totalitarizmus

Sok szép és sok nagy dolog van a világon, és van egy legszebb és legnagyobb: gondolkodni. Még a kártékony és embertelen ideák is becsülésre és bámulatra méltóak az első forrásuknál, ahol mint isteni szikrák, gondolatok alakjában pattantak ki valakinek a megfeszített agyvelejéből...

E helyütt már néhányszor fenntartottam igénytelen személyem részére a jogot, hogy a választójog kérdésének értékelésében esetleg ne mindenben egyezzék meg a véleményem azzal a véleménnyel, amelyet az úgynevezett baloldal — amelyben magam is benne vagyok — a kérdés felől táplál...

Milyen öröm azt olvasni, mennyire a szánkból jön a szó, amikor halljuk a felháborodás kiáltásait: lehetetlenség, hogy ez tovább is így legyen, lehetetlenség, hogy az országkormányzat diplomáciának nevezett része továbbra is arisztokrata urak privilegizált foglalkozása legyen; hogy egy-egy ilyen finoman manikűrözött kéz megnyomjon egy gombot, és ezzel készen legyen a milliók életére menő háború...

Bizony, kiderül apránként, hogy az irodalommal baj van a diktatúrákban. A szónokokban óriási a túltermelés, de az irodalom berkei némák. Száraz ágon hallgató ajakkal ülnek az énekes madarak, és ha az angol parlamentnek mindenre van hatalma, csak a fiúkból leányokat és a leányokból fiúkat nem tud csinálni, a diktatúrák egy kicsit még ezt is tudják...

Bizony, a világ állapota egyre rosszabb és rosszabb lesz, és rajtunk, akik életünk feladatának tekintjük, hogy a magunk szerény körében és a rendelkezésünkre álló csekély erővel dolgozzunk e romlás ellen, gyakorta erőt vesz annak az istenfélő plébánosnak a hangulata, aki a processzió vezetésére kérő híveknek azt mondotta: „Szívesen megtenném, kedves gyermekeim, mert a szárazság valóban katasztrofális, de mi értelme volna, hogy esőért könyörögjünk, mikor a barométer annyira emelkedik...

Kedves Mister Stone, él-e még? Ön ugyancsak csúnyán megjárta! Ön, úgy látszik, készpénznek vette azt az ezermilliószor hallott hazug és az örökös ismétlés folytán immár igazság színében tündöklő, sőt a magától értetődő igazságok rangjára emelkedett közönséges komisz hazugságot, hogy a nép nem akar, sohasem akar háborút...

Soha egy percig se hittem abban a babonában, amelyet oly sokszor és olyan szívesen ismételgetnek azok az illuzionisták, akik szeretik magukat áltatni oly módon, hogy behunyják a valóság előtt a szemüket, soha egy percig se hittem el nekik, hogy Franciaországban, Angliában, Amerikában vagy akárhol a világon nem következhetnék az be, ami másutt már be is következett...