A reklám és a modern termelési rend. A márkásáru

A modern reklám története néhány évtizedre tekinthet csak vissza és egy fél évszázaddal ezelőtt még — különösen nálunk — csak a legprimitívebb formáival találkozunk. Ennek okát a reklám lényegében találhatjuk, amikor — amint már rámutattunk, — valamely gazdálkodó ember az ő gazdasági céljainak megfelelően, tömegszuggesztióval akarja céljait előmozdítani. A tömegek részére való termelés és árutermelés pedig aránylag új gazdasági rend és nálunk például alig tekinthet egy századnál régibb történetre vissza. Addig, amíg a gazdálkodó, kereskedő és iparos nem igyekszik vásárlóközönségének körét fejleszteni, amíg vásárlóinak táborát nem akarja állandó munkával szaporítani, addig a reklámnak sem célja, sem lehetőségei nincsenek. Addig, amíg szükségletfedező gazdasággal állunk szemben, addig a reklám ellenkeznék a gazdasági élet egész struktúrájával.¹ A gazdálkodás legprimitívebb formájában a zárt házigazdálkodásban, a ház, a gazdaság uralma alá tartozó egyedek munkájukkal, termelésükkel az egész szükségletet fedezik, csere nincs, s így természetesen mindennemű reklám lehetetlen.

De hasonlóképpen lehetetlen a reklám a középkor jellegzetes gazdálkodási módjában, amely sok tekintetben hazánkban még a múlt század elején is túlnyomólag uralkodó gazdasági rendszer volt a városgazdálkodásban, amelynek legjellemzőbb termelési rendje a kézművesiparos termelés volt és ipari szervezete a céhrendszer. A kézművesipari termelésen alapuló városgazdaságnak kiindulási pontja a megrendelésre való termelés, a „Kundenproduktion” volt. A hatóságok, a felsőbbség szigorúan meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az egyes iparosok az adott szükségletet kielégíthetik. Az egy céhhez tartozó mesteremberek egy utcában laknak, vásárokon a kijelölt helyen kínálhatják — illetve nem is kínálhatják, csak áruba bocsáthatják — portékájukat. A középkor és az újkor küszöbén szigorúan tiltják a hatóságok azt, hogy egyik iparos a másiknak a vevőjét a műhely elől a maga műhelyébe csalogassa. Nemcsak az árukínálás lehetőségeit ellenőrzik, hanem a termelést is állandó kontroll alatt tartják, szigorúan szabályozzák az alkalmazható segédek és tanoncok számát, hogy így megakadályozzák azt, hogy egyik mester a maga termelésének fokozásával a vásárlóközönség nagyobb részét szolgálja ki, mint amennyire hivatott és így versenytársa elől elvegye a megélhetés lehetőségeit. Nagyon pregnánsan fejezi ki ezt a korlátozó gondoskodást a mainzi rendtartás, amely meghagyja, hogy senki se furakodjék be más kereskedésébe és ne vezesse saját üzletét oly erővel, hogy más polgárok ezáltal tönkrejussanak.² Az egész középkori és újkori gazdasági rendnek egész a merkantilizmusig alapvető elve volt: leben und leben lassen („élni és élni hagyni”). Mi sem természetesebb, hogy ilyen körülmények között reklámnak tere nincs. És ahol a reklámnak valamelyes nyomát találhatjuk, ott ez kívül esik a tulajdonképpeni termelés körén. Találkozunk reklámmal a látványosoknál és kuruzslóknál, akik csak úgy fejthették ki kenyéradó foglalatosságukat, ha tömegeket voltak képesek magukhoz csődíteni. Ezek használták a reklám halláson alapuló formáit, sípot, dobot és ezek a középkor kikiáltóival is már tudatták megjelenésüket és mutatványaik helyét. De a szorosan vett termelésnek, iparnak reklámra nem volt szüksége, mert hiszen nem az áru elhelyezésre való törekvés dominálta a termelőt; a vásárló pedig a személyes kapcsolatok szálaival, a régi ismeretség kapcsával volt szállítójához fűzve, akinek ismerte képességeit és akivel létrejött üzletnek a leglényegesebb alapja a bizalom volt, amely bizalomnak ellenébe a termelő felelősségérzete tudatában szolgálta ki megbízóit apáról-fiúra. És addig, amíg a termelésnek ez a rendje fennállt, amíg a bizalom és a felelősségérzés voltak a jól ismert vásárló és termelő egymással való érintkezésének morális alapjai, addig a reklámnak vajmi kevés szerep jutott és ez a viszony fennmaradt túl a szorosan vett városgazdaság időszakán is és a privilégiumok korszakának termelési életét is nagy részben jellemezte, míg különösen a XIX. század eleje óta foglalta el helyét az árutermelés rendje, amely a közlekedésen alapuló kapitalisztikus termelési formában találta meg gazdasági alakját és amelynél már a reklám teljes gazdasági fontosságában előtérbe jut. Ennek a gazdasági rendnek alapszabálya az, hogy nem a jól ismert, szűk körű megbízó szükségleteinek szemmel tartásával irányítja termelését a modern kapitalisztikus vállalkozó, hanem igyekszik mennél nagyobb és nagyobb mennyiségű áruval bővíteni üzletkörét, nem a leben und leben lassen princípiuma irányítja a gazdasági tevékenységet, hanem a termelés segítségével a legnagyobb haszon realizálása és az üzemeknek mennél nagyobb kiterjedésre való fejlesztése. Eltűnik a fogyasztó és termelő személyes ismeretsége, megszűnik az első felelőssége és az utóbbiak pedig már nem biztosíthatják a termelők részére az összeköttetés állandóságát.³ A régi kézművesiparos helyébe a modern vállalkozó lép, akinek hódítónak, szervezőnek és kereskedőnek kell lennie. Gazdasági ténykedését mindenekelőtt annak az akaratnak kell irányítania, hogy a piacot, a fogyasztást, a maga részére meghódítsa, a termelése szempontjából a tárgyakat és személyeket saját célja szolgálatába kell szerveznie és ipari tevékenysége mellett mindenekelőtt kereskedőnek kell lennie, hogy produktumait haszonnal elhelyezhesse. Walter Rathenau gyönyörűen mondja, hogy aki egymillió forgalmat akar elérni, annak ezer embert arra a nehéz elhatározásra kell kényszerítenie, hogy nála ezer márkát árukért cseréljen ki. Vagy befolyását oly hatalommal kell a tömegek felett gyakorolnia, hogy százezer ember késztetve érezze magát vele fejenként 10 márkáért kereskedni. Önként sem az ezer, sem a százezer nem fog jelentkezni, mert ők mind már régen más és más szükségleteket éreznek, amelyek vásárlásaikat irányítják és ezeket a szükségleteket mind vissza kell vetni, hogy az új üzletember sikert érhessen el. És ennek a célnak elérésére egyik legelső eszköze a reklám.

