Ez a drágakő első, 1963-as megjelenésekor egy kis, tömeges terjesztésre szánt papírborítású könyv formáját öltötte.

Az évtizedeken át megszámlálhatatlan közgazdász, befektető, kommentátor és szerző tanult ebből a könyvből. Ötven év múlva is a legjobbnak, a szilárd pénz kiváló kiáltványának számít.

Rothbard az alapvető elemeire sűríti az Osztrák közgazdaságtani iskola elméletét. A könyv továbbá hatalmas elméleti előrelépéseket is tartalmaz. Rothbard bizonyította be először, hogy a kormány, és kizárólag csak a kormány képes a pénz tömeges elpusztítására, és pontosan megmutatta, miként követik el ezt a mocskos bűnt. De nem kevésbé fontos a könyv kiváló nyelvezete. A téma iránti odaadásából fakadóan Rothbard egy borzongató történetet mesél el.

A szenvedély, amit Murray érez a téma iránt áthatja a prózát és átszáll az olvasóba. Az olvasók ezután épp úgy izgatottá válnak a téma iránt, és másoknak beszélnek róla. A diákok professzoraiknak mesélnek róla. Páran, mint a texasi Ron Paul, még politikai pályára is léptek, miután elolvasták a könyvet.

Rothbard pontosan rámutat arra, hogyan hoznak létre a bankok pénzt a semmiből, és miként hagyja az államhatalom által támogatott központi bank annyiban ezt. Megmutatja, hogyan működnének az árfolyamok és a kamatlábak egy valójában szabad piacon. Amikor az aranystandard végét írja le, nem csupán a nagyobb irányzatokra mutat rá, hanem fényt derít minden résztvevő érdekcsoportra.

Rothbard halála óta számos tudós, aki életműve kiértékelésén munkálkodik, egyetért abban, hogy ez a kis könyv az egyik legfontosabb műve. Bár néha kedvezőtlenül csomagolták, illetve meglepően rövid, érvei mégis hatalmas lépéseket tesznek annak megmagyarázásban, hogy lehetetlen megérteni korunk közügyeit anélkül, hogy megértenénk a pénzt, és annak elpusztítását.

Mi az, amit olyan sokan elégtelennek találnak a mai oktatási rendszerben? Miért bukott el a reformerek megannyi generációja az oktatási rendszer javításában, és miért okozták a fejlődés helyett annak további elkorcsosulását a megállás nélkül hanyatló középszerűség irányába?

Radikális és tudományos monográfiájában Murray N. Rothbard rámutat oktatási rendszerünk alapvető tulajdonságára, amely bukásra ítéli azt: a finanszírozástól a részvételig, a rendszer minden szintje kényszeren alapul az önkéntes beleegyezés helyett.

Ennek bizonyos következményei vannak. A tananyagba beleivódik a politika, hogy visszatükrözze az uralkodó rezsim értékrendjét. A színvonal folyamatosan csökken, hogy helyet kapjon a legkisebb közös nevező. A legelmésebb gyermekeknek megtiltják képességeik kibontakoztatását, az egyéni gyermekek különleges igényeit elhanyagolják, és a középszintű tanulók csupán fogaskerékké válnak a közoktatás gépezetében. A tanárokat pedig megbénítja a politikai apparátus, amely figyeli minden mozzanatukat.

Rothbard körbejárja a kötelező iskolázás történelmét, felfedve azt, hogy ez egyáltalán nem véletlen. Az Állam régóta az egalitariánus ideológia által támogatott kötelező iskolázást használta a polgárok irányítására.

E könyv érdekes vonása az egyéni vagy otthoni iskolázás támogatása még azelőtt, hogy a gyakorlatban népszerűvé vált volna.

Ha azt akarjuk, hogy az oktatási reformok valaha alapvető változást hozzanak, akkor teljesen újra kell gondolnunk az oktatást Rothbard érvei alapján.

