé olyan kijelentések, amelyek az ingótőke bizalmát folytonosan nyugtalanítják. Az a nagy különbség, amely a betétek és a kötvények kamatrendite-ja között fennáll, erre vezethető vissza. A betétek magasabb kamatoztatásának lehetősége is előmozdítaná a tőkeképződést, amelyet mindenképpen elő kellene mozdítani. A birtokforgalom kötöttsége feltétlenül enyhítendő volna, mert enélkül a mezőgazdasági ingatlanok ára nem tud kellőképpen kialakulni, ami pedig minden gazdavédelmi intézkedésnél közelebb vinné a gazdaadósságok kérdését a megoldáshoz és ezeknél is jobban szolgálná az agrárérdekeket. A különakciók és új alakulatok beiktatását a gazdasági életbe végre abba kellene már hagyni, mert a vállalkozási kedv felélesztése csak akkor remélhető, ha a hitelnyújtás a hivatott pénzintézetek, az üzleti tevékenység pedig a szakértő kereskedelem kezeiben marad. Megértő közgazdasági közvéleményre van tehát szükség, amely a csak félrevezetésre alkalmas „jelszavas” gazdasági politika helyébe lépne.

Buday Goldberger Leó dr.

felsőházi tag, a Goldberger Sám. Fiai Rt. alelnök-vezérigazgatója:

— Könnyű volna az Újság karácsonyi körkérdésére feleletül azt a kívánságot kifejezni, hogy a gazdaságpolitika útja felfelé vezessen, olyan intézkedések összességét jelentse, amelyek közgazdaságunkat magasabb nívóhoz segítik. Ilyen általános formulával kitérni a felelet elől azonban annál indokolatlanabb volna, mert napról-napra látjuk, hogy még az elzárkózás mai, világszerte kialakult rendszere mellett is mily erősen befolyásolják a nemzetközi áramlatok az egyes országok gazdasági helyzetét. Az a viszonylagos javulás, amely nálunk az év végén a legtöbb konjunkturális tünet szerint általánosan mutatkozik, — közbevetőleg megjegyezve, legkevésbé a textiliparban — végigvonul kisebb-nagyobb mértékben egész Európán és Amerikán. A mezőgazdaság helyzete nagyban és egészben a nemzetközi áralakulástól függ, az ipari helyzet pedig természetszerűen erősen alkalmazkodik a mezőgazdaság vásárlóképességéhez.

— A növekvő állami beavatkozás kétségen kívül sokat enyhíthet a válságos idők nyomásán és elősegítheti a kedvezőbb konjunktúra kialakulását. Kifejtheti pedig ezt a jótékony hatását akkor, ha a nyugodt fejlődést igyekszik biztosítani. Teljesen mentes az állami beavatkozástól a gazdasági élet sohasem volt és nem is lehet. De a mai bevált termelési rend akkor maradhat fenn és akkor erősödhet, ha ez az intervencionizmus addig terjed, ameddig tényleg az állam, az összesség javát szolgálja és nem vezet a vállalkozás gúzsbakötéséig s nem teszi lehetetlenné a kezdeményező tevékenységet. Így látom én a beavatkozás határát s ennek a kívánságomnak teljesítésével remélem, hogy biztosíttatik a nyugodt fejlődés s haladhatunk jobb idők felé.

Chorin Ferenc dr.

felsőházi tag, a Salgótarjáni Kőszénbánya Társulat elnöke:

— Merre vigyen a gazdaságpolitika útja 1936-ban, kérdezi tőlem az Újság szerkesztősége? Ilyenkor, az ünnepek hangulatában, szeretjük a kívánságot és várakozást összetéveszteni, vágyainknak sólyomszárnya támad és ez mentsen, ha túlságosan sokat kívánnék a következő esztendőtől.

— Várnám, az utolsó napok ellenére is, a világpolitikai helyzet tisztázását, ezzel a nagy nyomásnak enyhülését, mely az egész világ lelkére és gazdasági életére nehezedik. Kell, hogy a világ békevágya áttörje a tárgyalások drótakadályát. Ha az egyenletnek ez az első tényezője adva van, akkor arra kellene törekedni, hogy ennek nyomán a világ valutakérdése nyugvópontra jusson, vagy legalábbis meginduljanak a tárgyalások avégből, hogy a világ valutái megint stabil alapjai lehessenek a gazdasági élet munkájának. Ha ez a várakozásom is teljesedik, amihez pedig még nagyobb adag optimizmus kell, akkor még várom azt, hogy a különböző gazdaságpolitikai kísérletek megszűnnek, a bűvészmutatványok abbamaradnak, a kuruzslók helyébe újból orvosok lépnek. Ha ezek a premisszák adva vannak, s ha ezekhez egy jó termés is járul, nálunk is elmélyülnek a konjunktúra kibontakozó jelenségei és így több ember fog kenyeret találni a gépeknél, több ember talál helyet az irodákban, több lesz a munka és kevesebb a nyomor. Ilyenkor, az év végén, a kívánságok imává emelkednek.

