Poroszország

Aligha véletlen egybeesés, hogy Európa leghírhedtebb zsarnoki állama – Poroszország – volt az első, ami bevezette a nemzeti kötelező oktatás rendszerét, mint ahogy az sem, hogy eredeti inspirációja, ahogy azt láttuk, Luther volt és tana az állami abszolutizmusnak való engedelmességről. Ahogyan azt Twentyman úr mondta: „Az oktatásba történő állami beavatkozás szinte egybeesett a Porosz állam felemelkedésével.”

A német oktatást, mint ahogy a legtöbb másik intézményét és a civilizációját teljesen megzavarta a Harmincéves háború a tizenhetedik század első felében. A konfliktus vége felé azonban a különböző kormányok lépéseket tettek a gyermekek kötelező iskolalátogatásának bevezetése irányába pénzbírság és a gyermek bebörtönzése terhe mellett. Gotha tette meg az első lépést 1643-ban, amit olyan államok követtek, mint Hildesheim 1663-ban, Poroszország 1669-ben és Calenberg 1681–ben.¹

A porosz állam hatalma és dominanciája a tizennyolcadik század első felében kezdett felemelkedni első királya vezetésével. I. Frigyes Vilmos lelkesen hitt a paternális despotizmusban és az abszolút monarchia erényében. Az egyik legelső rendelete a porosz hadsereg hatalmas megnövelése volt, melyet az Európa-szerte elhíresült vasfegyelemre alapoztak. A polgári közigazgatásban Frigyes Vilmos megalkotta a Közszolgálat központosító motorját, ami a híres autokratikus porosz bürokráciává nőtt. A kereskedelem területén a király korlátozásokat, szabályozásokat és állami támogatásokat vetett ki az adásvételre és a vállalkozásra.

I. Frigyes Vilmos király volt az, aki felavatta a kötelező porosz oktatási rendszert, Európa legelső nemzeti rendszerét. 1717-ben elrendelte minden gyermek kötelező részvételét az állami iskolákban, amelyet több ilyen iskola megépítésének rendelete követett. Talán helyénvaló, hogy a király személyes attitűdje igen összhangban állt a despotizmus és militarizmus lelkes támogatásával. Ahogy azt Cailfon Hayes megállapítja: „Királyságával úgy bánt, mint egy osztállyal, buzgó igazgatóként kegyetlenül megostorozva rossz alattvalóit.”

Ezt a kezdetet tovább vitte fia, Nagy Frigyes, aki buzgón újból megerősítette az állami iskolák kötelező látogatásának elvét, és felállította a virágzó nemzeti rendszert, kiváltképpen az 1763-as *Landschulreglement-*jében. Milyen célok hatották át Nagy Frigyest? Ismét, az abszolút önkényuralomba vetett buzgó hit, bár ez „felvilágosultnak” számított. „A fejedelem,” jelentette ki, „az általa kormányzott nemzetnek az, ami a fej egy embernek; kötelessége látni, gondolkodni és cselekedni a teljes közösség számára.” Kiváltképp kedvelte a hadsereget, szabadon költötte rá a közvagyont és belenevelte a folyamatos gyakorlatot és a legszigorúbb fegyelmet.

A modern porosz despotizmus a Napóleon által okozott katasztrofális veszteség következményeképpen emelkedett ki. 1807-ben a porosz nemzet elkezdte újraszervezni és felövezni magát a jövőbeli győzelmek érdekében. III. Frigyes Vilmos király alatt nagymértékben megerősítették az abszolút államot. Híres minisztere, von Stein azzal kezdte, hogy eltörölte a félig vallásos magániskolákat és minden oktatást közvetlenül a belügyminiszter alá szervezett. A minisztérium 1810-ben elrendelte az állami vizsgák és tanúsítványok szükségességét minden tanárnak. 1812-ben felélesztették az érettségi vizsgát, mint a gyermek állami iskolából történő eltávozásának szükséges követelményét, a vidéken és a városokban pedig felállítottak egy bonyolult bürokratikus rendszert az iskolák felügyelete céljából. Úgyszintén érdekes, hogy ez az újraszervezett rendszer kezdte el legelőször terjeszteni Pestalozzi filozófiájának új tanításait, aki a „progresszív oktatás” egyik korai képviselője volt.

