Anarchizmus – Gyakran Ismételt Kérdések

Nem „rossz dolog” az anarchizmus?

Sajnos a szót addig torzította a mitológia, amíg a jelentése „szabályok nélküli világgá” nem változott – amit általában poszt-apokaliptikus ruhába öltöztetnek és jól felfegyverzett motorra ültetnek. Az „anarchia” pusztán annak az erkölcsi premisszának a logikailag következetes alkalmazása, miszerint az erőszak használatának kezdeményezése helytelen. Ha nem az erőszak a problémák megoldásának helyes módja, akkor az állam definícióból adódóan immorális, mivel az „állam” mindig egy csoport embert jelent, akik maguknak követelik a jogot ahhoz, hogy erőszakot kezdeményezzenek mindenki más ellen az adóztatás, szabályozások, stb. formájában.

De ha nincsen állam, akkor hogyan oldhatók meg az emberi társadalomban elkerülhetetlenül felmerülő konfliktusok?

A legfontosabb dolog a filozófiában következetesen kérdőre vonni a propozíciók premisszáit. Például a fenti kérdésben benne rejlik a premissza, miszerint az emberi társadalomban felmerülő konfliktusokat jelenleg megoldja az állam. Ez teljességgel nonszensz. Az államok az erőszak intézményei – az államok nem meggyőzést használnak, nem érvelnek, nem motiválnak, nem biztatnak, nem oldanak meg vitákat. Az államok épp úgy nem képesek moralitást teremteni, mint ahogyan a nemi erőszak képtelen szerelmet teremteni. Egy fegyver csakis önvédelem céljából hasznos; nem használható arra, hogy erényt teremtsenek.

Pedig anarchistaként nagyon úgy hangzol, mint egy politikus! Nem épp most kerülted ki a válaszadást?

Kiváló meglátás! Ez épp olyan jó alkalom arra, hogy bemutassam neked a vitarendező szervezetek fogalmát, mint bármelyik másik. Ez a fogalom nem válaszol meg minden elképzelhető kérdést az állam nélküli társadalmon belüli konfliktusmegoldással kapcsolatban, hanem ez inkább egy keretrendszer, amivel megérthető a konfliktusmegoldás módszere – mint ahogyan a tudományos módszer sem válaszol meg minden elképzelhető kérdést a természetes világgal kapcsolatban, hanem egy olyan módszert biztosít, ami lehetővé teszi, hogy racionálisan megválaszolják ezeket a kérdéseket.

A vitarendező szervezetek olyan cégek, amik az egyének közötti szerződések biztosítására, illetve az esetlegesen felmerülő konfliktusok megoldására szakosodnak. Például ha kölcsönveszek tőled 1000 dollárt, talán fizetnem kell 10 dollárt egy vitarendező szervezetnek, hogy biztosítsa a kölcsönt. Ha nem fizetem vissza a pénzed, akkor a vitarendező szervezet fog fizetni neked. Nyilvánvalóan csökkenni fognak a szerződéseim biztosításának a költségei, ahogyan egyre javul a minősítésem.

A vitarendező szervezetek elmélete van olyan komplex, mint bármely más szabadpiac-elmélet – és jelentős intellektuális erőfeszítés került annak kidolgozásába, hogy miként bonyolíthatnak le különböző tranzakciókat, mint mondjuk egy sokmillió dolláros nemzetközi szerződést. Úgyszintén megfogalmazásra kerültek hitelt érdemlő vitarendező elméletek olyan problémák megoldására, mint az abortusz, a gyermekbántalmazás, a gyilkosság vagy a környezetszennyezés. A vitarendező szervezetek elméletéről és gyakorlatáról részletesen lásd az „Az állam nélküli társadalom: Az alternatívák vizsgálata” fejezetet lentebb.

De mi a helyzet az utakkal?

