Emlékbeszéd Rau Károly Henrik külföldi levelező tag felett

Azon sok és súlyos csapás közt, mellyel a kérlelhetlen halál az utóbbi években testületünket több elsőrangú jelesének az élők sorából kiszólítása által érintette, nem legkevésbé érzékeny az, hogy társadalom-tudományi osztályunk egyik legkitűnőbb külföldi tagja, a heidelbergi nagy nemzetgazda, Rau tanár is sorainkból kiragadtatott; s vele egyikét azon fénylő ékköveknek veszítettük el körünkből, kiknek hírneve a két művelt világrészen elismerésben és tiszteletben részesült!

Szomorú, de parancsoló kötelességnek vélek megfelelni, ha, mint egyik igénytelen munkás a nagy szakember által művelt tudomány terén, a tisztelt Akadémia figyelmét ez ünnepelt tagtársunk életére és munkálataira felhivom, s nehány rövid emléksorban megkisértem lehetőleg hű képét szem elé állítani az elhúnytnak, akit úgy, mint Európa majdnem valamennyi tudományos akadémiája, mi is, mint külföldi levelező tagot 1858 óta¹ a miénknek vallottunk.

Rau 1792. november hó 23-án Erlangenben született, hol atyja egyetemi hittanár volt. A már gyermekkorában rendkívüli tehetségeket tanúsított ifjú felsőbb irányú neveltetését, valamint tudományos kiképeztetésének első alapjait szülővárosában nyeré, hol az egyetemi tanárok akkori időben maguk közt szövetkezve, gyermekeiknek kölcsönösen magánoktatást adának, s az avatott vezetés mellett különösen a fiatal Rauban a komolyabb vizsgálódási hajlam korán felébreszteték. — Tanítói pályára szánván magát, 20 éves korában az erlangeni egyetemen az akkor úgynevezett kamerál-tudományok magántanáraként lépett fel, s miután 1814-ben a göttingai tudós társaság által kitűzve volt egy nagyobb pályakérdést sikeresen megoldott, s egyéb tudományos értekezések által alapos szakképzettségének bizonyságait nyújtotta volna, 1818-ban rendkívüli, s később az összes állam- és közgazdaságtani szakok rendes tanárává neveztetett ki, 1822-ben pedig ugyanily minőségben a heidelbergi egyetemhez helyeztetett át, ahol azóta egészen haláláig, mint egyik elsőrangú szaktekintély, író és tanár a legsikeresebb tevékenységet fejtette ki, s egyike lett a nagytekintélyű főiskola legvonzóbb tanári egyéniségeinek.

Rau ifjúsági évei jellemzésére szolgálhat egyebek közt az, hogy vagyontalan szülői korán elhalván, már 14 éves korában egészen magára hagyatva, tudományos foglalkozással tartotta fenn magát; matematikából és bölcsészettanból adott privát-leckék után élt; s 15-ik évétől fogva négy éven át, mint egyetemi tanuló rendkívüli szorgalom és előmenetel által annyira magára vonta tanítóinak figyelmét, hogy számos kedvezményekben részesíttetett, a kormánytól utazási ösztöndíjakkal láttatott el stb.; míg másfelől annyira ment önkiképzési buzgalma, hogy még tanár korában is több tiszttársának előadására (azok legszorgalmasb hallgatóival vetélykedve) eljárt; pár éven át egyidejűleg egyetemi docens és gimnáziumi tanárként működött; s olyformán, mint nagy elődje és előképe, a nemzetgazdaságtan megalapítója, Smith Ádám, egyszerre tanár és tanuló, bölcsész és státusgazda, író és buvár vala!

Rau tudományos épugy, mint publicisztikai működésének szinhelye Heidelberg, illetőleg második hazája, a kis bádeni hercegség vala. — Ebben és ennek érdekei szem előtt tartásával fejtett ki a szerény, de ünnepelt tudós, egy hosszú, közel ötven éves közpályán majdnem bámulatra ragadó mérvű tevékenységet, s szolgáltatta hangosan szóló tanubizonyságát annak, hogy elméletet és gyakorlatot helyesen egyesítni tudó szakemberek mily jótékony hatásúak lehetnek a közéletre, s hogy a szellem zajtalan, de folytonos és megfeszített munkásságával sokszor jobb és maradandóbb szolgálatok tétetnek az emberiségnek, mint nagy hatásokra számított s államokat és társadalmakat mélyeikben megingató tevékenységgel!

