Ugyanez lényegében a demokratikus kormányokra is érvényes.
Gyakran kijelentik, hogy a bürokratikus vezetés inkompatibilis a demokratikus kormányzattal és intézményekkel. Ez egy hibás érvelés. A demokrácia a törvények felsőbbrendűségét jelenti. Ha ez másképp volna, a köztisztviselők felelőtlen és önkényes zsarnokok lennének, a bírók pedig változékony és szeszélyes kádik. A demokratikus kormány két pillére a költségvetés és a törvény felsőbbrendűsége.1
A törvény felsőbbrendűsége azt jelenti, hogy egyetlen bírónak vagy köztisztviselőnek sem áll jogában beavatkozni az egyén ügyleteibe vagy helyzetébe, hacsak nem követeli azt meg vagy hatalmazza fel rá egy érvényes törvény. Nulla poena sine lege, nincs büntetés törvény nélkül. Pontosan az teszi a nácikat antidemokratikussá, hogy képtelenek megérteni eme alapvető elv fontosságát. Hitler Németországának totalitárius rendszerében a bíró das gesunde Volksempfinden, azaz a nép hangulata alapján hoz ítéletet. Mivel magának a bírónak kell meghatároznia, mi a nép hangulata, ő éppoly szuverén a padján, mint egy primitív törzs törzsfőnöke.
Valóban kellemetlen dolog, amikor a törvény hiányossága következtében egy gazember kikerüli a büntetést. De a bírói önkényhez viszonyítva ez a kisebbik rossz. Ha a törvényhozók belátják, hogy a törvény elégtelen, a kevésbé kielégítőt egy kielégítőbb törvénnyel helyettesíthetik. Ők a szuverén, tehát a nép megbízottjai; ebben a minőségükben a legfelsők, és felelősséggel tartoznak a szavazóknak. Ha a szavazók helytelenítik a képviselőik által alkalmazott módszereket, a következő választás során másokat fognak megválasztani, akik jobban képesek tetteiket a többség akaratához igazítani.
Ugyanez igaz a végrehajtói hatalomra. Az alternatíva ezen a területen is a zsarnok köztisztviselők önkényes uralma vagy a törvény tiszteletén keresztül érvényesített népuralom. Eufemizmus jóléti államnak nevezni a kormányt, amelyben az uralkodók szabadon tehetik azt, amiről úgy hiszik, hogy a legnagyobb mértékben a közjót szolgálja, és összehasonlítani azt az állammal, amelyben a közigazgatást a törvény korlátozza, a polgárok pedig a bíróságokon keresztül érvényesíthetik jogaikat a hatósági túlkapások ellen. Ez az úgynevezett jóléti állam a valóságban az uralkodók zsarnoksága. (Mellékesen látnunk kell, hogy még a zsarnoki kormány sem működhet szabályozások és bürokratikus irányelvek nélkül, ha nem szeretne a helyi törzsfőnökök káoszába zuhanni és a piti zsarnokok sokaságára bomlani.) Az alkotmányos állam célja is a közjó. Az a jellemvonás különbözteti meg a zsarnokságtól, hogy nem a hatóságok, hanem a nép szabályszerűen megválasztott képviselői dönthetik el, mi szolgálja leginkább a közjót. Egyedül ez a rendszer teszi szuverénné a népet és biztosítja az önrendelkezéshez való jogukat. Ebben a rendszerben a nép nem kevésbé szuverének a választások között, mint a választás napján.
Egy demokratikus közösségben a közigazgatást nem csak a törvény, hanem a költségvetés is korlátozza. A nép képviselőinél vannak a kincstár kulcsai. Egyetlen fillért sem költhetnek el a parlament beleegyezése nélkül. Törvénytelen bármi másra használni a közvagyont, mint amire a parlament kiutalta őket.
A bürokratikus vezetés a demokrácián belül a költségvetéssel és a törvénnyel szoros összhangban történő vezetést jelenti. Nem az államapparátus személyzetének és a bíróknak a feladata kivizsgálni, mit kellene tenni a közjó érdekében és miképp kellene elkölteni a közpénzt. Ez a legfőbb döntéshozó, a nép és az ő képviselőinek a feladata. A bíróságok, az államhatalom különböző ágai, a hadsereg és a haditengerészet elvégzik azt, amit a törvény és a költségvetés parancsol nekik. Nem ők, hanem a szuverén hozza meg a politikai döntéseket.
A legtöbb zsarnok, önkényúr és diktátor őszintén meg van győződve arról, hogy az ő uralma jótékony hatású a népre nézve, hogy az övék a népért való kormányzat. Szükségtelen megvizsgálni, hogy megalapozott volt-e vagy sem Hitler, Sztálin és Franco ezen állítása. Az ő rendszerük nem a néptől való, és nem a nép általi kormányzat. Nem demokratikus, hanem autoritárius.
Az állítás, miszerint a bürokratikus vezetés a demokratikus kormány elengedhetetlen eszköze, ellentmondásos. Sokan tiltakozni fognak. Hozzászoktak ahhoz, hogy a demokratikus kormányzást a legjobb kormányzati rendszernek tekintsék, a bürokratikus vezetést pedig az egyik legnagyobb gonosznak. Hogyan lehet ezt a két dolgot, egy jót és egy rosszat, összekapcsolni?
Továbbá Amerika egy régi demokrácia, és a bürokrácia veszélyeiről szóló diskurzus egy új jelenség az országban. Csak az utóbbi években figyeltek fel az emberek a bürokrácia fenyegetésére, a bürokráciát pedig nem a demokratikus kormány eszközének tartják, hanem épp ellenkezőleg, a szabadság és a demokrácia legrosszabb ellenségének.
Ezekre az ellenvetésekre ismét azt kell válaszolnunk, hogy a bürokrácia önmagában se nem jó, se nem rossz. A bürokrácia a szervezetirányítás egy módszere, amely az emberi tevékenység különböző szféráiban alkalmazható. Van egy terület, nevezetesen az államapparátus kezelése, amelyen belül szükségszerűen megköveteltek a bürokratikus módszerek.
Amit az emberek manapság gonosznak tartanak az nem maga a bürokrácia, hanem annak a szférának a terjeszkedése, amelyen belül alkalmazzák a bürokratikus vezetést. Ez a terjeszkedés az egyéni szabadság progresszív korlátozásának elkerülhetetlen következménye, napjaink gazdasági és szociális politikájának természetéből fakadó tendenciája, ami állami irányítással helyettesíti a magán kezdeményezést. Az emberek a bürokráciát hibáztatják, de valójában azokra az igyekezetekre gondolnak, amelyek az államot szocialista és totalitárius állammá alakítják.
Amerikában mindig létezett bürokrácia. A vámhivatalt és a külügyminisztériumot mindig is bürokratikus elvek mentén vezették. Napjainkat a vállalkozásba és a polgárság ügyeibe való beavatkozás szférájának terjeszkedése jellemzi. Ennek eredménye pedig a profitalapú vezetés helyettesítése a bürokratikus vezetéssel.
Lábjegyzetek
-
Ez nem a demokratikus állam definíciója, hanem a demokratikus állam közigazgatási módszerének leírása. A demokratikus állam meghatározása: egy kormányzati rendszer, amelyben az uraltak népszavazáson keresztül közvetlenül, vagy választáson keresztül közvetve meghatározhatják a törvényhozói és végrehajtói hatalom gyakorlását, illetve a legfelsőbb végrehajtók kiválasztását. ↩