Anarchia, erőszak és az Állam

Valóban kevesebb erőszakot jelent a nagyobb állam?

Egy másik közkeletű ellenvetés az állam nélküli társadalommal szemben az, hogy óhatatlanul szaporodni fog az erőszak egy központi Állam nélkül. Ez egy igen érdekes ellenérv, és látszólag azok az emberek szokták hangoztatni, akik hatalmas mennyiségű propagandát fogyasztottak az Állam természetéről és szerepéről. Nehéz elképzelni, hogy valaki erre a következtetésre juthat az alapelvekből kiinduló érvelés módszerével, ahogy azt lentebb látni fogjuk.

Számos olyan körülmény létezik, amelyben vagy növekedik, vagy csökken az erőszak használata – és ezek a körülmények általában a közgazdaságtan legalapvetőbb elveivel kapcsolatosak. Például az emberek hajlamosak ösztönzőkre reagálni, és hajlamosak olyan körülmények felé orientálódni, ahol a legtöbb erőforrásra tehetnek szert a legkevesebb erőbefektetéssel. Egy lottórendszerben például az emberek azzal reagálnak a milliódolláros nyeremény ösztönzőjére, hogy a legkevesebb erőbefektetéssel lottószelvényt vásárolnak.

Számos olyan körülmény létezik, amelyben az erőszak hajlamos növekedni, nem pedig csökkenni – és érdekes módon, az Állam teremti meg és súlyosbítja ezeket a körülményeket.

1. elv:

Kockázat

Gazdasági szempontból a kockázat a jutalom nagy ellensúlya. Ha egy ló kisebb eséllyel nyerhet meg egy versenyt, a fogadás nyereményének magasabbnak kell lennie, hogy rávegyék az embereket, hogy arra a lóra fogadjanak. A spekulatív befektetéseknek a természetüknél fogva potenciálisan magasabb megtérülést kell hozniuk, mint a blue chip részvényeknek. Hasonlóképpen, a fehérgalléros bűnözés általában kisebb fizikai kockázattal jár, mint a zsebtolvajlás. Egy rabló akaratlanul belefuthat egy judomesterbe, és a dolgok számára egyhamar rosszra fordulnak – míg ez a kockázat nem fenyeget egy hackert, aki elektronikusan tulajdonítja el az értékeket. Azok, akik rabolni szeretnének, általában olyan helyzetek felé vonzódnak, ahol alacsonyabb a megtorlás kockázata.

Ha a rabláshoz erőszak vagy annak fenyegetése szükséges – mint az adók esetén – a legjobban úgy lehet csökkenteni a megtorlás kockázatát, ha az elsöprő túlerő elvét alkalmazzák. Ha öt hatalmas rabló körbe vesz egy hatvankilós embert a pénztárcáját követelve, a megtorlás kockázata sokkal alacsonyabb, mintha a hatvankilós ember lépne öt hatalmas emberhez, és azt követelné, hogy ők adják át a pénztárcájukat.

Nyilvánvaló, hogy egy központi Állam léte olyan hatalmas erőkülönbségeket teremt, hogy gyakorlatilag lehetetlen ellenszegülni az állami élősködésnek. Az ember szembeszállhat a Maffiával vagy elköltözhet, azonban szinte semmit nem tehet, hogy ellenezze az államhatalom kiterjesztését.