A legfontosabb, amit meg kell érteni az anarchiáról, hogy az egy morális elmélet, amit logikailag nem lehet megítélni kizárólag a következmények szempontjából. Például a rabszolgaság eltörlése egy morális szükségszerűség volt, mivel a rabszolgaság intézménye természetéből adódóan gonosz. A rabszolgaság eltörlése nem attól függött, hogy talál-e munkát minden felszabadított rabszolga. Hasonlóképpen, az anarchista elméletnek nem kell elmagyaráznia, hogy miként fog megtörténni minden elképzelhető társadalmi, jogi vagy gazdasági tranzakció egy kényszerítő állam nélkül. Amit fontos megérteni, az az, hogy az erőszak használatának kezdeményezése erkölcsileg gonosz. Ennek tudatában sokkal világosabban megközelíthetjük az utak kérdését.

Mindenekelőtt az utakat jelenleg az erőszak kezdeményezésén keresztül finanszírozzák. Ha nem fizeted be az adókat, amik pénzelik az utak építését, akkor kapni fogsz egy szigorú levelet a kormánytól, amit egy bírósági tárgyalás időpontja követ, ami után rendőrök fognak megjelenni a házad előtt, ha nem jelensz meg és adod meg magad a bíróság ítéletének. Ha erőszakot használsz, hogy megvédd magad a rendőrök ellen, akik betörnek a házadba, nagy valószínűséggel le fognak lőni.

Más szóval az utakat fegyveres kényszerrel építik. Az erőszak használata a fő probléma, nem az, hogy mi történhet erőszak nélkül.

Miután ezt tisztáztuk, az utakat ingatlanfejlesztők, plázaépítők, iskola- és városépítők fogják építeni – mint ahogyan azelőtt történt, mielőtt az állam átvette az utakat a 19. században. Erről részletesen lásd az „Utak” szekciót lejjebb.

Oké, akkor itt egy forgatókönyv:

Egy pasas felépít egy utat, ami teljesen körbe kerít egy szomszédságot, aztán 1 milliót követel bárkitől, aki át akar kelni rajta. Nem túszul ejtett mindenkit, aki azon a területen lakik?

Ez alapjában véve lehetetlen. Mindenekelőtt senki sem fog venni egy házat egy környéken, hacsak nem biztosítanak neki szerződésesen hozzáférést az utakhoz. Tehát lehetetlen volna, hogy valaki teljesen körbe kerítse a környéket. Másodjára, ha lehetséges is volna, igen kockázatos befektetés lenne. El tudnád képzelni, hogy olyan üzleti tervvel állsz a befektetők elé, ami úgy szól, hogy „Fel fogom vásárolni az összes telket, ami körbe veszi a szomszédságot, aztán csillagászati összeget fogok követelni mindenkitől, hogy átkelhessenek.” Egyetlen épeszű befektető sem adná a pénzét egy ilyen tervhez. Túl magas lenne a bukás kockázata, és egyetlen vitarendező szervezet sem juttatna érvényre egy olyan szerződést, ami ennyire pusztító, népszerűtlen és gazdaságilag kivitelezhetetlen. Ha egy vitarendező szervezet belekeveredne egy környék körbekerítésébe és bebörtönzésébe, annyira népszerűtlenné válna, hogy sokkal több vevőt veszítene, mint amennyit esetleg nyerne.

Oké nagyokos, akkor mit mondasz erre:

A cég, ami a vizet biztosította egy környéknek, hirtelen úgy dönt, hogy tízszeresére emeli az árait – az emberek arra lesznek kényszerítve, hogy megfizessék a csillagászati árakat, igaz?

Mindenekelőtt, ha annyira aggódsz amiatt, hogy az emberek egyre nagyobb összegeket fizetnének a szolgáltatásokért, akkor aligha tűnik logikusnak az államot javasolni a probléma megoldására! Az adók hatalmas mértékben megemelkedtek az elmúlt 30 évben, míg az állami szolgáltatások minősége egyre csak zuhant.