Ami Raut mint tanárt illeti, előadásai a heidelbergi egyetem jogi és bölcsészeti karában számos s nagy fontosságú tanszakra terjedtek ki. — Így, tulajdonképpeni főszakmáján, a nemzetgazdaság- és pénzügytanon kívül, (melyet évenként több kisebb-nagyobb kollégiumokban tárgyalt) előadásai felkarolták a statisztikát, államtudományok enciklopédiáját, rendészettant, technológiát és a kereskedelem elméletét; úgy, hogy alig volt egykorú tanár, akit e tekintetben is eléje lehetett volna helyezni! — Előadásai ugyan formai tekintetben nem voltak egészen megfelelők, a könyvein észlelhető szárazság és némi feszes pedantizmus leckéiben sem hiányzott, úgy, hogy nem szenved kétséget, hogy e téren nagy versenytársát, az éles elméjű Hermannt,² a bécsi szaktanárt Steint, vagy a zseniális Roschert utol nem érte. Azonban másfelől kiváló érdeme volt Raunak mint tanárnak: a legnagyobb lelkiismeretesség, a teljes odaengedés tisztjének, a tárgy mindenoldalú beható elemzése, a tudomány haladásainak gondos szemmel tartása és értékesítése; valamint az is, hogy gazdag műveltsége és rendkívüli olvasottságánál fogva minden nagyobb feladványt a történelem, a statisztika, vagy egyéb tanszakokból merített példák és adatokkal tudta mindenkor megvilágosítani és élvezhetőbbé tenni.

Mint író: Rau a német nemzetgazdák egyik elsőrangú, termékeny s legolvasottabb képviselője! Nem mintha művei meglepő eredetiség, zsenialitás, vagy formatökély által tűnnének ki; hanem annyiban, hogy munkás szellemének minden egyes terméke a feladványt mindenoldalúlag megvilágosító buvárt, a tárgy minél alaposb kimerítésére törekvő szisztematikust, a szakát hévvel felőlelő és képviselő tudóst mutatja; kinek összes tevékenységében csak egy nagy cél lebeg szemei előtt, tudományszakát rendszerezni, a kor szinvonalára emelni, terjeszteni, és hatásossá tenni.

Rau első, 1820-ban megjelent nagyobb munkája Storch Henrik: „Cours de l'Économie Politique” c. művének németre fordítása és jegyzetekkel ellátása vala;³ mely munka eredetije az ifjú orosz császári hercegek számára tartott magán-előadásoknak szolgált alapul, az irodalomban nem dicstelen helyet foglal el, Rau átdolgozása által azonban mind alakilag, mind tartalmilag igen sokat nyert, s mint ilyen még ma is kiváló becsű kézikönyvet képez.⁴ — Majdnem egyidejűleg e munkával tette Rau (1821-ben Lipcsében) közzé (talán valamennyi művei legszellemdúsabbikát) az „Ansichten der Volkswirtschaft” c. dolgozatot, mely könyv a nagy Humboldt Sándor egyik hasonjellegű geográfiai értekezése mintájára iratott, több igen fontos (részint elméleti, részint gyakorlati) feladványt tartalmaz,⁵ s újabb időben Roschernek szintén ily címet viselő remek dolgozatában talált mintegy folytatásra és kiegészítésre. — 1821-ben jelent meg Rautol, tekintettel az akkortájban sokat vitatott kereskedelem-válsági kérdésre: „Malthus und Say, über die Ursachen der jetzigen Handelsstockung” (Hamburgban), másfelől (1823—1825-ben) „Grundriss der Kameral-Wissenschaft” — és „Über die Kameral-Wissenschaft” c. kisebb vezérfonalai, melyekben az addig homályos fogalmakat a „kameralistikai” tanszakok felől tisztázni és helyesebben megállapítani iparkodott. — Ifjabbkori művei közöl dicsérő említést érdemelnek még az 1814-ben díjkoszorúzott „Über die Nachtheile des Zunftwesens” c. dolgozata⁶; egy 1816-ban közzétett latin értekezés „az államtan fogalma és fejlődése” felől; egy önálló tanulmány a fényüzésről (Über den Luxus) 1817-ben; egy szintén pályanyertes értekezése a „szegénység okairól”, melyet 1820-ban a harlemi tudományos társulatnak nyújtott be. Míg a közelebb lefolyt évtizedekben közzé tett kisebb művei sorából az 1845-ben megjelent „Geschichte des Pfluges”, az 1852-ben közzétett „Die Krizis des Zollvereins im Sommer 1852”, az 1853-ban kiadott „Bericht über die landwirthschaftlichen Geräthe der Londoner Weltausstellung”; egy klasszikus bírálati értekezés⁷ List Frigyes nemzetgazdasági rendszere felett az általa alapított s több éven át kitűnően szerkesztett „Archiv der Politischen Oekonomie und der Polizeiwissenschaft” 1843-ki folyamában; végre számos kisebb dolgozat ugyanezen folyóiratban⁸, meg az 1844. óta (részben az ő közreműködésével szerkesztett s ma is) fennálló, „Tübinger Zeitschrift für die gesammte Staatswissenschaft” egyes köteteiben.