Tehát láthatjuk, hogy egy Állam léte a következő problémákat teremti meg az erőszakkal kapcsolatosan:

1. Az erőszak használata hajalmos növekedni, amikor csökken az erőszak használatával járó kockázat;

2. Az erőszak kezdeményezésével járó kockázat hajlamos csökkenni, amikor növekedik az erőkülönbség;

3. Nincs nagyobb erőkülönbség, mint a különbség a polgár és az Állam ereje között;

4. Tehát az erőszak használatát a legnagyobb mértékben egy központi politikai Állam megteremtése növeli.

2. elv:

Közelség

Az erőszak használata a legtöbbek számára egy brutális és rettentő feladat. A legtöbb ember egyszerűen fizikailag és mentálisan nincs felkészülve arra, hogy erőszakot használjon, vagy a fizikai erő hiánya miatt, vagy a harcművészeti tudás hiánya miatt, vagy a szociopátiás hajlamok hiánya matt. Azonban az Állam egy hatalmas, viszonylag hatékony és jól elosztott rendszert működtet az erőszak használatának kezdeményezéséhez javarészt lefegyverzett polgárok ellen. Tehát azok, akik szeretnék megkaparintani az erőszak gyümölcsét, hasznot húzhatnak a végrehajtók állami hálózatából anélkül, hogy valaha közvetlenül erőszakot kelljen alkalmazniuk vagy látniuk.

Mondhatjuk, hogy általánosságban növekedik az erőszak használata, ahogy csökken annak láthatósága és közelsége. Más szóval, ha képes vagy rávenni másokat, hogy elvégezzék a piszkos munkát, általában több piszkos munka lesz elvégezve. Ha azoknak, akik szeretnék learatni az állami erőszak gyümölcseit, maguknak kellene fegyvert tartaniuk mindenki más fejéhez, szinte mindegyikük tartózkodna az ilyen közvetlen és veszélyes brutalitás alkalmazásától.

Tehát egy központi Állam léte a közelség tekintetében is hajlamos eltávolítani és elrejteni az erőszak valóságát azok elől, akik szeretnék learatni annak gyümölcsét – ezzel biztosítva, hogy szaporodni fog az erőszak használata,

3. elv:

A költségek externalizálása

Egy állam nélküli társadalomban lehetetlen „kiszervezni” az erőszakot a rendőrségre vagy a katonaságra, mivel nem kollektív kényszerrel finanszírozzák őket. Viszont ahol van egy Állam, ott azok, akik szeretnék megkaparintani az erőszak gyümölcsét – tehát az adóbevételt, a versenytársak szabályozását, az import korlátozását, és így tovább – lobbizhatnak a kormánynál, hogy rákényszerítse ezeket az előnyös korlátozásokat mások szabad kereskedésére és döntéseire. Fizetniük kell a lobbitevékenységükért, azonban nem kell közvetlenül finanszírozniuk a rendőrséget, a hadsereget, a bírói rendszert és a börtönőröket, hogy a szeszélyeiknek való engedelmességre kényszerítsenek másokat. Ez a „költségek externalizálása” egy elengedhetetlen hozzávaló az erőszak használatának kiterjesztéséhez.

Például képzeld el, hogy egy acéliparos vagy, és szeretnéd betiltani az acélimportokat más országokból – mekkora költséggel járna, ha neked kellene megalkotnod a saját tengerészetedet, a saját radarrendszeredet, a saját parti őrségedet, felbérelned a saját ellenőreidet, és így tovább? Hogyan győznéd meg a szállítmányozókat és a kikötőtulajdonosokat, hogy vizsgáljanak át minden konténert az érdekedben? Megfenyegetnéd őket? És ha úgy is találnád, hogy gazdaságilag előnyös megtenni mindezt, tudnád-e garantálni, hogy egyik versenytársad sem fog ugyanígy eljárni? Még akkor is gazdaságilag előnyös volna, ha belekeverednél egy fegyverkezési versenybe az összes többi iparossal? És mi van akkor, ha a fogyasztók megtudják, hogy a saját magánseregedet használod arra, hogy meggátold az acélimportokat – lehet, hogy kifogásolni fogják az erőszak használatát és bojkottálni fognak. Nem. Egy központi Állam nélkül, amire ráterhelheted az összes végrehajtási költséget, sokkal olcsóbb lesz nyíltan versenyezni, mint kialakítani a saját elsöprő erejű magánhadseregedet.

