Az anarchista filozófia egyik nagy kihívása a börtönök, avagy az erőszakos bűnözők fizikai megfékezésének kérdése. Vizsgáljuk meg a büntető mechanizmusokat, amelyek egy kényszerítő államrendszer hiányában létezhetnének.
Először feltételezhetjük, hogy egy állam hiányában a vitarendező szervezetek szükségszerűen összefognak, hogy megtagadják a modern gazdasági élet előnyeit azoktól az emberektől, akik rettenetes módon ártanak a polgártársaiknak. Az olyan szükségcikkek, mint egy bankszámla, hitelek, személyszállítás, szállás, étel stb. mind visszatarthatók azoktól, akik bizonyítottan erőszakos bűncselekményeket követtek el. Egy állam nélküli társadalomban továbbá – mivel nem létezik „köztulajdon” – az erőszakos bűnözőknek igen nagy gondot okozna eljutni bárhova, mivel az utak, parkok, erdők stb. mind magántulajdonban állnának. Akik segítséget vagy menedéket nyújtanak egy elítélt erőszakos bűnelkövetőnek, azoktól esetleg saját vitarendező szervezete vonná meg a védelmet és a szolgáltatást, így elkerülnék a segítségnyújtást.
Azonban ez az megoldás önmagában nem elegendő néhányaknak, akik még mindig úgy érzik, hogy a szociopata és erőszakos bűnözőket fizikailag meg kell fékezni vagy be kell börtönözni, hogy biztonságos legyen a társadalom.
Mielőtt elbánnánk ezzel a kérdéssel, szeretnék rámutatni arra, hogy ha az erőszakos szociopaták problémája hatalmas méreteket ölt, akkor az állam létezése nyilvánvalóan annál inkább elveszíti bármiféle erkölcsi igazolását. Ha a társadalom tömve van gonosz emberekkel, akkor ezek a gonosz emberek kétségtelenül irányításuk alá fogják vonni az államot, a rendőrséget, a katonaságot és kedvük szerint fogják kizsákmányolni a törvény által lefegyverzett polgárokat. Ha azonban nagyon kevés gonosz ember van, akkor kétségtelenül nincs szükségünk az államra, hogy megvédjen egy ilyen apró problémától. Más szóval, ha sok a gonosz ember, nem engedhetjük meg az államot, ha pedig kevés, nincs szükségünk az államra.
Továbbá amikor a büntető intézkedéseket taglaljuk, felmerül az igazságtalan büntetéstől való félelem. Mi van akkor, ha egy vitarendező szervezet olyasvalaki ellen lép fel, akit hibásan ítéltek el egy bűncselekményért? Nos, a szokásos módszerünknek megfelelően emlékeznünk kell arra, hogy ne valami tökéletes utópiához hasonlítsuk az állam nélküli társadalmat, hanem a létező államista társadalmakhoz. Küldenek jelenleg igazságtalanul börtönbe embereket? Mérget vehetsz rá. Bebörtönözik az erőszakmentes kábítószer-fogyasztókat? Igen, milliószámra. Vannak olyanok, akik beismerő vallomást tesznek egy kevésbé súlyos bűncselekményről, mivel szörnyűséges büntetéssel fenyegetik őket, ha nem teszik? Természetesen. Gyártanak hamis bizonyítékot a rendőrök? Igen. A bűnmegelőzésért vagy az elítélésért jutalmazzák a rendőröket? Az utóbbi.
Valamint elítélik-e a tömeggyilkosságokért az olyan háborús bűnösöket, mint George Bush? Természetesen nem. Nyugdíjat kapnak és beszédeket mondanak.
Ha egy rettenetesen elhízott országban élünk, finoman szólva is irracionális azt mondanunk, hogy nem érdemes a fogyókúrázással törődnünk, mert néhány sovány ember is lehet cukorbeteg.
Az erőszaktevő
Játsszunk el a gondolattal, mi történne egy állam nélküli társadalomban egy nemi erőszaktevővel. Minden általános vitarendezői szerződés magába foglalná a “nemi erőszak elleni biztosítást,” hiszen a vitarendező szervezetek szeretnék elkerülni az ügyfelüknél felmerülő orvosi, pszichológiai és jövedelmi költségeket. A “nemi erőszak elleni biztosítás” része volna a jelentős anyagi kártérítés az áldozat számára. (A nőket, akik nem tudják finanszírozni a “nemi erőszak elleni biztosítást”, jótékonysági szervezetek segélyeznék – vagy ügyvédek képviselnék őket pro bono a kártérítés egy részéért cserébe.)