Röviden: az Állam az a szervezet a társadalomban, amely arra törekszik, hogy fenntartsa a kényszerítés és az erőszak használatának monopóliumát egy bizonyos terület felett; kiváltképpen pedig a társadalom egyetlen szervezete, amely bevételére nem a szolgálataiért kapott önkéntes hozzájárulás vagy fizetség formájában tesz szert, hanem kényszerrel. Míg más egyének vagy intézmények javaik és szolgáltatásaik előállításával illetve önkéntes értékesítésével szerzik a bevételüket, addig az Állam erőszak használatával, azaz a börtön és a bajonett használatával és fenyegetésével jut a bevételéhez. Miután bevételhez jutott erőszak és kényszer használatával, az Állam általában tovább halad az alattvalók cselekvésének szabályozására és előírására. Az ember azt gondolná, hogy a történelem és a földkerekség összes Államának egyszerű vizsgálata elegendő bizonyítékul szolgálna ezekre az állításokra, de a mítosz miazmája olyan sokáig szunnyadt az Állam tevékenységén, hogy szükségessé vált a részletezés.

Ez az ország – és a nyugati világ zöme – jelenleg az infláció és hitelexpanzió időszakát éli. Ahogy növekedik a forgalomban levő pénzmennyiség és bővülnek a bankbetétek, emelkedni kezdenek az árucikkek és szolgáltatások árai. Fellendül a gazdaság.

Viszont a pénzkínálat bővítése és a hitelexpanzió által mesterségesen teremtett fellendülés nem tarthat örökre. Előbb vagy utóbb véget kell érnie, mivel a papírpénz és a bankbetétek nem helyettesítik a nemlétező tőkejavakat.

A gazdaságelmélet cáfolhatatlanul demonstrálta, hogy az expanziós pénz- és hitelpolitika által megteremtett bőség illuzórikus, és szükségszerűen gazdasági krízishez és válsághoz fog vezetni. Ez újra meg újra megtörtént a múltban, és ismét meg fog történni a jövőben.

Vegyük például korunk libertáriusainak legnagyobb modelljét: a tizenhetedik, tizennyolcadik és tizenkilencedik század nagy klasszikus-liberális, vagy sokkal inkább „klasszikus-radikális” forradalmi mozgalmait. Őseink hatalmas, kiterjedt és briliáns forradalmi mozgalmat alkottak nem csupán az Egyesült Államokban, hanem az egész nyugati világban, amely évszázadokon át tartott. Ez a mozgalom volt legnagyobbrészt felelős a történelem radikális megváltoztatásáért, szinte a történelem elpusztításáért annak addig ismert formájában. Mert ezek előtt az évszázadok előtt az emberiség történelme egy-két ragyogó kivétellel a zsarnokság és despotizmus sötét és véres feljegyzése volt; különböző abszolút Államok és királyok jegyzéke, akik elpusztították és kizsákmányolták alattvalóikat, többnyire parasztokat, akik rövid és állatias életet éltek a létfenntartás küszöbén, reménytelenül és kilátástalanságban. A klasszikus liberalizmus és a radikalizmus volt az, ami reményt hozott és elfoszlatta a kilátástalanságot az embertömegek számára, ami elindította a beteljesedés hatalmas folyamatát. Minden, amit az ember ma elért a fejlődés címszava alatt, remény tekintetében, életszínvonal tekintetében, annak a forradalmi mozgalomnak, annak a „forradalomnak” köszönhető. Ez atyáink nagy forradalma volt; most reánk hárul a feladat, hogy megvalósítsuk befejezetlen forradalmuk ígéretét.

Megannyi szereplő alkotta ezt a klasszikus forradalmi mozgalmat. Ezek voltak a libertárius gondolkodók és ideológusok, akik megalkották és összefonták a libertárius elmélet és alapelv szálait; a tizenhetedik századi Anglia Levellerjei és La Boetiei, a tizennyolcadik század radikálisai, a philosophesek, a fiziokraták, az Angol radikálisok, az Amerikai Forradalom Patrick Henryjei és Tom Painejei; a tizenkilencedik századi Anglia James Milljei és Cobdenjei, Amerika Jacksoniánusai, abolicionistái és Thoreaui, Franciaország Bastiatjai és Molinarijai. Caroline Robbins és Bernard Bailyn létfontosságú munkája például demonstrálta a libertárius klasszikus-radikális eszmék és mozgalmak folytonosságát a tizenhetedik századi Angol forradalmároktól az amerikai forradalmárokig, másfél évszázaddal később.

