A könyv elején felvázoltam egy nézőpontját annak, miként dolgozzuk fel az igazságot, a fizikához hasonlítva azt. A labda elkapásának „apró igazságától” a fizika „nagy igazságához” jutunk –a nagy igazságok pedig nem mondhatnak ellen a kis igazságoknak.
Ugyanez igaz a moralitásra. A „nem szabad gyilkolnom” apró igazságától az olyan nagy igazságokig érhetünk, mint „az erőszak kezdeményezése morálisan helytelen.”
A fizika birodalmában a központi akadály, amely korlátozta az egyetemes elméletek logikai igazságának személyes tapasztalatból való kikövetkeztetését a vallás volt.
Példának okáért, soha senki nem tapasztalt meg közvetlenül egy tökéletes kört – egy ilyen entitás létezik absztrakt formájában és a matematikában, de sem az elme nem képes elképzelni, sem a valóságban nem lehet érzékszerveinkkel megtapasztalni azt. Tudomásunk szerint a természetben sehol nem létezik tökéletes kör, sem a személyes tapasztalat „apró igazságai” között, sem a fizika „nagy igazságaiban.”
Viszont a csillagászat tudományát évezredeken át megbénította a „tökéletes kör” keresése. A bolygók pályájának tökéletes körnek kellett lennie, mivel Isten sosem engedne az Ő teremtésében valami olyan „tökéletlent,” mint egy ellipszis.
A probléma ezzel a megközelítéssel – nos, legalábbis egy probléma – a Mars retrográd mozgása volt. A bolygónkról tekintve úgy tűnt, a Mars néha „visszafelé” mozog, mintha a Föld „utolérné” őt a Nap körül. A hit, miszerint a Föld volt a naprendszer középpontja, a „tökéletes” körök rögeszméjével kombinálva, a csillagászat ptolemaioszi rendszerét hozta létre, amely az abszurditásig sokszorozta ezeket a tökéletes köröket, hogy valahogyan számoljon az elliptikus pályákkal és a Mars retrográd mozgásával.
Miért tartották az égitestek követelményeinek a tökéletesség eme illúzióját? A Hold bizonyítéka, annak himlős és kráteres felszínével nyilvánvalóan az egek tökéletlenségét támasztaná alá, de a vallásos fixáció felülmúlta mind a közvetlen, mind a bolygóközi tökéletlenségek bizonyítékát. Galileo a Hold hegyeire, a napfoltokra és Jupiter holdjaira vonatkozó felfedezéseit eretnekségnek tartották.
Ezzel az elemzéssel Isten kérdését is megvizsgálhatjuk.
Semmilyen közvetlen empirikus vagy racionális bizonyítékunk nincs Isten létezésére. A legabsztraktabb tudományos mérések sem nyújtanak semmilyen bizonyítékot Isten létezésére. Mégis, saját tapasztalatunk igazsága között - ami az, hogy nincs Isten - és a legabsztraktabb tudományos mérések és elméletek között - amelyek úgyszintén megerősítik, hogy nincs Isten – egy „nullzóna” húzódik, amely teljesen megfordítja az igazság bármilyen racionális mércéjét.
Bigottság
A hitek lehetnek igazak, hamisak vagy igazság-ellenesek. Igaz hit az, hogy a Szahara sivatag Észak-Afrikában található; hamis hit, hogy a Szahara Skóciában van; igazság-ellenes hit az, hogy a Szahara az, amit csak akarok, és ott van, ahol akarom. Az első hit igaz; a második hamis – a harmadik pedig egy bigott kijelentés, amely elpusztítja még a bizonyíték fogalmát is.
Mondhatjuk azt, hogy:
- X Indítvány igaz, mivel az racionális.
- Y Indítvány hamis, mivel az irracionális.
- Z Indítvány igaz, mivel szeretném, hogy igaz legyen.
A harmadik állítás egy teljes önellentmondás. Az „igazság” független a vágyaktól, mivel a vágyak definícióból fakadóan szubjektív preferenciák, az igazság pedig definícióból fakadóan a fogalmak összhangja a logika és az empirikus valóság objektív mércéivel. Azt mondani, hogy valami igaz, mert azt szeretném, hogy igaz legyen, az egyenlőségjelet tenni a szubjektivitást és az objektivitás közé, ami egy önellentmondásos állítás.
