Minden csecsemő a teljesen kifejlett emberi lényekre jellemző képességek nélkül jön a világra. Ez nem csupán a tiszta látás, a helyváltoztatás, az önálló étkezés és a többi képesség hiányát jelenti; hanem mindenekfelett azt, hogy nem rendelkezik az érvelés hatalmával: a képességgel, ami megkülönbözteti az embert az állattól. A kritikus különbség a baba és más állatok között az, hogy ezek a képességek – főként az érvelés képessége – potenciálisan benne rejlenek. A felcseperedés folyamata a gyermek képességei kifejlesztésének folyamata. A tehetetlenség és az inkompetencia állapotából – amelyhez hasonló csak néhány újszülött állatot sújt – a csecsemő a felnőtt lét teljes dicsőségébe és szellemi képességeibe cseperedik.
Mivel a szem számára azonnal feltűnnek, könnyű túlbecsülni e változások tisztán fizikai természetét; a baba méretének és súlyának növekedésére, a járás és a beszéd képességének elsajátítására, stb., az izolált fizikai vagy izomzati aktivitások szempontjából is tekinthetünk. Azonban a felnövekedés folyamatának túlnyomóan fontos része szellemi: a szellemi képességek, az észlelés és az értelem kifejlődése. A gyermek új szellemi képességeinek használatával ismereteket sajátít el – nem csupán a körülötte levő világról, hanem önmagáról is. Tehát a járás és a beszéd elsajátítása, valamint új képességeinek irányítása e tudás elsajátításának és használatának szellemi képességén múlik. Ahogyan a gyermek használja újdonsült érvelési képességét és izmai erejét, ezek a képességek növekednek és fejlődnek, ami e képességek további használatára ösztönzi a gyermeket. A gyermek kifejezetten a körülötte található világról, más gyermekekről és felnőttekről, továbbá saját szellemi és fizikai erejéről sajátít el ismereteket.
Minden gyermek, aki e világra jön, egy bizonyos környezetbe születik. Ez a környezet fizikai – természetes és ember által létrehozott – dolgokból, valamint más emberi lényekből áll, amikkel ő különféleképpen kapcsolatba lép. Ez a környezet az, amin gyakorolja a kifejlődő képességeit. Értelme ítéletet formál más emberekről, a másokkal való kapcsolatairól, és általában véve a világról; értelme felfedi önmaga előtt saját vágyait és fizikai képességeit. Így tehát a felnövekvő gyermek, környezetével együttműködve célokat dolgoz ki, és felfedezi a célok eléréséhez szükséges eszközöket. A céljai saját személyiségén, az általa legjobbnak ítélt erkölcsi alapelveken és az esztétikai ízlésén alapulnak; az eszközökről alkotott tudása azon alapszik, amit a legmegfelelőbbnek ismert meg. Az „elméletek” e halmazára, amiben hisz, érvelési képességével tett szert saját és mások közvetlen tapasztalatai alapján, vagy az általa és a mások által levont logikai következtetések segítségével. Amikor végre eléri felnőtt korát, képességeit addig a fokig kifejlesztette, ameddig csak tudta, és értékkészletre, alapelvekre és tudományos ismeretekre tett szert.
Oktatása nem más, mint ez a teljes felnövekedési folyamat, az emberi személyiség minden oldalának kifejlesztése. Nyilvánvaló, hogy egy ember gyermekkora minden tevékenységéből szert tehet az oktatásra; minden ébren töltött órája valamiféleképpen tanulásnak mondható.1 Nyilvánvalóan abszurd az „oktatás” kifejezést az ember hivatalos iskolázására korlátozni. Az ember minden pillanatban tanul. Tanul és gondolatokat alkot más emberekről, vágyaikról és vágyaikra törekvő tetteikről, a világról és az azt kormányzó természeti törvényekről; valamint saját céljairól, és hogy miként képes elérni őket. Gondolatokat formál az ember természetéről és arról, hogy minek kellene lennie saját és mások céljainak ebből a természetből kiindulva. Ez egy véget nem érő folyamat, és nyilvánvaló, hogy a hivatalos iskolázás csupán egy része ennek.
Ami azt illeti, egy alapvető értelemben mindenki „önmagát tanítja”. Egy ember fizikai vagy társadalmi környezete nem „determinálja” az eszméket és a tudást, amivel felnőtt korba lép. Az emberi természet alapvető ténye, hogy az ember önmaga alakítja ki az eszméit; mások befolyásolhatják, de senki sem határozhatja meg teljes mértékben az eszméket és az értékeket, amiket az ember elfogad vagy megtart az élete során.
Lábjegyzetek
-
A felnőttek is tanulási folyamatban vesznek részt egész életük során; tanulnak önmagukról, másokról, és a világról. Viszont, mivel a gyermekhez viszonyítva, érvelési képességük már kifejlődött, róluk most nem esik szó. ↩