Az elméletek aktivista mozgalmakba olvadtak, felemelkedő mozgalmakba, amelyek egyéni szabadságot, szabadpiaci gazdaságot, a feudalizmus és a merkantilista államizmus eltörlését, a teokrácia és háború szabadsággal és nemzetközi békével való felváltását követelték. Ezek a mozgalmak egyszer-egyszer erőszakos „forradalmakba” csaptak át, amelyek hatalmas lépéseket tettek a szabadság felé: ilyen volt az Angol Polgárháború, az Amerikai Forradalom, vagy a Francia Forradalom. A következmény a szabadság mérhetetlen növekedése volt és a bőség, amelyet a mozgalom következménye, az Ipari Forradalom engedett szabadjára. A barikádok bár fontosak voltak, de a hatalmas folyamat csupán egy apró részét képezték.” (A forradalom jelentése)

Mivel mostanság előkészületek folynak, hogy megalakuljon az első olyan magyar párt, ami az államtalanítás libertárius célját tűzi a lobogójára, időszerű belemélyedni a modern libertárius mozgalom legnagyobb alakjának, Murray Rothbardnak a stratégiai gondolataiba.

Erre a kötetre (eredeti címén Toward a Strategy for Libertarian Social Change) legelőször Hans-Hermann Hoppe Demokrácia, a bukott bálvány c. könyvének az egyik lábjegyzete hívta fel a figyelmemet. Kiadatlan kéziratként hivatkozott rá, és miután utánaástam, kiderült, hogy valóban létezik és valóban kiadatlan egy Rothbard kézirat, ami a szerző stratégiai gondolatait foglalja magába a legterjedelmesebb formában.

Rothbard ezt a kéziratot csupán egy szűk körben, a hozzá közeli libertáriusok között adta közre, és a borítóra azokat a szavakat nyomtatta: “SZIGORÚAN BIZALMAS: Tilos idézni, megvitatni vagy terjeszteni a szerző írott vagy máshogyan kifejezett engedélye nélkül.”

A könyv egy rövidített változata mindenesetre már egy évvel a megírása után, 1978-ban publikálásra került Strategies For A Libertarian Victory címmel. Rothbard egy másik SZIGORÚAN BIZALMAS stratégiai írása úgyszintén kiadásra került a Mises Institute által a “Strictly Confidential: The Private Volker Fund Memos of Murray N. Rothbard” című kötetben. És részint egyazon stratégiai gondolatokat fejtette ki az Ethics of Liberty és a For a New Liberty utolsó fejezeteiben, bár tömörebb formában.

De mind közül ez a legalaposabb, a legrészletesebb és a legérdekesebb írás – még akkor is, ha 5 teljes oldal elveszett a kéziratból. Tehát reméljük, hogy mind a jelen, mind a jövő libertárius szerveződései és szervezetei tanulni fognak mindabból, amit Rothbard hosszú évtizedeken át tartó sikeres mozgalomépítés után összefoglal. És reméljük, Rothbard megbocsát nekünk a síron túlról, amiért közreadjuk és megvitatjuk a kéziratba foglalt gondolatait.

Az intellektuális hiperspecializáció korában Murray N. Rothbard egy nagy rendszeralkotó volt. Rothbard – aki szakmája szerint közgazdász volt – megalkotott egy társadalom- és politikafilozófiai rendszert a közgazdaságtan és az etika pilléreire alapozva. A közgazdaságtan és az etika (politikafilozófia) évszázadokon át eltávolodtak közös eredetüktől és látszólag semmi kapcsolatban nem álló intellektuális vállalkozásokká alakultak. A közgazdaságtan egy értéksemleges „pozitív” tudomány volt, az etika pedig (ha egyáltalán tudomány volt) egy „normatív” tudomány volt. Ennek az elkülönülésnek az eredményeként a tulajdon fogalma egyre inkább eltűnt mindkét diszciplínából. A tulajdon túlságosan normatívnak hangzott a közgazdászok számára, a politikafilozófusok pedig az unalmas közgazdaságtant vélték felfedezni a tulajdonban. Rothbard egyedülálló hozzájárulása a tulajdon és tulajdonjogok újrafelfedezése, mint mind a közgazdaságtan, mind a politikafilozófia közös alapja, illetve a modern, marginalista közgazdaságtan és a természetjogi politikafilozófia szisztematikus rekonstrukciója és fogalmi integrációja egy egyesített erkölcsi tudományba: a libertarianizmusba.

