Most, hogy az EPV keretrendszer a helyére került, elkezdhetünk foglalkozni azzal, miként igazolja vagy érvényteleníti a legközismertebb morális indítványokat. Ha „fizikai teóriánk” képes megmagyarázni, hogyan képes valaki elkapni egy labdát, az azt jelenti, hogy legalább az első – és legfontosabb – akadályon már átküzdöttük magunkat, illetve első és legmélyebb csapásunkat mértük a bestiára.
A hét kategória
Ahogyan fentebb említettük, az egyetemesen preferálandó viselkedéssel kapcsolatos indítványok három főbb kategóriába sorolhatók: pozitív, negatív és semleges. Hogy elkülöníthessük az esztétikát és az etikát, tágítsuk ki ezeket a kategóriákat, mígnem azok magukba foglalnak minden olyan viselkedést, amely etikai elemzés tárgyait képezheti. Ez a hét kategória a következő:
- Jó (egyetemesen preferálandó és érvényre juttatható erőszak használatával, például: „ne ölj”).
- Esztétikailag pozitív (egyetemesen preferálandó, de erőszak használatával nem kikényszeríthető, például az „udvariasság” és „időben érkezni”).
- Személyesen pozitív (nem egyetemesen preferálandó és nem kikényszeríthető, mint szeretni a fagylaltot).
- Semleges, vagy nem rendelkezik etikai vagy esztétikai tartalommal, például futni a busz után.
- Személyesen negatív (nem szeretni a fagyit)
- Esztétikailag negatív („udvariatlanság” és „késés”)
- Gonosz (egyetemesen tiltott) („nemi erőszak”).
Ideális estetben képesnek kellene lennünk ezeket mindössze két kategóriára csökkenteni – egyetemesen preferálandó és esztétikailag pozitív - ha úgy határozzuk meg az etikai indítványainkat, hogy ami egyetemesen tiltott, az csupán tükörképe annak, ami egyetemesen preferálandó, a pusztán személyes preferenciákat és semleges tetteket pedig félresöpörjük, mint amik nem tartoznak az etikai diskurzus tárgyához.
Példának okáért a non-agresszió elve (NAP) kimondja, hogy az erőszak kezdeményezése immorális – tehát az erőszak nem-kezdeményezése egyetemesen preferálandó, az erőszak kezdeményezése pedig egyetemesen tiltott. Ha ami tiltott az egész egyszerűen az ellentéte annak, ami preferálandó, akkor semmi szükség további kategóriákra.
Továbbá - erkölcsfilozófusok lévén – a racionális etika vizsgálata során elsősorban a legszörnyűbb bűnökre kell figyelmet fordítanunk. Nyilvánvaló, hogy igazságtalan preferenciákat kényszeríteni másokra a legerkölcstelenebb cselekedet. Ha olyan tetteket, mint a „rablás” és a „gyilkosság” határozunk meg EPV-ként, akkor ezeknek a meghatározásoknak a kivizsgálata kell, hogy legyen a legfőbb feladatunk.
Tehát erőfeszítéseinket legfőképp az egyetemesen preferálandó és kikényszeríthető cselekedetekre fogunk összpontosítani.
Az erény és az ellentéte
Az „erény” ellentéte a „bűn” kell, hogy legyen – a „jó” ellentétének pedig „gonosznak” kell lennie. Ha a „ne lopj” erkölcsi szabályt terjesztem elő, akkor a lopásnak gonosznak kell lennie, és a nem lopásnak kell lennie a jónak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a „lopástól való tartózkodás” a morális kiválóság teljes meghatározása, hiszen az ember lehet gyilkos, viszont rabló nem. Felfoghatjuk ezt úgy, mint az erény „szükséges, de nem elégséges követelménye.”
Minden erkölcsileg preferálandó tettnek természetéből fakadóan rendelkeznie kell egy ellentétes tettel – mivel ha nem, akkor nincs választási lehetőség, lehetetlen az elkerülés, és így nincs lehetőség erényre vagy bűnre. Ha azt a morális szabályt terjesztem elő, hogy „állj ellen a gravitációnak” akkor nyilvánvalóan lehetetlenné válik a moralitás, nem lehetséges elkerülni az erkölcstelenséget, így a morális szabály érvénytelen kell, hogy legyen.
Ha azt az erkölcsi szabályt terjesztem elő, hogy „ne menj San Franciscoba,” azt logikusan úgy is átfogalmazhatjuk, hogy „menj akárhova, kivéve San Franciscoba.” Ily módon a „ne lopj” erkölcsi szabályt szintén elő lehet terjeszteni pozitív formában: „tiszteld a tulajdonjogokat.” Mivel a tulajdonjogok tisztelete erény, a tulajdonjogok megsértése bűn kell, hogy legyen.
Mi hiányzik
Feltűnően hiányoznak a fentebbi listából az olyan tradicionális erények, mint a bátorság, őszinteség, integritás, és a többi – illetve azok ellentétei: gyávaság, hazugság és korrupció.
Úgy tűnhet, hogy ezek az erények az esztétikailag pozitív viselkedés kategóriájába esnek, mint az időben érkezés, de én magam túlságosan nagy tiszteletet érzek a tradicionális erények iránt, hogy a finom társadalmi részletekkel egy kategóriába soroljam őket. Az oka annak, hogy nem helyezhetők az egyetemesen preferálandó kategóriába az, hogy – mint ahogy azt fentebb is említettük – az EPV keretrendszer kizárólag viselkedésekkel foglalkozik, nem pedig attitűdökkel, gondolatokkal, elme- vagy érzelmi állapotokkal. A tudományos módszer képes feldolgozni egy logikai indítványt; képtelen feldolgozni a „haragot” vagy a „vakmerőséget.” Ezek az elmeállapotok természetesen nem jelentéktelenek, – ami azt illeti, létfontosságúak – de nem lehetnek részei az etikai indítványok kiértékelő objektív rendszernek, mivel lényegében szubjektív – és ebből fakadóan bizonyíthatatlan – létállapotok.
Tehát az EPV kizárólag objektíven ellenőrizhető cselekvésekkel foglalkozik, mint a gyilkosság, a testi sértés, stb.