Védjegy. Kozma Lajos terve.

Valóban, a modern kapitalisztikus vállalkozó sohasem elégedhetik meg üzemének forgalmával, mert maga az üzem termelése egy minimális darabszám előállításához van fűzve és önköltségi ára az előállított mennyiséggel folyton csökken és így versenyképessége növekszik. A modern termelést a tömegtermelés törvénye irányítja és ennek folytán a vállalkozónak mindent el kell követnie a szükségletek gyűjtésére, saját céljaira való irányítására. A tömegtermelés törvénye az, amely elengedhetetlenné teszi a modern reklám alkalmazását és segítségével a szükséglet növelését.

A tömegtermelés gazdaságosságának illusztrálására Bücher⁴ egy tudományos mű előállításának költségeit közli. Ez a 462 oldalú mű 800 példányban készült és szedése, nyomása, papírosa, borítéka, fűzése, a prospektusok, írói honorárium és 15% regie számbavételével 3467 márkába, vagyis példányonként 4,33 márkába került. Ebből kiszámították, hogy ugyane könyvnek előállítási ára, különböző példányszámnál mennyi. Az eredmény a következő volt:

Ami a fenti táblázatban a könyv előállítására nézve állapíttatott meg, ugyanez áll más-más viszonylatokkal, úgyszólván az áruk összességére nézve. Ezért a mai kapitalisztikus világ termelőjének nemcsak a technikai továbbfejlesztésére, műszaki berendezésének tökéletesítésére kell törekednie, hanem éppúgy, sőt mindenekelőtt az áruk forgalmának emelésére.

Ha az amerikai Ford-gyárak az üzem racionális berendezésével egyidejűleg a tömegtermelés törvényénél fogva olcsóvá tett automobil eladását a reklám minden elképzelhető eszközével nem igyekeztek volna fokozni, akkor magának a termelésnek gazdaságos előfeltétele sem állhatott volna elő. Első helyen a kitűnően szervezett nagyszabású reklámnak volt köszönhető az, hogy 1903-ban⁵ történt megalapításától kezdődőleg, 1924. június 4-ig 10 millió Ford-kocsi került ki az üzemekből. Ma, a reklám és az alacsony árak eredménye, hogy átlag körülbelül 2 millió kocsi évi termelésre rendezkedhetik be a gyár, olcsón, a tömegtermelés törvényeinél fogva.

