Néhány héttel ezelőtt roppant nagy kellemetlenség történt a videójáték-gyártó Blizzard Entertainment háztáján. A Hearthstone-bajnokság egyik résztvevője interjút adott a bajnokság tudósítóinak, és az interjú végén „Szabadságot Hong Kongnak, ez korunk forradalma!” felkiáltással fejezte ki a támogatását a terjeszkedő kínai hatalom ellen tüntető hongkongiak mellett. A Blizzard erre azonnal és szigorúan reagált. Elvették az addig megszerzett nyereményét és egy évre eltiltották a hasonló Grandmasters eseményektől. A retorzióból a tudósítók is kaptak; mivel tudták, hogy mit fog mondani a játékos, és engedték neki a politikai véleménynyilvánítást (lényegében azt mondták neki: mondd, amit mondanod kell, és szó szerint behúzódtak az asztal alá), a Blizzard minden együttműködést megszakított velük.
A nyilvánosság azonnal és rettentő hangosan reagált az eseményre. Megszámlálhatatlan hang szólította fel a Blizzard termékek fogyasztóit a cég bojkottálására, a nyilvánosság hevesen elítélte, hogy a cég lényegében Kína pártjára áll, és még az Egyesült Államok szenátusának két tagja is írt egy közös levelet a vállalatnak, hogy gondolják újra a döntésüket.
Ahogyan a szenátorok fogalmaztak:
Az Önök cége azt állítja magáról, hogy kiáll amellett, hogy „az embereknek jogában áll kifejezni gondolataikat és véleményüket” azonban még az Önök alkalmazottjai közül is sokan úgy gondolják, hogy az Activision Blizzard Chung úr megbüntetésével ellentmond ezeknek az értékeknek. Mivel a cégük a játékipar egyik alappillére, a kiábrándító döntésük megrázó lehet a játékosok számára, akik kiállnak az emberi jogok és a szabadság mellett.
A Blizzard Entertainment az incidens után öt nap elteltével visszaadta a játékosnak a nyereményét, és 6 hónap eltiltásra csökkentette mind a játékos, mind a tudósítók büntetését.
Ha néha el is felejtené, az ilyen események hatásosan emlékeztetik az embert arra, hogy az emberiség elsöprő többségét nem érdekli a dolgok valódi működése azon túl, hogy mi az, amiből képesek erényt és hasznot kovácsolni maguknak.
Kezdjük ezzel a speciális esettel, majd haladjunk az általános felé.
Egy. Bármennyire is szimpatizáljunk a hongkongi tüntetőkkel, amit a Hearthstone-játékos Chung úr csinált, az nyilvánvalóan szerződésszegés. Az ilyen és ehhez hasonló eseményekbe egyszerűen sem a tudósítók, sem a játékosok nem vonhatják bele a politikát. A Blizzardnak nem az a feladata, hogy állást foglaljon a világ politikai ügyeiben, hanem az, hogy videójátékokat gyártson. Ennek megfelelően szerződésbe foglalják a játékosokkal és a tudósítókkal, hogy az efféle állásfoglalás totálisan és teljesen tabutéma. A szerződésszegéssel a játékos agressziót követ el, hiszen úgy tesz szert a másik fél által felajánlott fizetésre, hogy nem tartja be azt, amit a másik fél elvár tőle, azaz a másik fél beleegyezése nélkül tesz szert annak tulajdonára. Így elítélendő mindenki számára, aki elítéli a szerződésszegést és a lopást.
Kettő. A Blizzard Entertainment egy részvénytársaság. Ez azt jelenti, hogy bizonyos emberek, akik megtakarításokkal rendelkeztek és szerették volna kamatoztatni a megtakarított vagyonukat, Blizzard-részvényeket vásároltak, és a cég nyereségessége befolyásolja a megtakarításuk vásárlóerejét és hozamát. A részvénytársaságok pedig úgy működnek, hogy a cégvezetők kötelesek arra törekedni, hogy a lehető legtöbb nyereséget termeljék a tulajdonosoknak, a részvényeseknek. Ez nem erkölcsi, hanem jogi kötelesség, tudniillik a részvényesek beperelhetik a cégvezetőt, ha annak a tevékenységei károsították a részvények piaci értékét. A Blizzard felelősséget vállalt azoknak az embereknek a vagyonáért, akik a részvényeik megvásárlásával rájuk bízták a pénzüket, és nem tehetik meg, hogy politikai aktivizmussal – vagy a politikai aktivizmus néma engedélyezésével – megkockáztassák azt, hogy elveszítsék a kínai vásárlóikat.
