Az előttünk fekvő kötetek tartalma: Első kötet: Az író életrajza Chevalier-től; levelezések; régebben bírt kis művek. Második kötet: Általános nézetek a szabad kereskedésről; a földművelés érdekeiről; vitatkozások és beszédek. Harmadik kötet: Cobden és Liga, vagyis az angol izgatás a szabad kereskedés érdekében; azon előbeszéddel, melyért Bastiat akadémiai taggá lett. Negyedik kötet: Államgazdasági szofizmák és röpiratok. Ötödik kötet: Különféle röpiratok. Hatodik kötet: a „Harmonies economiques.”
Sok kétségtelen igazságot foglal magában e hat kötet, sok eréllyel, nemes egyszerűséggel és tántoríthatatlan philantropiával előadva.
Államgazdasági művek. Nélkülözhetlen tudomány mindenkire nézve, kit a közügyek érdekelnek. S Bastiat ezen tudománynak egyik leghatalmasabb apostola, Baudrillard szerint szeme fénye volt. Aki egy nagy szellem nyilatkozataiban és szemlélődésében kedvet talál, olvassa meg Bastiat műveit. Ha a rajongók világújító tervei és ábrándjai kifárasztják, nyugtatólag hat kedélyére Bastiat józan okoskodása s jótékony e jeles férfiú társalgása, ki az emberiséget materiálisnak nem tekintve elvitathatatlanul bebizonyítja, hogy: minden társadalmi rendszerek közt a legüdvösebb, amely legigazságosabb, legigazságosabb, amely legtermészetesebb, s legtermészetesebb a létező.
Bastiat, — mond életirója, a derék Chevalier — 1801. június 19-én tekintélyes polgári szüléktől Bayonn-ban született. Testi és szellemi jelességekben tűndöklő, nemeskeblű, derék atyjához, azt mondják, mindenben hasonlított. 1810-ben árván maradván nagy atyja neveltette, nagy-nénje pedig, ki most is él, édes anyját pótolá. Ezek azon közelebbi rokonok, kikről mindig a legnagyobb gyöngédséggel emlékezik Bastiat. A Saint Sever-i és Sorrer-i oskolákban tanult s ez utolsóban köté válhatlan barátságot Cálmetes Viktorral, kihez a „Correspondance” több levelei intézvék. S Bastiat szíve nemességét és gyöngédségét tanúsítá, midőn bár erőteljes, ügyes, vállalkozó s a testi gyakorlatokat szenvedélyesen szerető lévén, — ezen időtöltésről szívesen lemondott, csakhogy barátjával lehessen, ki gyengélkedő lévén, azokban részt nem vehetett. Ez őszinte barátságot a tanítók is méltaták, megengedvén, hogy egy példányban készítsék el feladványaikat, s azt mindketten aláírják, így nyerének (1818.) egy költeményért arany érmet, melyet az árva Bastiat ily szókkal ada barátjának: „Tartsd meg, mert szüleid is levén, azoknak is joguk van ehhez!”
A correz-i oskolából kilépve (1818.) családa akaratából a kereskedési pályára lépett Bayonnban. De ez időben inkább az örömöknek, mint az üzleteknek élt, s mégis az látszik leveleiből, hogy pályáját komolyan vette s a világ csábjai között is megtartá hajlamát a magányhoz; s ez időben is mindig tanúlt, néha ereje túlfeszítéséig. Tanulásának főbb tárgyai: az idegen nyelvek, zene, francia, angol, olasz irodalom, vallásos kérdések s végül az államgazdaság valának, melyet 19 éves kora óta folytonosan művelt.
Egypár évvel utóbb Mugronba telepedett s gazdálkodott. — Itt köté Condroy Felixxel azon gyöngéd barátságot, mely egész bensőjére oly mélyen hatott s mely a legkisebb félreértés nélkül addig tartott, míg élete. — Ha Cálmetes barátja a szívnek s a gyönge ifjú kornak, Condroy barátja volt az értelemnek és férfiui meggyőződésnek, mint később Cobden politikai barát és bajtárs lön a külvilágban s az apostolság sanyarú pályáján.
