A Parlament honlapjára került fel a módosító javaslat, amit a Magyar Liberális Párt tagja, Fodor Gábor jegyez, és ami arról szól, hogy legalizálják Magyarországon a fűfogyasztást.
A módosítás szövegében Fodor úgy fogalmaz, hogy „az Országgyűlés felismerve a kannabisz fogyasztása kriminalizálásának veszélyeit, valamint azt, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga, amelyet egyébként sem képes megszüntetni vagy megelőzni, felismerve a kannabisz gyógyászati és rekreációs használatának létjogosultságát, elfogadva azt, hogy a „kannabisz, mint belépő drog” elméletet a tudomány nem igazolta”, ezért a kábítószerfogyasztást tiltó törvény hatálya alól kivennék a kannabisz, kannabisz-gyanta, -extraktum és -tinktúra, a tetrahidro-kannabinol (THC) izomerek és szterokémiai variánsaik fogyasztását.
A törvényjavaslat szövege szerint kannabiszt csak 21 éves kortól lehetne fogyasztani, kivéve ha valakinek gyógyászati célból írnak fel fiatalabb korában. Vásárolni pedig jogszabályban meghatározott üzletekben lehetne. A termesztés, előállítás és kereskedés részleteit a kormány dolgozhatná ki.
Erősen kétlem, hogy ebből lesz valami, egész egyszerűen azért, mert a magyar közvélemény annyira totalitárius, szabadságellenes és emberellenes, hogy hosszú évtizedek szellemi forradalma szükséges ennek a megváltoztatásához. Társadalmunk mélységesen szocialista, ami azt jelenti, hogy egy eszközt ismer a társadalmi problémák megoldásához: az erőszak kezdeményezését békés emberek ellen.
Ettől függetlenül fel kell emelnünk a szabadság zászlaját minden adandó alkalommal, és támogatnunk kell minden erőfeszítést, ami arra irányul, hogy növelje és kiterjessze az emberi szabadságot, érvekkel, tényekkel, az igazsággal.
Mindenekelőtt tekintsük át az erkölcsi kérdést a kannabiszra vonatkozóan. Az efféle törvények következtében a hatalom végrehajtói erőszakot kezdeményeznek békés emberek ellen, akiknek egyetlen bűne, hogy az uralkodóknak nem tetsző növény volt a zsebükben. És mivel minden ember alapvető, elidegeníthetetlen joga, hogy rendelkezhessen saját fizikai teste felett és annak kizárólagos tulajdonosa legyen, joga van ahhoz, hogy ő mondja meg, mit tehetnek és mit nem tehetnek a saját testével, hogy ki bántalmazhatja, hogy ki szeretheti, hogy ki tetoválhat rá, hogy ki gyógyíthatja, hogy ki lyukaszthatja ki és a többi - így ahhoz is joga van, hogy olyan szereket fogyasszon, amit jónak lát, és joga van ezt háborítatlanul tenni, anélkül, hogy bárki erőszakot kezdeményezne ellene.
Ami azt illeti, ezt a jogot nem lehet elvitatni az embertől. Mivel abban a pillanatban, hogy valaki érvelésen keresztül meg szeretné cáfolni az ember öntulajdonláshoz való jogát, el kell fogadnia és használnia kell ezt a jogot (azáltal, hogy saját testét érvek megfogalmazására használja). Ezzel pedig performatív ellentmondásba keveredik, azaz az érve tartalma ellentmond az érv megfogalmazásához szükséges előfeltételekkel, mint az ember, aki azt állítja "halott vagyok," vagy "nem tudok beszélni," vagy "a nyelv értelmetlen."