Legnagyobb s legmaradandóbb becsű munkája azonban Raunak 1826-ban először, s negyvennégy éven át ismételten sok kiadásban megjelent, s ezer meg ezer példányban elterjedt: „Lehrbuch der Politischen Oekonomie” című tan- és kézikönyve⁹, melynek első kötete „Grundsätze der Volkswirthschaftslehre” (legújabb vagyis 8-ik kiadásban 1869-ben) c. alatt a nemzetgazdaságtan általános elveit, a második, vagy „Grundsätze der Volkswirthschaftspolitik, mit anhaltender Rücksicht auf bestehende Staatseinrichtungen” (először 1828-ban, 5-ik kiadásban 1863-ban) az ipari- és forgalompolitikát, az utolsó pedig, (mely 1832-ben először s 1865-ben ötödik kiadásban jelent meg, most pedig Raunak szellemdús tanítványa, a berlini tanár Wagner Adolf által 6. kiadásban tétetik közzé) a pénzügytant tartalmazza; s az első rendszeres kimerítőbb kézikönyv volt nemcsak a német, hanem az összes európai irodalomban, mely az állam- és nemzetgazdaságtan elveit szoros didaktikai módszer szerint fejtette ki, s tanulónak és praktikusnak, államférfiúnak és törvényhozónak, tisztviselőnek és üzletembernek a tudomány széles mezején egyaránt biztosan tájékoztató kalauzul szolgált; mire nézve e helyen még csak azt tartom kiemelendőnek, hogy Rau e munkája nemcsak hazájában találkozott a legnagyobb elismeréssel, úgy, hogy a főtanodákon majdnem kizárólag követett vezérfonallá vált, hanem a külföldön is oly tekintélyre emelkedett, hogy 1839-ben Kemmeter genti tanár által „Traité d' Économie nationale” c. alatt francia, 1852-ben Conticini sienai tanár által „Corso di Economia politica” c. alatt olasz, 1851—1853-ban Zukits Kosta (Rau egykori tanítványa, utóbbi időkben szerb pénzügyminiszter) által „Narodna Ekonomi, Ekonomi polizia és Financia” cím alatt szerb nyelven bocsáttatott közre; azonkívül pedig még Bergfalk upsalai tanár által a svéd nyelvre, sőt legújabban már az orosz és görög nyelvre is lefordíttatott¹⁰; aminek folytán joggal mondhatá a különben példás szerénységű agg tudós magáról, hogy tankönyve az újabb nemzedék egyik szakbeli kalauza lőn, s számos fiatal celebritás e könyv által vezettetett be az államgazdaságtan szentélyeibe!

A mi azon tanokat és elveket különösen illeti, melyekre Rau imént felsorolt munkáiban találunk, erre nézve röviden a következők szolgálhatnak tájékozásul:

Rau felfogása szerint a nemzetgazdaságtan a népek anyagi érdekeivel foglalkozó, s ugyanazért csak a szorosan úgynevezhető testi (materiális) javak¹¹ előállítása, forgalma és fogyasztása tüneményeinek vizsgálatára hivatott tudomány. E szempontból különösen figyelem fordítandó az úgynevezett sarkfogalmak (jav, érték, vagyon, ár, gazdaság stb.) kifejtésére, mely irányban Rau annyiban törekszik is megfelelni önkitűzte feladatának, hogy a gazdasági javak értelmezését élesebben határozza meg; az érték elméletében az absztrakt és a konkrét érték közti különbséget először hangsúlyozza; a vagyon, a gazdaság, ár, termelés, jövedelem stb. definícióját pedig szintén elődeinél jobban iparkodik megállapítani. — A tudományt magát két részre osztja, az egyikben, melyet „Volkswirtschaftslehre”-nek nevez, úgy tűntetvén fel a népek gazdasági életét és viszonyait, amint azok államon kívül s állami befolyás nélkül alakulnak és jelentkeznek; a másikban pedig, melyet „Volkswirthschaftspolitik”-nek címez, úgy vizsgálván a társadalmi ipart és forgalmat, amint az kizárólag állami intézkedések s kormányzati rendszabályok mellett fejlődik, és ölt bizonyos alakot és formákat. A dogmatörténeti és irodalmi momentumot mindig és mindenütt nagy figyelemre méltatja, s innen van, hogy kevés író létezik, akinek könyve egyúttal teljesebb tájékoztató s mondhatni megbízhatóbb kalauz volna, mint ép Rau munkája. Ép így dicsérendő vonása Rau némely értekezésének, hogy anyagias alapirányzata mellett a társadalmi élet erkölcsi alapjai és feladványairól sem feledkezik meg, és (például legutolsó tanulmányában a nemzetgazdaság és erkölcstan viszonyáról) egyenesen azt vitatja, hogy gazdasági moráltan is létezik, amelynek szabványai követtetnek és követendők. Az ár és pénz elméletében Rau leginkább Hermann és Ricardo elveit követi; a földjáradék és a népességtan tekintetében Ricardo-Malthus iskolájához szít; a jövedelem és fogyasztás tanait alapnézetéhez híven mindig csak az anyagi javak szempontjából méltatja; a vállalkozói nyereséget az angol s francia szakférfiaktól eltérve egy külön s önálló jövedelemnemnek tekinti; a forgalmi válságokat illetőleg pedig a Say-féle felfogáshoz hajlik, mely a „generalglut” lehetőségét tagadja. — A különleges részben, vagyis az általa úgynevezett „közgazdasági politikában” Rau a főbb társadalmi iparágakat és foglalkozásnemeket vizsgálja; azok alapjait, természetét és hatásait ismerteti; s egyidejűleg azon intézmények és utak s módokra utal, melyek által a közhatalom amaz iparágak fejlődését és felvirágzását előmozdítani képes és hivatott. Egyes főbb nézeteit illetőleg kiemelendő egyebek közt az, hogy a mezőgazdasági politikában a szabad földfeldarabolás és mobilizáció mellett nyilatkozik; a kis jószágok nagyobb jövedelmezőségét vitatja; a bányaművelést és az erdészetet a nemzeti foglalkozási ágak közt való kitűnő fontossága szerint méltányolja, stb., — míg a műipari és a kereskedelmi politikában a forgalom és munka teljes szabadsága mellett szól; a céheket elveti, a védvámrendszer alapjainak és eredményeinek visszás hatásait hangsúlyozza; a kereskedelmi mérleg tanát egészen az angol felfogás szellemében fejti ki, a vasutakra nézve az államvasúti rendszer előnyösebb voltára utal; a bank- és hitelügyi politikában pedig legalább a kontinentális államok tekintetében az államilag szorosabb ellenőrzet alatt tartandó bankok rendszerének ad elsőbbséget. — Pénzügytani elveit végre illetőleg, Rau egyebek közt határozott ellenzője az állam priváttermészetű üzleteinek; az illetékeknek visszás hatásaira utal; a jövedékeknek és egyedárúságoknak igen részletes elméletét adja; a sóregált elveti; az adóteóriában a polgárok létfenntartási (szubjektív) szükségletének levonása után megmaradó tiszta-jövedelmet kívánja adóalapul elfogadtatni; a hozadéki adók mellett egy külön kiegyenlítő jövedelem-adót nem tart indokoltnak; a telekadónál a jószágon fekvő jelzálogterhek kamatainak beszámítása ellen van; — az indirekt, illetőleg fogyasztási adókat pedig, mint szintén szükségeseket és nélkülözhetetleneket terjedelmesen indokolja és fejtegeti; — az ipar- és kereseti adó kivetése és beszedésére nézve pedig tüzetes javaslatokat teszen. — Az államhitel és adósságügy elméletében végre Rau, bár figyelemmel viseltetik az újabb szakemberek eszméi és búvárlatai iránt, a régi iskolához ragaszkodik; az adósságok halmozását veszélyesnek mondja, s egészben véve nagy kortársának és földijének, Nebeniusnak e tárgyban bírt klasszikus művében, „Über den öffentlichen Credit” foglalt tanokat követi.¹²