Viszont ha el is fogadjuk a probléma premisszáját, ez a gond még mindig könnyen megoldható egy állam nélküli társadalomban. Mindenekelőtt senki sem fog házat vásárolni egy környéken anélkül, hogy ne foglalná szerződésbe a víz biztosításának a kötelezettségét egy észszerű áron. Másodjára, ha a vízszolgáltató csillagászati árakat kezd követelni, egyszerűen belép egy másik vállalat és más formában fogja biztosítani a vizet – hordókban, palackokban vagy akárhogy. Tehát az áremelés következtében a vállalat örökre elveszíti a fogyasztóit – és minden potenciális fogyasztót eltántorít, akik attól tartanának, hogy ugyanez fog velük is történni. A befektetők egyhamar rá fognak jönni arra, hogy a vállalat önmagát lövi lábon, és összefognak a többi részvényessel, hogy átvegyék az irányítást a vállalat felett és csökkentsék az árakat, végtelen bocsánatkérés és talpnyalás közepette. Tekintve, hogy a következmények előre láthatóak, egyetlen vállalatvezetőnek sem engednék, hogy ilyen önpusztító pályára lépjen. Egyedül az veszélyezteti ténylegesen a fogyasztót, hogy a vállalatok rávehetik az államot a verseny megakadályozására.

Oké, mi van akkor, ha két vitarendező szervezetnek különböző szabályai vannak?

Nem fog az egyszerűen végtelen polgárháborút eredményezni?

Mindenekelőtt valószínűtlen, hogy a vitarendező szervezetek szélsőségesen eltérő szabályokat fognak előírni, mivel ez gazdaságilag nem lenne hatékony. A mobiltelefon-társaságok hasonló protokollokat használnak, hogy együttműködhessenek egymással. A vasúttársaságok általában ugyanakkora nyomtávot használnak, hogy a vonatok a lehető legmesszebbre utazhassanak. Az internetszolgáltatók adatot cserélnek más szolgáltatókkal, e-maileket és más adatot küldenek egymás között. Mint az evolúció, a szabadpiac is inkább az együttműködésről szól, mint a színtiszta versenyről. Ha egy vitarendező szervezet új szabályt szeretne alkotni, az a szabály viszonylag haszontalan lesz, hacsak nem hajlandó más vitarendező szervezet is együttműködni vele – mint ahogyan egy új e-mail program is viszonylag használhatatlan, hacsak nem a létező protokollokat használja. A vitarendező szervezetek közötti együttműködés szükségessége elkerülhetetlenül a gazdaságilag leghatékonyabb minimum szintjén fogja tartani az új szabályok számát. A vásárlók a több kölcsönös megállapodással rendelkező vitarendező szervezeteket fogják előnyben részesíteni, mint ahogy azokat a bankkártyákat választják, amelyek több helyen használhatók.

Az új szabályok továbbá emelni fogják a vitarendező szervezet költségeit – és ha a szabály többe kerül nekik, mint amennyit megtakarítanak, el fogják veszíteni a vásárlóikat.

De – nem fog a legsikeresebb vitarendező szervezet egyszerűen felfegyverkezni, erőszakkal eliminálni az összes többit, majd új államként kiemelkedni?

Mindenekelőtt ha olyan nagy problémát jelent egy új állam lehetséges megjelenése valamikor a jövőben, akkor kétségtelenül érdemes cél eltörölni a jelenlegi államokat. Ha daganatos megbetegedéstől szenvedünk, kemoterápián esünk át, hogy a jelenben meggyógyuljunk, akkor is, ha talán ismét megjelenhet a daganat valamikor a jövőben.

Másodjára, az államokkal ellentétben a vitarendező szervezetek nem erőszakos intézmények. A vitarendező szervezeteket elsősorban irodai dolgozók fogják alkotni: könyvelők, közvetítők, cégvezetők, és így tovább. A vitarendező szervezetek épp akkora eséllyel válnak félkatonai szervezetté, mint amekkora eséllyel az átlagos könyvelőcég a halálos nindzsaharcosok elitosztagává válik. Tekintve a nukleáris arzenállal felfegyverkezett államok jelenlegi létezését, én személy szerint hajlandó vagyok vállalni ezt a kockázatot.

