Minden nemzet gazdasági célja - akárcsak minden egyéné - hogy a legnagyobb eredményt érje el a legkisebb erőfeszítéssel. Az emberi faj teljes gazdasági fejlődése abból áll, hogy többet termelünk ugyanannyi munkával. Ezért kezdett az ember öszvérek hátára terheket rakni a sajátja helyett; ezért találta fel a kereket és a kocsit, a vasutat és a teherautót. Ezért használta munkamegtakarító eszközök százezreinek kifejlesztésére zsenialitását.
Mindez annyira elemi dolog, hogy az ember szégyenkezne kimondani, ha nem felejtenék el folyton azok, akik megalkotják és elterjesztik az új szlogeneket. Nemzeti kifejezésekre lefordítva, ez az alapelv azt jelenti, hogy a valódi célunk a termelés maximalizálása. Így cselekedve a teljes foglalkoztatottság – azaz az önkéntelen tétlenség hiánya – szükséges melléktermékké válik. De a termelés a cél, a foglalkoztatás pusztán az eszköze. Nem létezhet a legteljesebb termelés teljes foglalkoztatottság nélkül. Viszont nagyon egyszerűen lehet teljes foglalkoztatottságunk teljes termelés nélkül.
A primitív törzsek meztelenek, nyomorultul táplálkoznak és szánalmas szálláshelyük van, viszont a munkanélküliség nem kínozza őket. Kína és India összehasonlíthatatlanul szegényebbek nálunk, de a fő probléma, amitől szenvednek a primitív termelési módszereik (amely egyszerre a tőkehiány oka és következménye) nem pedig a munkanélküliség. Mi sem könnyebb, mint elérni a teljes foglalkoztatottságot, ha azt elválasztják a teljes termelés céljától, és önmagában vett célként kezelik. Hitler teljes foglalkoztatottságot biztosított hatalmas fegyverkezési programjával. A háború teljes foglalkoztatottságot biztosított minden résztvevő nemzet számára. A német rabszolgamunkának teljes foglalkoztatottsága volt. A börtönöknek és a láncra vert raboknak teljes a foglalkoztatottságuk. A kényszer mindig biztosíthat teljes foglalkoztatottságot.
Viszont törvényhozóink nem Teljes Termelés törvényeket terjesztenek a Kongresszus elé, hanem Teljes Foglalkoztatottság törvényeket. Még az üzletemberek bizottságai is „a teljes foglalkoztatottság elnöki bizottságát” javasolják, nem pedig a teljes termelését, vagy akár a teljes foglalkoztatottságét és a teljes termelését. Mindenhol az eszközt emelték a cél trónusára, magát a célt pedig elfelejtették.
Úgy beszélnek a bérekről és a foglalkoztatásról mintha semmi köze nem volna a produktivitáshoz és a teljesítményhez. Abból a feltételezésből, hogy csak meghatározott mennyiségű elvégzendő munka létezik, azt a következtetést vonják le, hogy egy harminc órás munkahét több állást fog biztosítani, így hát preferálandó a negyven órás héthez viszonyítva. Amikor egy Petrillo [a zenészek szakszervezetének a vezetője] azzal fenyeget egy rádióállomást, hogy be fogja záratni őket, hacsak nem foglalkoztatnak kétszer annyi zenészt, mint amennyire szükségük van, a nyilvánosság egy része támogatja őt, mert végtére is pusztán munkahelyeket szeretne teremteni. Amikor volt egy WPA-nk [közmunkaprogramokat biztosító államihivatal a New Deal ideje alatt], a zsenialitás jelének tekintették, hogy a hivatalnokok képesek kigondolni olyan projekteket, amelyek az elvégzett munka értékéhez viszonyítva a legnagyobb mennyiségű embernek adtak munkát – más szóval amelyben a legkevésbé volt hatékony a munka.
Sokkal jobb lenne, ha választhatnánk azt – nem választhatjuk – hogy legyen maximális termelés, míg a populáció egy részének tétlenségét kendőzetlen segéllyel támogatnák ahelyett, hogy addig biztosítsanak „teljes foglalkoztatottságot” a látszatmunka számtalan formájával, amíg a termelés rendezetlenné nem válik. A civilizáció folyamata a foglalkoztatottság csökkentését jelentette, nem annak a növelését. Azért voltunk képesek eltörölni a gyermekmunkát, levenni a munka terhét számtalan idős válláról és szükségtelenné tenni, hogy nők milliói dolgozni kényszerüljenek, mert egyre gazdagabbá váltunk. Az amerikai népesség sokkal kisebb részének kell dolgoznia, mint Kínáénak vagy Oroszországénak. A valódi kérdés nem az, hogy 50 millió vagy 60 millió munkahely legyen-e Amerikában 1950-ben, hanem hogy mennyit termeljünk, és következményképp milyen lesz az életszínvonalunk. Végtére is az elosztás problémája - amelyre ma az összes hangsúlyt fektetik - sokkal egyszerűbben megoldható, ha többet lehet elosztani.
Pontosíthatjuk gondolatmenetünket, ha a fő hangsúlyt arra fektetjük, amire való – a rendeletekre, amelyek a termelést maximalizálják.