Senki se essen abba a tévedésebe, hogy az ókori görögök ’közgazdászok’ voltak a szó modern értelmében. Mialatt úttörő eredményeket értek el a filozófia területén, az emberrel és a világával kapcsolatos filozofálásuk eredményezett töredéknyi gazdaságpolitikai, vagy akár szigorúan véve közgazdaságtani gondolatokat és meglátásokat. Azonban nem születtek modern stílusú, önálló közgazdaságtani értekezések. Igaz, hogy az ökonómia szó a görög oikonomia szóból fakad, azonban az oikonomia nem gazdaságtant, hanem háztartásvezetést jelent, az ’ökonómiai’ értekezések pedig azt taglalták, amit a háztartásvezetés technikájának nevezhetünk – hasznos tudás, talán, de kétségtelenül nem az, amit ma közgazdaságtannak nevezünk. Emellett pedig annak a veszélye is fennáll – amibe sajnos beleesik a gazdaságbölcselet megannyi rátermett történésze – hogy lelkesen belelássuk az ősi bölcsek töredékeibe a modern közgazdaságtan által kidolgozott tudást. Míg kétségtelenül nem szabad figyelmen kívül hagynunk a múlt bármely óriását, el kell kerülnünk minden ’jelenizmust’, nehogy megragadjunk és tévesen a szofisztikált, modern fogalmak előfutáraként értelmezzünk néhány homályos mondatot.
Az első görög közgazdaságtani gondolkodó kiváltságos titulusa a boiótiai költőt, Hésziodoszt illeti, aki az ókori görög világ igen korai szakaszában, időszámításunk előtt a nyolcadik évszázadban élt. Hésziodosz egy Aszkra nevű apró, önellátó mezőgazdasági közösségben élt, amire ő maga úgy hivatkozik, hogy ’egy szegény falu … a tél gonosz, átok a nyár, sohasem jó.” Hésziodosz ennélfogva természetes módon megértette a szűkösség örök problémáját: az erőforrások ínségességét az emberi célok és vágyak sokaságához képest. Hésziodosz nagy verse, a Munkák és Napok több száz sorból áll, amit egyszemélyes előadásra terveztek zenei kísérettel. Azonban Hésziodosz egy didaktikus költő volt, és gyakran megszakította a történetét, hogy hagyományos bölcsességre vagy az emberi magatartás szabályaira tanítsa hallgatóságát. A vers 828 sorából az első 383 a számos és temérdek emberi célhoz és vágyhoz felhasználható erőforrások szűkösségének alapvető gazdasági problémája körül forog.
Hésziodosz az ’Aranykor’ népszerű vallásos vagy törzsi mítoszát adoptálja, miszerint kezdetben az ember állítólag az Édenkert, a Paradicsom korlátlan bőségét élvezhette a földön. Ebben az eredeti Édenkertben természetesen nem volt semmilyen probléma, nem jelentkezett a szűkösség problémája, mivel az ember összes kívánsága azonnal teljesült. Mostanra azonban minden megváltozott, és „éjjel-nappal nincs pihenésünk, pusztul az ember gondban, bajban.” A mindent átható szűkösségben keresendő az oka ennek az alsóbbrendű állapotnak, ami pedig a Paradicsomból való száműzetés következménye. A szűkösség miatt – jegyzi meg Hésziodosz – hatékonyan kell allokálni a munkát, az anyagokat és az időt. A szűkösséget továbbá kizárólag a munka és a tőke energikus alkalmazásával lehet részlegesen megszüntetni. A munka kiemelten fontos szerepet játszik, és Hésziodosz elemzés alá veszi azokat a fő tényezőket, amik arra késztethetik az embert, hogy elhagyja a semmittevés isteni állapotát. Az első ezek közül az erők közül természetesen az alapvető anyagi szükséglet. De a szükségletet szerencsére fokozza a lustaság társadalmi elítélése, illetve annak a vágya, hogy az ember utánozza felebarátai fogyasztásának szintjét. Hésziodosz szemében ez az utánzás elvezet a versenyszellem egészséges kialakulásához, amit ’jó konfliktusnak’ nevez, és ami kulcsfontosságú szerepet játszik a szűkösség alapvető problémájának enyhítésében.
Hogy békés és harmonikus maradjon a versengés, Hésziodosz szigorúan kizárja az olyan igazságtalan vagyonszerzési módszereket, mint a rablás, és a joguralmat, illetve az igazságosság iránti tiszteletet hirdeti, hogy rend és béke uralkodjon a társadalomban, és kialakulhasson a versengés az igazságosság és a harmónia környezetében. Már ezen a ponton is világosnak kell lennie annak, hogy Hésziodosz sokkal derűlátóbban viszonyult a gazdasági növekedéshez, a munkához és a serény versengéshez, mint a filozófiailag sokkal szofisztikáltabb Platón és Arisztotelész három és fél évszázaddal később.