Condroy a Rousseau és Mably tanaitól elcsábíttatva, velők álmodozott s később rájok únva épen azon ellentétes tanokat kezdé vallani, melyek a túlzott önmegtagadásba helyezvén teljes jóllétet, az emberiségnek minden törekvéseit s az egyén minden nyilatkozatait és szabadság-vágyát előre kárhoztaták. — Találkozván a két ifjú, Bastiat, — ki már Smith, Tracy és Say munkáit megpillantva, egészen más nézettel birt a társadalom feladatának megoldásáról — gyakran vitatkozott barátjával, tényekkel mutogatván néki: hogy az egyéni érdekek szabad nyilvánulásai, egy más által miként korlátoztatnak, s miként összpontososulnak kölcsönösen, hogy a rendet és közérdeket megalkossák; hogy a társadalmi rosz a helyett, hogy egyike lenne az emberi természet tényleges nyilatkozatainak, alapjában nem egyéb, mint történetesség magának a jónak keresésében, és csak tévelygés, mit helyre hozand a közérdek, mely őrködik, s a tapasztalás, mely a tényekben üldözi; hogy az emberiség mindig előre haladott, lépésről lépésre, s minden lépten gyermekkorának egy-egy polya kötelét szaggatá szét; s végre, hogy a szabadság nem csak eredménye és célja, de elve, eszköze s múlhatlan feltétele ezen elvitathatatlan folytonos előhaladásnak.
Előbb elbámítá, aztán meghódítá kedves barátját, kinek szíve lelke fogékony vala az igazság iránt s arra őszintén törekvék.—Azon szent tanok pedig, melyektől Condroy volt áthatva, azon visszahatást gyakorlák Bastiat-ra, hogy műveit a szabadság és haladás szelleme mellett, mindenütt a legmélyebb vallásosság bélyegzi és teszi vonzóvá.
Egyiknél túlnyomó volt a vállalkozás és kezdeményezés — másiknál a kitartás és siker. Bastiat szeszélyes volt, mint szoktak lenni a művészek, egy pillanatra belátta teendőjét s miután lelkének minden röppenésével egy-egy új tért foglalt el, — megpihent a nyugalom gyönyörei közt. Condroy pedig, mint a gépezet mérséklő billentyűje, barátjának ezen időnkénti fölhevüléseit igyekvék hasznosokká és termékenyekké tenni.
Így éldegéltek együtt, bölcsészeti, történelmi, politikai és vallásos munkákat, költeményeket, utazásokat, emlékiratokat államgazdaságtant, s a szocialisták ábrándos műveit — olvasgatva szűntelen. Ily társalgások alkalmával merült fel az eszme, mely őt meghatá, — aztán néhány órára elvonult, s könnyen szerkeszté össze gondolatait. Így születtek a „Sur les tarifs” és a „Sophismes” című jeles cikkei. — Húsz évig tartott e folytonos tanulással egybekötött baráti viszony minden megszakadás és félreértés nélkül. — S csakis e hosszas előkészület és elmélkedés után megfogható, miként vala képes e nagy szellem — betegségtől gyakran feltartóztatva s drága idejét sok jövés-menés és mellékügyek által vesztegetve — öt év alatt, annyi új és különféle s még is egynemű eszmét dobni az emberek közé, hogy új világot nyisson fel a szemlélődőnek, s útat mutasson és fáklyát adjon a társadalom körül vizsgálódó észnek!
Volt Mugronban egy társalgó kör, hol a tagok politikai ügyek fölött is vitáztak; e tagok közt sok angolgyűlölő volt s Bastiat barátja levén az angoloknak, sokszor volt kénytelen ellenfeleivel lándzsát törni. — Egyszer a legdühösebb angolfaló egy hírlapot mutat néki, melyben Peel Robertnek egy lefordított beszéde így végződött: „Si nous adoptions ce parti, nous tomberions comme la France, au dernier rang des nations”. — Ez bosszantó s leverő volt egyszersmind; de Bastiat nem hiheté, hogy Anglia miniszterelnöke így gondolkozzék, vagy hogy a parlamentben így nyilatkozzék; meghozatá az angol lapokat, melyekben csakugyan nem volt ott a „Comme la France”; mint, hogy nem is volt mondva soha.
Az angol lapok olvasása azonban különös befolyást gyakorolt Bastiatra. Ezekből látta t. i. azon nagyszerű izgatást, amit a „Liga” Angliában a kereskedelmi szabadság ügyében tett; s így született lelkében azon eszme, hogy Franciaországban hasonló reformot kellene előidézni. E gondolat befolyása alatt határozá el, hogy első cikkjét az economisták lapjába küldje. — (Sur l'influence des tarifs anglais et francais.) A cikk 1844. októberben jelent meg s nagy hatást gyakorolt az economisták kis világára s Párizsból Mugronba a bókok és bátorítások egész halmaza érkezett. A kezdet meg volt téve, több cikkeket adott a lapokba s különösen a „Sophismák” első sorozatát nagy tetszéssel közölvén, — írni kezdé az angol Liga történetét, s hogy némely részleteket minél biztosabban ismerhessen, közlekedésbe lépett Cobden Richárddal.