Éber Antal

a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, országgyűlési képviselő:

— Arra a kérdésre, hogy a gazdaságpolitika útja 1936-ban merre vigyen, válaszom nagyon egyszerű: a szabadság felé. Ebben minden ki van fejezve, amit a jövő év magyar gazdaságpolitikájától óhajtanék. Minél nagyobb közeledést a szabad kereskedelemhez, minél tökéletesebb megvalósítását a kereskedelem szabadságának, minél több határozott lépést a devizaforgalom felszabadítása irányában, minél erőteljesebb lebontását az ár- és kamatképződés szabadságát korlátozó intézkedéseknek; ezek körülbelül azok, amiknek megvalósítása a jövő év gazdaságpolitikájának — nézetem szerint — helyes irányát képeznék. Ehhez hozzáteszem, hogy nagy szükség volna a gazdasági életünk stabilitásába vetett bizalom további megerősítésére. Minél jobban vissza tudjuk szorítani a bizonytalanságnak azt az érzését, amely az 1931. év szerencsétlen eseményei után beköszöntött, annál közelebb jutunk a gyógyuláshoz. Ezt a bizalmat legjobban lehetne azzal szolgálni, ha a deficites gazdálkodás közületeink háztartásából ki lenne küszöbölhető és ezzel lassacskán közelednénk ahhoz a kívánatos célhoz, hogy a közterhek elviselhetetlen súlyán könnyíteni lehessen.

Gratz Gusztáv dr.

ny. külügyminiszter.

— A világ gazdasági viszonyai, nézetem szerint, nem fognak rendbejönni mindaddig, amíg a kormányok egész sora mesterkélt intézkedésekkel és kényszereszközökkel akarja a gazdasági élet útjait megszabni. Nem állhat helyre az a bizalmi atmoszféra, amely nélkül nyugodt gazdasági fejlődés nincsen, mindaddig, amíg folyton számolni kell erőszakos kormányintézkedések lehetőségével, amelyek gyakran szerzett jogokon is túltesznek magukat és amelyek teljes bizonytalanságot eredményeznek és minden számítást felforgatnak. És nem állhat helyre a bizalom addig, amíg maguk az államok is a maguk gazdasági intézkedéseik során különböző indokok és ürügyek alatt akárhányszor kibújnak saját ígéreteik és saját kötelezettségeik alól, nem törődve azzal, hogy ezzel a gazdasági életben nagy anyagi és még nagyobb erkölcsi kárt okoznak. A gazdasági erkölcs helyreállítását az államoknak kell megkezdeniük.

— Természetes, hogy egyetlen állam, hozzá még olyan kis állam, mint Magyarország, nagyon keveset tehet abban a tekintetben, hogy a gazdasági élet terén egészséges állapotok következzenek be, ha az emberek világszerte más utakon haladnak. A gazdasági szabadság elve is azok közé tartozik, amelyeket nem lehet egyoldalúan alkalmazni. Talán remélhető, hogy az új esztendőben a jobb belátás utat fog magának törni. Az utolsó években oly gyakran fordult elő, hogy egy-egy bolond eszme mint terjed el rohamosan, mintegy járványszerűen, az egész világon. Talán nem tartozik a lehetetlenségek közé, hogy egyszer valamely egészséges eszmeáramlat is ily módon, mintegy járványszerűen fogja a világot magával ragadni.

Halmi Miklós dr.

kincstári főtanácsos, a Magyar-Olasz Bank vezérigazgatója.

— Ha útirányt kell megadnom a gazdasági élet számára az elkövetkező esztendőre, azt kívánnám, hogy a jövő évben hitelező és adós ne lássanak többé egymásban ellenséget. A kapitalista gazdasági rendszeren belül adós és hitelező érdekei szorosan összefonódnak, azok egymást kiegészítik, természetes tehát, hogy együttesen kell leküzdeniük azokat a nehézségeket is, amelyek a gazdasági élet normalitása elé tornyosulnak. Ha egy tekintetet vetünk a világ leghatalmasabb országára, Angliára, azt látjuk, hogy ott nincs bankellenes tendencia, minthogy egyáltalán nincsen kérdés, amely adóst és hitelezőt hangulatilag szembeállítaná egymással. A dolgoknak ez a természetes rendje. Az adósnak legfontosabb érdeke, hogy a hitelező jó helyzetben legyen, mert hiszen csak akkor tudja a hiteligényeket kielégíteni. A magyar hitelező nagy megértést tanúsított az adóssal szemben és köztudomású, hogy ezek az esztendők rossz évek voltak a hitelező számára. Most az adósnak kell belátnia, hogy ezek az áldozatok nem lehetnek tartósak és mindig megújulók, mert a hitelező teherbíróképességének éppúgy határa van, mint az adósénak. A gazdasági életben kétségtelen javulás jelei mutatkoznak. A mezőgazdaság helyzete jobb, az ipari termelés és a fogyasztás növekszik. Az adós és hitelező harmóniájától várom, hogy ez a helyzet kimélyüljön és ne folytatódjék az igények növekedése és a terheknek mindig másokra való áthárítása. Adós és hitelező között a hit és bizalom helyreállítása előfeltétele minden további javulásnak. Ha ezt nemcsak² a gazdasági egyedek kölcsönös megértése kell ahhoz, hogy az út a tartós javulás irányába vezessen.