A modern reklám őseit véve tekintetbe, nagyon érdekes az, hogy az az iparág, amely először volt ráutalva a tömegtermelésre, a könyvnyomtató mesterség alkalmazta a reklámot nagyobb kiterjedésben. A könyvnyomtatás bölcsőjénél már egy viszonylag magas fejlettségű reklámmal találkozunk, hisz 1469-ben Péter Schöffer már nemcsak a saját műhelyében készült könyveket reklámozza, hanem a Gutenberg-officinájából kikerülteket is. Látjuk tehát, hogy az az iparág, amely a tömegtermelés törvényeit a modern gazdasági életben legelőször alkalmazta, már a kezdet kezdetén, a reklámnak fejlett formáját, a kollektív reklámot vette igénybe, amely, mint ahogy később látni fogjuk, a reklám közgazdaságilag leglényegesebb fajtájává nőtte ki magát.

A modern reklám nemcsak feltételezi a tömegtermelésen alapuló kapitalisztikus gazdálkodást, hanem maga is hozzájárul a nagyvállalatok versenyképességéhez, mert a reklámköltségek nem egy cikknél oly tekintélyesek, hogy kis vállalat elviselésükre nem képes és így a nagyvállalkozás versenyképességét még előmozdítja. Még egy szempontból forrott össze elválaszthatatlanul a reklám a modern kapitalisztikus tömegtermeléssel. A tömegtermelés szükségszerű feltétele az ízlések a szükségletek uniformizálódása. Az egyéni, különleges ízlések szerint való termelés akadálya a gazdaságos termelésnek. A modern ember szükségletei, kívánalmai uniformizálódtak. Még ha tekintetbe vesszük is a nemzeti, a kulturfok által előidézett különféleséget, lépten-nyomon látjuk, hogy napról-napra növekednek a tömegek, amelyeknek nemcsak az országhatárokon belül, hanem a világ minden részében egyforma áru iránt mutatnak keresletet.

Talán az esztétikus, az etnográfus fájlalja a népviseletek nap-nap utáni eltűnését, talán sokan nem szívesen látják, hogy nagyapáink magyar szabású ruhája helyett, a mi ruháink éppúgy kerülhetnek ki a newyorki konfekciós üzletéből, mint a budapesti szabó műhelyéből, de nem tagadhatja senki sem, hogy a gazdaságos termelésnek ezáltal újabb és újabb lehetőségei nyíltak, amelyek pedig maguk után vonják a jólét szélesebb és szélesebb körben való terjedését. Az ízlés uniformizálódása terén pedig semmi sem volt oly nagy hatással, mint a reklám. A divatcentrumok, amikor a nők egyenruháinak formáit meghatározzák, öntik magukból a divatcikkek reklámjait. A hirtelen felvetődött, de máris országokat átölelő áruk reklámja a napilapok és folyóiratok egész oldalait lefoglalják a maguk számára. Nézzük csak meg a nagy napilapok divat-rovatait; nemcsak a legújabb párizsi ízlésről számolnak be, hanem legalább oly mértékben szuggerálják a közönségnek a cikkek vásárlását egyes cégeknél. Maga a párizsi modellkreáció is egyúttal egy hatalmas reklámszervezet. A világ minden részéből összesereglő szabók, amikor hosszas választás után egy-egy cégtől megvásárolják a közönségük részére legmegfelelőbb modelleket, ugyanakkor kézhez veszik azoknak a cégeknek neveit, ahol a ruhákhoz szükséges anyagokat beszerezhetik, vagy kénytelenek beszerezni, mert nincs módjukban más kereskedőknél napokig keresgélni azokat az árukat, amelyeket — hála a reklámnak — haladéktalanul vásárolhatnak megfelelő színekben, mintákban, minőségben.