Harmadjára, ha egy vitarendező szervezet megpróbálja állammá alakítani magát, a többi vitarendező szervezet kétségtelenül lépni fog, hogy megakadályozza azt. A vitarendező szervezetek egyszerűen nem lennének hajlandóak együttműködni egyetlen olyan szervezettel sem, ami nem hajlandó „fegyverellenőrzésnek” kitenni magát. Továbbá a vitarendező szervezetek fogyasztói sem fogadnák nagy örömmel, ha a saját szervezetük fegyveres intézménnyé válna – és az áraik kétségtelenül az egekbe emelkednének, mivel a vitarendező szervezetnek egyrészről biztosítania kellene a szokásos szolgáltatásokat, másrészt ki kellene fizetnie a fekete helikoptereket és a rakétavetőket. Bármelyik vitarendező szervezet, ami olyan javakért és szolgáltatásokért fizet, amit a fogyasztói nem szeretnének – mint egy hadsereg – egyhamar csődbe menne, mivel nem lenne kompetitív az árak tekintetében. Erről részletesebb lásd a „Háború, Profit és az Állam” fejezetet.

Van példa sikeres anarchista társadalmakra a múltban?

Van, de nem ez a fontos kérdés. Ismét, az anarchista elmélet lényeges eleme az erőszak kezdeményezését tiltó erkölcsi szabály. Az anarchisták azért támogatják az állam nélküli társadalmat, mert az államok gonoszak. Amikor a világtörténelem során először eltörölték a rabszolgaságot, nem volt példa sikeres rabszolgaságmentes társadalomra – ha ez követelmény lett volna, akkor a rabszolgaság mind a mai napig velünk lenne.

Ettől eltekintve teljes magabiztossággal rá tudok mutatni egy erőszakmentes társadalomra, amit te is közelről ismersz: - te magad. Feltételezem, hogy nem használsz közvetlenül erőszakot, hogy elérd a céljaidat. Valószínűnek tartom, hogy nem ejtetted túszul a munkaadódat, amíg munkát nem kaptál; úgyszintén kétlem, hogy a pincébe zárva tartod a párodat, vagy azzal fenyegeted a „barátaidat”, hogy lelövöd őket, ha nem csatlakoznak hozzád a táncparketten. Más szóval te vagy az állam nélküli társadalom tökéletes példája. Minden személyes kapcsolatod önkéntes, és senki nem használ bennük erőszakot. Egy anarchista mikrokozmosz vagy – hogy lásd, miként is működne egy állam nélküli társadalom, csak a tükörbe kell nézned.

Hogyan finanszírozhatja egy állam nélküli társadalom a honvédelmet?

 Amikor először hallanak az állam nélküli társadalom gondolatáról, sokan nem tudják elképzelni, hogyan lehetne adók nélkül finanszírozni a kollektív védelmet. Erről már fentebb röviden beszéltem – íme néhány további részlet.

Ez egy fontos kérdés, de meg lehet válaszolni úgy, hogy azzal számos másik kérdést is megválaszoljunk a kollektív cselekvéssel kapcsolatban.

A kollektív védelem esetén négy lehetőség állhat fenn bármilyen társadalomban. Az első az, hogy senki sem akar fizetni a kollektív védelemért. A második az, hogy csak egy kisebbség akar fizetni a kollektív védelemért. A harmadik az, hogy az emberek többsége szeretne fizetni a kollektív védelemért, a negyedik pedig az, hogy mindenki szeretne fizetni a kollektív védelemért.

Nézzük meg, hogy hogyan valósul meg egy államista demokráciában ez a négy lehetőség:

1. Senki sem akar fizetni a kollektív védelemért. Ebben az esetben a szavazók egyetemesen el fognak utasítani minden politikust, aki bármiféle kollektív védelmet javasol.

