Kétségtelen, hogy semmilyen módon nem lehet érvelni amellett, hogy azért kellene megismerned vagy megvizsgálnod az anarchiát, hogy anarchisztikus célokat érj el a politikai szinten. Ez olyan lenne, mint megkérni Francis Bacont, a modern tudományos módszer megfogalmazóját, hogy azért hajszolja eszméit, hogy finanszírozást kapjon egy részecskegyorsítóra.
Amikor fiatalabb voltam színészetet és drámaírást tanultam két évig a kanadai Montréalban, a National Theater Schoolban. A legelső napon közölték velünk, buzgó színészekkel, hogy ha a színészeten kívül bármi más boldoggá tenne minket, csináljuk inkább azt a másik dolgot. A színészet egy annyira irracionális karrierválasztás, hogy semmilyen racionális költség–haszonszámítás nem vezet senkit abba az irányba.
Ugyanígy, ha képes vagy a boldogságra és a megelégedettségre anélkül, hogy megvizsgálnád a körülötted levő emberek alapvető feltételezéseit, akkor hangsúlyozottan azt tanácsolom, hogy soha ne beszélj senkinek ennek a könyvnek a tartalmáról, és tekintsd az itt leírtakat pusztán unortodox szellemi gyakorlatnak, mint egy olyan sakkmérkőzés vizsgálatát, amelyet más szabályokkal játszottak.
Ha viszont az a helyzet, hogy szenvedélyt táplálsz az igazság iránt – vagy, ahogyan sokszor érződik, hogy az igazság táplál megingathatatlan szenvedélyt irántad – akkor az elégedetlenség és az elszigeteltség, amelyet mindig éreztél, jövedelmezően enyhíthető a filozófiai igazságok felderítésével.
Amikor elkezdjük megvizsgálni a saját központi hitünket – a történelemtől örökölt előítéleteinket – elkerülhetetlenül a körülöttünk levők tettetett közönyével, nyílt ellenségességével és leereszkedő megvetésével találjuk szembe magunkat, főképp azokéval, akik azt állítják, szakértői a témáknak, amelyeket vizsgálunk.
Mindez fájdalmas és zavaró lehet, igaz, másrészt viszont amikor kialakítunk egy valóban mély és intim kapcsolatot az igazsággal – és igazából ezzel együtt önmagunkkal – majdnem elkerülhetetlenül azon kapjuk magunkat, hogy visszatekintünk az előző kapcsolatainkra, és első alkalommal igazán látni fogjuk a sekélységet és kerülgetést, amely az interakcióinkat jellemezte. Sosem lehetünk közelebb másokhoz, mint önmagunkhoz, és sosem lehetünk közelebb önmagunkhoz, mint az igazsághoz – az igazság személyes hitelességhez vezet; a hitelesség intimitáshoz, amely a legnagyobb öröm az emberi kapcsolatokban.
Tehát amíg igaz, hogy számos sekélyes ember el fog távozni az életünkből, miközben hajszoljuk „az igazságot bármi áron,” úgyszintén igaz, hogy az elszigeteltség sivatagján túl egy falucska rejlik – amely egyelőre még kisvárosnak is apró – tele őszinte és szenvedélyes lélekkel, ahol a szeretet és a barátság képmutatás, önzőség és kerülgetés nélkül virágozhat, ahol könnyedén folyik a kíváncsi és vidám önkifejezés, ahol az őszinteség öröme és a könnyed önkritika kikapcsolódása egyesíti boldog törzsünket az igazságra való törekvésünk során.
Az út, amely ehhez a faluhoz vezet, száraz, hosszú, köves és nehéz.
Őszintén remélem, hogy csatlakozol közénk.