Ha mindenki folyamatosan tanul, ha minden gyermek oktatása maga az élete, akkor miért van szükség formális oktatásra? A formális oktatás szüksége abból a tényből fakad, hogy a gyermek képességei fejletlenek és csupán potenciálisak, így tapasztalatra van szükségük a kifejlődéshez. Ahhoz, hogy megtörténhessen ez a gyakorlás, a gyermeknek környezeti anyagokra van szüksége, amiken dolgozhat és amiket felhasználhat. Nyilvánvaló, hogy az általános oktatásának egy hatalmas részéhez nem szükséges rendszerezett, formális tanítás. A tér szinte mindig rendelkezésre áll a fizikai képességeinek fejlesztésére és gyakorlására. Ehhez semmi formális tanítás nem szükséges. Ha biztosítják számára az ételt és az otthont, fizikailag útmutatás nélkül is gyarapodni fog a gyermek. A kapcsolata másokkal – családtagjaival és kívülállókkal – spontán módon fog kialakulni az élete folyamán. Ezeken a területeken a gyermek spontán fogja gyakorolni képességeit a körülötte levő világban bőségesen rendelkezésére álló anyagok felhasználásával. A szükséges szabályokat viszonylag egyszerűen át lehet adni, szisztematikus tanulmányok nélkül.
Van azonban az oktatásnak egy területe, ahol nem lesz elegendő néhány szabály és a közvetlen spontaneitás. Ez a formális tanulmányok területe, kifejezetten pedig az intellektuális ismeretek területe. A mindennapi élet közvetlen területét meghaladó tudás megköveteli az érvelési képesség sokkal nagyobb mértékű gyakorlását. Ez a tudás megfigyelés és deduktív érvelés használatával adható át, és az ilyesfajta ismeretek elsajátítása sok időt igényel. Továbbá szisztematikusan kell megtanulni őket, hiszen az érvelés rendezett, logikai lépésekben halad, amely során a megfigyelések a rendszerezett ismeretek tömbjébe szerveződnek.
A gyermek – a megfigyelések és a kifejlett érvelési képességek hiányában – sosem volna képes egyedül elsajátítani ezeket az ismereteket úgy, ahogyan más tudást képes. Képtelen volna megfigyeléseket végezni és levonni a helyes következtetéseket saját, segítség nélküli mentális erejével. Elsajátíthatja a tudást egy oktató szóbeli magyarázata segítségével, könyveken keresztül vagy a kettő ötvözetével. A könyv előnye az, hogy teljesen és szisztematikusan kifejtheti a témát; a tanár előnye az, hogy a könyvből származó, előzetes tudás mellett közvetlenül ismeri a gyermeket és foglalkozik vele, valamint elmagyarázhatja a fontos vagy ködös részeket. Általában úgy találták, hogy a tanár és a könyv kombinációja a legkiválóbb formális tanítás.
A formális tanítás tehát bizonyos meghatározott tárgyak ismerethalmazával foglalkozik. Ezek a tárgyak: mindenekelőtt az olvasás, hogy a gyermek szert tegyen a tudás jövőbeli elsajátításának kiváló eszközére, és mint ennek későbbi folyománya, a különböző „nyelvi bölcseletek,” mint a betűzés és a nyelvtan. Az írás a gyermek szellemi fejlődésének egy másik hatalmas kulcsa. Miután mesterévé vált ezeknek az eszközöknek, a tanítás természetes módon folytatódik logikus utat követve: az olvasás gyakorlása olyan témákon, mint a világ természeti törvényei (természettudományok); az ember fejlődésének, céljainak és tetteinek feljegyzései (történelem, földrajz); később az emberi viselkedés „erkölcstudományai” (közgazdaságtan, politika, filozófia, pszichológia); majd az ember ember által való tanulmányozása a képzelet eszközével (irodalom). Az írás szétágazik a felsorolt témákról alkotott esszékre és a kompozícióra. A harmadik hatalmas elemi eszköz a számtan, egyszerű számokkal kezdve, majd továbbhaladva a matematika fejlettebb ágazatai felé. Ezekből az alapvető tantárgyakból az olvasás a legfontosabb, és ennek elsajátításához az ábécé az elsődleges és logikus eszköz.
Divatos lett kigúnyolni az olvasás, írás és számtan kihangsúlyozását, de nyilvánvaló, hogy hatalmas fontosságúak, és minél hamarabb elsajátítja őket egy gyermek, annál hamarabb képes lesz magába szívni azt az elképesztő méretű tudáshalmazt, amit az emberi civilizáció nagy örökségének nevezünk. Ezek az emberi tudáshoz, a gyermek szellemi erejének virágoztatásához és kifejlesztéséhez vezető ajtó kulcsai. Továbbá nyilvánvaló, hogy a szisztematikus, formális tanítás szükségessége és haszna egyedül ezeknél a speciális tárgyaknál jelenik meg, mivel ezeket az ismereteket szisztematikus módon kell feltárni. Nyilvánvalóan nem szükséges a formális tanítás arról, „hogyan játsszunk,” „hogyan jöjjünk ki a csoporttal,” „hogyan válasszunk fogorvost” vagy a megannyi hasonló „kurzusok” témájáról a „modern oktatásban.” És mivel nincs szükség formális oktatásra fizikai vagy közvetlenül spontán területeken, nincs szükség a „testnevelés” vagy az ujjal festés oktatására.1
Lábjegyzetek
-
A fiatal később persze vehet speciális leckéket atlétikából, festésből vagy zenéből, de az egészen más, hiszen az a tárgy, mint specialitás szisztematikus tanulása. ↩