2. Csak egy kisebbség akar fizetni a kollektív védelemért. Ebben az esetben soha egyetlen politikus sem fog hivatalba jutni, aki a kollektív védelem finanszírozását pártolja, mivel sosem fogja megszerezni a szavazatok többségét.

3. A többség fizetni akar a kollektív védelemért. Ebben az esetben meg fogják szavazni a védelempárti politikusokat, az adóforintokat pedig védelemre fogják költeni.

4. Mindenki fizetni akar a kollektív védelemért. Ez ugyanazt eredményezi, mint a harmadik pont.

Tehát ha minden más tényező változatlan marad, egy demokrácia szinte pontosan ugyanazt eredményezi, mint egy állam nélküli társadalom – a kettes pont fontos kivételével. Ha csak egy kisebbség szeretne védelemre költeni, azt nem tehetik meg a demokráciában, viszont megtehetik egy állam nélküli társadalomban.

Ha egy állam nélküli társadalomban a többség finanszírozni szeretné a kollektív védelmet, akkor azt finanszírozni fogják. Teljesen felesleges hozzáadni a képlethez az államot – ez épp olyan, mintha létrehoznánk egy minisztériumot azzal a céllal, hogy édességet próbáljanak rátukmálni a gyerekekre, vagy a szex öröméről próbálják meggyőzni a kamaszokat.

Viszont fennáll annak a lehetősége, hogy az emberek csak akkor hajlandóak fizetni a kollektív védelemért, ha tudják, hogy mindenki más is fizetni fog érte. Ez az érv számos tekintetben megbukik, mind empirikus mind racionális szempontból.

1. Az emberek akkor is adnak borravalót vagy akkor is adakoznak, ha tudják, hogy néhányan sosem teszik.

2. Minden lehetőség adott arra, hogy egy állam nélküli társadalomban az emberek teljes tudatában legyenek annak, hogy ki adott bele a kollektív védelembe. A kollektív védelmet biztosító szervezetek könnyen kibocsáthatnának egy „befizetői kártyát”, a boltok vagy a munkaadók pedig kérhetik a kártya felmutatását, mielőtt üzletelnének. A befizetők nevét úgyszintén közzé lehet tenni egy könnyen kereshető weboldalon, ami társadalmi nyomást teremt.

3. Amikor az adófizetőktől fegyverrel veszik el a kollektív védelemhez szükséges pénzt, azzal megsértenek egy alapvető erkölcsi elvet és egy racionális kritériumot. A polgárok azért akarnak kollektív védelmet, hogy védjék a tulajdonukat – egyáltalán semmi értelme nincsen megalkotni egy szervezetet a tulajdonvédelem céljából, majd felruházni ezt a szervezetet a joggal ahhoz, hogy tetszés szerint megsértse mások tulajdonjogait.

4. Amikor az erőszak használatának kezdeményezésével finanszírozzák a kollektív védelmet, semmilyen racionális költségplafon nincsen, és semmi nem ösztönzi a hatékonyságot – ez pedig biztosítja, hogy addig a pontig fognak emelkedni a költségek, amíg fenntarthatatlanná nem válnak, ami pedig a gazdasági rendszer összeomlását okozza és kiszolgáltatottá teszi az országot.

Mi a helyzet az oktatással?

Az oktatás kérdése ugyanazt a mintát követi, mint a kollektív védelem fentebb felvázolt esete. Viszont érdemes megemlíteni néhány további információt, ami megerősítheti a szabadpiaci oktatás mellett szóló érvet.

Mindenekelőtt meg kell érteni, hogy az állami oktatást nem azért vezették be, mert a gyermekek nem részesültek oktatásban. Az állami oktatás bevezetése előtt az amerikaiak funkcionális alfabetizmusa meghaladta a 90%-ot – ami sokkal jobb, mint a jelenlegi helyzet, miután több százmilliárd dollárt elköltöttek a gyermekek „oktatására.” Mielőtt az állam kényszerrel átvette az iskolákat, szinte egyáltalán nem volt iskolai erőszak, nem voltak iskolai lövöldözések, erőszakos bandák, nem támadták meg a tanárokat – és nem kellett több mint két évtized és több százezer dollár ahhoz, hogy egy viszonylag tanult felnőttet kapjanak. A tizennyolcadik és a tizenkilencedik század legtöbb nagy szellemi óriása – az Alapító Atyákat beleértve – még a középiskolát sem fejezte be, az egyetemről nem is beszélve.