A tömegtermelésen alapuló kapitalisztikus társadalmi rend szétválasztja a funkciókat és az iparos rendesen nincs már közvetlen kapcsolatban a fogyasztóval — helyét e tekintetben a kereskedő foglalja el. Ha a múlt század közepéről veszünk kézbe hirdetéseket, akkor láthatjuk, hogy legnagyobb részben kereskedők reklámjával találkozunk. A gyáros az áruk elhelyezését teljesen a kereskedő vállaira rakja és az anonimitás ködébe burkolódzik. A kereskedő igyekszik a vevőkörének legmegfelelőbb árut raktáron tartani, de egyúttal azt is, amely neki a legnagyobb hasznot hajtja, amelyet a legkedvezőbb feltételek mellett szerezhet be. A gyáros ugyan megszabadult attól a felelősségtől, amely a középkor kézművesét a megbízójával szemben terhelte, de egyúttal árujának elhelyezésére nézve teljesen ki volt szolgáltatva a kereskedőnek, aki természetesen első helyen saját hasznát nézte és hallgatólag tűrte a nagyiparnak azt a primitív versenyformáját, amely az áru olcsóságára törekedve a portéka minőségét mindinkább gyengítette;

Csomagolás márkás áru részére. A cég által forgalomba hozott cikkek mind hasonló csomagolásban kerülnek a piacra. A csomagolással összhangban van a plakát-, kirakat- és hirdetési reklám is.

Márkásáru angol reklámja.

a rossz, de olcsó árut tette a tömegcikk jellemvonásává. A modern gazdasági élet a tömegtermelés e gyermekbetegségét kiheverte első helyen azáltal, hogy a termelő, a gyáros, vagy néha a nagykereskedő is, a fogyasztóközönséggel szemben a felelősség teljességét magára vállalta, de ugyanakkor az áru terjesztésének irányítását ismét saját kezébe vette — a reklám útján.

Amint föntebb láttuk, a reklám a tömegtermelés előmozdításával a termelést olcsóbbá, gazdaságosabbá tette és a kapitalisztikus termelési rend további fejlődése alatt a termelő régi felelősségérzetét újrateremtette és a minőségi árut újból jogaiba iktatta. Ezt pedig a márkásárukkal éri el. A tömegtermelés ezután már nem lesz bizalmatlansági momentum, hanem az áru kelendőségének előmozdítója, mert a márkásárunál a közönség állandó ellenőrzése alatt áll és jaj annak a gyárosnak, aki nem biztosítja a márkáját viselő cikk minőségbeli állandóságát, jóságát. Az Underwood írógépgyár reklámja, amely érzékelteti, hogy a gyár napi termelése 1894-ben 10 drb írógép volt, 1925-ben pedig 1000 drb, nem a leghatékonyabb propaganda-e a cég áruja mellett, feltéve, hogy a cég gyártmánya a márka folytán a vásárlóközönség állandó ellenőrzése alatt van?! A gyáros most már, ha az áru tíz kézen is megy keresztül, márkája révén szemtől-szembe kerül a vevőkörrel, amelyet megszerezni és megtartani most már az ő feladata. A márkaáruk reklámja ma a legfontosabb helyet foglalja el a reklám terén. Ha kezünkbe veszünk bármely lapot, szemünkbe tűnik, hogy a legcélirányosabb és mennyiségileg is legjelentékenyebb reklámanyagot a nagyáruházak mellett a márkásáruk szolgáltatják. A gyáros első teendője, hogy márkáját ismertté és kedveltté tegye.

Hogy ez a márka miből áll, a cég nevéből, mint Franck-kávé, Remington-írógép, Singer-varrógép, Waterman-töltőtoll, Lipton-tea, vagy az áru elnevezéséből Odol, Lux, Sunlight-szappan, Kalodont, Kohinoor-irón, Omega-óra, Szerencsi-csokoládé, vagy a védjegyből „teáskanna védjegyű tea”, kutyás gramofonlemez, ikres-kés stb. mellékes, a lényeges csak az, hogy a vásárlóközönség a márkára ügyeljen és állandó vásárlója legyen. A márkásárunál különösen fontos kelléke a reklámnak az állandóság.⁶ Az emberek nagyon gyorsan felejtenek és hosszú évek munkája kárba veszhet az állandóság megbontásával. A Pears-szappangyár Angolország egyik legismertebb cége, egyszer hat hónapra beszüntette a reklámot, következménye az eladások 35%-os visszaesése volt.

A márkásáru termelője már nem a viszonteladók százait tekinti vevőkörnek, hanem a fogyasztók ezreit, a „közönség” határtalan tömegeit. Odatörekszik tehát, hogy ezek a tömegek mennél nagyobbak legyenek és az országhatárok ne legyenek akadályai márkája terjesztésének. A reklám nemzetközivé válik és ha a vámhatárok a fiókgyárak alakítását, vagy koncessziók adását vonják maguk után, a márka reklámozása a nagy tömegek részére szükséges, mert a nagy közönség útján igyekszik a márkásáru előállítója a kereskedőket a cikk forgalomba hozására kényszeríteni.

