Ha a szegényekből hiányzik a bölcsesség, a tudás és a helyes ítélőképesség, viszont az állam oktatta őket majdnem 15 éven át, akkor ha hisszük, hogy a szegények taníthatók, mindenekelőtt nyilvánvalóan az államot kell hibáztatnunk, mert képtelen volt tanítani őket. Mivel a szegények nem engedhetik meg maguknak a magániskolákat, a gyermekeiket állami iskolába kell adniuk, ami egy teljes és kényszerrel fenntartott monopólium az ő oktatásuk felett.
Na most, a szegények vagy képesek bölcsek és hatékonyak lenni, vagy nem. Ha valóban képesek bölccsé válni, akkor teljes mértékben az állam hibáztatható, mert nem volt képes kifejleszteni a bölcsességüket az oktatáson keresztül. Ha a szegények nem képesek a bölcsességre, akkor teljes mértékben az állam hibáztatható, mert elpazarolt hatalmas mennyiségű erőforrást az oktatásukra irányuló hiábavaló próbálkozással – és emellett nem igazságos szavazni engedni őket.
Ismét, bár tudom, hogy ezt bizonyára kellemetlen vagy idegesítő végigolvasni, de visszatartom magam attól, hogy letisztult és morális anarchisztikus megoldásokat adjak ezekre a látszólag megoldhatatlan problémákra. Semmi értelme nincs gyógyszert adni a társadalomnak, ha a társadalom nem is gondol arra, hogy beteg. Ha vakbélgyulladásod van, én pedig felajánlom, hogy eltávolítom neked, kétségtelenül háládat fejezed ki – ha viszont odalépek hozzád az utcán, és felajánlom, hogy eltávolítom egy olyan testrészedet, amelyet egyszerre gondolsz szükségesnek és egészségesnek, akkor igen hajlamos lennél beperelni testi sértés vádjával.
Mivel az anarchizmus egy szinte teljes szakítást jelent a politikai társadalommal – bár, ahogy az fentebb leírásra került, a személyes társadalom jelentős mértékben erkölcsös és racionális kiterjesztését is – az egyáltalán nem válik vonzóvá, ha semmi kirívó hibát nem látnak a politikai társadalomban.
Churchill egyszer híresen megjegyezte: „A demokrácia a kormányzat legrosszabb formája, kivéve az összes többi formát, amit időről időre kipróbáltak.” Az anarchisták úgy gondolják, ez igaz, viszont hozzáadnák, hogy semmilyen formájú kormányzat nem jobb a semmilyen kormányzatnál!
Ez nem azt jelenti, hogy a demokrácia nem jobb államforma a zsarnokságnál. Persze, hogy az – a problémám az, hogy a Nyugaton az elmúlt pár száz év során elértük a demokráciát, és úgy tűnik, örökké megelégedtünk e teljesítményünkkel.
Majdnem 15 évet töltöttem szoftvervállalkozóként, ami valamilyen mértékben beszínezte, hogyan látom ezeket a kérdéseket. A szoftverpiac látszólag minden egy–két évben a gyökereinél fogva forradalmasítja magát, ami megköveteli a lendület melletti folyamatos elkötelezettséget, a folyamatos tanulást és az előző elképzelések feladását. A folyamatos változás gyors áradatai egyhamar félresöprik a tétleneket.
Tehát teljesen becsülöm a demokrácia által képviselt jelentős előrelépést – de az egyszerű tény, hogy valami „jobb,” semmilyen módon nem jelenti azt, hogy az a „legjobb.”
Amikor a középkori sebészek észrevették, hogy a páciens nagyobb eséllyel éli túl az üszkösödést, ha levágják egy végtagját, ezt bizonyára jobb megoldásnak vélhetjük – de aligha gondolhatnánk ez a lehető legjobb megoldásnak. Felismerni, hogy a megelőzés mindig jobb, mint a gyógyítás, nem jelenti azt, hogy minden gyógymód egyenlően jó.
Semmi kétségem afelől, hogy amikor a tűz készítését elsőnek felfedező ősember megosztotta tudását a törzsével, és mindegyikük egy barlangban üldögélt, lábaikat a pislákoló lángok felé tartva, először melegen a téli fagyok alatt, azt morogták egymásnak: „Nos, ez sehogy sem lehet ennél jobb!”
Semmi kétségem, hogy amikor ezer év múlva valaki felfedezte, hogy könnyebb elkapni és megszelídíteni a tehenet, mint folyamatosan vadászni, mindenki hátradőlt a tűz előtt, tejjel teli hassal, és azt morogták egymásnak: „Nos, ez sehogy sem *lehet *ennél jobb!”
Ezek a dolgok valódi előrelépések, és sosem szabadna alábbhagynunk az általunk megtett fejlődés értékelésével – de nem szabadna automatikusan és vég nélkül azt feltételeznünk, hogy minden előrefelé tett lépés a végső és legtökéletesebb lépés, és elképzelhetetlen a jövőbeli továbbfejlesztés.
A demokráciát felsőbbrendűnek tartják a zsarnoksághoz mérten – és úgy vélem, helyesen – mivel bizonyos mértékben a szabadpiac visszacsatolási mechanizmusait utánozza. A politikusoknak, mondják, javakat és szolgáltatásokat kell biztosítaniuk a polgárok számára, akik szavazatukon át visszacsatolást adnak.
Logikusnak tűnne egyre messzebb és messzebb folytatni annak a kiterjesztését, ami működőképessé teszi a demokráciát. Ha orvosként úgy találom, hogy kevesebb pácienst fertőzök meg, amikor megmosom egyetlen kisujjam, akkor nyilván értelmes lenne megmosnom a kezem többi részét is.
Igazából lényegében erről szól az én hozzáállásom az anarchiához. Ha az önkéntesség és a visszacsatolás – egy kvázi–„piac” – teszi felsőbbrendűvé a demokráciát, akkor nyilvánvalóan a lehető legkeményebben kellene dolgoznunk az önkéntesség és a visszacsatolás kiterjesztésén – főképp mivel rendelkezünk a valódi piacok példájával, amik látványosan jól működnek.