A kötelező iskolai rendszerrel kéz a kézben járt a hadsereg, kiváltképp az általános kötelező katonai szolgálat intézményének újjáélesztése és hatalmas kiterjesztése.

III. Frigyes Vilmos folytatta az újraszervezést a háborúk után, és 1834-ben megerősítette a kötelező állami iskolarendszert azzal, hogy kötelezővé tette a középiskolai érettségi vizsgák elvégzését a fiatal pályakezdőknek, akik jogi, orvosi vagy egyházi pályára kívántak lépni, valamint a közszolgálatra jelentkezőknek és az egyetemi diákoknak. Így a porosz állam effektíve ellenőrzése alá vonta a tudósok és más szakemberek feltörekvő generációját.

Lentebb részletesen is látni fogjuk, hogy az önkényuralmi porosz rendszer inspiráló modellként szolgált az Egyesült Államok vezető hivatásos pedagógusai számára, akik itt uralták a közoktatási rendszert és nagyban felelősek voltak annak kiterjesztéséért. Például Calvin E. Stowe, azoknak az időknek az egyik kimagasló amerikai pedagógusa, jelentést írt a porosz rendszerről, és dicsérte, mint amit itt is érdemes imitálni.² Stowe magasztalta Poroszországot; bár III. Frigyes Vilmos abszolút monarchiája alatt állt, mégis a világ „legtanultabb” országa volt. Nem csak az általános és magasabb fokozatokon voltak köziskolák, valamint egyetem és üzleti iskola előtt álló tanulók számára, hanem 1700 tanári szemináriumot is működtettek a jövő állami tanárai kiképzésére. Továbbá szigorú szabályok kötelezték a szülőket, hogy iskolába küldjék a gyermekeiket. A gyermekeknek rész kell venniük az oktatásban 7. és 14. életévük között, és semmilyen kifogást nem engedtek meg, a fizikai képtelenséget és az abszolút idiotizmust leszámítva. Az iskolakerülők szüleit figyelmeztették, majd bírságokkal vagy polgári jogfosztással büntették őket, végső megoldásként pedig elvették a gyermeket a szüleitől és a helyi hatóságok nevelték fel és oktatták őt. A helység vallásának megfelelően tartották az iskolákban a vallási oktatást, de a gyermekeket nem kötelezték a részvételre. Viszont abban az esetben, ha nem vettek részt, kötelező volt, hogy otthon vagy a templomban vallási oktatásban részesítsék őket. Továbbá az oktatási miniszternek protestánsnak kellett lennie.

Engedélyezni kezdték a magániskolákat, de arra kötelezték őket, hogy egyazon oktatási irányelvekhez igazodjanak, mint az állami iskolák, és ezeken, valamint az érettségi vizsgák követelményein keresztül az Állam képes volt hatalmat gyakorolni az ország minden iskolája felett.

Stowe úgy érezte, hogy az iskolalátogatás általánosságának és egységességének porosz módszere nagyszerű volt. Egy másik elv, amit csodált, az volt, hogy a porosz állam ebből fakadóan kiszabta a nyelv egységességét is. Stowe kijelentette, hogy a szülőknek nincs joguk megvonni a gyermeküktől a nemzeti nyelv egyesítő hatását, „így fosztva meg őket a képességtől, hogy elvégezzenek minden szolgálatot az Állam számára, amit képesek elvégezni.”