De nemcsak mint tudósról és íróról, hanem mint publicistáról és a nyilvánélet emberéről is lehet szólani Rau felől. Természete és egész életirányánál fogva ugyan inkább theoretikus, a békés vizsgálódás és tanulmányozás embere volt, kit a közpálya izgalmai nem igen vonztak, s kire a tribune, a forum, vagy a bureau-hatalom ingerei befolyást sohasem gyakoroltak. Ennek dacára azonban Rau, a viszonyok által utalva, ez utóbbi irányban is buzgó, sokoldalú és üdvös tevékenységet fejtett ki. Így nevezetesen 1831-től 1839-ig mint tagja a badeni első kamarának, kitűnő törvényhozói munkásságról ismeretes, amennyiben az ez időben foganatba vett nagyobbszerű közgazdasági reformok, például a tized-eltörlés, vasutak meghonosítása, vámegylet-alapítás, községi rendszer átalakítása stb. körül a tárgyalásokban legélénkebb részt vőn, sőt azt mondhatni, hogy Raunak, mint az illető országgyűlési bizottság előadójának, igen nagy része volt abban, hogy a még jobbára abszolutisztikus érzelmű főrendűek és nagy földbirtokosok ellenkedése a szabadelvű párt által legyőzetett, és a feudalizmus és patrimonializmus szószólóinak minden erőlködése dacára a haladópárti felfogás az ország javára érvényre jutott. Hasonló szabadelvű irányban szólott és hatott Rau az 1848-ik évi nagy mozgalmak és törekvések közepette. Az úgynevezett előparlamentbe ugyanis megválasztva, egész bensőséggel csatlakozott a nagy feladványok megoldását liberális alapon célbavevő tiszttársaihoz, s egyebek közt oly alakulását óhajtotta hazája politikai jövőjének előmozdítani, amely a nemzeti nagyság és szabadság követeléseinek egyaránt megfeleljen, és a németséget az őt megillető hatalomsúly és tekintély polcára helyezné.

E politikai tevékenysége mellett Rau még hitfelekezete egyházügyi dolgai körül, valamint a társadalmi téren is buzgó munkásságot fejtett ki. Nem említve jelesül, hogy a két utóbbi bádeni nagyhercegnek államtudományokban tanára volt, a heidelbergi egyetem gazdasági hivatalának elnökségét évtizedeken át fényes sikerrel viselte, s különféle közhasznú egyletek és társulatok munkálódásaiban szakadatlanul kiváló részt vett: tagja volt Rau a protestáns egyháztanács, kerületi választmány és tartományi zsinatnak, s mint ilyen, kiváló befolyást gyakorolt az illető vallásfelekezet összes belügyei vezetésére; egyike vala továbbá a „Protestanten-Verein és a Gusztáv Adolf-alapítvány létesítőinek, melyek körül mint igazgató és mint választmányi tag hosszú évek során át soha nem lankadó buzgalmat és áldozatkész tevékenységet fejtett ki.

Hogy ennyi érdem, ily eredménydús tevékenység és önfeláldozás elismerés és jutalom nélkül nem maradt, talán fölösleges is mondanom. Rau ugyanis nemcsak az egyetem egyik dísze és ünnepeltje, nemcsak fejedelmétől (aki őt nem egy fontos esetben tanácsul hívta, s titkos tanácsosi ranggal is feldíszítette) és tiszt-, meg tanártársaitól kegyelt és keresett tanár volt, hanem Európa egyik leghírnevesebb szaktekintélyévé is lőn, kit majdnem valamennyi tudományos testület és Akadémia (a párisi úgy, mint a brüsszeli, a bécsi úgy mint a flórenci és a pesti, továbbá a szent-pétervári, a moszkvai és kazáni egyetem) tagjává választott; a párisi statisztikai társulat, a természettudósok császári Lipót-Károlyi Akadémiája, az orosz közgazdasági minisztérium dominiál-jószági osztálya és a brüsszeli statisztikai bizottság levelező és tiszteleti tagjai sorába felvett; míg másfelől több fejedelemtől fényes rendjeleket nyert s jelesen a badeni oroszlánrendnek, a porosz veres sas és az orosz szent Anna-rendnek jelvényeivel díszíttetett fel.