Hegedüs Loránd

v. pénzügyminiszter, a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének elnöke.

Az 1936-ik év meghozhatja a világgazdasági változást, hogyha bármelyik dunavölgyi állam előáll és ezt mondja: „Hajlandó vagyok bármely szomszédommal szemben felére leszállítani a vámtarifát, a prohibíciókat megszüntetni és tíz esztendőre lekötni a következő három feltétel mellett:

1. A szomszéd ugyanezt teszi;

2. A nagyhatalmak kijelentik, hogy ily fél-unió nincs ellentétben érdekeikkel és a velük fennálló szerződésekkel;

3. A nagyhatalmak nemzeti bankjai azon két vagy több, ekként viszonyba lépő állam számára, amely az európai gondolat érvényesülését gazdasági téren így megkezdi, nemzeti bankjaiknak annyi aranykölcsönt adnak, hogy valutájuk stabilizálható és a pénzforgalom szabadsága helyreállítható legyen.

Ez az egyetlen mód, amellyel 1936 a világot előbbre viheti. Szeretném, ha az az ország, amely ezt elkezdi, Magyarország lenne.

Hirsch Albert dr.

a Magyar Cukorgyárosok Országos Egyesületének elnöke.

— Az 1936. évi gazdaságpolitika útját mindenekelőtt a világpolitika fogja megszabni. A lefolyt esztendőben legalább is 150 napon át fenyegetett a részleges, vagy világháború veszedelme. Ilyen légkörben nehéz előírni, mi legyen a helyes gazdaságpolitika. Hogyha a háború veszélyével a jövő évben nem kellene számolni, azt hiszem, olyan gazdaságpolitikát kellene csinálni, amely kizárja a bizonytalanságot, leépíti a megkötöttséget és az egyéni tehetség érvényesülését elősegíti.

— Attól tartok azonban, hogy a világon hiányzanak ma azok a lelki előfeltételek, melyek egy ésszerű gazdaságpolitikához vezetnének. De azért nincsen ok kétségbeesésre. Az 1935-ös év már némi javulás jegyében végződik, nem a javult gazdaságpolitika következtében, hanem — szerény véleményem szerint — azért, mert az élni, dolgozni, fejlődni akarás túlteszi magát minden úgynevezett gazdaságpolitika okozta akadályokon.

— Összefoglalva tehát kérdésükre úgy válaszolhatnék: a gazdaságpolitika útja 1936-ban és későbbre is az legyen, hogy mérhetetlen sok és bonyolult paragrafus gyártása helyett lehetőleg kevés és egyszerű intézkedéssel avatkozzék az állam a gazdasági élet menetébe.

Kresz Károly dr.

kincstári főtanácsos, a TÉBE³ igazgatója.

— Az egyes országok gazdasági egymásrautaltsága talán nyilvánvalóbb ma, az elzárkózás, az autarchia és a kontingensek világában, mint akkor, amikor szabad forgalom mellett minden a maga természetes útján ment. Ezen egymásrautaltság folytán természetes, hogy a gazdaságpolitika útja világpolitikával és annak eseményeivel a legszorosabb összefüggésben áll. Ezért addig, míg a nemzetközi politikai horizont ki nem tisztul, szinte lehetetlen arra választ adni, hogy merre vigyen a gazdaságpolitika útja. A nemzetközi gazdasági életben a jelzőszámok az év eleje óta mindinkább a gazdasági élet fellendülését mutatták és remélhető, hogy amennyiben a fenyegető nemzetközi külpolitikai veszélyek elmúlnak, úgy ez a javulás erőteljesebb mértékben tényleg be is fog következni. Abban a pillanatban, amikor lehetséges lesz ismét gazdasági kérdések megbeszélésére a kerékasztalhoz leülni, meggyőződésem szerint a legfontosabb probléma a nemzetközi valutastabilizáció kérdésének megoldása lesz.

— Szilárd a hitem, hogy ez az előfeltétele annak, hogy a világgazdaság ismét fellendüljön, amihez az út csak az árucserének szabad forgalmán át vezethet, ami viszont el nem képzelhető addig, míg a nemzetközi valutáris helyzetben a végleges nyugalmi állapot el nem következik.

