Két ellenérv szokott újra meg újra felbukkanni, amikor felmerül az Állam megszüntetésének a témája. Az első az, hogy egy szabad társadalom csak akkor lehetséges, ha az emberek tökéletesen jók vagy racionálisak. Más szóval a polgároknak szüksége van egy központosított Államra, mivel vannak gonosz emberek a világon.
Az első és legnyilvánvalóbb probléma ezzel az állásponttal az, hogy ha vannak gonosz emberek a társadalomban, akkor az Államon belül is lesznek gonosz emberek – ezzel pedig sokkal veszélyesebbé válnak. A polgárok megvédhetik magukat a gonosz egyénektől, azonban semmi esélyük nincs egy agresszív Állam ellen, ami tetőtől talpig felfegyverezte magát a rendőség és a katonaság erejével. Tehát az érv, miszerint azért van szükségünk Államra, mert vannak gonosz emberek, hamis. Ha vannak gonosz emberek, akkor meg kell szüntetni az Államot, mivel a gonosz embereket csábítani fogja, hogy a saját céljaikra használják az államhatalmat – és a magánbűnözőkkel ellentétben a kormányzaton belüli gonosz emberek használhatják a rendőséget és a katonaságot, hogy rákényszerítsék a szeszélyeiket egy védtelen és javarészt lefegyverzett lakosságra.
Logikailag négy opció létezik azzal kapcsolatban, hogy hogyan oszlanak meg a jó és a rossz emberek a világban:
- Minden ember jó;
- Minden ember gonosz;
- A többség jó, és egy kisebbség gonosz;
- A többség gonosz, és egy kisebbség jó.
(A jók és a rosszak tökéletes egyensúlya statisztikailag lehetetlen.)
Az első esetben (minden ember jó) az Állam nyilvánvalón szükségtelen, mivel nem létezik gonosz.
A második esetben (minden ember gonosz) nem engedhető meg az Állam létezése, méghozzá egy egyszerű oknál fogva. Az Állam – ahogy gyakran érvelnek – azért szükséges, mert vannak gonosz emberek a világon, akik szeretnének kárt okozni másokban, és akiket kizárólag az Állam büntetésétől (a rendőségtől, a börtöntől, stb.) való félelem korlátoz. Ennek az érvnek egy folyománya, hogy minél kevésbé félnek az emberek a büntetéstől, annál több gaztettet fognak elkövetni. Azonban magára az Államra nem sújt le semmilyen büntetés, hanem ő maga a törvény. Még a nyugati demokráciákban is, vajon mennyi rendőr és politikus vonul börtönbe? Tehát ha a gonosz emberek szeretnének kárt okozni, azonban csak az erő állítja meg őket, akkor a társadalom sosem engedheti meg egy Állam létezését, mivel a gonosz emberek azonnal át fogják venni az Állam irányítását, hogy gaztetteket cselekedjenek és elkerüljék a büntetést. A színtiszta gonoszság társadalmában tehát csak egy természeti állapot nyújthatja a stabilitás egyetlen reményét, ahol az általános felfegyverkezés és a büntetéstől való félelem csorbítja a különböző csoportok gonosz szándékait.
A harmadik lehetőség az, hogy a legtöbb ember gonosz, és csupán néhányan jók. Ha ez a helyzet, akkor az Állam létezése úgyszintén nem engedhető meg, mivel az Államot irányító emberek többsége gonosz lesz, és uralkodni fognak a kisebbség fölött. A demokrácia kiváltképp nem engedhető, mivel a jó emberek kisebbségét alárendelnék a gonosz többség demokratikus akaratának. A gonosz emberek, akik büntetéstől való félelem nélkül akarnak károkat okozni, elkerülhetetlenül az irányításuk alá vonnák az Államot, és arra használnák a hatalmát, hogy félelem nélkül gaztetteket hajthassanak végre. A jó emberek azért cselekednek erkölcsösen, mert szeretik az erényt és a lelki békét, nem pedig azért, mert félnek a büntetéstől – így a gonosz emberekkel ellentétben, keveset nyerhetnek az Állam irányításából. Tehát teljesen biztos, hogy az Államot a gonosz emberek többsége fogja irányítani, akik uralkodni fognak mindenki fölött – minden jó ember kárára.
A negyedik opció az, hogy a legtöbb ember jó, és csupán néhányan gonoszak. Erre a lehetőségre ugyanazok a problémák vonatkoznak, mint amit fentebb felvázoltunk, nevezetesen hogy a gonosz emberek mindig az irányításuk alá akarják vonni az Államot, hogy védjék magukat a büntetéstől. Ez az opció természetesen megváltoztatja a demokrácia külcsínyét: mivel az emberek többsége jó, a hataloméhes gonosz embereknek hazudniuk kell, hogy hatalomra jussanak, és miután kormányra kerülnek, azonnal meg kell szegniük az ígéreteiket és saját korrupt céljaikra kell törekedniük, amit kierőszakolhatnak a rendőri és a katonai erőkkel. (Természetesen ez a demokráciák jelenlegi helyzete.) Tehát az Állam ugyanúgy a legnagyobb kincs marad a legtöbb gonosz ember számára, akik egyhamar irányításuk alá vonják annak kolosszális erejét – minden jó ember kárára – így tehát az Állam léte ebben a forgatókönyvben sem engedhető meg.