Tehát minden helyzetben, ahol valami központi szervezetre externalizálható az erőszak használatával járó költség, az erőszak használata mindig hajalmos lesz sokasodni. Az erőszakkal járó költségek adófizetőkre hárítása mindig nyereségessé fogja tenni az erőszakot bizonyos szervezetek számára – legyen az magán vagy állami. És ismét azt látjuk, hogy egy Állam léte mindig hajlamos növelni az erőszak használatát.

4. elv:

Halasztás

Mit gondolsz, mennyit költenél, ha tudnád, hogy rég halott leszel, mire megérkezik a számla? Ez természetesen az államháztartási hiány alapelve – a fizetés elhalasztása egészen addig, amíg a következő nemzedéknek kell állnia a számlát – ami az adóztatás talán legaljasabb formája. A tulajdon kényszerrel történő átruházása azokról, akik még meg sem születtek, a legnagyobb „költség-externalizálás”, amit csak létezhet! Természetesen a meg-nem-születettek általi megtorlás kockázata semennyi – mint ahogy az ellenük elkövetett közvetlen erőszaké is. Tehát a „halasztás” elve talán az egyik legnagyobb módja annak, ahogy egy központi Állam léte megnöveli az erőszak használatát.

5. elv:

Propaganda

A totalitárius rezsimek nagyon jól tudják, hogy ahhoz, hogy elfogadtassák az emberekkel az erőszak használatát, az erőszakot mindig nemes fényben kell feltüntetni. Sosem lehet úgy hivatkozni az állami erőszakra, mint pusztán a nyers erő használata, hogy anyagi haszonra tegyenek szert a politikusok és a bürokraták – az erőszaknak mindig a fő társadalmi vagy kulturális értékek megtestesülését kell képviselnie, mint a szegényekkel, a betegekkel vagy az idősekkel való törődés. Az erőszakot mindig el kell rejteni a szemek elől, hatását pedig magasztos retorikával szentimentális köntösbe kell öltöztetni. Továbbá az erőszak megszüntetésének hatásait mindig katasztrófának és gonosznak kell feltüntetni. Így a jóléti állam megszüntetése tömeges éhezést eredményezne; az egészségügyi támogatások megszüntetése tömeges elhalálozást okozna; a kábítószer elleni háború megszüntetése hatalmas mértékű függőséget és társadalmi összeomlást okozna – és magának az Államnak a megszüntetése közvetlenül előidézné a kegyetlen és végtelen háborúban álló bandák posztapokaliptikus cyberpunk rémálomvilágát.

A propaganda abban különbözik a reklámozástól, hogy a reklám maximum arra képes, hogy rávegyen valakit először kipróbálni egy terméket – ha a termék minősége nem elégíti ki a szükségleteidet vagy az elvárásaidat, akkor egyszerűen nem fogod újra megvenni azt. A propaganda azonban egészen más. A reklámozás a választásra és az önérdekre apellál; a propaganda arra használja a retorikát, hogy erkölcsileg igazolja a választás és az önérdek hiányát. A reklámozás csak egy egyszeri keresletet tud stimulálni; a propaganda permanensen elnyomja a racionalitást. A reklámozás általában a következményekből kiinduló érvelést alkalmazza (jobban fogsz járni); a propaganda mindig erkölcsi érvelést alkalmaz (gonosz vagy, ha kételkedsz).