Knob Sándor dr.

országgyűlési képviselő:

— Persze minden attól függ: mi történik a legközelebbi hetekben a világpolitikában? A magyar gazdaságpolitika alakulására bizonyos mértékig már annak is lehet visszahatása, ha az angol közvéleményben az agresszívebb irányzat kerekedik felül — mint ahogy ez most már egyre nyilvánvalóbb —, mert ez a közvélemény esetleg kevesebb megértést fog majd mutatni a magyar állásponttal szemben, aminek gazdaságpolitikai következményei is lehetnek. Ha az angol-olasz érdekek összeütközéséből nem lesz nyílt konfliktus — amiért az ünnepek áhítatában minden jóérzésű ember imádkozik —, a magyar gazdaságpolitika iránya és feladatai az elmúlt évek eseményei és tanulságai nyomán világosan adva vannak. Mindenekelőtt igyekeznünk kell fenntartani a mezőgazdasági árnívót, amelynek nagy erőfeszítések árán történt elérése lényeges megkönnyebbedést hozott az egész vonalon. Ugyanakkor fokozott mértékben kell ügyelnünk arra, hogy eléggé át nem gondolt intézkedések ne hassanak vissza károsan az ipari áralakulást meghatározó különféle tényezőkre. További fontos feladat lesz a magyar devizapolitikában annak a konszolidáltságnak a kiépítése, amely felé az első lépést a Nemzeti Bank legutolsó elhatározásai jelentik, szigorúan ügyelve arra, hogy a pengő külföldi értékelésében további kedvezőtlen változás be ne következzék. Ez a probléma természetesen a legszorosabb összefüggésben van a magyar kereskedelempolitika kérdéseivel: ezen a téren meggyőződésem szerint egyelőre lehetetlen mást csinálni, mint azt, ami eddig történt: igyekeznünk kell megfelelő rugalmassággal alkalmazkodni a mindenkori helyzethez. Ez persze annyit jelent, hogy egyik napról a másikra élünk, ezt azonban nem egyedül csináljuk Európában.

Kende Tódor

a Magyar Vasművek és Gépgyárak Egyesületének ügyvezető-igazgatója.

— Fontos az, hogy sok munka legyen és hogy minél több ember kapjon foglalkozást. Az exportrelációk javíthatók, a lehetőségek azonban nem oly nagyok — hiszen velünk szemben áll a világkonkurrencia —, hogy e téren ugrásszerű javulás volna várható. A magángazdaság egyedeinek teljesítőképessége befektetések terén határolt. Ez a teljesítőképesség lényegesen nőne, hogyha az állam végre elhatározná magát arra, hogy a már régen tervbevett, előkészített invesztíciós programját megvalósítaná.

— Teljes tudatában vagyok annak, hogy korlátolt, igen korlátolt anyagi eszközök állanak rendelkezésre, de elképzelhetetlennek tartom azt, hogy az állami invesztíciók oly régen csak csörgedező forrása teljesen kiapadjon. Hiszen minden lerongyolódott: a vasút, a posta, a városi forgalmi eszközök. Új állami építkezésekre, kórházakra stb., stb. van szükség. Muszáj e téren valamit tenni. Drágább megoldás, hogy ha az értékek leromlanak, mint hogy ha munkát adó invesztíciókkal segítjük elő a gazdasági élet talpraállását.

— Nem volnék igazságos, ha nem állapítanám meg azt, hogy az utolsó félév folyamán, különösen a gépipar terén, valamelyes lassú, de egy cseppet sem kielégítő javulás mutatkozik.

Koós Mihály

ny. államtitkár, az Országos Mezőgazdasági Kamara ügyvezető-igazgatója.

— Hogy merre menjünk? Annyira természetes, hogy előre menjünk, hogy nem is kell azt külön mondani. Arról azonban gondolkodni s beszélni lehet, miként vegyük és hogy járjuk a gazdasági élet előre vezető útjait.

— Mivel egy ország gazdasági szerkezete annyira összefüggő egész, hogy különböző részei nem élhetnek külön életet, az előrehaladás útján a gazdasági élet minden tényezőjének együtt kell mennie. Ez a természetes és valójában így történik ez önmagától is, aminthogy a süllyedés korszaka is, ha nem is egyenlő mértékben, de végigvonul a gazdasági élet egész területén. A felemelkedésnek, az előremenésnek is így kell történnie. Az összességet kell szolgálnia minden gazdasági ágnak. Nem altruizmusból, hanem a gazdasági élet harmóniájába öntudatos beilleszkedésből.

— De az előrehaladásnak az is feltétele, hogy többet dolgozzunk és többen dolgozzanak. Vagy helyesebben mondva: többen dolgozhassanak. Ami e tekintetben a mezőgazdaságot illeti, a helyzet biztatóbb alakulása máris előtérbe hozta a belterjességre irányuló törekvéseket. Nem lehet és nem szabad a belterjesebb gazdálkodást itt se másként értenünk, mint alkalmat a több munkára, többeknek, mindenkinek a megélhetésére ezen a kis területen, amit a sors nekünk népességünk számához és munka képességéhez viszonyítva igen-igen szűk marokkal kimért.