Magánéletét illetőleg Rau személye és házi köre hosszú időkön át középpontja volt a legélénkebb érintkezéseknek; dacára ugyanis roppant terjedelmű s éjjel-nappal vas szorgalommal üzött tanulmányainak, Rau tanárnál számtalan tanítványa, barát és idegen, magas és alacsony rangú ki- és bejárt s a legszívélyesebb fogadtatásban részesült. Tudományos és irodalmi összeköttetései egész Europára kiterjedtek; s hazánkat illetőleg megemlítendő, hogy Akadémiánk tagjává lett megválasztására mindig kiváló súlyt helyzett, a nemzetgazdaság tudományának nálunk való terjedése és művelése iránt a legmelegebb érdekeltséget tanúsította, s magyarországi volt hallgatóiról mindig örömmel és büszkeséggel emlékezett meg. — E mellett Rau nem volt egyoldalú irodalom-ember, hanem meleg barátja a művészeteknek is, melyek közül festészettel és zenével tettleg és sikerrel foglalkozott; míg a költészet iránti érdeke felől az tanúskodik, hogy az angol, francia és olasz költői irodalom némely remekei külön tanulmánya tárgyát képezék; sőt másfelől a classikai litteratura alapos ismeretével is dicsekedhetett.¹³

Életének utolsó szakában, midőn a különben edzett testü s acélos idegzetű férfiú az aggkor súlya alatt görnyedni kezdett, előadásokat már csak kivételesen tartott, ellenben gyakori kirándulásokat tett az általa ifjúsága óta különös előszeretettel tekintett Alpesekbe, hol mindig nehány hetet tölteni szokott.

Az 1862-ki március 19-én nagy ünnepélyességgel ülte meg ötvenéves tudor-felavatási jubileumát, mely alkalommal őt Heidelberg városa díszpolgárává választván, a megfelelő okmánnyal egy ünnepélyes küldöttség által tiszteltetett meg. Egy másik, hasonjelentőségű ünnepet ült meg Rau 1868. október 7-én, a midőn ugyanis a város összes lakosságának szerencsekívánatai közt arany-esküvőjét tartá; végre ugyanezen év december hava 6-án, mely rendes tanárrá történt kineveztetésének ötvenedik évfordulati napja vala. — Ez időtől fogva azonban hirtelen beállott és elmérgesedett szívbaj kezdé az agg tudóst gyötörni, úgyannyira, hogy előadások tartására képtelenné lett, s csak írói működését folytathatta még, aminek egyebek közt egy a „tübingai államtudományi folyóirat” 1870-iki évfolyamában közzétett jeles értekezése a „Nemzetgazdaságtan viszonyáról az erkölcstanhoz”¹⁴ tesz tanúságot. Ez volt azonban a jeles férfiúnak hattyudala, mert február 27-én (az érintett évben) súlyos betegágyba vettetvén, március 18-án egy erős fulladási roham életének véget vetett; — egy életnek, melynek kialudtával egyike a legfénylőbb csillagoknak hullott le a heidelbergi alma mater egéről.¹⁵

Legyen szabad az eddig mondottak kapcsában Rau állására és irányára nézve a tudomány történetében még némelyeket röviden megjegyeznem:

A XVIII. század nemzetgazdaságtana, mely a nagy skót, állambölcselő Smith Ádám által: „Inquiry into the nature and the Causes of the Wealth of Nations” c. világhírű munkájában alapíttatott meg: ugyan e század és kor összes iránylatainak és eszmekörének volt nyilatkozmánya, s mint ilyen, azon alaptételen sarkallott, hogy az emberek természettől egyenlők és szabadok, tetteikben (főleg a gazdászatiakban) az önhaszon és önérdek által vezéreltetnek, s ez önérdek rendszerint az „egészre” nézve is legelőnyösebb és legjobb következésű, tehát az államnak legfőbb feladata az egyesek ama természetes szabadságát, illetőleg a személy- és vagyonbiztosságot megvalósítani, egyebekben pedig az úgynevezett „laisser-faire és laisser-passer” elvnek minél szélesb alapon érvényt szerezni; s az ipar, forgalom és birtokszervezet terén a szabad versenynek és a korlátlan érdektusának tért nyitni.

