Most, hogy megértettük az önmegsemmisítő érvek természetét, elkezdhetünk a preferenciák kérdésével foglalkozni.
A preferenciáknak központi szerepe van bármilyen módszertanban, amely az előterjesztések igazságértékének meghatározására irányul. A tudományos módszert például nagyban meghatározza a logikai következetesség és az empirikus bizonyítás iránti természetes preferencia. A tudomány számára a premissza: ha szeretnél meghatározni egy, az anyagot és energiát leíró érvényes igazságot, a tudományos módszer használata a preferálandó.
Ebben az értelemben a "preferálandó" nem azt jelenti, hogy "nagyjából jobb," hanem inkább "megkövetelt." Ha szeretnél élni, egyetemesen preferálandó hogy tartózkodj egy marék arzén megevésétől. Ha szeretnél érvényes igazságokat megállapítani a valóságról, egyetemesen preferálandó, hogy az elméleted mind belsőleg következetesek, mind pedig empirikusan bizonyíthatóak legyenek. Az "egyetemesen preferálandó" tehát lefordítható arra, hogy "objektíven megkövetelt," de megőrizzük a "preferálandó" szót, hogy megkülönböztethessük a válaszható emberi abszolútumokat a nem választható fizikai abszolútumoktól, mint a gravitáció.
Hasonlóképp, ha az etikai elméletek lehetnek érvényesek, akkor belső és külső következetességgel kell rendelkezniük. Más szavakkal, egy olyan etikai elmélet amely ellentmond önmagával nem lehet érvényes - egy etikai teória amely ellentmond az empirikus bizonyítékkal és a közel egyetemes preferenciákkal úgyszintén nem lehet érvényes.
Tehát az etikában, éppúgy mint a tudományban, matematikában, gépészetben és bármely egyéb ismereti ágban, amely elméleteket a valósággal hasonlít össze, az érvényes elméleteknek logikailag következetesnek és empirikusan ellenőrizhetőnek kell lenniük.
Preferenciák és egzisztencia
Ha azt mondom, "Én szeretem a jégkrémet," egyedül egy szó marad félreérthető a mondatban. Nyilván "én" létezek, mivel egy személyes preferenciát fejezek ki. Egyaránt nyilvánvaló az is, hogy a "jégkrém" is létezik a valóságban. viszont a szó "szeretem," jóval problémásabb.
A preferenciák nem léteznek objektíven a valóságban. Ha megszállottan kíváncsi lennél, talán követhetnél engem és felvehetnél minden alkalommal, amikor jégkrémet eszek, amely jó empirikus alapot adhatna a preferenciám megállapításához. Viszont fennállhat az az eshetőség is, hogy igazából mazochista vagyok, és hevesen gyűlölöm a jégkrémet, és azt választom, hogy kínzom magam a kellemetlen ízével - aztán összezavarlak téged azzal, hogy azt állítom, szeretem.
Találhatunk bizonyítékot a preferenciákra; viszont nem találhatjuk meg a valóságban magát a preferenciát. A preferencia, mint tudat és anyag közötti kapcsolat létezik, mint ahogy a gravitáció is a testek és a tömeg közötti kapcsolatban létezik.
A szabad akarat kontra determinizmus kihívásokkal teli kérdését félretéve, ésszerű azt feltételezni, hogy bármi, amit az egyén csinál a jelemben az, amit ő "preferál" csinálni. Ha felkelek és munkába indulok, akkor nyilván preferálom azt tenni egyéb alternatívákhoz viszonyítva. Még ha gyűlölöm is a munkámat, nyilván kevésbé gyűlölöm, mint mondjuk a pénztelenséget.
Miután az emberi lények tettek közel végtelen választékát cselekedhetik, bármi, amit az egyén a pillanatban csinál, minden más lehetséges opció közül került kiválasztásra. Azt választom, hogy megírjam ezt a könyvet inkább, mint hogy megtanuljak mondjuk tangózni.
Amikor ezt az egyszerű tényt alkalmazzuk az etikai érvekre, néhány nagyon érdekes eredményt kapunk.
Preferenciák és érvek
Emlékezvén az önmegsemmisítő érvek fentebbi analízisére, könnyen megérthetjük a "preferenciák nem léteznek" állítás ellentmondásos természetét. Mivel minden emberi tett - beleértve a filozófiai állítások megfogalmazását - minden más lehetséges tettel szembeni preferencia, így amellett érvelni, hogy a preferenciák nem léteznek, megköveteli az érvelés iránti preferenciát, amely így egy önmegsemmisítő állítás.
Amellett érvelni, hogy a preferenciák nem léteznek pontosan ugyan az, mint amellett érvelni, hogy a nyelv nem létezik. Egy teljes mértékben önmegsemmisítő érv.
Mivel lehetetlen preferenciák kifejezése nélkül cselekedni - implicit vagy explicit módon, - akárki, aki cselekszik, elfogadja azt a premisszát, hogy a preferenciák léteznek. Tehát lehetetlen vitatni a preferenciák létezését anélkül, hogy elfogadnánk a preferenciák létezését.