Willy Willrab terve. Márkásáru-újsághirdetés, amelyben a termelés növekedését hívja az áru minőségére tanúbizonyságul.

Mert végeredményben a kereskedő kénytelen tartani boltjában mindazt, amit a közönség keres. Az pedig — mondja J. Murray Allison, a Times hirdetésfőnöke — nem olyan rendkívül nehéz dolog az embereket rábírni, hogy a boltban valamely árut keressenek és ha a kereslet fedezésére megfelelő mennyiségű áru lesz kéznél, a reklám eredménye teljes lesz. De, ha könnyű is „egy bizonyos áruban nagy keresletet teremteni, nagyon nehéz elérni azt, hogy a közönség ragaszkodjék az áruhoz, olyannyira megnyerni a közönséget, hogy semmi más pótlékot a reklámozott márka helyett ne fogadjon el.”

Ebben rejlik a márkásáruk legnehezebb problémája, amit az angolok „substitution”nak, felcserélésnek neveznek, ez a kereskedő leghatékonyabb fegyvere a márkásáruk ellen, amelyeket minden előnyük mellett nem egy szempontból rossz szemmel néz. Az előkelő üzletek és nagy áruházak már azért sem szeretik a márkásárukat, mert hisz ezek ugyanoly minőségben és ugyanoly árért a külvárosok legkisebb boltjaiban is kaphatók és bizonyos fokig függőhelyzetbe kerülnek a gyárosokkal szemben. Az az eljárás tehát, amikor a reklámozott cikk helyett a kereskedő más hasonló árut ad a vevőnek, nagyon gyakori és képes a költséges, de elégtelen reklám egész eredményét tönkretenni.

Ez ellen a legalkalmasabb ellenszer a megfelelő reklám. Már egymagában is a cikk reklámja, reklámja mindazoknak a kereskedőknek, akik tartják. Minthogy pedig a kisebb boltosok vannak többségben, a kereskedők tömege hasznot húz ebből. Nem marad hatástalan az az eljárás sem, hogy a márkásáruk termelői a kereskedők kirakatainak legnagyobb attrakcióit, cégtábláit szállítják, hogy nem egy hirdetésben felsorolják azokat az üzleteket, ahol a hirdetett cikk kapható. A kereskedők haszna dolgában sem tanúsítanak a márkásáru-gyárosok különösebb szűkmarkúságot. Emellett ékesen szól a márkásáru számos előnye: tiszta kezelés és csomagolás, legtöbbször szabott és lehetőleg állandó ár és talán mindenekelőtt a minőség. Mert a minőség a márkásárunak első kelléke. A vásárló egyszer károsodhatik a rossz minőségű márkásáru vásárlása alkalmával, mert nem azt kapja, amit kíván, de a gyáros ezerszerte jobban károsodik, mert nem állandó vevőt nyert, amire törekedett, hanem árujának kiengesztelhetetlen ellenséget, akit állandóan ébren tart a reklám. Vége, sora nincs azoknak a cikkeknek, amelyeket ma márkásáru formájában hoznak forgalomba: sárcipő, varrócérna, hímző-pamut, fehérnemű, konyhaedény, óra, toll, késáru, kenyér nálunk is szerepelnek az utcák hirdetőoszlopain és az újságok hasábjain, számosabbak és számosabbak lesznek ezek az áruk, ha Nyugat felé indulunk, Amerikában már a liszt, szén, gyümölcs, tojás, sőt osztriga is márkával kerül eladásra.