Nyilvánvaló tehát, hogy nincs olyan helyzet, amiben egy Állam léte logikailag vagy erkölcsileg megengedhető. Az volna egy Állam létének egyetlen lehetséges igazolása, ha az emberek többsége gonosz, azonban az államhatalom mindig a jó emberek egy kisebbsége kezében rejlik. Ez a forgatókönyv – bár elméletben érdekes – logikailag összeomlik, mivel:
- A gonosz többség egyhamar szavazati fölényre tenne szert a kisebbséggel szemben, vagy átvennék a hatalmat egy államcsínnyel;
- Sehogy sem lehet biztosítani, hogy mindig kizárólag a jó emberek kezében lesz az Állam, és;
- Abszolút semmilyen példa nincsen arra, hogy ez valaha megtörtént volna az Állam brutális történelmének sötét krónikájában.
Mindig azt a logikai hibát követik el az Állam védelmezése során, hogy azt gondolják, hogy a kollektív ítélet, amit az emberek egy csoportjára alkalmaznak, nem vonatkozik egyszerre a csoportra is, ami uralja őket. Ha a polgárok 50%-a gonosz, akkor azoknak is legalább az 50%-a gonosz, akik uralkodnak felettük (és valószínűleg annál is több, mivel a gonoszt mindig vonzza a hatalom). Tehát a gonosz létezése sosem igazolhatja az Állam létét. Ha nincs gonosz, az Állam szükségtelen. Ha létezik gonosz, az Állam léte túlságosan nagy veszélyt jelent.
Miért követik el mindig ezt a hibát? Megannyi oka van, amit itt csak röviden tudunk érinteni. Az első az, hogy az Állam a köziskolák tanárainak képében mutatkozik be először a gyerekeknek, akiket erkölcsi tekintélynek tartanak. Ezzel kialakítják az asszociációt a moralitás és a tekintély, illetve az Állam között, amit aztán megerősítenek éveken át tartó ismétléssel. A második az, hogy az Állam sosem tanítja meg a gyerekeknek azt, hogy mi a hatalmának a forrása – az erőszak; helyette azt színleli, hogy csupán egy társadalmi intézmény, mint egy vállalkozás, egy egyház vagy egy jótékonysági szervezet. A harmadik az, hogy a vallás mindig is elfedte az Állam gonoszságát – ezért van az, hogy az Állam mindig annyira érdekelt volt az egyházak érdekeinek elősegítésében. A vallásos világnézetben az abszolút hatalom a tökéletes jóság szinonimája egy istenség képében. Az emberi politika való világában azonban a hatalom növekedése mindig a gonosz növekedését jelentette. A vallás esetén továbbá minden, ami történik, jó okkal történik - tehát a betolakodó politikai hatalom elleni küzdelem az istenség akarata elleni küzdelem. Természetesen megannyi más okot is felsorolhatnánk, de ezek a legmélyebbek.
A fejezet elején megemlítettem, hogy az emberek általában két hibát követnek el, amikor szembetalálkoznak az Állam megszüntetésének a gondolatával. Az első azt hinni, hogy az Állam azért szükséges, mert vannak gonosz emberek. A második a hit, miszerint Állam nélkül a megjelenő társadalmi intézmények elkerülhetetlenül át fogják venni az Állam helyét. Így a vitarendező szervezeteket, a biztosítótársaságokat és a magán védelmi erőket mind potenciális daganatként látják, ami növekedni fog és fel fogja emészteni a társadalom testét.
Ez a nézet ugyanabból a tévedésből fakad, mint ami fentebb bemutatásra került. Ha minden társadalmi intézmény folyamatosan növelni akarja a hatalmát, és másokra akarja kényszeríteni az akaratát, akkor ennél az érvnél fogva nem engedhető meg egy központi Állam léte. Ha vastörvény az, hogy a csoportok mindig megpróbálnak hatalmat szerezni más csoportok és egyének felett, akkor a hataloméhség nem fog megszűnni, ha valamelyikük győzedelmeskedik, hanem addig fog terjedni, amíg be nem köszönt a rabszolgaság.
Úgyszintén nagyon nehéz megérteni annak az érvnek a logikáját és az értelmét, miszerint ahhoz, hogy megvédjük magunkat egy csoporttól, ami legyűrhet minket, támogatunk kell egy csoportot, ami már legyűrt minket. Ez hasonló a magán monopóliumokkal kapcsolatos államista érvhez – miszerint a polgároknak meg kell teremteniük egy Állami monopóliumot, mert félnek a magán monopóliumtól.
Amint elkezdjük az érvekkel eloszlatni a propaganda ködét, nem kell sasszem ahhoz, hogy átlássunk az ilyen ostobaságokon.