Magyar Pál

v. országgyűlési képviselő

— Nem doktrinerség, amikor a követendő magyar gazdaságpolitika irányát a gazdasági szabadság felé való haladásban látom. Annyira nem, hogy még csak meg sem kísérlem álláspontomnak gazdasági elméletekkel való alátámasztását. Inkább utalok arra, hogy épp a most lefolyt év mutatja, hogy még azokban az országokban is, ahol a termelő erők hatalmas méretei folytán kevésbé volt érezhető a gazdasági kötöttségek zsugorító hatása: az állami intervencionizmus nem tudott tartós eredményeket elérni.

— Ellenben, amikor a felelős államférfiak a követett irányzat helytelenségét belátták és az állami omnipotenciát a termelés területén csökkentették, illetve teljesen megszüntették: a gazdasági szabadság érvényesülése rövid idő alatt nagy eredményeket hozott. Ezt látjuk az Egyesült Államokban, ahol a „Nira”⁴ bukása nagyobb lendületet adott a gazdasági javulásnak, mint az agytröszt minden könyörtelen hatalmi közbelépése és mesterkedése. Szerintem a másik hatalmas gazdasági egységnél: Oroszországnál is arra vezethető vissza a múlt évben megállapítható javulási tünetek, hogy a politikai okokból eleddig elnyomott magángazdasági kezdeményezés ismét nagyobb területet kapott.

— Ezzel szemben rá kell mutatni arra, hogy ahol a gazdasági béklyókon — elsősorban politikai érdekekből — nem voltak hajlandók könnyíteni, a tárgyilagos bíráló nem tudja a javulás tüneteit megállapítani. Ellenkezően, hogyha például a nagy ügyességgel és a politikai hangulatkeltés érvényesítésével megszerkesztett német gazdasági jelentésekben elmélyedünk, kiérezhetjük azokból a depresszió előszelét, sőt nem egyszer a hivatalos jelentésekből és mérvadó államférfiak nyilatkozatából is kiárad a súlyosabb gazdasági zavarok bekövetkeztétől való félelem.

— A magyar gazdaságpolitika túlságosan belemelegedett a korlátozások rendszerébe. Termelés, külkereskedelem, pénzügy: mindenütt a tilalomfák erdőkké sűrűsödött rengetege. Nincs szakember, aki biztonsággal haladhat közöttük. Sőt, ma-holnap csak felsőbb támogatással lehet biztonságos a közlekedés — Ritkítani, ritkítani, sőt lehetőleg mielőbb és teljesen kiirtani a tilalomfák ez erdejét! Illeszkedjünk bele minél nagyobb arányban a nemzetközi forgalomba, tegyük magunkévá a világgazdaság mérvadó pénzpiacainak szabályait, adjuk vissza magángazdaságunknak a kezdeményezési jogot, biztosítsuk a gazdasági ismereteknek, az értékes külföldi összeköttetéseknek minél szabadabb érvényesülését. Meggyőződésem, hogy ezen az úton haladva, a világpolitikai bizonytalanság remélhetőleg rövidesen bekövetkezendő megszűntével, gazdaságpolitikánk sokkal gyorsabb és nagyobb eredményeket mutathatna fel, mint azon az úton, amelyet most követ és melynek legsújtóbb tünete az amúgy is túltengő bürokráciának a termelő élet minden területén való szisztematikus elterjeszkedése.

Mutschenbacher Emil dr.

felsőházi tag, az OMGE⁵ ügyvezető igazgatója.

— Ha a mezőgazdaságnak jövő esztendőre vonatkozó programját akarjuk megállapítani, úgy elsősorban az a kívánságunk, hogy a Gondviselés a jövő esztendőre jobb termést, főleg pedig kedvezőbb időjárási feltételeket adjon, mert az elmúlt években a sok elemi csapás igen jelentősen megcsorbította a mezőgazdaság jövedelmezőségét.

— A továbbiakban teljes mértékben biztosítani kell az árjavító tényezők érvényesülését, mert a mezőgazdaság vásárlóképességének már kis megjavulása is általános árjavulást idéz elő. Addig, amíg a mezőgazdaság veszteségesen termel, általános javulásról beszélni nem lehet. A kedvezőbb áralakulás feltételei adva vannak. A kedvező termésértékesítésnek egyik legfontosabb eszköze a belföldi fogyasztópiac felvevőképességének javulása, mert hiszen saját belső fogyasztásunk — a főváros és a fontosabb vidéki városok fogyasztása kétszerakkora, mint mezőgazdasági terményexportunk ellenértéke. A másik feltétel a külföldi piacok további biztosítása, mert hiszen feleslegekkel rendelkezünk. Örömmel kell megállapítanunk, — hogy exportunk emelkedőben van. Az összes számottevő országgal szemben, amellyel gazdasági összeköttetésben vagyunk, aktíván aluli külkereskedelmi mérlegünk és csak öt vagy hat állammal vagyunk passzivitásban. Reméljük, hogy a jövő esztendőre továbbra is nyitva állanak a magyar mezőgazdasági termények részére jelenlegi nemzetközi árupiacaink.