Preferenciák és egyetemesség
Így következik tehát a következő kérdés: vajon a preferenciák tisztán szubjektívek, vagy lehetséges-e az egyetemességük?
Nyilván, néhány preferencia szubjektív. A zenei ízlés, a személyes hobbik, a kedvenc irodalom ésatöbbi mind szubjektív és személyes preferenciák.
A kihívás ott jelenik meg, amikor néhány preferenciát objektívként szeretnénk meghatározni.
A propozíció, mely előttünk áll, tehát: lehet-e néhány preferencia objektív, tehát egyetemes?
Amikor azt mondom, hogy néhány preferencia lehet objektív, nem úgy értem, hogy minden ember követi ezen preferenciát minden pillanatban. Ha amellett érvelnék, hogy a légzés objektív preferencia, egyszerű lenne cáfolni ezt érvemet az emberek példájával, akik akasztással követnek el öngyilkosságot. Ha amellett érvelnék, hogy az evés egy objektív preferencia, ezt az érvet egyszerű lenne cáfolni azoknak a példájával, akik éhségsztrájkba kezdenek vagy anorexiában szenvednek.
Tehát amikor egyetemes preferenciákról beszélek, arról beszélek, amit az embereknek preferálniuk kellene, nem arról, amit mindig preferálnak. Hogy egy tudományos analógiát használjak, ahhoz, hogy ténylegesen megértsük a világegyetemet, a tudományos módszert kell használnunk - ez nem azt jelenti, hogy mindig azt használjuk, mivel nyilván emberek milliárdjai fordulnak ősi tündérmesékhez "válaszért," a modern tudomány helyett. A tudományon kívül nincs más út a világegyetemről való igazság megismeréséhez, viszont az emberek szabadon újradefiniálhatják az "igazságot" "hibára," és misztikus értelmetlenségekkel tölthetik tele magukat.
Hasonlóképp, ha egy ember szeretne meggyógyítani egy fertőzést, antibiotikumot kell szednie egy Azték esőtánc előadása helyett. Az antibiotikumok szedése iránti preferencia az esőtánccal szemben egyetemes, mivel a tánc képtelen fertőzést gyógyítani. Így, bár található néha egy őrült, aki tánccal próbálja meggyógyítani magát, még mindig egyetemesen preferálandó, hogy ha egy ember szeretné meggyógyítani magát, antibiotikumot kell szednie.
Más szóval, ha szeretnél egy hegy tetejére jutni, annak kívánsága sosem fog feljuttatni. Ha szeretnéd megismerni a világegyetem eredetét, az ima sosem fog választ adni. Az emberek kívánnak és imádkoznak, viszont ez nem teszi az imát vagy kívánságokat effektívebbé.
Ennek tudatában forduljunk ahhoz a kérdéshez, hogy érvényes lehet-e az egyetemes preferencia.
Érvek és egyetemesség
Ha úgy döntök, hogy vitázom, hallgatólagosan elfogadtam bizonyos premisszák széles választékát, és itt megéri kevés időt tölteni e premisszák kicsomagolásával:
1. Premissza: Mindketten létezünk
Ha azt választom, hogy vitába elegyedek veled, szükségszerűen el kell fogadnom, hogy mindketten létezünk. Ha elhiszem, hogy én létezem, de te nem, akkor a vita értelmetlen, és egy őrült ember tette volna. Ha a tükörképemmel kezdenék el vitatkozni, altatni kellene, nem vitatkozni velem.
2. Premissza: Az érzékek képesek a pontosságra
Mivel az emberek képtelenek telepatikusan gondolkodni, minden vita magában foglalja az érzékek által szerzett bizonyítékokat. Az írás előfeltételezi a látást, a beszéd megköveteli a hallást, a Braille megköveteli a tapintást. Így bármilyen érv, amely az érzékek érvénytelenségén alapszik automatikusan elpusztítja önmagát.
3. Premissza: A nyelv képes a jelentéshordozásra
Hasonlóképp a 2. premisszához, mivel minden érv megköveteli a nyelvet, minden érv, amely azon alapszik, hogy a nyelv nem rendelkezik jelentéssel, automatikusan megcáfolt. A nyelvet használni, hogy amellett érveljünk, hogy a nyelv nem rendelkezik jelentéssel olyan, mintha futárt használnánk arra, hogy elküldjük az üzenetet, melyben amellett érvelünk, hogy a futárok sosem közvetítik az üzeneteket.
4. Premissza: A helyesbítés megköveteli az egyetemes preferenciákat
Ha kijavítod egy hibámat, hallgatólagosan elfogadod azt a tényt, hogy jobb lenne számomra a hibám kijavítása. A hibám kijavítására vonatkozó preferenciád nem szubjektív, hanem objektív és egyetemes.
Nem azt mondod: "meg kellene változtatnod a véleményedet az enyémre, mivel én azt preferálnám," hanem azt, hogy: "meg kellene változtatnod a véleményedet, mivel az objektíven helytelen." A hibám nem egyszerűen abból származik, hogy nem értek veled egyet, hanem az igazság objektív mértékétől való devianciámból. Az érved, hogy meg kellene változtatnom a hibás véleményemet az igazság objektív értékén nyugszik - tehát, hogy az igazság egyetemesen preferálandó a hibához viszonyítva, és hogy az igazság egyetemesen objektív.