Követve mélyen tisztelt tanítóját és mentorát, Ludwig von Misest, Mises tanárait, Eugen von Böhm-Bawerket és Carl Mengert, és egy intellektuális hagyományt, ami visszanyúl a késői spanyol skolasztikusokhoz és annál is tovább, a rothbardiánus közgazdaságtan egy egyszerű és tagadhatatlan tényből és tapasztalatból (egyetlen vitathatatlan axiómából) indul ki: hogy az ember cselekszik, azaz az emberek mindig és állandóan a legmagasabbra értékelt céljaikra törekednek szűkös eszközök (javak) felhasználásával. Néhány empirikus feltételezéssel kombinálva (mint hogy a munka vesződséggel jár), a gazdaságelmélet teljes egésze levezethető ebből a vitathatatlan kezdőpontból; ezzel az apodiktikus, egzakt vagy a priori igaz empirikus törvények státuszára emelte annak propozícióit és úgy tárta elő a közgazdaságtant, mint a cselekvés logikája (praxeológia). Rothbard első magnum opus-át, a Man, Economy and State-et Mises monumentális Emberi Cselekvése alapján modellezte. Ebben Rothbard kidolgozta a gazdaságelmélet teljes korpuszát – a hasznosságelmélettől és a határhasznosság törvényétől az üzleti ciklus-elméletig – a praxeológia mentén, kritikával illetve és logikai cáfolat alá vetve minden kvantitatív-empirikus és matematikai közgazdaságtant, és orvosolva a misesiánus rendszer néhány következetlenségét (mint a monopolárakról, az államról és a védelem állami előállításáról szóló elméletét). Rothbard volt a legelső, aki megfogalmazta a teljes érvet a színtiszta piacgazdaság avagy a magántulajdoni anarchizmus mellett, mint ami mindig és szükségszerűen optimalizálja a társadalmi hasznosságot. A folytatásában, a Power and Market-ben Rothbard tovább folytatta egy tipológia kidolgozását és kielemezte a piacokba való állami beavatkozás minden elképzelhető formájának gazdasági hatását. A Man, Economy and State (beleérve a Power and Marketet annak harmadik köteteként) modern klasszikussá vált és felér Mises Emberi Cselekvéséhez, mint az osztrák közgazdaságtani iskola egyik hatalmas vívmánya.

Az etika, vagy pontosabban a politikai filozófia a Rothbardiánus rendszer második tartóoszlopa, ami szigorúan elkülönül a közgazdaságtantól, de egyaránt az ember cselekvő természetében gyökerezik és kiegészíti azt, hogy megalkossa a racionalista társadalomfilozófia egyesített rendszerét. A szabadság etikája – amit eredetileg 1982-ben publikáltak, Rothbard második magnum opusa. Ebben elmagyarázza a közgazdaságtan és az etika integrációját a tulajdon közös fogalmával; és a tulajdon fogalmára alapozva, illetve néhány általános empirikus (biológiai és fizikai) megfigyeléssel vagy feltételezéssel karöltve Rothbard levezeti a libertárius törvény korpuszát a birtokbavétel elvétől kezdve a szerződések és a büntetés elvéig.

Míg ellenez minden magán- vagy csoportos agressziót a személyhez és tulajdonhoz való jog ellen, a libertárius látja, hogy a történelem során és mind a mai napig létezik egy központi, domináns és mindenek felett álló agresszor ezek ellen a jogok ellen: az Állam. Az összes többi gondolkodóval szemben – legyen az baloldali, jobboldali vagy a kettő között – a libertárius nem hajlandó megadni az Államnak az erkölcsi szankciót, hogy olyan tetteket hajtson végre, amelyeket mindenki erkölcstelennek, illegálisnak és bűncselekménynek tartana, ha a társadalom bármelyik másik személye vagy csoportja hajtaná végre. A libertárius, röviden, ragaszkodik ahhoz, hogy mindenkire alkalmazzák az általános erkölcsi törvényt, és semmilyen különleges kivételt nem tesz bármelyik személy vagy csoport esetén. Ha az Államra azonban úgymond meztelenül tekintünk, azt látjuk, hogy egyetemesen megengedik neki, sőt, biztatják arra, hogy olyan tetteket kövessen el, amiket még a nem libertáriusok is megvetendő bűnnek tartanak. Az Állam rendszerint tömeggyilkosságot követ el, amit „háborúnak,” vagy néha a „felforgatás elfojtásának” nevez; az Állam rabigába hajtja és hadseregébe kényszeríti az embereket, amit “besorozásnak” nevez; és az erőszakos rablást, amiből megél, és ami Állammá teszi, “adóztatásnak” nevezi. A libertárius ragaszkodik ahhoz, hogy a természetükre nézve lényegtelen, hogy a népesség többsége támogatja-e ezeket a gyakorlatokat: hogy a többségi támogatás ellenére a Háború Tömeggyilkosság, a Besorozás Rabszolgaság, és az Adóztatás Rablás. A libertárius, röviden, szinte teljes mértékben a gyermek a meséből, aki kitartóan mutat rá arra, hogy a király meztelen.