A kötelező állami oktatás rendszerét az Állam kezében szörnyűséges fegyverként használták arra, hogy előírjanak bizonyos nyelveket és elpusztítsák a különböző nemzeti és lingvisztikai csoportok nyelvét a határokon belül. Ez kiváltképpen probléma volt Közép- és Kelet-Európában. Az uralkodó Állam rákényszerítette a saját hivatalos nyelvét és kultúráját a saját nyelvükkel és kultúrájukkal rendelkező alattvaló népcsoportokra, a következmény pedig a felmérhetetlen mértékű neheztelés volt. Ha az oktatás önkéntes lett volna, ez a probléma nem jelent volna meg. A kötelező oktatás ezen részének fontosságát a közgazdász Ludwig von Mises hangsúlyozta ki:

A kikényszerített denacionalizálás és asszimiláció fő eszköze az oktatás. … A nyelvileg kevert területeken rettenetes fegyverré vált a kormányok kezében, akik elkötelezték magukat alattvalóik nyelvi hovatartozásának megváltoztatása mellett. A filantrópusok és pedagógusok, akik támogatták a közoktatást, nem látták előre, mekkora gyűlölet- és harag hullám fog feltörni ebből az intézményből.³

A porosz oktatási rendszert kiterjesztették Németország többi részére Németország, mint nemzetállam megalapításakor. Továbbá egy 1872-es rendelet megerősítette az állam abszolút hatalmát az iskolák felett a katolikus egyház bármiféle beavatkozása ellen. A német kötelező állami iskolát átható szellemiséget kiválóan kifejezték egy dicsőítő munkában:

A német oktatás legfőbb alapja az, hogy egy nemzeti elvre épül. A kultúra a legfőbb a nagy német nemzet előtt… A német oktatás alapvető jellemzője: oktatás az Államnak, oktatás az Államért, oktatás az Államtól. A Volkschule a nemzeti egységre törekvő nemzeti elv közvetlen következménye. Az Állam a legfelsőbb cél a szem előtt.⁴

A legelső és a legkiemelkedőbb – a porosz és a német – kötelező iskolarendszerek számára kijelölt útvonal egy másik bemutatása fellelhető egy könyvben, amely összegyűjti a vezető német professzorok esszéit, akik megfogalmazták az Első világháború hivatalos német álláspontját.⁴ Ebben a műben Ernst Troeltsch Németországot lényegében egy militarista nem­zetként jellemezte, amely roppant mértékben elkötelezett a hadsereg és a monarchia mellett. Ami az oktatást illeti:

Az iskola szervezése párhuzamos a hadseregével; a közoktatás megfelel a népi hadseregnek. Az utóbbit, mint ahogy az előbbit is, a Napóleon ellen eljövendő német állam első nagy felemelkedése alatt hívták életre. Amikor Fichte fontolgatta a német állam felélesztésének útját és módjait, miközben az ország a napóleoni iga alatt nyögött, a német kultúra infúzióját tanácsolta az emberek tömegébe nemzeti általános iskolák megteremtésével a Pestalozzi által lefektetett utat követve. A programot valóban meg is valósították a különböző német államok, és az előző évszázadban mindent átfogó iskolarendszerré fejlesztették azt… Ez vált a német szellemet igazán formáló tényezővé. Az oktatási rendszerben megvan a demokratikus és államszocialista elem, ahogyan azt Fichte szándékolta.⁵

Lábjegyzetek

1. Howard C. Barnard, National Education in Europe (New York, 1854). ↩

2. Calvin E. Stowe, The Prussian System of Public Instruction and Its Applicability to the United States (Cincinnati, 1836) ↩

3. Ludwig von Mises, Omnipotent Government: The Rise of the Total State and Total War (Libertarian Press, 1985), 82–83. o. ↩

4. Franz de Hovre, German and English Education, A Comparative Study (London: Constable, 1917). ↩ ↩²

5. Ernest Troeltsch, “The Spirit of German Kultur,” Modern Germany, 72–73. o. Lásd még Alexander H. Clay, Compulsory Continuation Schools in Germany (London, 1910). ↩