A propaganda magánkézből történő finanszírozása gazdaságilag sosem életképes, mivel az a mennyiségű idő és energia, ami ahhoz szükséges, hogy az átlagember fejébe sulykolják a propagandát, túlságosan hatalmas a költségek igazolásához. Egy önkéntes rendszerben, mint a szabadpiacon, sosem éri meg éveken át finanszírozni a propagandát (ami csupán egy jószág vagy szolgáltatás „legelső” vásárlását eredményezheti). A propaganda csak akkor „éri meg”, ha arra lehet használni, hogy passzívan tartsa az embereket egy olyan kényszerítő rendszerben, mint az állami adóztatás vagy szabályozás. Például itt Kanadában az államosított egészségügyet mindig egy „fő kanadai értéknek” nevezik, és nem lehet többé alávetni racionális, gazdasági vagy erkölcsi elemzésnek. (Természetesen ha valóban egy „fő kanadai érték” volna, aligha lenne szükségünk arra, hogy az Állam kikényszerítse azt!) Mivel a rendszer annyira szörnyű, így éveken át tartó – elsősorban gyerekekre irányuló - állami propagandára van szükség ahhoz, hogy felülírja az emberek valódi tapasztalatát az államosított egészségügyi rendszer végtelen katasztrófáival. A propagandára mindig ott van szükség, ahol az emberek sosem választanák önként azt a helyzetet, amit a propaganda dicsér. Ezért van szükség végtelen propagandára, ami a jóléti állam, a kábítószerek elleni háború és az államosított egészségügy erényeiről áradozik, míg a csokoládétorta erényeit mi magunk is szabadon felfedezhetjük.

Az állami propaganda elsősorban a gyerekeket célozza az állami iskolákban, és a gyakori formája az, hogy bizonyos témák nem merülnek fel. Sosem említik az Állam erőszakos természetét, természetesen, mint ahogy azokat a pénzügyi előnyöket sem, amiket azok élvezhetnek, akik az Államot irányítják. A gyerekek viszont végtelenül sokszor hallanak arról, hogy az Állam óvja a környezetet, eteti a szegényeket és meggyógyítja a betegeket. Ez a propaganda elrejti az állami erőszak valódi természetét – és ezzel biztosítja, hogy az állami erőszak viszonylag kevés vagy semennyi ellenállás nélkül sokasodhat.

A szülőket arra kényszerítik az adóztatással, hogy finanszírozzák az állami iskolákban zajló propagandát. Ezzel megalkotnak egy rettenetes helyzetet, ahol az adófizetőket kényszerítik arra, hogy fizessék saját és gyermekeik indoktrinációját. Ez a „költség-externalizálás” talán a legfőbb eszköz, amivel az Állam biztosítja, hogy szinte semmilyen ellenállásba vagy racionális elemzésbe nem fog ütközni az állami erőszak növelése. Semmilyen vállalat vagy magánszervezet nem profitálhatna a gyermekek 14 éven át tartó indoktrinációjából – az Állam azonban egy olyan helyzetet teremt azzal, hogy a szülőkre hárítja az indoktrináció költségeit, ahol a rabszolgáknak kell fizetniük a saját láncaikért. És ahogy azt mindannyian tudjuk, amikor a rabszolgák nem ellenkeznek, ott sokkal gazdaságosabbá válik a rabszolgatartás.

A fentebbi okokból nyilvánvalóvá válik, hogy egy központi Állam létezése hatalmas mértékben megnöveli mind az erőszak előfordulását, mind annak nyereségességét. A tény, hogy az erőszakot elrejti az engedelmesség, a legkevésbé sem törli el a kényszer brutalitását. Minden erkölcsfilozófus, akit érdekel az etika egyik legnagyobb témája – az erőszak csökkentése vagy eltörlése – jól tenné, ha megértené, hogy milyen mértékben növeli és fokozza az erőszakot – illetve profitál abból – egy Állam létezése. A magánerőszak egy negatív dolog, de el lehet vele bánni – azonban ahogy a történelem számos példája mutatja, az állami erőszak mindig addig súlyosbodik, amíg nem jelent súlyos fenyegetést a polgári társadalomra. Mivel az Állam annyira közvetlenül profitál az erőszakból, az Állam eltörlése semmilyen módon nem növelheti az erőszak használatát a társadalomban. Épp ellenkezőleg – mivel a magánszervezetek nem profitálnak az erőszakból, az állam eltörlése történelmileg példátlan mértékben el fogja törölni az erőszakot is.