Mit tehet az állam annak érdekében, hogy elősegítse a társadalmi és gazdasági jólétet? Semmit, állítja Murray N. Rothbard. A Hatalom és piac az olvasó elé tárja ennek bizonyítását. Be fogja oltani az olvasót még annak legcsekélyebb vágya ellen is, hogy az államhoz folyamodjon a társadalmi és gazdasági problémák megoldásaként. Ez a végérvényes kézikönyv az állam mítoszának teljes demisztifikálásához.

A rothbardi állítás talán a legradikálisabb, amit valaha megfogalmaztak a politikai gazdaságtan történelmében. De hogyan lehet meggyőző egy ilyen érv? Mit kell tennie egy szerzőnek, hogy alátámassza?

A következőt tette Rothbard. Szisztematikusan osztályozta az állami beavatkozás minden formáját három típusra: öncélú, kétszereplős és háromszereplős beavatkozásra. Megvizsgálta minden kategória káros hatásait, pontossággal és éleslátással. A szabadpiaci tudósok évek óta alkalmazzák és bővítik az állami beavatkozás rothbardi magyarázatát, amelynek ez a könyv a forrása.

Ez a könyv a legjobb válasz annak az embernek, aki azt mondja: “Támogatom a szabadpiacot, de…,” majd valamiféle állami beavatkozás mellett érvel, amit hasznosnak gondol. Rothbard bemutatja, hogy nem hasznos, bármi is legyen az. Biztosítja a logikát annak megértéséhez, hogy az állami agresszió minden formája káros hatással jár a társadalomra.

Ezt a könyv eredetileg a Man, Economy and State részeként született, azonban kivágták a kötetből, mert a kiadó úgy gondolta, túlságosan vitatott a tartalma.

Ez a mű Rothbard egyik legfontosabb tudományos munkája. Az első kötetben (Gazdaságbölcselet Adam Smith előtt) Rothbard végigköveti a közgazdaságtan történelmét az ősi görökgöktől Adam Smith-ig; a második kötetben pedig (Klasszikus közgazdaságtan) a brit klasszikus közgazdászokat, a klasszikus liberalizmus francia iskoláját és a marxizmust ismerteti.

Rothbard elutasítja a Whig nézőpontot, miszerint a közgazdaságtan történelme a folyamatos fejlődés története. Épp ellenkezőleg, Rothbard úgy látja, a közgazdaságtan egy háború két ellentétben álló bölcseleti iskola között. A helyes iskola a szubjektív értéken keresztül magyarázza meg az árakat: ez az osztrák iskolában éri el betetőzését. A másik a költségekre, főleg a munkaköltségekre alapozva magyarázza az árakat.

Az első kötetben Rothbard kihangsúlyozza a nagy gondolatokat, amivel a spanyol skolasztikusok járultak a szubjektív hagyományhoz. Turgot és Cantillon is ismertetésre kerülnek, mint nagy szubjektivisták. Sajnos Adam Smith munkaköltség-elméletei váltak a domináns nézetté, főleg Britanniában. Rothbard úgy tekint Smith-re, aki főként retrográd irányba befolyásolta a gazdaságelméletet.

Ludwig von Mises arra figyelmeztetett, hogy “a civilizációnk el fog pusztulni, és el kell pusztulnia, ha a nemzetek tovább haladnak azon az úton, amin elindultak a közgazdaságtani gondolkodást elutasító tanok hatására.” A gazdaságtudomány történelmének tanulmányozása Rothbard magyarázatában hatalmas segítséget nyújt mindenki számára abban, hogy elsajátítsa és megértse a közgazdaságtani gondolkodást.