— A mezőgazdasági termelés prosperitásának biztosítása érdekében a többtermelést csak addig a fokig lehet hirdetni, amíg az eladási lehetőségek adva vannak, de véleményem szerint „a minőségi termelés preferálása is elsősorban fontos. Csökkenteni kell a mezőgazdaság általános termelési költségeit az iparcikkek arányosítása révén is. Arra kell törekedni, hogy a gazdaadósság rendezése folytán új hitellehetőségek megnyíljanak a mezőgazdasági üzemek számára, és hogy a magas közterheket szintén arányosítsák vagy a viszonyokhoz mérten legalábbis csökkentsék.

Nagy Antal

a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke

— Erre a kérdésre a mai kötöttség és korlátozások között hiábavaló olyan meghatározást adni, amelyet a gazdasági élet érdekében követni kellene, mert ennek ezernyi gátló akadályai vannak.

— A gazdasági szabadság visszaállítása felé kellene hogy vezessen a gazdaságpolitika útja. Megcsonkított hazánk azonban sem termelői, sem fogyasztói szempontból nem szabhat irányt a nemzetközi gazdasági politikának, mert függvényei vagyunk a nálunknál hatalmasabb nemzetközi tényezőknek és alkalmazkodnunk kell ahhoz, amit külkereskedelmi téren Európa diktál.

— Tehát gazdasági politikánk útja olyan irányban vezessen, hogy terményeinket minél nagyobb arányban tudjuk elhelyezni. Ipari és kereskedelmi tevékenységben pedig minél kevesebb gátló akadályt emeljenek. Ne legyen több és nagyobb az állami beavatkozás, mint amennyi elkerülhetetlenül szükséges. A hatóságok ne termeljenek és ne kereskedjenek, engedjék át ezt a munkát a magángazdaságnak, ami a kereskedelmet illeti, a kereskedőknek, ami az ipart illeti, az iparosoknak, segítsék elő, hogy különösen a kisipar elszegényedési folyamatát megállíthassuk és hogy ezeket az értékes, hazafias adóalanyokat ne csak megmenthessük, hanem meg is erősíthessük.

Reményi Schneller Lajos dr.

a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége vezérigazgatója, országgyűlési képviselő

— A magyar gazdasági politika vonalvezetése az 1936-ik évben is csak annak a harmóniának a jegyében lehetséges, amelyet az egyes termelési ágak az illető termelési ág jelentőségének megfelelő érdekeinek kiegyenlítése ír elő.

— Kétségtelen, hogy hazánkban a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségén van a fősúly, amit megindokolni egy ilyen rövid nyilatkozat keretében — úgy hiszem — felesleges. El kell azonban ismerni azt is, hogy az ipar jelentősége úgy a munkanélküliség elleni küzdelem szempontjából, mint az ország deviza-ellátásának biztosítása szempontjából is növekvőben van.

— Pénzügyi politikánk tekintetében deviza-ellátásunk kérdése marad előtérben, mert a megkezdett úton továbbhaladva, a deviza ellátás biztosítása fogja megteremteni a lehetőséget annak, hogy külföldi adósságaink tekintetében, megfelelő, elviselhető egyezményeket kössünk és előbb utóbb likvidáljuk az 1931-ben reánk szakadt krízis pénzügyi következményeit.

— Az a céltudatos politika, amely pénzügyi irányításunkat az utóbbi években jellemezte, lehetővé fogja tenni, hogy a már megtett intézkedések további kiépítése révén kikerüljünk a krízisből, amire egyébként a külföldön is minden irányban tapasztalt kisebb nagyobb mérvü gazdasági javulás is jogosult reményt nyújt.

Schober Béla dr.

felsőházi tag, az Angol Magyar Bank elnöke:

— Azt a kérdést, hogy „merre vigyen az 1936. évben a gazdaságpolitika útja”, természetesen nem ideális, hanem reálpolitikai értelemben kell felfogni, amelynek viszont az adottságokhoz kell alkalmazkodnia. De így is bizonyos még eldöntetlen előfeltételekből kell kiindulni, amelyek elseje és legfontosabbika, hogy az afrikai háború nemcsak hogy nem fog Európára átcsapni, hanem hogy sikerülni fog a békét mielőbb helyreállítani és hosszú időre biztosítani is. Ha pedig ez megtörténik, amiben minden még áthidalhatatlannak látszó nehézség ellenére is rendíthetetlenül bízni kell, akkor egy újabb világpolitikai és világpénzügyi konferenciának sokkal nagyobb sikerre volnának kilátásai, mint bármikor ezelőtt. Megvan a pszichológiai alap, mert ma már mindenki tudja, hogy gazdasági béke és pénzügyi biztonság nélkül a politikai béke sem tartható fenn.