1845-ik év május havában jött Párizsba, hogy e művét kinyomassa, s ennek előbeszédéért kilenc hóval később az akadémia levelező tagjává nevezé.—Nyílt karokkal fogadák Párizsban, rá akarák bízni a „Journal des Économistes” vezényletét, szorosan körébe gyűl az economisták ingadozó csoportja, kiket ez egyszerű s idegen ember meggyőződésének szent lángja lelkesít.
Párizsból Angliába ment, hogy kezet szorítson Cobdennel és a Liga főnökeivel s aztán még egyszer visszavonult Mugronba, hogy szemlélődéseinek és tanulmányainak csendes fészkében még egyszer megpihenjen; s előre látva a küzdést és harcokat, melyek életében be fognak következni, utolsó isten hozzádot akart mondani múló boldogságának, nyugalmának s eltűnő szabadságának. — Bastiat nem volt azon ember, ki elbóduljon a zajtól, mely személye körül támadt; de szeretett volna magányba maradni, — s küzdött a nyilvános térre vonatás ellen. — Hasztalan! A sors másképp végzett! A kard kirepült hűvelyéből, hogy többé vissza ne térjen.
- február havában létesíté Bastiat a bordeauxi társulatot a csereszabadság érdekében. Innen Párizsba ment, hol folytak a működések, de magokat szervezni nem tudák bár az elemek rangra, névre és vagyonra nézve hatalmasok valának. — Bastiat számtalan akadállyal küzd Párizsban. „Minden időmet felemészti s mégis csak csiga léptekkel halad a társulat ügye” írá Condroynak. Cobdennek pedig így írt: „Sajnálom, hogy szegény vagyok, ha a helyett, hogy ide s tova gyalog nyargalok—csak egyet egyet találva otthon—s azoktól is csak kitérő s halogató feleleteket nyerve,—mindnyájokat asztalomhoz hívhatnám s gazdag terembe egyesíthetném, mily sok nehézség volna elhárítva. Se szívemben, se fejemben nincs hiány, de érzem, hogy ez a kevély Babilon nem nékem való hely, — és igyekezni fogok, hogy magányomba visszatérhessek!”
De bármily óriási vállalat is volt egy falusi emberre nézve Párizs tömkelegében szaladgálni most egy szerkesztőhöz, majd egy miniszterhez, összegyüjteni az iparosokat, kereskedőket, engedélyt nyerni gyűlekezésre, bureaukat állítani, biztatni az ingadozókat, kiáltványokat szerkeszteni, aláírási ivekkel barangolni szét!
Bastiat ott volt mindenütt s elvégre az igék testté alakultak s az eszme túlnyomóságot nyert Párizs falai közt. Központi bizottmány álla fel, titkára Bastiat; heti lapot állítának — ő az igazgatója; beszéll a meetingekben, közlekedésbe teszi magát a tanulókkal, munkásokkal; levelez a vidéki városok társulataival; körutakat tesz és beszédeket tart Lyonban, Marseilleben és más városokban, tanfolyamot nyit az ifjúságnak a Taranne teremben s mindezek mellett nem szűnik meg írni folytonosan. — Molinari, egyik munkatársa mondja, hogy: „egyszerre három lap számára dolgozott vitázó és más különféle cikkeket; és bírt számtalan magánlevelet, nem számítva komolyabb dolgozatait a „Journal des economistes” számára.
Korán reggel, ha a lapokba valami szofizmát pillantott meg, mely a protekcionizmust mozdítá elő, — rögtön megcáfolá s még reggelijét is felejtve, új jeles művel gazdagítá a francia irodalmat. „Levelezéseiből látható, hogy ez időben mily küzdések között élt; a választási ügyek, a sajtó fizetett támadásai és gyakori betegeskedés gyötrék őt, s hazulról is azt írák, hogy a közvélemény annyira ellene van, hogy nem is mernek róla beszélni. Íme ez volt eredménye a sok tanulmányozásnak és vitatkozásnak.
Meg kell azonban jegyezni Bastiatról, hogy ő sohasem vadászta a közvetlen eredményeket, s nem lázítólag akart hatni soha, hanem inkább az emberek lelkébe akarta önteni meggyőződéseit, s a megtisztult lelkekbe az igazság iránti szeretetet oltva, lassan, alaposan, de annál biztosabban akart célhoz jutni.