Ez ellen pedig nem érv az, amit a kannabisz-ellenes törvények sztenderd igazolásaként szoktak felhozni, miszerint "az embereket meg kell védeni saját maguktól." Ha ez így van, tehát ha jogos erőszakot kezdeményezni békés emberek ellen, akik önként olyan tevékenységet végeznek, ami hosszútávon, vagy a racionális önérdeküket tekintve káros rájuk, akkor épp úgy igazolt, helyes, erkölcsös, törvényes, elfogadható, támogatandó, mi több, az állam erkölcsi kötelessége, hogy az embereket tömegesen hurcolja el a pékségekből, és zárja őket ketrecbe; hogy a rendőr husánggal sújtson a gyermekre, aki fagyit eszik, vagy az állam "önvédelmi osztaga" kegyetlen verésben részesítse azokat, akik délutánjaikat a kocsmában töltik.
Ha a kannabisz-ellenes törvények igazolása helyes, akkor az embernek minden bizonnyal magának is joga van ilyen büntetéseket kiróni, hiszen nem vonatkoznak különb erkölcsi szabályok az emberre rendőri egyenruhában, mint öltönyben, farmerben vagy melegítőben. Tehát az embernek minden joga megvan ahhoz, hogy az autójába rángassa és a pincéjébe zárja azokat az embereket, akik nem tornáznak napi rendszerességgel, akiknek túlzott a szénhidrát-bevitele, vagy akár akik párkapcsolati vitáikat improduktívan és toxikusan oldják meg, elvégre az helyes az embereket erőszakkal megvédeni saját maguktól.
Természetesen az erkölcsi elvek következetes alkalmazása a legkevésbé jellemző az államistákra (mondhatni a következetlenség a definíciójuk). Ha következetesen alkalmaznánk, azt a világot kapnánk, amit sokan "anarchiának" csúfolnak, de a valóságban épp annak ellentéte: az államista erkölcs egyetemes alkalmazása. Viszont mi, egészséges emberek, akik pusztán egymás mellett békében, egymás szabadságát tisztelve szeretnénk együtt élni, világosan látjuk, hogy az efféle viselkedés abszolút elítélendő, az ember jogainak megdöbbentő eltiprása, és felháborítóan gonosz.
Pótápi Jánosnak, a nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak teljes mértékben igaza volt, amikor azt nyilatkozta a legalizációs törekvéssel kapcsolatban:
"Néha megdöbbenek, hogy némelyek a nem normális dolgokat normálisként eladva próbálják ráerőltetni a szélsőséges nézeteiket a társadalom normális többségére,"
Sajnos a magyar "normális" a fentebb felvázolt erőszakos államizmus. De az erkölcs nem demokratikus, és a "normális" semmiképp nem jelenti azt, hogy helyes vagy igazságos. Amit ez a barbár szocialista normálisnak nevez, az az a normalizálás, ahogyan a kommunista birodalomban a kulákok kivégzésére tekintettek, vagy Hitler Németországában a zsidómészárlásra, vagy világszerte a múltban a rabszolgaságra, a kannibalizmusra, és megannyi egyéb erőszakos tettre. Valóban, egy társadalomban, ahol az állam az új isten, az erőszak az új norma azok, akik az ember szabadsága, az ember jogai, a békés együttélés mellett küzdenek az abnormális felforgatók - de így volt ez az emberi történelem minden pillanatában. Szélsőséges mindenki, aki sötét korokban az ész és a szabadság pártjára áll; mi radikálisok pedig jobb tesszük, ha elfogadjuk ezt a vádat. Hiszen az igazságosság bűnösnek lenni egy korrupt világban.
Megvilágítva a kannabisz-tilalom erkölcsi aspektusát, látva, hogy az pusztán a magántulajdonhoz való jog állami eltiprásának egy újabb arcképe, tekintsük meg, milyen gazdasági hatásokat okoz ez a gyakorlatban.
A gazdaságtan az emberi cselekvés viselkedésének a tudománya. Azokkal az örök érvényű törvényekkel foglalkozik, amelyek vezetik az ember tudatos erőfeszítését arra, hogy szűkös eszközökkel kielégítse igényeit. A gazdaságtan különbözik a pszichológiától: a pszichológia arra keresi a választ, hogyan és miért hoznak létre az emberek célokat és értékítéleteket, míg a gazdaságtan - a praxeológia, a cselekvés logikája - adottnak veszi ezen célok és értékítéletek meglétét, és a logikai következtetés módszerével ebből bontakoztatja ki a tudomány elméleteit.
