12. Rendeleti pénz és Gresham törvénye

A rendeleti pénz bevezetésével és az arany betiltásával megnyílik az út az állam által előidézett teljeskörű inflációhoz. Már csak egyetlen nagy akadály maradt: a hiperinfláció végső fenyegetése, a valuta összeomlása. Hiperinfláció akkor történik, amikor a közösség rájön, hogy az állam kitart az infláció mellett, ennek tudatában pedig úgy dönt, hogy elkerüli az erőforrásait sújtó inflációs adót azzal, hogy a lehető leggyorsabban elkölti a pénzét, amíg még ér valamit. Viszont addig, amíg nem jelentkezik a hiperinfláció, az állam zavartalanul irányíthatja a valutát és az inflációt. Ám új nehézségek is felütik a fejüket. Mint mindig, az egyik probléma kiküszöbölésére törekvő állami beavatkozás csupán egy sor új, váratlan problémát idéz elő. A rendeleti pénzek világában minden országnak megvan a maga pénze. Meghasadt a nemzetközi fizetőeszközön alapuló nemzetközi munkamegosztás és az országok bezárkóztak saját autokratikus egységeikbe. A pénzügyi bizonytalanság további akadályokat gördít a kereskedelem elé. Ebből fakadóan minden országban csökken az életszínvonal. Minden ország szabadon lebegteti a valutáját az összes többi valutával szemben. Egy ország, amelynek inflációja nagyobb, mint a többié, nem retteg többé aranyának elvesztésétől – viszont más kellemetlen következményekkel szembesül. Valutájának árfolyama lezuhan a külföldi valutákkal szemben. Ez nem csak szégyenteljes, hanem nyugtalanító a polgárok számára, akik további gyengülésre számítanak. Továbbá ez jelentősen megemeli az importált javak költségét, ami komoly gondot jelent azoknak az országoknak, akik nagyarányú nemzetközi kereskedelmet folytatnak.

Az utóbbi években tehát az államok a szabadon lebegő árfolyamok megszüntetésére törekedtek. Helyettük önkényes árfolyamokat határoztak meg más valutákhoz viszonyítva. Gresham törvénye pontosan rámutat az efféle önkényes ármegállapítás következményére. Akármi is legyen a beállított ár, az nem szabadpiaci ár, mivel azt kizárólag a piac állapíthatja meg, napról napra. Tehát egy valuta minden esetben mesterségesen felül, egy másik pedig alul lesz árazva. Az államok általában szándékosan felülárazzák saját valutáikat – presztízskérdésből, illetve a következő okokból. Amikor egy valutát rendeleti módszerekkel felüláraznak, az emberek sietve próbálják az akciós áron az alulárazott valutára váltani azt; ez a felülárazott valuta többletét és az alulárazott valuta hiányát okozza. Röviden, a mesterséges árfolyam nem engedi meg, hogy az árfolyam mozgása megtisztítsa a devizapiacot. A jelenlegi világunkban a külföldi valutákat általában felülárazták a dollárhoz viszonyítva. Ennek következményeként jelent meg a „dollárhiány” híres jelensége – Gresham törvényének újabb bizonysága.

Tehát a külföldi országok, akik a „dollárhiány” miatt zajongnak, a saját politikájuknak köszönhetik azt. Lehet, hogy ezek az államok valójában örömmel veszik a dolgok ezen állását, mivel (a) kifogást biztosít számukra, hogy dollártámogatást kérjenek, hogy „enyhüljön a szabad világ dollárválsága” és (b) úgyszintén kifogást biztosít számukra az amerikai importcikkek korlátozására. A dollár alulárazása mesterségesen csökkenti az Amerikából érkező importcikkek árát, az Amerikába tartó exportcikkek árát pedig mesterségesen megemeli. Ennek következménye a kereskedelmi deficit és a dollárhiánytól való félelem.¹ A külföldi államok ilyenkor közbeléptek és közölték a lakosságukkal, hogy sajnálatos módon szükségessé vált az importcikkek korlátozása, a hatósági importengedély bevezetése és annak meghatározása, hogy melyek a „létfontosságú” importcikkek. Az import korlátozása céljából megannyi állam elkobozta a polgárok külföldi valutáit. Ezzel arra kényszerítették a lakosságot, hogy sokkal kevesebb külföldi pénzt fogadjanak el, mint amennyit a szabadpiacon tennének, így támogatva tovább a helyi valuta mesterségesen magas árazását. Tehát államosították a külföldi valutákat és az aranyat, illetve büntetéssel sújtották a beszállítókat. Azokban az országokban, ahol létfontosságú szerepet tölt be a külkereskedelem, az állami „árfolyamszabályozás” a gazdaság gyakorlatilag teljes államosítását jelentette. A mesterséges árfolyam tehát kifogást biztosít az országok számára a külföldi segélyek követelésére és a kereskedelem szocialista irányítására.

Jelenleg a világot teljesen behálózza az árfolyamszabályozás, a valutablokkok, a konvertibilitás korlátozásának, és az árak különböző rendszerének kaotikus fejetlensége. Néhány országban törvényekkel ösztönzik a pénzváltás „feketepiacát” a valódi árfolyam felderítése érdekében, és diszkrimináló ármegállapításokkal sújtják a különféle tranzakciótípusokat. Majdnem minden nemzet állami papírpénz–standardot használ, de nincs bátorságuk ezt nyíltan bevallani, így olyan kitalációkat emlegetnek, mint a „korlátozott aranyrúd alap.” Valójában az aranyat nem a valuták valódi definíciójaként használják, hanem az államok kényelméért; (a) a valutaárfolyam aranyhoz viszonyított megállapítása könnyebbé teszi a más valutákkal történő számítást és (b) bizonyos államok még mindig használnak aranyat. Mivel az árfolyamok rögzítettek, valamilyen cikknek ki kell egyenlítenie az országok fizetési egyenlegét, és erre az arany a megfelelő jelölt. Röviden, az arany többé már nem a világ, hanem az államok pénze, amelyet az egymás közötti fizetésre használnak.

Nyilvánvaló, hogy az inflációpártiak álma egyfajta világ–papírpénz, amelyet egy világállam és egy központi bank manipulál, és amelyet mindenhol egyszerre, egyforma mértékben inflálnak. Ez az álom egyelőre a homályos jövő rémképe; még mindig távol állunk egy világállamtól, a nemzeti valuta problémái pedig egyelőre túl különbözőek és ellentétesek ahhoz, hogy össze lehessen mosni őket egyetlen egységgé. A világ mégis lassan, de biztosan ebbe az irányba halad. Az IMF például lényegében egy olyan intézmény, amit a nemzeti árfolyamszabályozás támogatására, és kiváltképpen a dollár külföldi alulárazására terveztek. Az IMF megköveteli, hogy minden tagállam rögzítse saját árfolyamát, hogy utána egy közös alapba öntsék az aranyat és a dollárt, és azt olyan államoknak osszák ki, akik kifogynak a keményvalutából.