Azt írá Cobdennek, hogy: „inkább szereti a szabad kereskedés szellemét, mint magát a szabad kereskedést.” Minden esetet elvekkel kötött össze, hogy így az elmélet a lélekbe hatva ellenállhatatlanul vonja magával az egész embert, s ennélfogva írókat és journalistákat térített legszívesebben, — kikről tudá, hogy tovább hirdetik az evangeliomot. — Doctrinair volt a szó teljes értelmében s tanná akarta tenni meggyőződései legkisebbikét is. A nagy közönségnek pedig igen jól esett, hogy el végre is komoly és józan vitákat hallott az élet legszükségesebb kérdéseiről.
Bastiat hatalmas működéseit azonban teljesleg megzavará az 1848-iki forradalom, ő azonnal a köztársasághoz csatlakozott, bár érezte, hogy még korán van.
Landes- megye követül küldé az alkotmányozó gyűlésbe s helyet a baloldalon foglalt, de mindig mérsékelt és elhatározott maradott; s kissé elszigetelve állván minden párt tisztelettel tekinte rája. Mint a pénzügyi bizottmány tagja, melynek egymásután nyolcszor volt alelnöke — nagy befolyást gyakorolt Franciaország akkori pénzügyeire.
Tüdőjének növekedő gyengülése csaknem egészen elzárta a szószéktől, de elmaradt beszédeit azon híres pamphletek foglalják magokban, melyek — akár a bennők lévő igazságokat, akár a mű szépségét tekintsük — az államgazdasági és szónoklati irodalom meg annyi remekei. Egyéb szónoki tehetségei gyengék valának, de rábeszéllő s meggyőző képessége oly hatalmas, hogy egykor beszéde kezdetén alig volt tíz ember az ő véleményén s beszéde végén a nagy többség szavazott mellette. — Követségi magaviseletéről így ad számot küldőinek. „A jobb oldallal szavaztam a bal ellen, valahányszor a nép képzelt jogait kicsapongásaiban akadályozni kellett; s a bal oldallal szavaztam a jobb ellen, valahányszor a szegény szenvedő osztály jogait félre akarák ismerni.”
De sokkal fontosabb volt Bastiat ez időbeni folytonos harca, melyet a hamis rendszerek, a forrongó rendetlen eszmék, tervelések, üres formulák és lázító szónoklatok ellen folytatott. Az irodalom nagy részétöl régóta ápolgatott szocializmus ijesztő merészséggel tört elő s a társadalmi életet alapjából igyekvék fölforgatni. — Ezen párt embereinek hatásos és ragyogó szólamaival szemben teljesleg elnémultak mind az ügyes hivatalnokok és derék ügyvédek, mind a jeles írók és talpraesett iparosok s magok a napi események kitanult vezérei is, lefegyverezve s megbüvölve állának előttük, mint a mexikói tábor Cortez Ferdinánd ágyúi előtt. Bastiat azonban készen állt s mint bölcs tábornok, ki tanulmányozva az ellenség terveit, ellenárkolta törekvéseiket, sokkal mélyebben ásván le a társadalmi törvények mezején.
Minden téveszmét egy-egy remek művel cáfolt meg s így írá Louis Blanc ellen a „Propriété et la loi.” Considérant ellen a „Propriété et Spoliation;” Leroux ellen „Justice et fraternité;” Proudhon ellen „Capital et rente;” a Mimerel comité ellen „Protectionisme et communisme;” a papírpénz ellen „Maudit argent;” a hegypárti nyilatkozat ellen „l'Etat” stb. című jeles műveit. Mindig és mindenütt résen állott, fölvillant és sújtott.
Meg kell vallani azonban, hogy ezen küzdésében derekasan segíték őt társai, kik mindig körülte valának. Bastiat a vitatkozásokban bizonyos komolyságot s a harag és kitörések ezen korában figyelemre méltó hidegvért mutatott és hozott divatba. Csak néha bosszankodva a világrendező zsarnokok s az embert agyagként gyúrók arcátlanságán, s mélyen elszomorodva midőn látá, hogy a társadalmi reformok túlfeszítése a még oly gyenge lábon álló politikai reformot is compromittálni fogja, míg másfelől a különböző oskolák tanairól illő méltánylással így szól: „Toutes les grandes écoles socialistes ont à leur base une puissante vérité… Le tort de leurs adeptes, c'est de ne pas savoir assez et de ne pas voir que le développement naturel de la société tend bien mieux que toutes leurs organisations artificielles à la réalisation de chacune de leurs formules.”
Fölséges programm, mely tisztán kijelöli az economisták terét, hogy végrehajtsák a szellemek kibékítését. Cobdenneli levelezései mutatják, hogy a külföld politikájára is minő hatást igyekvék gyakorolni.
