A kapitalizmus vagy a piacgazdaság a társadalmi együttműködés és munkamegosztás rendszere, ami a termelőeszközök magántulajdonlására alapul. A termelés anyagi tényezőit az egyes polgárok birtokolják, a tőkések és a földbirtokosok. A cégeket és a farmokat vállalkozók és gazdák működtetik, azaz egyének vagy az egyének társulatai, akik vagy maguk birtokolják a tőkét és a termőföldet, vagy a tulajdonostól kölcsönözték vagy bérelték azokat. A szabad vállalkozás a kapitalizmus karakterisztikus jellemzője. Minden vállalkozó célja – legyen ő üzletember vagy gazda – hogy profitot termeljen.
A tőkések, a vállalkozók és a gazdák a gazdasági ügyek lebonyolításának közreműködői. Ők állnak a kormányrúdnál és ők irányítják a hajót. De nem határozhatják meg szabadon annak útját. Nem rendelkeznek végső hatalommal, pusztán kormányosok, kiknek feltétel nélkül engedelmeskedniük kell a kapitány parancsainak. A kapitány a fogyasztó.
Sem a tőkés, sem a vállalkozó, sem a gazda nem határozza meg, mit kell termelni. A fogyasztók teszik azt. A termelők nem saját fogyasztásuk érdekében, hanem a piac számára termelnek. El szeretnék adni a termékeiket. Ha a fogyasztók nem veszik meg a nekik ajánlott javakat, az üzletember nem tudja visszaszerezni a kiadásait. Elveszíti pénzét. Ha képtelen a fogyasztók szükségleteihez igazítani az eljárásait, egyhamar elveszíti kiemelkedő helyzetét a kormányrúdnál. Mások fogják átvenni helyét, akik jobbak a fogyasztók követeléseinek kielégítésében.
A piacgazdaság kapitalista rendszerében a fogyasztók a valódi főnökök. Vásárlásukkal és vásárlástól való tartózkodásukkal ők határozzák meg, ki birtokolja a tőkét és ki vezesse a gyárakat. Ők határozzák meg, mit termeljenek, milyen mennyiségben és minőségben. Viselkedésük vagy nyereséget, vagy veszteséget eredményez a vállalkozó számára. A szegény embert gazdaggá, a gazdag embert szegénnyé teszik. Nem egyszerű főnökök. Szeszélyesek, változékonyak és kiszámíthatatlanok. Egyáltalán nem érdekli őket a múltbeli teljesítmény. Abban a pillanatban, ahogy valami olyat ajánlanak nekik, ami jobban tetszik nekik, vagy ami olcsóbb, elhagyják régi beszállítójukat. Semmi sem számít nekik jobban, mint saját kielégülésük. Sem a tőkések érdekei nem érdeklik őket, sem a munkások sorsa, akik elveszítik munkájukat, ha a fogyasztók többé nem azt vásárolják, amit eddig vásároltak.
Mit jelent, amikor azt mondjuk, hogy egy bizonyos X termék termelése nem kifizetődő? Arról a tényről árulkodik, hogy a fogyasztók nem hajlandóak X termelőjének annyit fizetni, hogy az fedezze a szükséges termelési tényezők költségeit, míg ugyanekkor más termelők azt fogják tapasztalni, hogy jövedelmük meghaladja a termelési költségeiket. A fogyasztók kereslete befolyásolja a különböző termelési tényezők elosztását a fogyasztói javak termelésének különböző ágaiba. Így tehát a fogyasztók határozzák meg, mennyi nyersanyagot és munkaerőt használjanak fel X termeléséhez, és mennyit valami más termékhez. Ebből kifolyólag értelmetlen a profit és a használat érdekében történő termelés szembeállítása. A profit következtében a vállalkozó arra kényszerül, hogy azokkal a javakkal lássa el a fogyasztókat, amiket a legsürgősebben kérnek. Ha a vállalkozó nem kényszerülne arra, hogy a profitot használja útmutatójának, többet termelhetne X-ből, függetlenül attól a ténytől, hogy a fogyasztók valami mást szeretnének kapni. Pontosan a profit az a tényező, amely arra kényszeríti az üzletembereket, hogy a leghatékonyabban biztosítsák a termékeket, amelyeket a fogyasztók használni szeretnének.
Tehát a kapitalista termelési rendszer egy gazdasági demokrácia, ahol minden fillér szavazójogot ad. A fogyasztók a szuverének. A tőkések, a vállalkozók és a gazdák az emberek meghatalmazottjai. Ha nem engedelmeskednek, ha képtelenek a legkisebb költségekkel megtermelni, amit a fogyasztók kérnek, elveszítik pozíciójukat. A feladatuk a fogyasztók szolgálata. A nyereség és a veszteség azok az eszközök, amelyekkel a fogyasztók minden üzleti tevékenységet szoros pórázon tartanak.