Három, és itt jutunk el az általános kérdéshez, amit érdemes észben tartani minden hasonló esetben. Tételezzük fel, hogy a Blizzard – vagy az Apple vagy bármelyik másik cég, akiket azért szidalmaznak a nyilvánosság erkölcsi bajnokai, mert „Kínával” merészelnek üzletelni – úgy dönt, hogy kiáll Hong-Kong mellett, mivel ez az „erkölcsi kötelessége”, és azzal a lendülettel elintézi, hogy a kínai állam kitiltsa a terméküket a kínai piacról. Mégis ki nyert ezzel?
Az embereknek szokásuk olyan holisztikus, kollektív fogalmakkal dobálózni, mint „Kína” és „Kínával üzletelni.” De gondoljunk bele egy pillanatra. Mi az, hogy Kínával üzletelni? Kína, mint olyan, nem létezik. Nem fog egy „Kína” nevű entitás kezet rázni veled, amikor megvásárolja a termékedet. Alkalmazzuk a módszertani individualizmus eszközét és emlékezzünk arra, hogy „Kína” csupán emberek; Kínában millióan és millióan élnek, akik olyan emberek, mint te és én, és épp úgy szeretik a Blizzard játékokat, Apple termékeket vagy megannyi más Kínában is működő nemzetközi cég termékét, mint te vagy én. Amikor a nyilvánosság erényvitézei azt követelik, hogy ezek a cégek „ne szolgálják ki Kínát,” és álljanak ki a hongkongi tüntetők mellett, azt követelik, hogy fosszák meg a kínai embereket azoktól a termékektől, amiket élveznek.
Ez mégis miféle erény? Képzeljük magunkat a kínai fogyasztók helyébe. Képzeljük el, hogy Orbán Viktor és kormánya olyan messzire merészkedik, hogy a világ apraja-nagyja azt mondja: elég. Többet nem fogunk telefonokat értékesíteni Magyarországon. Többé nem lesznek elérhetőek a játékaink Magyarországon. Többé nem fogunk autókat, ételeket, ruhákat, technológiát értékesíteni a magyar fogyasztóknak, mert a magyar állam egy megátalkodott zsarnok.
De pontosan a magyar emberek felett zsarnokoskodik az a kifogásolt állam! És nem az állam, hanem a magyar emberek lesznek azok, akik a legtöbbet veszítik ezzel a retorzióval! Nem az állam fog veszíteni a hatalmából, hanem mi az életszínvonalunkból!
Amikor azért szidják a cégeket, mert „kiszolgálják Kínát”, a gyakorlatban azért kritizálják őket, mert nem akarják elérni, hogy tovább romoljon azoknak a kínaiaknak az életszínvonala, akik felett az általuk annyira kritizált állam zsarnokoskodik! Hogy merészelik azokkal a javakkal ellátni a kínai állampolgárokat, ami jobbá és elviselhetőbbé teszi az életüket?
Immár lassan egy évtizede, hogy a Blizzard termékek – nos, konkrétan a World of Warcraft – gyógyíthatatlan függője vagyok. Amikor a fenti incidens történt, csak az járt a fejemben, hogy valószínűleg tízezrek, talán százezrek vannak Kínában, akiknek ugyanúgy megszámlálhatatlan órányi örömöt okoztak a Blizzard termékek, mint nekem. És mégis milyen kifacsart erkölcsi mérce szerint érdemelnék meg azt a büntetést, hogy megfosszák őket ettől az örömtől csak azért, mert a felettük uralkodó állam egy kegyetlen zsarnok?!
Általánosságban véve, amikor az erényfitogtatók arra szólítják fel a cégeket, hogy bojkottálják Kínát, azzal egyedül az egyszerű kínai alattvalókban tennének kárt, akik már így is eleget szenvednek.
Vagy talán úgy gondolják ezek a bátor aktivisták, hogy ha sikerül elszigetelni minden külkereskedelemtől Kínát és a kínai alattvalók életszínvonala olyan mélyre süllyed, mint amilyen a kommunista időkben volt, ha a kutyáikat és a macskáikat kell megenniük, hogy elkerüljék az éhhalált, ha semmijük nem marad, akkor megoldódik a kínai zsarnokság problémája? Akkor fel fognak lázadni az államuk ellen? Nos, a történelem megcáfolja őket. Ahogyan a múltban sem tették, a jövőben sem tennék. Csupán a pusztulás peremén szenvednének.
Az ehhez hasonló felhívások és felháborodások semmilyen nyilvánosan vallott célt nem érnek el. Nem segítik a kínai embereket és sehogyan nem csökkentenék a kínai állam hatalmát. Valójában éppen az segít a kínai embereken, ha minél több nemzetközi cég termékének minél szélesebb választékát élvezhetik; ez valóban képes emelni az életszínvonalukon. Az államuk alól nem tudjuk felszabadítani őket. A felháborodások egyedül egyvalamit érnek el: erkölcsi önkielégítést biztosítanak azoknak, akik szeretnék abba a tévképzetbe ringatni magukat, hogy tesznek valamit a zsarnokság alatt sínylődő emberekért.