Annak a ténye, hogy az EPV kizárólag logikailag következetes morális elméleteket érvényesít, nem jelenti azt, hogy nem képzelhető el olyan körülmény, ahol úgy döntünk, hogy az efféle elmélet előírásaival szemben cselekszünk.
Példának okért, ha elfogadjuk a tulajdonjogok egyetemes érvényességét, betörni egy ablakon, majd engedély nélkül behatolni valaki más lakásába a tulajdonjogok megsértése lenne. Viszont ha egy zászlórúdról lógnánk lefelé a lakás ablaka előtt és hamarosan lezuhannánk és szörnyethalnánk, kevesen volnának közülünk, akik ne rúgnák be az ablakot és ugranának biztonságba csak azért, hogy egy absztrakt alapelvnek engedelmeskedjenek.
A való világban csak egy megdöbbentően érzéketlen ember emelne vádat valaki ellen, aki betört egy ablakot, hogy megmentse az életét – mint ahogy csak egy megdöbbentően felelőtlen ember nem fizetne kártérítést a szóban forgó ablakért. Az „elkerülhetőség” elve itt központi szerepet játszik – egy embernek, aki egy zászlórúdról lóg, nem igazán van választása az ablak berúgására vonatkozóan. Egy ember, aki azért tör be hozzád, hogy ellopjon dolgokat, nyilvánvalóan képes volna elkerülni a tulajdonod elleni támadást – nem szorították sarokba, hanem az agresszió kezdeményezője. Ez hasonló a különbséghez a nő között, akit a férje megcsalt, és a nő között, akit a férje a pincébe zárt.
Ez nem azt jelenti, hogy nem helytelen betörni az ablakot, hogy megmentsd az életed. Az, viszont ez egy olyan rossz, amit majdnem mindannyiunk elkövetne ahelyett, hogy meghaljunk. Ha az éhhalál szélén állnék, ellopnék egy almát. Ez nem jelenti azt, hogy helyes esetemben az almatolvajlás – ez csupán annyit jelent, hogy megtenném – és jogosan el kell fogadnom a rablásom következményeit. (Természetesen ha annyira inkompetens vagy összezavarodott emberi lény lennék, hogy az éhhalál szélén kötök ki, a bebörtönzés talán javítana a helyzetemen.)
Szürke zónák
Azt a tényt, hogy az etika birodalmában léteznek „szürke zónák,” sokszor a teljes relativizmus igazolására használták. Mivel néha, bizonyos dolgok tisztázatlanul maradnak (például, hogy ki kezdeményezte az erőszak használatát), és mivel lehetetlen meghatározni a minden szituációra vonatkozó objektív és egzakt szabályokat, sokszor azt a következtetést vonják le, hogy soha semmit nem lehet biztosra tudni, és semmilyen szituációra vonatkozóan nem léteznek objektív szabályok.
Ez téves.
Minden ésszerűen gondolkodó ember beismeri, hogy a biológia egy érvényes tudomány, függetlenül attól, hogy néhány állat egyszeri mutációval születik. A tény, hogy egy kutya születhet öt lábbal, nem jelenti azt, hogy a „kutyafélék” teljesen szubjektív kategóriává lesz. Az a tény, hogy a rovarok bizonyos fajait nehéz megkülönböztetni, nem jelenti azt, hogy semmi különbség nincs egy katicabogár és egy bálna közt.
Valami perverz oknál fogva az értelmiségiek sajátos örömüket lelik abban, hogy féktelenül elpusztítsák az irányadó és racionális etikai normákat. Ez talán azért van így, mert az értelmiségieket gyakorta olyan korrupt egyének osztálya pénzeli, mint a politikusok, papok és királyok – vagy talán azért, mert az ember sok esetben azért válik értelmiségivé, hogy igazolásokat teremtsen saját immorális viselkedésére. Akármi is legyen az ok, a legtöbb modern gondolkodó egyfajta „anti-gondolkodóvá” vált, ami nagyon sajátos. Mintha a létezne a „biológusok” egy hatalmas osztálya, akik annak bizonygatásával töltik az egész életüket, hogy a biológia tudománya lehetetlen. Ha a biológia tudománya lehetetlen, épp annyira van értelme biológussá válni, mint annak, ha ateista foggal-körömmel küzd, hogy pappá váljon.
A szürke árnyalatai
A „szürke zónák” birodalmában igazából csupán három lehetőséggel állunk szemben.
- Nincsenek olyan dolgok, hogy szürke zónák.
- Bizonyos szürke zónák léteznek.
- Minden tudás szürke zóna.
Az első lehetőséget nyilván elvethetjük. A harmadik lehetőség úgyszintén igen könnyen elvethető. Az az állítás, miszerint „minden tudás szürke zóna” egy önmegsemmisítő indítvány, mint ahogy azt fentebb láttuk; mint ahogy a „minden kijelentés hazugság” állítás megsemmisíti önmagát.
Tehát a második lehetőséget kell elfogadunk, ami az, hogy léteznek bizonyos szürke zónák, és tudjuk, hogy szürkék, azokhoz a zónákhoz viszonyítva, amik nem szürkék. Az oxigén az űrben és a víz alatt is fellelhető, de nem olyan formában vagy mennyiségben, amit az emberi lények fogyaszthatnának. Az oxigenizáció mértéke egy szürke zóna, azaz „kevesebb kontra több;” annak a kérdése, hogy az emberek képesek-e vizet lélegezni, nyilván fekete és fehér.
