A filozófusok, a szociológusok és a közgazdászok a tizennyolcadik században és a tizenkilencedik század elején megalkottak egy politikai programot, ami útmutatóként szolgált a politika számára először Angliában és az Egyesült Államokban, majd az európai kontinensen, végül a lakott világ többi részén is. Ezt a programot sehol sem valósították meg teljesen. A liberális politika támogatóinak nem sikerült győzelemre vinni minden követelésüket még Angliában sem, amit pedig a liberalizmus szülőföldjének és a modell liberális országnak neveztek. A világ többi táján csupán a liberális program egyes részeit ültették gyakorlatba, míg más elemeit – amik nem voltak kevésbé fontosak – vagy azonnal, vagy rövidesen elutasították. Csak némi túlzással mondhatjuk azt, hogy a világ egyszer átélt egy liberális korszakot. A liberalizmusnak sosem engedték, hogy teljesen kivirágozzon.
Ennek ellenére, bár rövid és túlságosan is limitált volt a liberális eszmék fölénye, elegendő volt ahhoz, hogy megváltoztassa a világot. Csodálatos gazdasági fejlődés történt. Az emberiség produktív erejének felszabadítása megsokszorozta a megélhetési eszközöket. A Világháború előestéjén (ami maga is a liberális szellem ellen vívott hosszú és keserves küzdelem eredménye volt, és elhozott egy korszakot, amelyben annál is keservesebb támadás alá vették a liberális elveket), a világ összehasonlíthatatlanul népesebb volt, mint előtte bármikor, és minden lakos összehasonlíthatatlanul jobb életet élvezhetett, mint ami lehetséges volt a megelőző évszázadokban. A liberalizmus által megteremtett bőség jelentősen lecsökkentette a csecsemőhalandóságot, ami könyörtelen csapásként sújtotta az előző korokat, és a javult életkörülményeknek köszönhetően meghosszabbította az átlagéletkort.
Ezt a gazdagságot nem csupán a kiváltságos személyek valamelyik osztálya élvezhette. A Világháború előestéjén egy munkás Európa, az Egyesült Államok és Anglia tengerentúli domíniumainak ipari országaiban jobban és előkelőbben élt, mint a nemesek nem sokkal azelőtt. Nem csupán kedvére ehetett és ihatott; jobb oktatást adhatott gyermekének; ha úgy kívánta, részt vehetett a nemzete szellemi és kulturális életében; és – ha rendelkezett elegendő tehetséggel és energiával – akadály nélkül javíthatta társadalmi helyzetét. Pontosan a liberális programot legszéleskörűbben megvalósító országokban volt az, hogy a társadalmi piramis csúcsát elsősorban nem azok alkották, akik születésüktől fogva kiváltságos pozíciót élvezhettek szüleik vagyona és magas rangja révén, hanem azok, akik kedvező körülmények között feltornázták magukat a szorult anyagi helyzetből a saját erejükkel. A korlátok, amik az előző korokban elválasztották a lordokat és a jobbágyokat, megsemmisültek. Immár csak egyenlő jogú polgárok voltak. Senkit sem hátráltattak vagy üldöztettek a nemzetisége, a véleménye vagy hite miatt. Megszűnt a belföldi politikai és vallásos üldöztetés, a nemzetközi háborúk pedig ritkábbak lettek. Az optimisták ekkor már az örök béke korszakát üdvözölték.
Az események azonban máshogy alakultak. A tizenkilencedik században megjelentek a liberalizmus erős és erőszakos ellenségei, akik sikeresen eltörölték a liberálisok győzelmének jelentős részét. A világ napjainkban nem akar többet hallani a liberalizmusról. Anglián kívül a „liberalizmus” őszintén szólva tiltott kifejezés. Angliában valóban vannak még „liberálisok”, de a legtöbbjük csak a nevükben az. Valójában sokkal inkább minősülnek mérsékelt szocialistának. A politikai hatalom ma mindenhol az antiliberális erők kezében van. Az antiliberalizmus programja szabadjára engedte azokat az erőket, amik előidézték a nagy Világháborút, és – beviteli és kiviteli kvótákkal, vámokkal, bevándorlási korlátokkal és hasonló intézkedésekkel – a kölcsönös izoláció pontjára taszították a világ nemzeteit. Minden országon belül szocialista kísérletekhez vezetett, melyek eredménye a munka termelékenységének csökkenése, és a nyomor és a szűkölködés velejáró növekedése volt. Aki nem hagyja szándékosan figyelmen kívül a tényeket, annak látnia kell a közelgő világgazdasági katasztrófa jeleit. Az antiliberalizmus a civilizáció általános összeomlása felé halad.
Ha az ember szeretné tudni, hogy mi a liberalizmus, és mire törekszik, nem fordulhat egyszerűen a történelemhez az információért és vizsgálhatja azt, hogy mit képviseltek és mit tettek a liberális politikusok. Hiszen a liberalizmusnak sehol sem sikerült úgy megvalósítani a programját, ahogy szándékában állt.
A magukat manapság liberálisnak nevező pártok programjai és tettei sem világosíthatnak fel minket az igaz liberalizmus természetéről. Már megjegyeztem, hogy amit ma liberalizmusnak mondanak, még Angliában is közelebb áll a Toryizmushoz és a szocializmushoz, mint a szabadkereskedők régi programjához. Ha vannak liberálisok, akik úgy találják, hogy összeegyeztethető a liberalizmusukkal a vasutak, bányák és más vállalatok államosításának támogatása, sőt, a védvámok támogatása, könnyen láthatja az ember, hogy napjainkban semmi nem maradt a liberalizmusból, csupán a neve.
Többé az sem elegendő, ha az ember azzal akarja kialakítani a képét a liberalizmusról, ha a nagy alapítóinak írásait tanulmányozza. A liberalizmus nem egy befejezett tan vagy egy rögzített dogma. Épp ellenkezőleg, a liberalizmus a tudomány tanításainak alkalmazása az ember társadalmi életére. És ahogyan a közgazdaságtan, a szociológia és a filozófia nem maradtak változatlanok David Hume, Adam Smith, David Ricardo, Jeremy Bentham és Wilhelm Humboldt óta, úgy a liberalizmus tana is különbözik ma attól, ami az ő korukban volt, bár az alapvető elvei változatlanok maradtak. Sok éve nem próbálkozott meg senki azzal, hogy tömören megfogalmazza a tan lényeges jelentését. Ez talán igazolja jelen próbálkozásunkat arra, hogy megalkossunk egy ilyen művet.