Az antikapitalista mentalitás

A gazdasági vezetés prekapitalista módszereinek leváltása a laissez-faire kapitalizmusra megsokszorozta a népességszámot és példátlan módon megnövelte az átlagos életszínvonalat. Ma egy nemzet annál gazdagabb, minél kevesebb akadályt próbál a szabad vállalkozás és magán kezdeményezés szelleme elé gördíteni. Az Egyesült Államok népe azért sokkal gazdagabb, mint az összes többi ország lakossága, mert állama később vágott bele a vállalkozás obstrukciójának politikájába, mint az államok a világ többi részein. Ettől függetlenül sokan – kiváltképp az értelmiségiek – szenvedélyesen gyűlölik a kapitalizmust. A társadalom gazdasági szervezésének e rettenetes módja szerintük nem hozott mást, mint bajt és szenvedést. Az emberek egyszer, az „Ipari Forradalmat” megelőző régi szép időkben boldogok és gazdagok voltak. Most, a kapitalizmusban a túlnyomó többség szegény éhező, akit kegyetlenül kizsákmányolnak az individualisták. Hiszen ezeknek a gazembereknek semmi nem számít, csak a pénzérdekük. Nem termelnek jó és igazán hasznos dolgokat, csak azt, ami a legnagyobb profitot hozza. A testet alkoholos italokkal és dohánnyal, az elmét és a lelket pedig bulvárral, ledér könyvekkel és bugyuta mozgóképekkel mérgezik. A kapitalizmus „ideológiai építménye” a hanyatlás és degradáció irodalma, a burleszk show és a sztriptíz művészete, a hollywoodi filmek és a detektívtörténetek.

A közvélemény előítélete és bigottsága abban a tényben ölt a legtisztábban testet, hogy a „kapitalista” jelzőt kizárólag utálatos dolgokhoz csatolja, nem pedig azokhoz, amiket mindenki helyesel. Hogyan származhatna bármi jó a kapitalizmusból! Ami értékes, azt a kapitalizmus ellenére cselekedték, de a rossz dolgok a kapitalizmusból nőttek ki.

E tanulmány feladata elemezni ezt az antikapitalista előítéletet, felfedni gyökereit és következményeit.