Egy tudós, akit foglyul ejtenek a kannibálok, eljátszhatja, hogy ő egy boszorkánydoktor annak érdekében, hogy kiszabaduljon – ez nem jeleni azt, hogy el kell vetnünk a tudományos módszert, mint teljesen érvénytelent.
Hasonlóképp létezhetnek extrém helyzetek, ahol dönthetünk úgy, hogy immorális tetteket hajtunk végre, de az ilyen helyzetek nem érvénytelenítik a morálitás tudományát, mint ahogy a néha felbukkanó mutációk sem érvénytelenítik a biológia tudományát. Sőt, a biológia tudományát nagyban előrelendíti a mutációk elfogadása és vizsgálata – hasonlóképpen az etika tudománya is erősebbé válik a „mentőcsónak forgatókönyvek” vizsgálatával mindaddig, amíg ezt a fajta vizsgálódást nem megszállottan folytatják.
Egyetemesség és kivételek
Mielőtt használni kezdenénk az Egyetemesen Preferálandó Viselkedés keretrendszerét néhány általánosan elfogadott etikai hit vizsgálatára, számolnunk kell a „kivételek” kérdéskörével.
A fentebbi „mentőcsónak forgatókönyveket” használva sokszor azt a következtetést vonják le, hogy „a jó” egyszerűen az, ami „jó” az egyén élete számára.
Az etikai viták során, ha megkérdezik tőlem, hogy elrabolnék-e egy almát ahelyett, hogy éhen halok, én pedig igennel felelek, elkerülhetetlenül a következő érvet használják:
- Mindenki inkább ellopna egy almát, mint éhen halna.
- Tehát mindenki egyetemesen preferálja az alma elrablását, mint az éhhalált.
- Tehát egyetemesen preferálandó almát lopni, mint éhen halni.
- Tehát a túlélés egyetemesen preferálandó a tulajdonjogok felett.
- Tehát az, ami hasznos az egyénnek a végső morális mérce.
Ezt számos etikai elmélet és megközelítés alapjául használták Nietzschétől Randig. Minden ember túlélés iránti preferenciáját etikai elméletekre fordítják át, amely az egyén túlélését helyezi a központba. (Nietzsche „hatalom akarása” és a Rand által megfogalmazott „az a helyes, ami az ember életét szolgálja”.)
Az efféle „biológiai hedonizmus” a „túlélésre törekvés” leírása lehet, de ez csak annyiban helyes, amennyiben azt írja le, mit csinálnak az emberek, nem pedig, hogy mit kellene tenniük.
Ez továbbá teljesen tudománytalan szubjektivizmust kever a moralitás kérdéskörébe. Példának okáért, ha morálisan megengedett ételt lopni, amikor éhezel, mennyi ételt lophatsz? Mennyire kell éhesnek lenned? Lophatsz olyan ételt, ami nem tápláló? Mennyire kell táplálónak lennie az ételnek, hogy az ellopása igazolt legyen? Mennyi idő múlva lophatsz megint ételt, miután elloptad az előző étkezésre valót? Megengedett, hogy ételeket lopkodj ahelyett, hogy munkát keresnél, vagy jótékonysági adomány után kutatnál?
Továbbá ha több pénzt kereshetek bérgyilkosként, mint üzlettulajdonosként, akkor talán nem kellene az erőszakot választanom karrier gyanánt? Kétségtelenül fokozza az én túlélésemet… satöbbi satöbbi.
Amint láthatjuk, annak bevezetése, hogy „ami jó az ember számára absztrakt értelemben – vagy amit a legtöbben cselekszenek – az egyetemesen preferálandó” teljesen elpusztítja a moralitás fogalmát, mint egy logikailag következetes elméletet, és a cselevés igazolását puszta biológiai késztetésekkel helyettesíti. Ez csupán a viselkedés magyarázata, nem pedig egy indítványozott morális elmélet.
A szándék – és a veszélyek
Türelmes engedelmeddel, még egy kérdés válaszra vár, mielőtt a meghatározásba csobbanunk és teszteljük, hogyan férnek bele a különböző morális indítványok az EPV keretrendszerbe. Mivel a munka legnehezebb része áll előttünk, álljunk meg egy pillanatra, és emlékeztessük magunkat, miért is esünk át ezen a szigorú vizsgálaton és a nehézségeken.
Másszóval, mielőtt tovább haladnánk, érdemes feltenni a kérdést: „Minek?”
Minek fáradozzunk az etikai teóriák meghatározásával? A jó embereknek nyilván nincsen rájuk szüksége, a rossz emberek pedig nem veszik őket figyelembe. Az emberek azt cselekszik, amit preferálnak, és igazolásokat találnak ki tetteikre a cselekvés után – miért fáradozzunk azzal, hogy az embereket kioktassuk a moralitásról?
Természetesen mindig fenyeget annak a veszélye, hogy egy immorális ember meg fog támadni téged a saját hedonista céljai miatt. Az is megeshet, hogy – függetlenül attól, milyen tisztán és egészségesen élsz – egy daganatos megbetegedés csap le rád, időd előtt – az előbbi nem teszi lényegtelenné a moralitás tudományát, mint ahogy az utóbbi sem teszi lényegtelenné az étkezés, a testedzés és a gyógyászat tudományát. A racionális moralitás tudományának kimutatható hatása az kell, legyen, hogy csökkenti az olyan immorális tettek elszenvedésének kockázatát, mint a rablás, a gyilkosság, a nemi erőszak – és ez az a kritérium, amely alapján fogjuk meg is fogjuk ítélni a morális szabályokat, amelyeket e könyv harmadik részében taglalunk.