— De megvan a materiális alap is, mert a konjunktúra-barométerek emelkedő irányzatot mutatnak (nemcsak a háborús készülődések miatt). Anglia prosperitása nagyobb, mint valaha, Amerika is minden nagyobb veszedelem nélkül úszta meg a New Deal gigantikusan merész kísérletét és végül a nemzetközi viszonylatokban sok minden elintéződött — minden elzárkózás és korlátozás ellenére is. A gazdaságpolitika helyes útja tehát csak a kibontakozás, a jogbiztonság, a megnyugvás és így a fellendüléshez nélkülözhetetlen bizalom irányában vezethet. És ha a megkötöttségek ezerszálú szövevényes rendszereit nem is lehet egyszerre megszüntetni, de kibogozásukat meg kell kezdeni, elő kell késziteni; és azokat addig is az élet számára elviselhetővé tenni.

Stein Emil dr.

a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezérigazgatója.

— A feltett kérdésre csak azt a választ adhatom, hogy kívánatos, hogy a gazdaságpolitika útja a jövő esztendőben nyissa meg mindazokat a lehetőségeket, amelyek alkalmasak arra, hogy hosszú évek válsága után a prosperitás előfeltételeit az összes gazdasági ágazatok számára megteremtsék. Sajnos, nem a mi kormányunktól és a magyar gazdasági élet irányítóitól függ az általános gazdasági helyzet javulásának legfőbb előfeltétele; vagyis az annyira zavaros nemzetközi politikai helyzetnek az európai államok békés együttműködése irányában való kibontakozása; ezt a kérdést rajtunk kívülálló hatalmas erők mozgatják. Majdnem azt mondanám, hogy ha a nemzetközi politikában a világbékét hosszabb időre biztosító nyugalom helyreáll, amelyet csakis a békeszerződéseknek igazságos revíziójával kapcsolatban tudok elképzelni, akkor automatikusan megnyílnának egész Európa és így Magyarország számára is a gazdasági fellendülés kapui és akkor a kedvező légkör kihasználása már csak azon múlnék, hogy miképpen engednek szabad folyást az intéző körök a gazdasági törvények érvényesülésének. De akkor is, ha a nemzetközi politika zavartságának nyomasztó hatásait továbbra is kellene elszenvednünk, arra kell törekednünk, hogy a nemzeti érdek szempontjait respektáló szükségszerű követelmények határáig leépítsük mindazokat a rendelkezéseket, amelyek ezidőszerint a szabad kereskedelmet, a szabad devizaforgalmat és a vagyon és jövedelem feletti önrendelkezés jogát korlátozzák és ezzel a szabad gazdasági mozgást, amely minden gazdasági fejlődésnek elengedhetetlen előfeltétele, annyira megnehezítik, sőt megbénítják.

Székács Antal

felsőházi tag, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tagja

— A jóslás mindég nehéz és hálátlan mesterség. De sohasem volt oly nehéz a jövő elénkbe meredő sötétségébe belelátni, mint a mi időnkben. A háború és a nyomában keletkezett gazdasági válság felborította a világ gazdasági egyensúlyhelyzetét és ezzel megingott az emberiség társadalmi, politikai és lelki egyensúlya is. Nem hiszek abban, hogy egy új világ, egy új társadalmi és gazdasági rend vajúdik. Nem hiszek forradalmi átalakulásokban, csak az evolúció dinamikájában. Azokból a jelenségekből, amelyek a megzavart egyensúlyhelyzetben mutatkoznak és azokból az abnormális irányzatokból és eszmeáramlatokból, melyekkel ma a rendkívüli, abnormális viszonyokra reagálnak, nem lehet levonni azt a következtetést, hogy a gazdaságtudománynak minden eddigi tanítása a lomtárba való, sem pedig azt, hogy jelenleg egy új korszak kezdődik. Mint a természetben, úgy a gazdaságban is az alkalmazkodás törvénye érvényesül és ez jelöli ki a jövő útját. Lucien Romain mondja „Si le capitalisme disparaissait” című kitűnő művében: „A politika néha fellázadhat a gazdaság ellen, de végeredményben mindig a gazdaság győzedelmeskedik a politika felett.”

— A politika okozza ma azt a sűrű ködöt, mely a jövő útját szinte láthatatlanná teszi. Ha a politika vészes hullámai ismét el fognak simulni és az emberiség bizalma ismét vissza fog térni, a termékeny munkának szinte határtalan lehetőségei fognak ismét megnyílni. Ehhez a nagy erőkifejtéshez a jövőben is nélkülözhetetlen lesz a tőke és az egyéni kezdeményezés. Az állam feladata a múltban is — a gazdasági liberalizmus korában is — az volt, hogy őrködjék afelett, hogy az egyéni tevékenység a társadalmi gazdasági renddel összeütközésbe ne kerüljön, de erőszakos beavatkozás csak ott és akkor indokolt, hol a gazdasági automatizmus hatástalan marad.

