Az emberi történelem objektív vizsgálata arra a zord tényre látszik mutatni, hogy a világon messze a legveszélyesebb dolgok a hamis etikai rendszerek.
Ha egy olyan etikai rendszerre tekintünk, mint a kommunizmus, amely százhetvenmillió ember meggyilkolásáért volt felelős, láthatjuk, hogy az emberre a legnagyobb veszélyt nem holmi bűnözők, hanem a hamis etikai rendszerek jelenik. Hasonlóképp, a Spanyol Inkvizíció nem rablókból és zsebtolvajokból állt, hanem papokból és kínzókból, akiket fűtött a vágy, hogy mások lelkét megmentsék. A nácizmus úgyszintén bizonyos etikai elméletekre támaszkodott az ember és a kollektíva közötti kapcsolatot illetően, illetve a hatalom kiszolgálásának morális törvényére és olyan elméletekre, amelyek az Árja faj természetes „erényeit” bizonyították.
Az emberi történelem során újra meg újra azt látjuk, hogy a legveszélyesebb eszközök az ember kezében nem fegyverek, bombák, kések vagy mérgek, hanem morális elméletek voltak. A „királyok isteni jogaitól” a modern demokráciák végteleségig legitimizált tömeguralmáig, a bizonyos Orientális kultúrák ősimádatától a nemzetállamnak való modern hódolatán át, amelyet egy politikai vezető testesít meg azokig, akik gyermekeiket bizonyos vallásos ideológiák szolgálatába adják, nyilvánvaló, hogy a legveszélyesebb fegyver, amit az ember valaha forgathat, a moralitás. A tudománnyal ellentétben, amely csupán leírja, mi van, és mit jelent lenni, a morális elméletek mérhetetlen hatást gyakorolnak az emberek elméjére és szívére azzal, hogy kijelentik, minek kell lennie.
Amikor vezetőink engedelmességet kérnek, sosem maguknak, egyén szerepükben követelik, hanem az absztrakt „jó” iránt. JFK nem azt mondta, hogy „Ne azt kérdezd, mit tehetek érted, hanem azt, hogy te mit tehetsz értem.” Ehelyett az önmagára vonatkozó szavakat „az országoddal” helyettesítette. „Az országért” tett szolgálatot erénynek gondolják – bár e szolgálat nettó haszonélvezői mindig azok, akik erővel uralkodnak a polgárok felett. A múltban (és sok esetben a jelenünkben is), a vezetők magukat Istennel azonosították a földrajz helyett, de az alapelv ugyanaz maradt. A kommunisták számára a vezetők hatalmát igazoló absztrakt mechanizmus az osztály; a fasiszták számára a nemzet; a nácik számára a rassz; a demokraták számára a népakarat; a papok számára Isten akarata, stb.
Az uralkodó osztályok elkerülhetetlenül etikai elméleteket használtak uralmuk igazolásához, abból az egyszerű tényből kifolyólag, hogy az emberi lények rendíthetetlenül vágynak arra, hogy úgy cselekedjenek, amit „jónak” hisznek. Ha a Szülőhaza szolgálatát határozzák meg úgy, mint „a jó”, akkor az emberek elkerülhetetlenül ilyen szolgálatot tesznek. Ha a katonai feletteseknek való engedelmességet nevezik „erénynek” és „bátorságnak”, akkor végtelenül dicsérni és gyakorolni fogják az efféle erőszakos rabszolgaságot.