Akár tetszik bárkinek, akár nem, a márkásáruk fogyasztásunkban nap-nap után fontosabb helyet foglalnak el. Nem vonhatjuk ki magunkat vásárlásuk alól és ha egy napi életünket végigtekintjük, látni fogjuk, hogy milyen megszakítatlan sorban elégítik ki ezek az áruk legkülönbözőbb szükségleteinket. Reggel, kilépve ágyunkból, Elida-szappannal megmosakszunk és „fekete fej” védjegyű fejmosó-szerrel megmossuk hajunkat, Gillette-tel megborotválkozunk, miután Williams-borotvaszappannal beszappanoztuk arcunkat, borotválkozás után Marvellkölnivizet és Erasmic-púdert használunk és Odol-lal meg Kalodont-tal mossuk szájunkat, fogainkat, Grüneberg-féle Kohinoor-fogkefét használva. Nem mulasztjuk el, hogy körmünket Kix-szel kifényesítsük. Felhúzzuk Schmoll-pasztával tisztított Salamander-cipőnket, amelyre Pálma-sarkot alkalmaztak. Hűvös idő van, Jáger-inget húzunk és „oroszlán” védjegyű fehérneműt. Reggelihez ülünk. Boon-kakaót fogyasztunk és Glasner-féle kétszersülthöz sárvári vajat és kecskeméti jamet eszünk. Omega-óránkra nézünk és látjuk, hogy hivatalba kell menni, feltesszük Gyukits-kalapunkat és felhúzzuk Dents-kesztyűnket, miután konstatáltuk, hogy a selyemkendőnket Lux-szal kimosták. Az irodában Hänckel-féle ikervédjegyű levélbontó késsel felbontjuk a postát, Kohinoor-ceruzával szignáljuk a beérkezett leveleket, a válaszokat Remington-géppel írja a gépíró és ha hibát ejt, Faber-féle törlőgumival korrigálja tévedését. A postát Waterman-töltőtollal írjuk alá és az előjegyzéseket Walker-féle könyvecskébe, alkalmasint Soenecken-féle előjegyzési naptárra, vagy Cardex-rendszerű kartotékra végzik.

Délelőtti ozsonnára Pick-szalámit fogyasztunk, Erzsébet-kenyérrel és iszunk hozzá Szent István-sört. Miután hivatalos útjainkat csak a rendelkezésre álló rövid idő jól kihasználásával láthatjuk el, Ford-kocsiba ülünk és Tauril-gummi abroncsokon haladunk, amíg hazaérkezünk ebédre. Az ebédlőasztalt Berndorfi-evőeszközzel szerelték föl. Maggi-levest szolgálnak föl, Sandtner-tésztával, előételül Óceán-halkonzervet adnak, a hús mellé pedig Weisz Manfréd-féle konzervből készítik el a körítést.

Deszertül Váncza-féle krémet készítettek és utána pusztadőri sajtot adnak asztalhoz. Nem felejtették el az asztalra készíteni a Lucullus-sót és Kotányi-féle paprikát. Miután felhajtottunk egy csésze Hag-kávét és elszíttunk egy Gianaclis-cigarettát, visszasietünk munkánkhoz, ahol nem lévén idő a munka megszakítására, Thermos-üvegbe viszünk magunkkal teáskanna-védjegyű teát és Koestlin-kekszet ötórai uzsonnára. Munkánk befejezte után nem ellenőrizhetem a felhasznált árukat, mert vacsorára vagyok hivatalos és csak azt állapíthatjuk meg, hogy a háziasszonynak virág helyett Gerbeaud-t vittünk, hogy asztalnál Dreher-baksört, váci püspöki borokat, vacsora után pedig Zwack és Focking-likőröket szolgáltak fel. A háziasszony zongorához ült és egy félóráig Bösendorferén szórakoztatta vendégeit. Hazatérve a Tungsram-lámpa fényénél olvastam a Pantheon legújabb kiadványait és álmatlanságom ellen Gardénalt szedve, kipihentem, Ideál-paplannal takaródzva, a munkanap fáradalmait.

Így küszöbölte ki a modern tömegtermelés azokat a hátrányokat, amelyek a fogyasztóra nézve az olcsó és rossz áru forgalomba hozatalából származtak. A fogyasztó ismét a felelős termelőt látja magával szemben és ha teljesen hamis az az álláspont, hogy jó bor a legjobb cégér, a modern reklám arra kényszeríti a mindinkább márkásárut forgalomba hozó modern termelést, hogy a legjobb cégér alatt jó bort is áruljon.

Lábjegyzetek

1. Karl Bücher: Entstehung der Volkswirtschaft. 10. kiadás, p. 92. ↩

2. Sombart: Der Bourgeois. p. 204. ↩

3. Sombart: Der Bourgeois. p. 74. ↩

4. Bücher: Das Gesetz der Massenproduktion (Entstehung II. 97.) ↩

5. Praxeum-jegyzet: Az eredeti kiadásban „1923” áll. A Ford Motor Company 1903-ban alakult meg; a tízmilliomodik Ford 1924 júniusában készült el. ↩

6. V. ö. V. Mataja: Die Reklame p. 324. ss. ↩