— A verseny kiküszöbölése a gazdaságból nem kívánatos, a kartelek sem jelentik a verseny megszűnését, sőt ellenkezőleg, új versenyt teremtenek és állandó küzdelmet. Verseny nélkül, küzdelem nélkül, zárt számmal és reglementározással nem lehet elérni az emberiség haladását, az emberek lehető legnagyobb számának minél könnyebb boldogulását.

— Bár pillanatnyilag a kedvező konjunktúraadatok dacára még nem látom a gyors fellendülés valószínűségét, rendületlenül bízom a jövőben. A nemzetek kell, hogy fennmaradásukat biztosítandó, elébb-utóbb megegyezzenek azokban az intézkedésekben, melyek a világgazdasági egészségesedést hivatva lesznek helyreállítani. Az első lépés e célhoz a valuták nemzetközi rendezése lesz, a második a nemzetközi adósságok és az államháztartások rendbehozása, a harmadik fokozatos visszatérés a javak, a pénz, az emberek szabadabb forgalmához.

— Ebből a gyógyító müveletből pedig bennünket kihagyni nem lehet. Addig is, míg ez bekövetkezik, utunk ki van jelölve: Türni, várni és dolgozni; vasszorgalommal és szerény életmóddal új tőkét gyűjteni; minél kevesebb állami beavatkozást követelve az önsegély eszközeit alkalmazni; és gondterhes jelenünkben a sacro egoismot mérsékelve, minden erőnkkel a köz javát előmozdítani.

Varga István dr.

egyetemi magántanár, a Magyar Gazdaságkutató Intézet igazgatója.

— Arra a felszólításukra, hogy nyilatkozzam röviden arról, hogy nézetem szerint a magyar gazdaságpolitika útjának hova kellene 1936-ban vezetnie, ebben a formában, őszinte sajnálatomra, nem adhatok választ, mert úgy érzem, hogy hivatali állásom megtiltja számomra gazdaságpolitikai célkitűzések kijelölésének megkísérlését.

— Csupán annak a reménynek adhatok kifejezést, hogy a gazdasági helyzetnek a méreteiben szokatlanul súlyos válság lezajlása után 1933-ban megindult javulása, amely 1935-ben elég jelentősen haladt előre, 1936-ban is folytatódni fog, s hogy a gazdaságpolitika intézkedései ennek a kívánatos fejlődésnek további folytatódását nem akadályozni, hanem ellenkezőleg: továbbra is elősegíteni fogják.

Vida Jenő

felsőházi tag, a Magyar Általános Kőszénbánya alelnök-vezérigazgatója.

— A kérdés, amelyre válaszolnom kell: merre vigyen a gazdaságpolitika útja 1936-ban? — Azt hiszem, hogy minden józan elgondolás a gazdaságpolitika útja tekintetében: a „nagyobb megértés” volna. Köztudomású, hogy az illetékes kereskedelemügyi minisztérium úgyszólván megszakítás nélkül, az év első napjától az utolsóig, kereskedelmi szerződések létrehozatala érdekében tárgyalásokat folytat a különböző államokkal. Ismeretes, hogy ezen tárgyalások mily idegőrlő munkát jelentenek. Heteket, hónapokat kell áldozni azért, hogy egy ily szerződés létrejöjjön. A tárgyalások gyakran azért húzódnak el annyira, mert aprólékos kis kérdéseknél is érthetetlen ellenállásra találunk a velünk szerződő államoknál. Sokszor az ily egészen aprólékos kis kérdések teszik lehetetlenné a gyors megegyezést.

— Köztudomású, hogy kormányunk a magyar érdekek védelme mellett mindenkor kellő megértést tanúsított a másik fél kívánságainak honorálásánál. De különösen közvetlen szomszédaink sokszor nem a köz általános szempontját szolgálják, hanem az egyes érdekeltek részéről megnyilvánuló nyomásnak engedve, oly kívánságokat támasztanak, melyek a magyar mezőgazdaság és ipar eminens érdekeivel ellentétben állanak.

— A nagyobb megértés könnyen túlsegíthetne a nehézségeken és oly atmoszférát teremthetne, mely a nemzetközi forgalom simább lebonyolítása érdekében mindenképpen kívánatos volna. Erre vigyen utunk 1936-ban!

Lábjegyzetek

1. Praxeum-jegyzet: OMKE: Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés. ↩

2. Praxeum-jegyzet: A mondat az eredeti közlésben is ebben a grammatikailag befejezetlen formában áll. ↩

3. Praxeum-jegyzet: TÉBE: Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete. ↩

4. Praxeum-jegyzet: NIRA: az amerikai National Industrial Recovery Act, a New Deal 1933-as iparszabályozó törvénye; kötelező kódexrendszerét 1935-ben alkotmányellenesnek nyilvánították. ↩

5. Praxeum-jegyzet: OMGE: Országos Magyar Gazdasági Egyesület. ↩