A bigott kijelentések – vagy a „hit” – definícióból adódóan nem tesztelhetők, hiszen azok nem a bizonyíték hiányában vallott hitek, hanem a racionalitás és/vagy a bizonyítékok ellenére vallott hitek*.*
Hihetünk bizonyíték nélküli dolgokban, amelyek később igaznak bizonyulnak – valaki kétségtelenül azt gondolta, hogy a világ kerek volt, mielőtt bebizonyították azt – de a „nullzóna” az a birodalom, ahol ragaszkodunk azokba a dolgokba vetett hithez, amelyek nem lehetségesek, hogy igazak legyenek.
Ha azt mondom, kettő meg kettő egyenlő öt, olyan hibát követek el, ami kijavítható a logikával. Ha azt mondom, hiszek abban, hogy létezik egy négyszögű kör, akkor kimondottan önellentmondásos állítást teszek, ami megcáfolja önmagát. Ha viszont tovább megyek, és nyomatékosan ragaszkodok ahhoz, hogy „fó és turi egyenlő deszti” – és megtagadom, hogy definiáljam bármelyik kifejezésemet – akkor olyan állítást teszek, amelyre a logika és a bizonyítékok nem alkalmazhatók.
Következő megálló: Az „alternatív univerzum”
Általában véve az emberek úgy próbálják „megmenteni” az anti-empirikus, logikaellenes hitjeiket, hogy egy „alternatív világot” vagy „alternatív univerzumot” teremtenek, ahol az önellentmondásos állításaik valahogy igazak lehetnek.
Ha azt mondom, „létezik egy négyszögű kör,” azt állítom, ami nyilván lehetetlen ebben az univerzumban. Ha szeretném megtartani a hitemet, akkor létre kell hoznom valamilyen más univerzumot vagy világot, amely „kívül” esik ezen az univerzumon, és ahol létezhet négyszögű kör.
Ha egy olyan világot találok ki, ahol az önellentmondás egyenlő az igazsággal, akkor kijelenthetem, hogy akik azt mondják, nem létezik négyszögű kör, azok a bigottok és az előítéletesek, mivel olyan lehetőségeket utasítanak el, amelyek igazak lehetnek. (Ez elkerülhetetlenül azok összehasonlításához vezet, akik úgy hitték, az einsteini fizika lehetetlen, vagy a Föld nem lehet kerek, és a többi. Valahogy egyenlőségjelet tesznek a tartalom - azaz az elmélet – bizonytalansága és a metodológia – azaz a racionalitás és a bizonyíték - bizonytalansága közé. A tény, hogy meg lehet cáfolni egy matematikai elméletet, nem megcáfolja a matematika alapelveit, hanem megerősíti őket.)
A nullzónával kapcsolatban csak két lehetőség jöhet szóba. Vagy létezik a nullzóna, a mi univerzumunktól teljesen függetlenül, és soha semmilyen módon nem leszünk képesek mérni, észlelni vagy felfedezni azt – vagy, valamikor képesek leszünk mérni, észlelni és kapcsolatba lépni ezzel a mágikus földdel, ahol az ellentmondás megegyezik az igazsággal.
Ha valamikor kiderül, hogy képesek vagyunk kapcsolatba lépni ezzel a nullzónával, akkor közvetlen érzéki vagy racionális bizonyítékunk lesz a létezésére. Másszóval valahogyan „be kell lépnie” a mi univerzumunkba. Viszont abban a pillanatban, amikor a saját univerzumunkban érzékelhetővé vált, racionális és empirikus létezéssel kell rendelkeznie, mint minden más, amit érzékelhetünk. Tehát ezek a másvilági „behatolások” a mi világunkba nem hozhatják létre univerzumunk képességét a négyszögű körök létezésének támogatására.
Tehát biztosak lehetünk abban, hogy ha valaha is észleljük ezt a másik univerzumot, a bizonyíték, amit megszerzünk, semmilyen módon nem fogja támogatni az önellentmondásos állítások igazát. A négyszögű körök, istenek és egyéb önellentmondásos fogalmak épp úgy nem bújhatnak meg ott, mint ahogy a leprikónok nedves álmaiban sem.
Másrészt viszont ha kiderül, hogy sosem leszünk képesek érzékelni ezt az univerzumot, és az teljesen elméleti entitás marad, amelyet semmilyen bizonyíték vagy racionalitás nem támogat, akkor az pusztán egy fogalmi zsák, amibe „kényelmes” olyan dolgokat pakolni, amik nyilvánvalóan nem igazak.