5. Premissza: Létezik egy objektív metódus az igazság elválasztására a hamisságtól
Ha nem értesz velem egyet, viszont én azt mondom, hogy egyet kell velem értened, mivel mindig igazam van, valószínűtlen, hogy elégedett lennél az érvem pontosságával. Ha jó érveket hoznál fel amellett, hogy miért nincs igazam, én pedig csak azt hajtogatnám, hogy igazam van mert mindig igazam van, az interakciónkat nehezen sorolhatnánk a vita kategóriájába.
Abban a pillanatban, amikor valamiféle objektív kritériumot nyújtok az igazság a hamisságtól való megkülönböztetéséhez, elfogadom, hogy az igazság több, mint vélemény.
Ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy az objektív kritériumom logikus, - hivatkozhatnék például vallásos iratokra. Viszont még ebben az esetben is elfogadom, hogy az igazság valami, melyhez a személyes kijelentésektől független jutunk el - hogy létezik egy objektív metódus az igazság elválasztására a hamisságtól.
6. Premissza: Az igazság jobb, mint a hamisság
Ha azt mondom, hogy a Föld lapos, és azzal válaszolsz, hogy a Föld nem lapos, hanem kerek, akkor hallgatólagosan elfogadod azt az axiómát, hogy mind az igazság mind a hamisság létezik, és az igazság jobb, mint a hamisság.
Ha azt mondom neked, hogy szeretem a csokifagyit, te pedig azt mondod, hogy te a vanilliát szereted, lehetetlen "bebizonyítani," hogy a vanillia objektíven jobb, mint a csokoládé. Abban a pillanatban, amikor objektív tényekre hivatkozva kijavítasz, elfogadod, hogy léteznek objektív tények, és hogy az objektív igazságok egyetemesen preferálandóak a szubjektív hibával szemben.
7. Premissza: A békés vita a nézeteltérések megoldásának legjobb módja
Ha azt mondom, hogy a Föld lapos, te pedig előveszel egy pisztolyt és lelősz, azt nehezen lehetne nevezni a produktív vita példájának. Az igaz, hogy az egyet-nem-értésünk "megoldódott," - de kizárólag azért, mert a végére csak az egyikünk maradt állva.
Ha előzőleg figyelmeztetsz arra, hogy bármiféle vitát fegyver használatával fogsz megoldani, valószínűtlen, hogy vitába keveredek veled.
Tehát tisztán látszik, hogy minden vita azon a hallgatólagos premisszán alapszik, hogy a bizonyíték, az igazság és az objektivitás az egyének közötti konfliktusok megoldásának egyetemesen preferálandó metódusa. Teljesen illogikus lenne tőlem amellett érvelni, hogy a véleménykülönbségeket erőszak használatával kellene feloldani - az egyetlen következetes érv az erőszak értéke mellett az erőszak használata. (Hasznos ezt a premisszát észben tartani, mivel továbbhaladva nagy fontosságú lesz.)
Lényegében tehát a vita megkövetel egy objektív metódust jelentéshordozó nyelven keresztül, mely az egyetemes igazság felfedezésére irányul, ez az igazság pedig objektíven preferálandó a személyes hibával szemben.
Az egyetemes igazság preferenciája nem mértékbeli, hanem fajtabeli preferencia. Egy rövidítés, amely az autóutadat megfelezi kétszer olyan jó mint a hosszabb út - de mindkettő végtelenszer preferálandó ahelyett, hogy egy teljesen rossz irányba vezetnél.
Hasonlóképp, az igazság nem csak "jobb," mint a hiba - az igazság végtelenszer preferálandó, vagy megkövetelt.
8. Premissza: Az egyének felelősek a tetteikért
Ha amellett érvelek, hogy az emberi lények nem felelősek a tetteikért, annak a kérdésnek az ellentmondásába kerülök, hogy felelős vagyok-e az érvemért, vagy sem, illetve felelős vagy-e a válaszodért, vagy sem.
Ha az az érvem, hogy az emberi lények nem felelősek a tetteikért igaz, akkor nem vagyok felelős az érvemért, te pedig nem vagy felelős a válaszodért. Viszont ha úgy hiszem, hogy nem vagy felelős a válaszodért, épp annyi értelme volna érvekkel előhozakodni, mint vitatkozni egy televízióval. (A felelősség kérdése természetesen, szorosan kapcsolódik a szabad elme vs. determinizmus kérdéséhez, amely egy másik könyv tárgya lesz.)
Tehát, alapvetően ha azt mondom neked, hogy nem vagy felelős a tetteidért, azt állítom, hogy számodra egyetemesen preferálandó azt hinni, hogy a preferencia lehetetlen, mivel ha nem irányítod a tetteidet, nem választhatsz egy preferált állapotot, tehát az igazságot a hamissággal szemben. Tehát, ez az érv, épp úgy, mint az előbbi érvek, elpusztítja önmagát.