Ezen elvek lassanként a tudomány uralkodó dogmáivá lettek, s egy J. B. Say, Sismondi,¹⁶, Ricardo, James Mill, Lotz s mások által tovább fejlesztve, oly tekintélyre emelkedtek, hogy a XIX. század első évtizedeiben alig találunk egy nevesebb szakemberre is, aki ezektől eltérő tanokat vallott vagy terjesztett volna. — Ez elmélet egyik legkiválóbb s legalaposabb képviselője és szószólója lett és maradt mindvégig Rau tanár is! Nem ugyan azon rideg és abszolút értelemben, amint azt az úgynevezett új-angol iskola követőinél, és a manchesterpárt embereinél, avagy a ma főleg Észak-Németországban szereplő Prince-Smithek, Oppenheimek és Faucherek tanaiban találjuk, amennyiben mind tankönyve, mind „Ansichten”-jei, mind Liszt feletti kritikája egy fensőbb etikai felfogásnak bizonyságait szolgáltatják, s folytonos utalásai Raunak fennálló intézményekre, históriai és műveltség-politikai viszonyokra és követelésekre, a nagy mesternek sok másokénál mélyebb és egyetemesebb nézetmódjáról tesznek tanúságot: de másfelől az is kétségtelen, hogy Raut kell Németországban egyik vezére- és fejéül tekinteni a tiszta Smithianismusnak, vagyis azon iskolának, amely ott egész a legújabb időkig uralkodott, s tanszékekről úgy, mint országgyűlési tribunekről, meg a journalistikában egész határozottsággal hirdette az elvont természetjogi liberalismus és egyenző versenyszabadság egyedül üdvösöknek tartott igéit; amiért is nem egészen jogosulatlan volt legújabban egy fiatal német szakember e tekintetbeni azon nyilatkozata: „Rau's Lehrbuch war und blieb bis in unsere Tage hinein die gelehrteste Bibel der Smithischen Orthodoxie.”

Ezen Rau által képviselt, sőt mondhatnók: tudományos rendszerbe hozott felfogás azonban a legújabb időkben (körülbelül két évtized óta) igen sokat vesztett tekintélyéből; vesztett jelesül annak folytán, hogy alapjainak etikai és társadalom-bölcseleti szempontból való hiányossága fölismerteték, és egy új, az államtan és történelmi tudományok egész apparátusával rendelkező iskola, az úgynevezett „etikai-históriai,” élén Roscherrel, századunk egyik legnagyobb szakemberével, a közgazdaság egy sok tekintetben új, mélyebb, egyetemiesb, és a gyakorlati élet igényeit is jobban kielégítő szemléleti módszerét honosította meg; s egyebek közt kideríté azt, hogy a gazdasági természet-törvényeket (oly értelemben, mint a régi iskola) föltételező felfogás félszeg és tarthatatlan; a nemzetgazdaság terén a megoldások abszolútismusa hiú törekvés; az önérdek féktelen uralma és a korlát nélküli versenyszabadság korántsem vezet mindig örvendetes eredményekre; az állam az ipar és forgalmi élet alakulataival szemben a közönbösség és tétlenség álláspontjára nem helyezkedhetik; minden gazdasági jelenség és fejlemény alapos felfogása csak úgy lehetséges, ha egyidejű összefüggésében az összes nép és műveltségi élettel vizsgáltatik; s az illető tünemények nem magukban, hanem az egésszel való kapcsolatuk és az arra való befolyásuk szerint nyomoztatnak és mérlegeltetnek!

Ez új felfogással, vagy jobban: iskolával Rau mindvégig némi feszült viszonyban vala, s bár nem hiányzanak adatok arra, hogy az érdem-őszült agg tanár ezen új irány képviselőitől a méltányló elismerést nem tagadta meg, sőt egyben-másban ifjabbkori nézeteit ama befolyások alatt módosította is, kétségtelen, miszerint alapfelfogásához s tanrendszeréhez mindenkor hű maradt; a tudomány fiatalabb művelői által munkái felett kimondott s kevésbé kedvező ítéleteket zokon vette s nehezteléssel emlegeté; s azon meggyőződésben élt és múlt ki, hogy a nemzetgazdaság tudományos rendszerét más módon és más alakban, mint azt mestereinek Smithnek, Saynek, Ricardónak és Millnek nyomain ő tevé, — megalapítani és sikeresen művelni nem lehet.¹⁷