Ha egy nőt megerőszakolnak, jelentkezik a vitarendező szervezeténél kártérítésért. A szervezet ezután előkeríti az elkövetőt – a legkorszerűbb elérhető kriminalisztikai technikákat alkalmazva – és elküldi hozzá egy ügynökét, aki bekopogtat az ajtaján.
„Jó napot, uram,” mondja majd az ügynök udvariasan. „Önt nemi erőszakkal vádolták meg, én pedig azért jöttem, hogy tájékoztassam a lehetőségeiről. Igyekszünk a lehető legfájdalommentesebben és legkevésbé tolakodóan lebonyolítani az eljárást, ezért a tárgyalást a legkorábbi, önnek is megfelelő időpontra ütemezzük be. Ha nem jelenik meg ezen a tárgyaláson, hamisan tanúskodik vagy megkísérel elszökni, jelentős szankciók bevezetésére kényszerülünk, amelyek a fennálló vitarendezői szerződésében kerültek lefektetésre. Egyezségünk a bankjával lehetővé teszi vagyontárgyai befagyasztását – leszámítva az alapvető megélhetési és jogi kiadásait – abban a pillanatban, hogy erőszakos bűncselekménnyel vádolják meg. Szintén vannak egyezségeink légitársaságokkal, út-, busz- és vasúti szolgáltatókkal, illetve benzinkutakkal, hogy megakadályozzuk a távozását addig, amíg ez az ügy tisztázásra kerül.”
„Képviselheti önmagát ezen a tárgyaláson, választhat a mi ügyvédjeink közül, vagy kifizetünk bármilyen más ügyvédet, akit szeretne, a piaci árfolyamon. A fennálló szerződésünk értelmében szintén jogosultak vagyunk hozzáférni a házához a nyomozás érdekében. Megtagadhatja tőlünk ezt a hozzáférést, de ebben az esetben fel kell tételeznünk, hogy ön bűnös, és életbe kell léptetnünk szerződésbe foglalt, felvázolt szankciókat.”
„Ha önt ártatlannak találják, 20 000 dollárt fizettetünk ki önnek azzal a hölggyel, aki nemi erőszakkal vádolta önt. Ingyenes pszichológiai tanácsadást is biztosítunk, hogy a jövőben el tudja kerülni a hasonló vádlókat.”
A tárgyalás ekkor megindul és észszerű időn belül meghozzák az ítéletet. (Valószínű, hogy hazugságvizsgáló gépek is rendelkezésre állnak majd, mivel több mint 90%-ban pontosak, ha helyesen használják őket, ami megbízhatóbbá teszi őket a legtöbb szemtanúnál. Jelenleg azért nem alkalmazhatóak, mert csökkentenék az ügyvédi szolgáltatás értékét, illetve lelepleznék, hogy milyen mértékben hazudik az állami rendőrség.)
Ha a férfit bűnösnek találják, újabb látogatás következne a vitarendezői képviselőjétől.
„Jó napot, uram,” mondja majd az ügynök. „Önt bűnösnek találták nemi erőszak vádjában, én pedig azért jöttem, hogy tájékoztassam a büntetéséről. Kölcsönös egyezségben állunk a bankjával, amely zárolta a számláit és korlátozott hozzáférést biztosított számunkra. A nyomozás és a tárgyalás költségeinek dupláját fogjuk levonni, valamint átutalunk félmillió dollárt a nőnek, akit megerőszakolt. Tisztában vagyunk azzal, hogy önnek nincsen elég pénze az egyenlegén, ami fedezné ezt a költséget, amire hamarosan kitérünk. Szintén kölcsönös megegyezésünk van a szolgáltatókkal, akik elektromos árammal és vízzel látják el az otthonát, és ezeket a szolgáltatásokat ezennel megvonjuk. Ezen felül egyetlen benzinkút sem fog önnek gázolajat eladni, és egyetlen légi- vagy busztársaság sem ad el önnek jegyet. Megállapodást kötöttünk a helyi boltokkal, akik ezentúl nem szolgálják ki önt sem személyesen, sem online. Ha kilép a házából a magántulajdonban lévő utcára, fizikailag eltávolítják birtokháborításért. A felesége és a gyermekei bármikor elmehetnek. Ha nincs hova menniük, álljuk a költözési költségeiket és önre terheljük őket.”
„Természetesen fellebbezhet ez ellen a döntés ellen, és amennyiben sikerrel jár, a költségeinket a vádló nőre terheljük és megtérítjük a kényelmetlenséget, amit önnek okoztunk. Ha azonban megbukik a fellebbezése, ön adósunk lesz az összes többletkiadással.”