De más gondolat tartá őt ostrom alatt, mely annál élénkebb lett, minél inkább gyengült egészsége. — Régóta gondolkozott arról, hogy a tudományt rendszeresíteni kellene s érzé, hogy meghal, mielőtt azt végrehajthatná.
Három hónapi feszített szorgalommal írá az öszhangzatok (des Harmonies) első kötetét, s ez azon mű, melyböl áttekinthetjük Bastiat tudományának szellemét és célját. S bár látta, hogy teendője végtelenre terjed, művét folytatá, mert érezte, hogy az időből fogy és valamit tenni kell; s még e mellett több jeles cikkeket bírt, mint pl. a vita a Proudhonnal a „Journal de Peuple” hasábjain; „la Loi et l'Abondance” című dolgozatai a „Dictionaire de l'Economie politique” számára. Lázas sietséggel készíté az öszhangzatok második kötetét, míg végre a betegséggeli folytonos küzdés és dacolás közben a játékot elvesztve lankandtan dőlt a halál karjaiba.
1850-ik év tavaszától kezdve mellbetegsége, mely ellen régóta küzdött, mindinkább elhatalmasodott. A pyrenéi fürdők, melyek oly sokszor könnyíték, most csak nevelék baját, mely most torkát és gégéjét is annyira megtámadá, hogy az evés, sőt még a lélekzés is terhes és fájdalmassá lett. Ősz elején Olaszhonba küldék az orvosok — hová megérkezve halála hírét költék a lapok s így még életében olvashatá azon szép szólamokat, mikkel a sajtó elsiratá. Pisában és Rómában mulatott s innen küldé utolsó iratát a „Journal des économistes” számára.
Paillotet úr, ki utolsó óráiban is mellette volt, így beszéli halálát: csendes és komoly volt ez utolsó óra s úgy tetszék, hogy Bastiat mint komoly szemlélő volt jelen saját utolsó óráján — vallásról, filozófiáról és államgazdaságról folyt a beszélgetés, — s többek közt Bastiat így szólt: „én a jó ügy mellett keresztyéni alázatossággal küzdöttem; nem vitatom a vallás tanait, hanem elfogadom; széttekintve magam körül úgy látom, hogy a föld legműveltebb nemzetei keresztyén hitben élnek s nagy örömemre szolgál, hogy az emberi nem ezen részéhez tartozom.” Utolsó pillanatig megtartá eszmélete tisztaságát s ekkor magához szólítá cousin-jét Montelár abbét és Paillotet urat. „Szemei — írja ez utóbbi — azon sajátos fényben ragyogtak, melyet nála sokszor láttam társalgásainkban, s mely mindig nagy feladat megoldását jelenté; egymásután kétszer mondá e szót: „A z i g a z s á g . . . (la vérité) de gondolatát kifejezni nem tudá, szava elakadt — s jövő pillanatban megszűnt élni. — A haldokló Goethe kéré a világosságot; Bastiat köszönté az igazságot. Ez innepélyes percben mindketten egy szóban foglalák egész életöket — vagy hirdeték, hogy elérték a nagy célt! Utolsó szava volt-e ez a kérdésnek, vagy elseje a feleletnek?? . . Istenhozzád volt-e az eltűnő álomhoz vagy köszöntése az érkező valónak?? ki tudja, — ki mondja meg? —
1850 dec 24-ikén halt meg 49 éves és hat hónapos korában. Öt évet tölte a legerőteljesebb cselekvőségben, mint economista.—Középtermetű, karcsú, és sovány volt; arca kellemes, szája finom, szemei kedves tekintésűek és ragyogók valának vastag szemöldökkel; magos homlokát a sötét fürtök egész erdeje környezé. — Komoly vitáiban mindig szerény és kibékítő volt, s szilárd meggyőződéseiben is mindig kellemmel teljes. Szavai magokkal ragadák hallgatóit, de soha sem mutatá, hogy érzi befolyásának erejét. — Szokásai és erkölcsei egyszerűek valának; s néha, mint gondolataiban élő ember, igen gyermeteg és őszinte volt, miért az államgazdászat „La Jontain”-jének nevezték. — Nagy könnyűséggel bírt és mindig szem előtt tartá, hogy kiknek ír.
Összes műveit többször kiadák barátai Párizsban és Brüsselben. — Német nyelven csak egyes részei jelentek meg s azok is inkább csak folyó iratokban. Angol nyelven legtöbbször jelentek meg, különösen Amerikában roppant tetszéssel fogadták tanait és munkáit.