Mindez egyébiránt Raunak sem érdemeiből, sem jogosan szerzett hirnevéből, mely a tudomány történetében maradandó emléket biztosít számára, mit sem von le; sőt azon körülmény, hogy nemcsak iskolájának és módszerének követői, hanem annak ellenzői is fájdalmas megilletődéssel vették kimúltának hírét, koszorúkat siettek rakni az elhúnyt jeles szakember ravatalára, s fennen hirdették és hirdetik, hogy mennyit tanultak tőle s mennyit vesztett benne a tudomány: hangosan szóló tanúsága Rau eredménydús és mélyenható működésének, — működésnek, melyet, hogy jelen igénytelen emlékszózatomban nem egészen méltatlanul ecseteltem légyen, tisztelt Akadémia, egyedüli óhajtásom.

Lábjegyzetek

1. Rau ugyanis a fentemlített évben december 16-kán választatott meg Akadémiánk által. ↩

2. A szintén legújabban elhalálozott nagyhírű műncheni tanárt és államtanácsost. ↩

3. A munka 3 kötetben (Hamburgban) jelent meg, s Rau jegyzetei az utolsó kötetnek felénél jóval nagyobb részét képezik benne. ↩

4. Storch, e munkájában a szellem-erkölcsi javak belevonása által a nemzetgazdaság-tudományba némi elméletét a civilisátiónak akarta adni, amit azonban sikerültnek nem lehet mondani. ↩

5. Például Aristoteles és Xenophon nemzetg. nézeteiről: az ipar fejlődéséről, a kereskedési mérlegről; a helyviszonyoknak a gazdaság alakulására való befolyásáról, a kis jószágok gazdasági természetéről stb. ↩

6. Melyben azonban igen jelentékeny koncessziókat tesz még a céhrendszernek, ↩

7. Két cikkben, mely a tudományos birálat igazi mintaképeül tekinthető, s egész sorát a legfigyelemreméltóbb észrevételeknek és igazságoknak foglalja magában. ↩

8. Például: „Über das Minimum eines Bauerngutes” az 1851-ki évfolyam 145. s köv. lapj. ↩

9. A munka első kiadásai Heidelbergben, a későbbiek Heidelberg és Lipcsében adattak ki. — Ugyancsak Heidelbergben jelentek meg a fentérintett többi értekezések és dolgozatok is. ↩

10. Annál fájdalmasabb, hogy hazai nyelvünkre való áttételére a jeles műnek senkise vállalkozott. ↩

11. Raunál és követőinél „Sachgüter.” ↩

12. Rau tudom. nézeteit és az ezek alapját képező Smithianismus egész rendszerét tüzetesen ecsetelte értekező: Geschichtliche Entwickelung der Nationaloekonomik und ihrer Literatur című (1860-ban megjelent) munkája 404—633. lapjain. ↩

13. Amit egykor saját arcképe alá bírt „haec studia adolescentiam alunt, senectutem oblectant, secundas res ornant, adversis perfugium ac solatium praebent, pernoctant nobiscum, peregrinantur, rusticantur” — volt egész életén át híven követett jelszava, melynek igazsága épen rajta teljesedett be egész mértékben. ↩

14. Címe: Bemerkungen über die Volkswirthschafts-lehre und ihr Verhältniss zur Sittenlehre. ↩

15. A nagy halott temetése márciushó 20-án a lakosság elláthatlan tömegének legmelegebb részvéte mellett kiváló ünnepélyességgel ment végbe. ↩

16. Irodalmi munkásságának kezdetén, vagyis „Richesse Commerciale” c. könyvében. ↩

17. Nem oszthatjuk azért egyebek közt sem Lassale-nek kíméletlen és nyers feleletét, mellyel egy alkalommal Raunak a Lassaleféle tőke- és munkafogalom tekintetében tett észrevételeit vélte visszautasíthatni; sem Walckernek ama indokolatlan állítását, hogy Rau nagy kézikönyve nem más, mint egy irányzatos pártdolgozat a német bürokrácia érdekében, s hogy pénzügytani teóriájából azon egy tételen kívül, hogy az állam magánüzleti jelleggel bíró vállalatokba ne ereszkedjék, — egy fontosb tan sem áll fenn már mai napság. V. ö. ez utóbbinak „Selbstverwaltung des Steuerwesens” című (1869-ben megjelent) műve előszavát. ↩