Az állami oktatást Amerikában a kulturális kontroll céljából vezették be, mivel egyre fokozódott a nem-protestánsok iránti törzsi félelem a társadalomban – ez volt annak a kornak a „bevándorlás-kérdése”.

Az állami oktatás sokféleképpen nyomorítja meg a gyermekek elméjét; a rövidség kedvéért itt csak egyel fogunk foglalkozni.

Észszerű feltételezni, hogy a szülők többsége szeretne jó oktatást biztosítani a gyermekének – és ennek az oktatásnak szükségszerűen magába kell foglalnia az értékek tanítását, vagy a személyes erkölcs és a való világban meghozott döntések közötti kapcsolatot. Azonban egy általános tanterv egyetlen multikulturális társadalomban sem foglalhat magába alapvető értékeket, nehogy megsértsék velük valamelyik csoportot. Tehát ki kell gyomlálni az értékeket az oktatásból, a hangsúlyt pedig a gépies magolásra, az unalmas technikai képességekre (geometriára, sportokra, fafaragásra), illetve a társadalomról és a politikáról alkotott semleges és propagandisztikus nézetekre („A demokrácia jó!” „Tiszteld a multikulturalizmust!” „Az újrahasznosítás helyes!”) kell helyezni. Ez gyakorlatilag meggyilkolja a fiatalság energetikus kíváncsiságát, az iskolákat a jelentéktelen gyakorlatok agyzsibbasztó sorozatává változtatja, frusztrációt ébreszt azokban, akiknek szükségük van a stimulációra, és mélyen gyökerező ellenségességet alakít ki a diákokban az oktatási rendszer – illetve a tanárok – iránt, akik intézményes közönnyel tekintenek a diákok jólétére. Ha ezt az ellenségességet és a frusztrációt kombináljuk a kábítószer-eladásokból jövő könnyű pénzzel – és annak a lehetőségével, hogy az ember segélyen éljen – a fiatalok teljes nemzedéke válik mentális nyomorékká. Ennek a költségei kiszámíthatatlanok, hiszen a károk jóval meghaladják a gazdaságtan területét.

Oké, de hogyan fognak a szegények gyermekei oktatásban részesülni, ha nem adókkal fizetik azt?

Ez egy régi szovjet képregényre emlékeztet: két öregasszony áll egy végtelen hosszú sorban, hogy kenyeret vegyenek. Az egyik azt mondja: „Milyen rettentően hosszú sor!” A másik azt válaszolja: „Igen, de képzeld el – a kapitalista országokban az állam nem is oszt kenyeret!”

Amikor egy állam nélküli társadalom mellett érvelek és azt mondom: „Nem az államnak kellene X-et biztosítania,” mindig azt a választ kapom: „De akkor hogyan fogják X-et biztosítani?”

Ahogyan azt fentebb említettem, a válasz egyszerű: „Mivel mindenki aggódik amiatt, hogy nem fogják X-et biztosítani, X-et természetes módon azok fogják biztosítani, akik aggódnak a hiánya miatt.” Más szóval mivel mindenki amiatt aggódik, hogy a szegények gyermekei talán nem részesülnek oktatásban, mert túl sokba kerülne, ezek a gyermekek mindenki aggodalmának közvetlen eredményeképpen fognak oktatásban részesülni.

Nézd, vagy segíteni fogsz a szegényeknek abban, hogy oktatáshoz jussanak adományozással vagy önkénteskedéssel, vagy nem. Ha segíteni fogsz a szegényeken, nem kell aggódnod emiatt. Ha semmit nem fogsz tenni az ügy érdekében, színtiszta képmutatás azt színlelni, hogy aggódsz miattuk.