„Nyíltan kijelenthetem, hogy amennyiben az itt maradás mellett dönt, nem lesz képes huzamosabb ideig túlélni. Élelem- és vízkészlete el fog fogyni. Megpróbálhat persze elszökni a házából, hátrahagyva minden tulajdonát. Amennyiben sikeresen elszökik, tudnia kell, hogy regisztráltuk egy központi adatbázisba, és egyetlen jóhírű vitarendező szervezet sem fogja többé képviselni önt. Továbbá minden vitarendező szervezet, amellyel kölcsönös megállapodást kötöttünk – azaz a vitarendezők elsöprő többsége – megvonja szolgáltatásait saját ügyfeleitől, amennyiben azok bármilyen terméket vagy szolgáltatást biztosítanak önnek. Az élete hátralévő részében szinte lehetetlenné válik önnek bakszámlát nyitni, központosított valutát használni, bankkártyát vagy autót birtokolni, utat – vagy bármilyen más közlekedési eszközt – használni, az étel, a víz és a szállás felkutatása pedig állandó rémálommá válik. Az egész életét menekülve, bujkálva és könyörögve kell leélnie, és sehol nem lel majd békét, megnyugvást vagy kényelmet.”
„Ám van egy másik lehetősége is. Ha most velem jön, elviszem egy munkahelyre egy tíz éves periódusra. Ez alatt az idő alatt nekünk fog dolgozni olyan pozícióban, amelyet képességei határoznak meg. Ha semmilyen értékesíthető képessége nincs, betanítjuk. A bére hozzánk kerül, mi pedig levonjuk belőle bebörtönzésének költségét, plusz minden más költséget, amit korábban felvázoltam és amire létező megtakarítása nem elegendő. Egy kisebb adagját félretesszük, hogy új életet tudjon belőle kezdeni a szabadulása után. Ameddig velünk van, mindent meg fogunk tenni, hogy segítsük önt, mivel nem akarunk ismét keresztülmenni magával mindezen. Órákat vesz majd erkölcstanból és dühkezelésből. Pszichológiai tanácsadáson is részt kell vennie. A munkaidőszakot sokkal jobb emberként fogja befejezni. És amikor valóban jobb emberként lép ki innen, minden jogát visszaállítjuk és ismét képessé válik a társadalom gazdasági és szociális életében való részvételre.”
„Önnek van egy választási lehetősége, én pedig szeretném, ha megértené azt annak teljes komplexitásában. Ha most velem jön, ez a legjobb ajánlat, amit önnek nyújthatok. Ha úgy dönt, hogy az otthonában marad és később gondolja meg magát, a büntetés sokkal súlyosabb lesz. Ha megszökik és később meggondolja magát, a büntetés még tovább súlyosbodik. Tapasztalatunk szerint az otthon maradást vagy a szökést választók 99.9%-a végül meggondolja magát és sokkal rosszabbul jár. A fennmaradó 0.01%? Ők öngyilkosságot követnek el.”
„A döntés az öné. Döntsön helyesen. Döntsön bölcsen. Jöjjön velem.”
El tudjuk képzelni, hogy valaki tényleg a házában maradást választaná, hogy szomjan haljon úgy, hogy még a WC-jét sem tudja lehúzni? El tudnánk képzelni, hogy valaki a menekülés, a rejtőzködés és a koldulás életét választja? Még ha az erőszaktevőt nem is érdekli a jobb emberré válás, a fentebbi lehetőségek költség-haszon aránya bizonyára meggyőzné.
Mindig lesz néhány ténylegesen gonosz vagy őrült ember a társadalomban. Sokkal jobb módja is van azonban a velük való elbánásnak, mint a jelenlegi dehumanizáló, brutális és pusztító állami gulágrendszer, ami általában csak fokozza a bűnös szándékot, képességeket és ismeretségeket. Az is megjegyzendő, hogy a jelenlegi állami börtönök viszonylag kevés ténylegesen őrült vagy gonosz embert tartanak bezárva. A börtönlakók többsége erőszakmentes szabálysértő rabláncokra verve, amiért szórakozásból drogokat használt, prostituálthoz ment, nem fizette be az összes adóját vagy hasonló ártatlan nonszenszt követett el – netán bűnözéshez fordult, mert a “káros szenvedélyek” állami tilalma olyan nyereségessé tette a bűnözést, míg őt képzetlenül hagyta az állami oktatás.
Tehát választhatunk egy rendszer között, amely kivonja a gonosz emberek apró kisebbségét a társadalomból, rehabilitálja őket, amennyiben ez lehetséges, és produktív munkára fogja őket, amivel finanszírozzák saját bebörtönzésüket – vagy egy állami rendszer között, amely idejének és energiájának döntő többségét ártatlanok rabszolgasorba taszítására fordítja, miközben futni – vagy elnökké válni – hagyja az őszintén őrült és gonosz embereket.