Esetünkben a kannabisz a puszta eszköz, amelyet felhasználva az ember ki szeretné elégíteni bizonyos igényeit. A kérdéssel, hogy mik ezek az igények, vagy hogy ezen igények hozzájárulnak-e az ember hosszútávú boldogságához és boldogulásához, itt nem foglalkozunk. Vannak, akik - mint egy üveg bort - ellazulásként használnák egy hosszú nap fáradalmai után, megint mások egy pokollal egyenrangú élet traumáit tompítanák vele; vannak, akik menekülésként, vannak, akik szórakozásként; vannak, akik mértékkel, vannak, akik önpusztítóan fogyasztanák.
Viszont azt érdemes megjegyezni, hogy az önismeret hatalmas hiányát tanúsítja az az ember, aki úgy gondolja, képes a kannabisz tilalmával tompítani az önpusztító emberek káros hajlamait. Akik menekvésként használják, azok az ellenük elkövetett számtalan bántalom következtében teszik azt, és rajtuk csak terápia, önismeret és radikális változások segíthetnek, nem pedig kormányrendelet, ahogy azt az a mindenható állam hívői és prófétái gondolják.
Mi történik, amikor betiltják a kannabiszt? Mindenekelőtt felkúszik az ára, mivel immáron sokkal nagyobb kockázattal jár a vállalkozók számára szolgáltatni azt, mint eddig, hiszen életük hátralevő részének szabadságával fizethetnek érte.
És tévedés ne essék, mindaddig, amíg nem verik át a fogyasztóikat és nem kezdeményeznek erőszakot ügyleteikben, a kannabiszkereskedő 'dílerek' épp olyan becsületes vállalkozók, mint akik a kolbászt, a kenyeret, a bort biztosítják az asztalunkra. Ami azt illeti, talán sokkal nagyobb tisztelet és hála illeti azokat, akik még az állami erőszak kockázata alatt is készek szolgálni fogyasztóikat, mivel - mint ahogy azt egy pillanaton belül látni fogjuk - így sokkal szörnyűbb sorstól védik meg őket.
Így tehát annak a növénynek az ára, ami gazként megteremhet mindenhol, felkúszik grammonként 2-3000 forintra. Ezt természetesen sokan nem tudják megfizetni. Érdemes megjegyezni, ezt főképp azok nem tudják megfizetni, akiknek úgymond a leginkább "szükségük van" rá, tehát akik nem pusztán a borhoz hasonlóan kikapcsolódásként használnák, hanem sokkal súlyosabb neurózisok és pszichológiai torzulások tompítására. Feltételezhetjük - a gazdaságtani elméletből kilépve - hogy aki a leginkább fogyasztaná, az szenved a legsúlyosabb problémáktól, és ebből fakadóan annak az embernek gyűlik meg a leginkább a problémája az anyagi gondokkal, a megélhetéssel, a munkával. Aki a saját közép- felsőosztálybeli szomszédságában éli le az életét, annak kimondottan érdemes ellátogatni a legszegényebb vidéki környékekre, és rádöbbenni, hogy a tíz, tizenpár éves cigánygyerekek előszeretettel használnak megdöbbentő mértékben kábítószereket.
A kínálat megfogyatkozott, az ára pedig ebből fakadóan az egekbe emelkedett, viszont a fogyasztóknak nem szűnt meg az igényük, amit ki akartak vele elégíteni. Lesznek, akik hajlandóak megfizetni a jelenlegi árat, viszont lesznek olyan vásárlók, akik alternatíva után néznek.
És mi ez az alternatíva?