Mindezt tisztázva, számtalan módja van annak, hogy egy szabad társadalom oktatást biztosítson a szegények gyermekeinek, és ezek mind sokkal jobbak, mint az a szörnyűség, amit ma a gyerekekre kényszerítenek.

Mindenekelőtt, a szegények gyerekei most sem részesülnek semmilyen rendes oktatásban. Egy állam nélküli társadalom vélt kockázatai nem vethetők össze racionálisan egy tökéletes megoldással, ami itt és most létezik. Azoknak kellene a leginkább támogatniuk a jelenlegi rendszer eltörlését, akik a leginkább aggódnak a szegények oktatásáért. A szegények gyermekeire vonatkozó oktatási statisztikák abszolút megdöbbentőek – és ennek igen sürgetővé kellene tennie a probléma megoldását. Egy dolog azt mondani, „Sosem szabad átkelned a piros lámpán, még akkor sem, ha nincsen semmi forgalom,” de egészen más azt mondani, hogy „Sosem szabad átkelned a piros lámpán, még akkor sem, ha üldöz egy oroszlán!” Azok, akik ellenzik az állam nélküli társadalmat, mindig figyelmen kívül hagyják az oroszlán létezését, és ezzel a szellemi tunyasággal támogatják a status quo-t.

Másodjára, a kollektív védelem kérdéséhez hasonlóan, az oktatás költségei sokkal alacsonyabbak lesznek egy állam nélküli társadalomban. Az a 10-15000 dollár, amit évente diákonként elköltenek az állami iskolák, nevetségesen magas. Egy felgyorsított oktatás hozzájárulna ahhoz, hogy a gyerekek évekkel hamarabb befejezzék az iskolát – méghozzá valódi, piaci képességekkel! Az ebből fakadó jövedelemnövekedésből bőven ki lehetne fizetni az oktatást – és számos vállalat versengene azért, hogy kölcsönöket ajánljanak a fiataloknak, tudva, hogy egyhamar visszafizetnék azt az iskola befejeztével. Tehát az oktatás sokkal előnyösebb lenne – és mivel egy szabad társadalomban nem lenne háború a drogok ellen vagy automatikus segély, sokkal kevesebb önpusztító alternatíva állna rendelkezésre.

A felsőoktatással kapcsolatban pedig azt vagy szabadidős tevékenységként, vagy szakmai célból végzik. Ha szabadidős tevékenység, akkor épp annyira fontos, mint egy hobbi, és nem tekinthető szükségesnek. Ha szakmai célból végzik, mint az orvosi képzést, akkor a képzésből származó jövedelem bőven fedezni fogja az oktatás költségeit. A vállalatoknak szüksége van könyvelőkre – így ezek a vállalatok nagy örömmel fogják finanszírozni a tehetséges fiatalok oktatását, ha cserébe a képzés után hozzájuk szegülnek dolgozni. (Az édesapám is így kapta a doktorátusát.)

Az iskolák kutatni fogják a tehetséges, de szegény gyerekeket, azért is, mert tanúsíthatják a jószívűségüket azzal, hogy támogatják őket, illetve azért is, mert a kiváló tanulók megemelik az iskola hírnevét, ez pedig lehetővé teszi, hogy emeljenek a tandíjon.

Egy állam nélküli társadalomban a szegény gyerekek egy apró kisebbsége talán lemarad – de ez sokkal jobb, mint a jelenlegi helyzet, ahol a legtöbb szegény gyerek lemarad. Az a tény, hogy néhány nemdohányzó is tüdőrákot kaphat, nem jelenti azt, hogy dohányzásra kellene biztatnunk az embereket. Az állam nélküli társadalom nem egy utópia – pusztán az állami megoldásokhoz képest az.

Most pedig tényleg elkezdhetjük megfogalmazni az érvet az anarchizmus mellett azzal, hogy megvizsgáljuk a kérdést, hogy egy érvényes erkölcsi entitás-e az állam.