Nos, elsősorban az, ami biofűként, herbálként, herbaként híresült el Magyarországon. Ez nem egy bizonyos szer, növény vagy alkotóanyag. A helyzet annál sokkal súlyosabb. Az efféle kannabisz-helyettesítők valahogy úgy néznek ki, hogy egyszerű növényaprólékot ismeretlen összetételű, fiziológiai hatásokat kiváltó vegyületekbe áztatnak, majd azt eladják a kannabisz árának akár tizedéért. Sokan pedig a fogyasztók közül, "mindegy, csak üssön" alapon megvásárolják és elszívják.
Ennek a kannabisz-helyettesítőnek az alacsonyabb ára számos okból fakad. Egy, a vegyületek sokszor egy lépéssel előrébb járnak a bürokráciánál, és legális anyagot használnak, így az eladóknak nem kell viselniük annak kockázatát, hogy a hatalom végrehajtói évtizedekre ketrecbe zárják őket. Kettő, az előállítása sokkal egyszerűbb, könnyebb, és sokkal kevésbé időigényes: gyakorlatilag elég pusztán kiszárított gyomnövényt beleáztatni a behozatott anyagba.
És kik lesznek a fogyasztói? Ennek a kérdésnek a vizsgálata tárja fel a leginkább a kannabiszt tiltó törvények abszolút káros mivoltát. Egyrészt azok, akik nem tudják vagy nem hajlandóak megfizetni a kannabisz immáron jelentősen megemelkedett árát. Ahogy azt láttuk, ez nem a felső osztálynak, hanem a legszegényebbeknek fog problémát okozni. Másrészt azok, akik nagyon be akarnak tépni. Azaz nem azok az emberek, akik ekkor megelégszenek egyszerűen egy üveg sörrel, hanem azok, akiknek a problémája ennél sokkal súlyosabb, és akik sokkal nagyobb mértékben el szeretnének szabadulni a valóságból. Harmadrészt pedig, és ez hangsúlyozott, akik viszonylag kevesebb értéket tulajdonítanak a saját életüknek és egészségi állapotuknak. Hiszen abszolút ellenőrizhetetlen, mi az, amit elszívnak. Lehet, hogy heronnial keverték, hogy "visszatérő vásárlóvá" tegyék az embert, lehet, hogy csak egyszerűen életveszélyes anyag, lehet hogy visszafordíthatatlan agyi károkat okoz, és a többi.
Ezek a kockázatok pontosan azokat az embereket tántorítják el a legkevésbé, akiket a törvény leginkább "védelmezni" kívánt: akiknek a legnagyobb a hajlamuk arra, hogy kárt tegyenek önmagukban.
Sokan, érthető megfontolásból - de véleményem szerint a "kérlek mester kíméld meg az életem és szolgálni foglak" könyörgéshez hasonló érzületekkel - úgy érvelnek, hogy az államnak azért kellene dekriminalizálnia a kannabiszt, mert akkor jelentős mértékű adóbevételre tenne szert. Egyrészt, ez épphogy ellenérvnek felelne meg, hiszen sosem jó dolog pénzzel etetni a szabadság ellenségét, a Leviatánt. Másrészt ez semmiképp nem oldaná meg az imént felvázolt problémát. A kannabisz tiltása azokat az embereket károsítja a legnagyobb mértékben, akik már így is a legnagyobb mértékben károsultak és akik a leginkább szenvednek. Ha holnaptól megvásárolható lenne a trafikokban, viszont adókkal és szabályozásokkal gyakorlatilag a feketepiaci szinten tartanák az árát, akkor ezek az emberek ugyanúgy arra kényszerülnének, hogy eszméletlenül káros helyettesítőkhöz folyamodjanak.
Az egyetlen megoldás, ami eltörölné azokat a hatalmas mértékű társadalmi károkat, amit a tiltás okozott, ha az állam teljesen leveszi a kezét a témáról: ha az emberek szabadon termeszthetnék a rózsabokraik mellett a saját kannabiszukat, és úgy kereskedhetnek vele, mint a piacon a paradicsommal. Minden más a magántulajdonjogok és a szabadság elleni erőszakos, államista támadás, és a társadalmunk legsérültebb, leginkább segítségre szoruló tagjainak erkölcsi önelégültséggel való korbácsolása.